Szerző: ÉS
2020.01.31.
Nádasdy Ádám: Meglepi szelfi
I N T E R J Ú
Beszélgetés Michael Ignatieff rektorral
K R I T I K A
Károlyi Csaba: „Hagyom emlékezni a fantáziámat”
Parti Nagy Lajos: Félszép. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 498 oldal, 4999 Ft
A könyv nagy tipográfiai leleménye, hogy a lapok szélén végig futnak az évszámok, és bolddal van jelölve, melyik évben vagyunk. Olvassuk a mondatokat, kipillantunk a lapszélre, és máris világos minden. Egyetlen oldalpáron – nyilván véletlenül – elmarad az évszámok futtatása, a 348-349. oldalon. Ahol épp egy súlyos pillanatról van szó: mikoris a kormányzat a kiskorúak iskolakerülését a rendőrök segítségével próbálta megrendszabályozni. Ki emlékszik már erre? 2012-ben volt. Hoffmann Rózsa volt az oktatási államtitkár, Gloviczki a közoktatási helyettes államtitkár. Istenem... „Pintér belügyminiszter javaslatára Orbán Viktor parlamentje ezen a júliusi csütörtökön a szokásos arányban megszavazta a dicsőséges fülkeforradalom tán legszánalmasabb és legröhejesebb törvényjavaslatát. Erejük volt hozzá, az eszük a jelek szerint teljesen elment.” – olvasom az Iskolásbilincsben, és csak nevetek ma ezen. Ugyan, kérem, hol vagyunk már ettől. Legszánalmasabb? Legröhejesebb? Az elmúlt három hétből hozok simán három ennél szánalmasabb és röhejesebb példát...
A HÉT KÖNYVEI
A könyvújdonságokat az Írók Boltjának (Budapest VI., Andrássy út 45.) segítségével adjuk közre. A listát összeállította: Négyesi Móni. A könyvek 10% kedvezménnyel megrendelhetők az irokboltja.hu weboldalon.Tovább
Huszár Ágnes: Ex libris
Szunyogh Szabolcs: Zsidó nők
Rachel Moran: Kifizetve
Horváth Júlia Borbála: Női beszély
Kérchy Anna: A nő nyelvet ölt
Szarvas Melinda: Látható és hallható dolgok
Beszédes István: Vagy lenolaj. Tipográfiai gyakorlat. zEtna Kiadó, Zenta, 2019, 65 oldal, 1500 Ft
A legérzékletesebb tipográfiai megoldás a Nem eladásbarát című első ciklus második, [Tipográf] című költeményében található. Beszédes István az ember írásmódjával fejezi ki a határ által kettészelt emberi létezés megosztottságát az alsó és felső, jobb és bal, külső és belső közötti „folyamatos […] / határátkelésében” (11.). A kötet az ilyen viszonyok és a fogalmak jelentéssel való felruházásának felelősségére figyelmeztető költeménnyel kezdődik, a [Kisállattartó] az egyik legsikerültebb darab. A verscímben jelölt metafora a ciklust záró [Méretellenes] című költeményben kap még egyértelműbb jelentést: „nem mindenki szeretne / lakni így, nem mindenki kíván / gondviselt kis kedvenc lenni, / van, aki végképp szakított a kisebbségi léttel, / olyannyira, hogy viszonylagos többség / legnagyobbja se lenne, s végső / álláspontja szerint méretellenes” (16.). Az első ciklussal keretbe zárva a kötetet az utolsóban is ez a tematika, vagyis a kisebbségihez való lekicsinylő viszonyulás jelenik meg az Egy kisebbecske óriás című versben, amely egy a lírai elbeszélő szomszédságában lakó kisebbecske óriásról szól, aki tudatosan vagy sem, de alapvetően meghatározza a megszólaló életét. Hasonló viszonyulásról tudósít a kötetzáró Ugyanott című költemény is: „Olyan furcsa, / hogy még mindig ugyanott laktok, / és én még mindig nem jártam nálatok” (63.)...
Hegedűs Claudia: Fotókaleidoszkópok
Bartis Attila: Az eltűnt idő nyoma. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2019, 112 oldal, 2699 Ft
Előre menekül Bartis Attila, amikor a könyv előszavában leszögezi, hogy nehezen tudta elképzelni, hogy egy fotográfusról szóló történet után (A vége) bármi újat, legalábbis a maga számára nóvumot, tudna közölni ebben a témában. Majd átnézve a régi szövegvázlatait, naplórészleteit, rátalált olyan feljegyzésekre a fényképezésről, amelyeket érdemesnek tartott arra, hogy egy kötetben közreadja. A most megjelent régi és új – 1989-2019 között keletkezett – szövegek nem alkotnak ugyan egységes egészet, de betekintést nyújtanak egy író-fotográfus privát emlékezetébe, ahol a múlt és a jelen sok esetben összekapcsolódik...
Weiss János. A jó élet a császárkorban
Musonius Rufus és Sztoikus Hieroklész töredékei – Kebész táblaképe. Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Steiger Kornél, Gondolat Kiadó, Budapest, 2019, 160 oldal, 2800 Ft
Kezdjük onnan, hogy a sztoicizmus történetében a Kr. u. 1. században az etikai-egzisztenciális kérdések előtérbe kerültek a többi filozófiai diszciplínával (a fizikával és a logikával) szemben. Az etika pedig az egyes ember jól-létével foglalkozik, vagy másképp: a jó élet feltételeivel. Talán mindannyian föl tudjuk sorolni a jól ismert patenteket: a jó életet nem a külső tárgyak, nem a gazdagság és nem a hírnév, hanem a lelki béke vagy kiegyensúlyozottság biztosíthatja. Ehhez pedig bölcsességre, bátorságra és önmérsékletre van szükség. A recenzeált kötet éppen ebbe a korba, az úgynevezett „császárkorba” kalauzol minket. Méghozzá három nagyon különböző szöveggel...
Forgách Kinga: Antikolt kommunizmus
Ketten egy új könyvről – Kukorelly Endre: Cé Cé Cé Pé avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 304 oldal, 3500 Ft
A jelen és a múlt alaposan összekeveredett Kukorelly új regényében, amely az életművet ismerőknek megszokott terepen és szereplők között játszódik: a gyerekkor, a kommunizmus, a nők, a foci és a hatodik kerület alkotja a fő díszletet ezúttal is. A Cé Cé Cé Pé így bizonyos értelemben a TündérVölgy párja, ikerdarabja, de az író többi művével is párbeszédbe lép. A fókuszban most is az önéletrajziság, az emlékezet és az elbeszélhetőség problémája áll, és nem marad el a szerzőtől megszokott öniróna és a formai, nyelvi játékosság sem. A könyv egy deklasszálódott család történetét meséli el, amely – elég jelképesen – a budai Horthy Miklós útról kerül a belvárosba, egy lepukkant bérházba. Sorsuk egy közelképből, egy szimbolikus kis kerekasztal látványából bomlik ki, amelyen még ott van egy repesznyom 1956-ból. De Kukorelly ezután sem vált nagytotálra, hasonló kis részletekből, szagokból, jellegzetes tárgyakból, ételekből, szürkeségből gyúrta össze gyerekkorát és a kommunizmust, amelynek működését maga sem érthette igazán, és amely az egyén nézőpontjából talán nem is állt össze rendszerré. „Kommunizmus van, ez (K) számára leginkább a csütörtöki bridzspartik előtti családi beszélgetésekből derült ki. Vagyis épp az, hogy semmi nem derült ki igazából.”...
Svébis Bence: Túlterhelt töredékek
Ketten egy új könyvről – Kukorelly Endre: Cé Cé Cé Pé avagy lassúdad haladás a kommunizmus felé. Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 304 oldal, 3500 Ft
Már a felépítése is zavarba ejtő. Kilenc, római számmal jelölt főfejezet, ezek előtt mindig egy, szintén római számmal jelölt évszám áll, legalábbis valószínűleg az „MCMXL” azt hivatott jelezni, hogy a ’40-as években járunk, az „MCML” azt, hogy a ’50-esben, azonban a szöveg nem szolgálja ezt az elképzelést. A IV. fejezetben, mely előtt az „MCMLX” jelölés szerepel, tehát feltételezhetően a ’60-as években játszódik, ezt olvassuk: „(K) és ((C)) egy 1977. augusztus végi este érkeztek Strasbourgba”, a VII., „MCMLXX” jelölésű fejezetben pedig ezt: „Ráskay Lászlót 1942 októberében vezényelték a 33/III.-as zászlóaljhoz, a brjanszi erdő térségébe. Folyton átment (K) apja körletébe, hogy elővezesse az ötleteit, mit kéne csinálni”. Ha tehát nem évszámok ezek az évszámokra erősen hajazó jelölések a fejezetek előtt, akkor mik? Ha viszont évszámok, akkor mit jelölnek pontosan, mert azt biztosan nem, hogy melyik évtizedben játszódik az adott fejezet...
Ruff Borbála: A Pál utcai fiú
(Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk. Előadja Vecsei H. Miklós, Móra Kiadó, 2020)
Jó oka volt a Móra Kiadónak Vecsei H. Miklóst felkérni A Pál utcai fiúk felolvasására: addig kell ütni a vasat, amíg meleg. Noha ez a „meleg” már jó ideje, 2016 óta, és a jelek szerint még sokáig kitart, mert a Vígszínház zenés játékának, a Dés–Geszti–Grecsó-musicalnek magas a népszerűsége, telt házas előadás. Ezt használja ki a Móra, és ebből a szempontból jól is teszi...
Fábián László: Spirálrácsok
(Látóhatár és belső terek – Laszlo Milasovszky kiállítása, Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros, megtekinthető február 7-ig.)
Laszlo Milasovszky a Mondrian által majd’ száz éve kijelölt „esztétikai kiegyensúlyozottságot” és „új harmóniát” ugyancsak egy sajátos geometriában leli föl. Kétségtelenül a rácsszerkezetek izgatják, ám – úgy tetszik – ezekből is különös figyelmet szentel a spirális szerkezeteknek. Olyan képekről beszélünk, amelyeknek teljes fölületét ezek a színes rácsok hálózzák be – nagyon átgondolt, mondhatni: rafinált színdinamikával, aminek köszönhetően állandó virtuális mozgást érzékel a néző szeme. Kiváltképpen mozgalmasaknak, már-már a tekintetet beszippantóknak tetszenek a spirális fölületek, amelyeken a jobbról balra és balról jobbra gördülő sűrű csigavonalak varázslatos káprázatot nyújtanak...
Mélyi József: A normaszegés balladája
(Trapp Dominika „Ne tegyétek reám...” című kiállítása március 1-ig látható a Trafó Galériában.)
Mintha műveinek alapelemeit is egy különös múzeumi raktárból vagy egy szakkönyvből válogatná ki saját céljaira, hogy azután szabadkézi néprajzosként összefűzze és gondos leírásokkal lássa el őket: A parasztasszony teste című hanginstallációban különböző – stilizált és egyszínűre festett – paraszti székek tornyozódnak egymásra, ülcsi és vajúdószék, fejőszék és parancsolószék nyúlnak fel hierarchikus családi rendet szimbolizálva a plafonig. A fétistárggyá tett test című tárgyegyüttes alapját a kiskunlacházi szégyenkő alkotja, belőle bélhúrok nyúlnak a magasba...
Stőhr Lóránt: Bűnszakszervezet
(Martin Scorsese: Az ír)
Al Pacino és Stephen Graham összetűzése csak egy Az ír című film számos nagyszerű részlete közül, melyek Martin Scorsese írói-rendezői tehetségét dicsérik. A jelenet magán viseli Új-Hollywood egyik meghatározó alakjának összetéveszthetetlen kézjegyét, az eltérő hangulatok közti éles vágást (egy letartóztatással végződő vidám, napfényes partijelenet után máris egy hűvös belsőben zajló drámai kettősben vagyunk), az állandó visszakérdezéssel és értetlenkedéssel a belső feszültséget kibeszélő dialógustechnikát, a suttogásból kirobbanó macsó agresszió fortissimóját. Scorsesét sokan próbálták utánozni, hogy mást ne említsek, Quentin Tarantino, akinek Volt egyszer egy… Hollywoodjával verseng Az ír a legjobb film és rendezés díjáért az idei Oscar-díjátadón...
Végső Zoltán: Fény vetül
(Brad Mehldau: Finding Gabriel – Nonesuch, 2019)
Brad Mehldauról van szó, a kétezres évek talán legnagyobb jazzművészéről, aki az újításaival együtt nem újító alkat, legalábbis nem az újítások emelik őt magasra, hatását a kisugárzása és az összkép adja, ahogy a stílusok, a hétköznapok felett áll. Tíz jelölés (és a nevén futó triójának további két jelölése) után végre díjat kapott, méghozzá a legfontosabb jazz kategóriában: a legjobb instrumentális jazz album kategóriájában. Hogy mennyire kínosnak érezhették, hogy a közel negyven, saját néven megjelentetett és több száz, közreműködőként jegyzett – legtöbbször magasan értékelt – lemez után sincs aranybetűvel írva Mehldau neve a legfontosabb díj történelemkönyvébe, azt jól mutatja, hogy ennél vokálisabb lemezt kitalálni se lehetett volna...
Herczog Noémi: Hagymakönnyek
(Kurt Weill–Bertolt Brecht–Elisabeth Hauptmann: Koldusopera, r.: Fehér Balázs Benő, Budaörsi Latinovits Színház)
A budaörsi Koldusopera stílusosan folytatja a kikacsintós hagyomány (kettős beszéd) nyíltabb változatát, ami anno Bodó Viktor – nem annyira Koldusoperájával, inkább A revizorjával – tért vissza a magyar színházba. Játék van benne bőven, csak az tünetértékű, hogy éppen a kortárs társadalmi problémák színrevitelében nem fogadja meg senki a kolduskirály tanácsát: valami újdonsággal kell(ene) előállni...
Fáy Miklós: Hogy lehet valaki ilyen?
(Domingo 50 – gálakoncert a veronai Arenában – Uránia Filmszínház, január 25.)
Domingo viszont 78 éves volt a nyáron, ennyi idős korban nem volna más dolga, mint otthon krahácsolni, és azon elmélkedni, hogy jaj, milyen nagy énekes is voltam egykoron. Nem az a lényeg, hogy nem tudja abbahagyni, hanem hogy kiteszi magát ennek a baritonlétnek, hogy nekirugaszkodik újfent a pályának, hogy a legelvakultabb hívek és rajongók is megeresztenek egy-egy viccet, jövőre majd ő lesz az Éj királynője...
Fuchs Lívia: Ketten
(Or Marin: Like a Sex Machine, Fehér Ferenc: The Station, Mu Színház; Kovács Balázs – batarita – Shin Eunju: Virág, Nemzeti Táncszínház; Gryllus Ábris – Cuhorka Emese – Molnár Csaba: Mestermunka, Jurányi Produkciós Ház)
Molnár Csaba és Cuhorka Emese első közös alkotása, a Mestermunka fantáziadús és groteszk jelenetsor, amelynek minden epizódjából valami lehengerlő játékosság, zabolázatlan vitalitás árad. A rezzenetlen arcú előadók (Molnár Csaba mellett ezúttal Juhász Adél) testére festett „jelmez” egyszerre idézi elénk a dél-amerikai szobrocskák és népi figurák harsány színességét és Matisse festményeinek világát – hogy aztán ez a kezdő rendezettség, kontúrosság a mozgalmas jelenetek során lemálljon, leolvadjon a testükről...
Siba Antal: Mindig lesz valaki
(Televíziók, rádiók meg a kormány)
Egyszerre tragikus és komikus, hogy azok a fiatal demokraták, akik annak idején utcákon, tereken meneteltek a vízierőmű leállítása ügyében, és követeltek információkat, nyitottságot, azok most korosodva, főnökükkel az élen bebújnak a hatalom sáncai mögé, és onnét kiabálnak kifelé. Ha egyáltalán...
I R O D A L O M
mondom, szerintem olyan volt.
és amikor azt mondja valaki, hogy olyan, akkor két dolog biztosan megfordul a fejedben: az, hogy az olyan végtére is milyen, ez az egyik, a másik meg, hogy az, aki olyan, az semmiképp se ilyen. ilyen, mint mi, ilyen kimondható, ilyen leírható, ilyen felismerhető, ilyen ilyen.
azzal, hogy apa azért mégsem mondja ki, hogy az olyan az milyen, sejteti, hogy az valami rosszat jelent, vagy az is lehet, hogy jót, de akkor valami tőlünk különböző jót kell feltételezni. most figyelj még egy kicsit, tényleg, csak egy kicsit, aztán lesz történet is – tehát, hogy biztosan jól értsd, ahonnan indultunk, azt tisztázom mégis előbb:..
Vida Gábor: Ütőszeg, nőcsavar
Ha azon a következő éjszakán nem azt álmodta volna, hogy a szépséges Rose oldalán sétál egy kopár hegyvidéken, és a hölgy kezében a fényképezőgép átalakul puskává, és karcsú vagy inkább csontos ujja végigsimít a fényesre koptatott ravaszon, a fegyvert pedig hirtelen Zanót felé fordítja, nem történt volna semmi. Látta már, ahogy a puska belsejében a sok archaizmus megmoccan: elcsattantó emeltyű, kamó és vastagítvány, rugó és szeg. Besúgó voltál te is, mondta Rose csillogó szemekkel, és volt ebben a pillantásban valami szúrós, amitől Zanót azonnal felébredt, mintha sündisznóra lépett volna mezítláb. Hajnali három óra volt, sötét és csend, messze valahol ugattak a kutyák, de olyan volt ez is inkább, minha ki szeretné csak emelni az éjszaka feneketlen mélységét. Egy csillámló pókfonálra gondolt, amint elvész az erdő fái között. Ha látjuk is, hogy van kiterjedés, az egész más, mintha csak tudnók. Nehezen bírt visszaaludni, pedig akkor már évek óta nem szenvedett az alvatlanságtól, amit abból az időből hurcolt magával, amikor géppisztollyal a nyakában sétált heteken át, és elhitte, hogy három óránál több alvásra nincs is szüksége...
Bakos Gyöngyi: Intro/Tokyo
Nincs feszített víztükör. Versenyzünk, simán lehagylak, azt hittem, jobban úszol. Azt hittem, nálam mindenki jobban úszik. Szabálytalanul veszem a levegőt, szúr az oldalam, az orrom telemegy klóros vízzel. Le akarlak győzni. A másik sávban aquafitness, egy csoport idős nő tornázik a derékig érő vízben, az edző a medence szélénél mutatja a gyakorlatokat. V alakban egyszerre utánozzák. Vadlibák, ha vonulnak. A víz alatt látom a lábakat, jobb térd felhúz, bal térd felhúz, páros lábbal ugrálás, hangosan szól a zene. Miért nincs feszített víztükör. Én nyerem a versenyt, simán legyőzlek. Este beülünk valamit enni. Milyen ügyesen úszol, mondod meglepődve. Te elhagytad magad teljesen az elmúlt években, semmi sport, csak munka. Persze a japán ételek egészségesek, de azért itt is meg lehet hízni. Mondjuk a japánok pont nem tudnak. Láttál te már kövér japánt? Kivéve a szumósok. Harmadik nap elviszel majd a szumóstadionhoz is, de épp kezdődik a nyári szünet, vége a bajnokságnak...
Molnár Lajos: A sapkarózsa
A városháza zöldre festett széles szárazkapuján megyünk be, milyen ismerős ez már nekem. Hátrasétálunk az udvarra, a járda mentén sövény, beljebb a szomorú eperfa vékony ágai hajként omlanak le, arrébb szerb lucfenyő áll.
– Ide járok – mondom szinte suttogva, feleségem nagy zöld szemébe nézek.
Látom benne azt a fiatal nőt is, akit annak idején megismertem.
– Mi történt itt? – kérdezi, és én nem tudom, hogy kezdjek hozzá, hogyan mondjam el. Soroljam el, miként mentünk el a gazda kéri földjére búzát aratni, ebédfőzésnél hogyan kapott lángra a száraz cigánybúza, és ebből tárgyalás lett?
– Itt akasztották fel azt a gazdát, akinél tíz évesen cselédként szolgáltam – hallom a hangom, magam is meglepődöm, hogy ez csak úgy kijött. Feleségemmel Megyeren nőttünk fel, a gazda is a falunkban lakott, de Kéren is volt földje. A feleségem akkor öt éves volt, gyerekként hozzá nem jutott el a hír, később már senki nem beszélt róla...
Tatár Sándor: így is lesz...
Tatár Sándor: Nem Fortepan! Frissek
Háy János: Érzékelés
Háy János: Nyaraló
Háy János: Miközben
Háy János: Tóparton
Nincs feszített víztükör. Versenyzünk, simán lehagylak, azt hittem, jobban úszol. Azt hittem, nálam mindenki jobban úszik. Szabálytalanul veszem a levegőt, szúr az oldalam, az orrom telemegy klóros vízzel. Le akarlak győzni. A másik sávban aquafitness, egy csoport idős nő tornázik a derékig érő vízben, az edző a medence szélénél mutatja a gyakorlatokat. V alakban egyszerre utánozzák. Vadlibák, ha vonulnak. A víz alatt látom a lábakat, jobb térd felhúz, bal térd felhúz, páros lábbal ugrálás, hangosan szól a zene. Miért nincs feszített víztükör. Én nyerem a versenyt, simán legyőzlek. Este beülünk valamit enni. Milyen ügyesen úszol, mondod meglepődve. Te elhagytad magad teljesen az elmúlt években, semmi sport, csak munka. Persze a japán ételek egészségesek, de azért itt is meg lehet hízni. Mondjuk a japánok pont nem tudnak. Láttál te már kövér japánt? Kivéve a szumósok. Harmadik nap elviszel majd a szumóstadionhoz is, de épp kezdődik a nyári szünet, vége a bajnokságnak...
Molnár Lajos: A sapkarózsa
A városháza zöldre festett széles szárazkapuján megyünk be, milyen ismerős ez már nekem. Hátrasétálunk az udvarra, a járda mentén sövény, beljebb a szomorú eperfa vékony ágai hajként omlanak le, arrébb szerb lucfenyő áll.
– Ide járok – mondom szinte suttogva, feleségem nagy zöld szemébe nézek.
Látom benne azt a fiatal nőt is, akit annak idején megismertem.
– Mi történt itt? – kérdezi, és én nem tudom, hogy kezdjek hozzá, hogyan mondjam el. Soroljam el, miként mentünk el a gazda kéri földjére búzát aratni, ebédfőzésnél hogyan kapott lángra a száraz cigánybúza, és ebből tárgyalás lett?
– Itt akasztották fel azt a gazdát, akinél tíz évesen cselédként szolgáltam – hallom a hangom, magam is meglepődöm, hogy ez csak úgy kijött. Feleségemmel Megyeren nőttünk fel, a gazda is a falunkban lakott, de Kéren is volt földje. A feleségem akkor öt éves volt, gyerekként hozzá nem jutott el a hír, később már senki nem beszélt róla...
Tatár Sándor: így is lesz...
Tatár Sándor: Nem Fortepan! Frissek
Háy János: Érzékelés
Háy János: Nyaraló
Háy János: Miközben
Háy János: Tóparton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.