Szerző: ÉS
2020.02.07.
Gyenge Enikő: Schiff Andrással, a Figaro ürügyén
FEUILLETON
A filozófus és az építőmester
K R I T I K A
Marilynne Robinson: Itthon. Fordította Mesterházi Mónika. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 455 oldal, 4999 Ft
Az Itthon nagyszerűsége pontosan ebben a kettősségben, profán és szakrális ütköztetésében, a magasztos nyelvezet és a hétköznapi problémák egymásra csúsztatásában rejlik. Rendre felmondja azokat a leckéket, amelyeket általában a modernség utáni nyugati családregények. Kérdéseket tesz fel sorsról és örökségről, a testvéri és a szülői szeretet természetéről, megértés és megbocsátás kapcsolatáról, de azt is felveti, hogy vajon az otthon egy magától értetődő közeg, vagy az embernek magában és másokban kell megtalálnia az oda vezető utat. Megjelennek benne a leszármazástörténetek bibliai képei, és a ház előtt emberemlékezet óta álló, szerteágazó tölgyfa is – az Itthon azonban mégsem átlagos családregény, mert a legtöbbet nem az együttlétről, hanem a magányról mondja. A Kálvin műveit rendszeresen újraolvasó és értelmező – sőt, azokról esszékötetet író – Robinson a protestáns teológiai fontos téziseivel metaforizálja ezeket a kérdéseket: a kegyelem, az eleve elrendelés és az üdvösség fogalmain keresztül. Boughton tiszteletes fiainak hagyományos, lányainak azonban ezekre a fogalmakra utaló keresztnevei vannak (Hope, Faith, Grace, Glory). Ez egyszerre forgatja ki és mutatja meg a nők szerepét ebben az erősen patriarchális világban, amelynek a tetején maga az Úr áll...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon...
Gervai András: Ex libris
Bob Dent: A vörös város
Elisabeth Åsbrink: 1947
Daniel Kalder: A pokoli könyvtár
Timothy Snyder: A szabadság felszámolása Oroszország, Európa, Amerika
ÉS-KVARTETT – Moesko Péter Megyünk haza című novelláskötetéről
Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szolláth Dáviddal és Visy Beatrixszel beszélgetett 2020. január 29-én, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a jövő héttől a YouTube-on, az Írók Boltja csatornáján. Legközelebb február 26-án, szerdán Babarczy Eszter A mérgezett nő című novelláskötetéről lesz szó.
Cserhalmi Luca: Világégés idegenekkel
(Szurcsik József: Romantikus táj égő házzal című kiállítása február 14‑ig megtekinthető a B32 Galéria és Kultúrtérben.)
Mintha nem is lenne nagy baj: a Föld forog, az ég gyönyörű lilás‑rózsaszínes alkonyati fényekben játszik, és mindez mégis ég. A nyugalomban, elhagyatottságban zajló világvége nem egyezik az eddigi apokalipsziselméletekkel. A Tájkép lángoló UFOval című művön feltűnő repülő csészealj fogódzkodó lehetne, egy ismerős elem a megsemmisülés históriáiból, de még ennek az elemnek is a pusztulását látjuk: épp lefelé zuhan egy bukolikus tájba.
Wagner István: „Szent/nem szent”
(Hans Baldung Grien – „Heilig / unheilig”, Staatliche Kunsthalle Karlsruhe, megtekinthető március 8-ig.)
A maga korában botrányt kavart Grien fametszete a glóriás Lutherről a Szentlélek galambjával, amit istenkáromlásnak tartottak és sok helyen tiltottak, a bemutatott lapon arcát meg is rongálták. Itt a legkisebb képe Krisztus siratásának rézmetszete (5,6 cm), legnagyobb a Keresztre feszítés Berlinben őrzött vászna (163×106 cm), és még hosszasan folytathatnánk a tallózást...
Báron György: Régimódi történet
(Pilátus. Magyar film. Rendező: Dombrovszky Linda.)
Dombrovszky művészi bátorságára vall, hogy mer ómódi lenni, visszanyúlni az Őszi szonáta Bergmanjának, a Szerelem és az Egymásra nézve Makk Károlyának stílusához. Az ő hűsége Szabó Magdához nem külsőségeken – korabeli enteriőrökön, frizurákon, berendezési tárgyakon – alapul, hanem a regényben megörökített emberi kapcsolatok csipkefinom újraszövésén; vagyis nem korhoz kötött, hanem azt ragadja meg a regényből, ami kortalan és ma is érvényes...
Csengery Kristóf: Picasso emlékére?
(Roman Rabinovich zongoraestje. Zeneakadémia, január 30.)
Tévedés azt hinni, hogy az ilyen koncertműsorok jók. A zene ellen való, hogy zenén kívüli szempontok logikáját érvényesítsék benne, ebből legtöbbször semmi érdemleges nem sül ki. Nincs értelme olyan koncerteket összeállítani, amelyeknek „témája” a hegyek, a tavasz, a macska vagy a vakbélgyulladás megjelenése-ábrázolása a zeneirodalomban. Mosolyogtató azért meghallgatni „a leghíresebb jezsuita zeneszerző”, Zipoli művét Picassóval összefüggésben, mert a festőnél jó kétszáz évvel korábban született komponista történetesen a festő szülőföldjén lépett be a jezsuita rendbe...
Molnár Zsófia: Országomat egy ölelésért
(W. Shakespeare: II. Richárd, Pesti Színház, január 12.)
A Kolozsvárról vendégrendező színházi mogul, Tompa Gábor ilyetén módon súlyozza át a darab mélystruktúráját. A történelmi konfliktusokat, a nem annyira akciókban, inkább gyászban és háttércselszövésekben gazdag shakespeare-i cselekményt természetesen teljességében megtartja, csak erősen lelki síkra tereli a két főszereplő viszonyát, amelyben magán- és közélet folyton összekoppan. Értelmezzük úgy, hogy ebben a felfogásban a II. Richárd egy barátság története, amelyben a két fél tudatában van egyrészt kötelességeinek, másrészt a másikkal szemben elkövetett akár személyes, akár politikai vétkeinek, csak az egyik jobban, a másik kevésbé mutatja ki az érzelmeit...
Fáy Miklós: Rómeó and Júlia
(Gershwin: Porgy és Bess – A Metropolitan Opera előadásának élő közvetítése a Müpában, február 1.)
Ez egy bonyolult opera. Nem azért, amit mondani szokás, hogy micsoda címszereplői vannak, egy súlyosan mozgássérült Rómeó és egy kiöregedőben lévő kábítószeres lotyó Júlia. Ha csak az operáknál és a címszereplőknél maradunk, volt erre már példa a Porgy előtti történelemben is, Rigoletto is biceg, és a traviata sem volna kellemes vendég a családban.
Grecsó Krisztián: Mindörökké revü
(NFL, „Half-time Show”, február 3.)
Hogy a színpadi show műfaja Amerikában meg tud-e újulni, és van értelme, például, a színpadi táncos revünek egy olyan korban, amikor a műfaj a netes ingeráradattal versenyzik, azt az ottani focidöntő félidejében, a második negyed utáni szünetében szokás lemérni. A Super Bowl úgynevezett „Half-time showja” ugyanis külön műfaj, és ezzel együtt a popkultúra különös lakmusza is. Az elmúlt években, onnan nézve, úgy látszott, mintha a revü végleg meghalt volna, minimalista látványvilággal dolgoztak az alkotók, hangszeres popzenével próbálkoztak, ami nyilván egyfajta ellenhatásról beszél.
Torma Tamás: Genius, lécci’!
(A Liget-projekt 10 éve)
Mi tetszik Orbán Viktornak? Tényleg akarják ezt, vagy csak kommunikációs kutyacsontként tartják fenn? Van elég pénz? Vagy van elég pénz, ha a Várból kell kiköltöztetni? A Liget-projektet illetően aztán évekre beállnak a dolgok: ligetvédők sátrakkal, kontra a győzködés magasfokon pörgő píár bullshitje, időnként néhány hevesebb biztonsági őr. Több lesz a zöld, mi nem vágunk ki fákat… ja, mégis. Akkor inkább átültetünk, mindegy mennyiért, de gyorsan, mert kell az eredmény.
I R O D A L O M
Egressy Zoltán: Leltár
Jenei Gyula: A világ összes országába
Kiss Tibor Noé: Egy pisszenés sem
Piros és sárga lufikat vettünk Judittal, mert a buli végén a srácok mindig kilyukasztják a lufikat azokkal a fogpiszkálókkal, amikkel átszúrjuk a szendvicseket. Mi készítjük a szendvicseket, a lányok, vagyis közülünk néhányan már feleségek, mint például én meg Judit, de a többiek közül is sokan. Kétféle piros aranyat veszünk, csípőset és csemegét, de a ruhán mind a kettő ugyanolyan foltot hagy. Van paradicsompaprika is, amit szeretek, mert édes, abból is veszünk. Judit szeleteli fel a kolbászt, nem bánnám, ha elvágná az ujját...
Szekrényes Miklós: Benzocaine
A belvárosban elrobog mellettem egy fazon. Elsőre az tűnik fel, hogy kopott farmerjának alja túlságosan fel van hajtva, talán azért, hogy jobban látsszon neonzöld műbőr sportcipője. Olyan kockás kabátot visel, amilyet iskoláskoromban örököltem a tesómtól. A nyaka vastagabb, mint a combom, kopaszodó fejbúbja körül vöröses tincsek tekergőznek. Testes, de nem pocakos. Oszlopszerű lábain elszánt határozottsággal tör utat a tömegben. Kábé harmincötnek néz ki, az a típus, aki vagy intézetben él, vagy az anyjával, akit rendszeresen terrorizál. Ő még eléri a zöldet, én már nem. Hirtelen szétnyílik, majd összezárul mögötte a fotocellás ajtó. Csikatilo. Valamiért ez a név ugrik be róla. Rémlik, hogy a srác említette, abban az épületben dolgozik, ahová most Csikatilo berongyolt. Hülyeség, gondolom, hülyeség sorozatgyilkost látni az első fura figurában. Hülyeség attól félni, hogy a gyerekemet bánthatja. Ez a város tele van megszállottakkal, ebben a városban a megszállottak közül is csak a legreményvesztettebbek maradtak még itt. Ez a város egy szemétlerakóhoz hasonlít, ahol szemétté silányítják azokat, akik nem tudják itthagyni. Ez a város nincs is a térképen, csak a beteg lelkek által kiokádott álmokban létezik...
Németh Ákos: Pacalpörkölt
A két lány a Gucci-kirakat előtt áll, az óriás üvegtábla vakít a mézszínű koraesti fényben, sehol egy árcédula, aki betér, semmi pénznemben nem foglalkozik ilyesmivel.
Legelöl fehér párnán női csizma, fehér lakkbetétek a combig érő grafitszürke száron, a lábfejen decens lyukacsokon szitál át a fény, talán festett kígyóbőr. A két lány, a fekete és a szőke, rá se pillant, bár rajtuk is hasonló feszül magasan térd fölé.
A kirakatokba takarózott sétálóutcán, ami nyugati tájolású, végigver a lenyugvó nap, szikrázik a végtelen üveg, mint egy ékszeresdobozka, nyílt fedéllel mutatja kincseit. Az ellenfényben a két miniszoknyás már pár méterről is csak derengő sziluett, nem látni, milyen szépek, igazán azok, sirályok kavarognak a vöröskristály ég alatt, ide már közel a víz...
Bartók Imre: A Demeter útja
(Kivágás a Daily Telegraphból)
A Demeter névre keresztelt szkúner 1897. augusztus 8-án futott be Whitbybe, miután emberemlékezet óta nem látott vihar sújtott le a partra. Délután már felkerekedett a délnyugati irányból fújó szél, ám a barometrikus nyelvhasználat által csupán „2-es erősségű, enyhe szellőnek” nevezett jelenség még nem jelezte előre azt az istencsapást, ami ezután várt a városra. Mielőtt még a nap alábukott volna Kettleness sötét, merészen a nyugati égtáj felé meredő sziklatömege mögött, lefelé tartó útját a színkavalkádban fürdő fellegek miriádja kísérte; volt köztük tűzpiros, mélykék, rózsaszín, zöld, lila, továbbá az arany ezernyi árnyalata, és mindezek között helyenként a tökéletes feketeség apró, a legkülönfélébb alakokat öltő foltjai, illetve néhol már egész jól kivehető, kolosszális sziluettek is. Aztán végül különösebb figyelmeztetés nélkül lesújtott a vihar, mégpedig olyan hirtelenséggel, ami ott helyben szinte felfoghatatlannak tűnt, és még utólag sem érteni, hogyan képes a természet egyetlen pillanat alatt így kifordulni önmagából. A hullámok haragosan felágaskodtak, mindegyik magasabbra hágott, mint az előző, és alig néhány perc elegendő volt hozzá, hogy az imént még csiszolt üvegre emlékeztető víztükör őrjöngő és mindent elemésztő szörnyeteggé változzon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.