CSAK A GYEREK NEM SZÁMÍT, AMIKOR ELDŐL, HOGY ISKOLÁS LESZ-E

G7.HU
Szerző: ERCSE KRISZTINA
2020.02.04.

A kormány 2019 nyarán, egy salátatörvényben módosította az idáig jól működő iskolaérettségi vizsgálattal kapcsolatos eljárást. Az eddigi gyakorlatban a gyermeket igen jól ismerő óvoda és a szülők partneri együttműködésben, szükség esetén a pedagógiai szakszolgálat bevonásával döntöttek az iskolakezdés időpontjáról, 6 vagy 7 évesen.

A továbbiakban* a szülőnek, amennyiben még egy évre az óvodában tartaná a gyermekét, az Oktatási Hivatalhoz (OH) kell kérelmet benyújtania, olyan dokumentumokkal, amelyeket ő maga hasznosnak tart. Az OH a papírok alapján engedélyez még egy évet. Vagy nem. De elrendelhet szakszolgálati felülvizsgálatot is a döntés előtt.

Azt a minimális információt, amelyet a fenti leírás tartalmaz, a csupán november 21-én megjelenő végrehajtási rendeletből lehetett kiolvasni, ám – figyelembe véve a nagyon szoros határidőket – számos megválaszolatlan kérdés lógott, és lóg még ma is a levegőben. Már a konkrétumokat nélkülöző hírek hallatán is több fórumon tízezrek tiltakoztak – szülők, pszichológusok, óvodapedagógusok -, Kozma Ákos ombudsman kifejezetten kérte az új szabályozás elhalasztását, a jogbiztonságra és a gyermekek jogaival összefüggő jogsérelemre hivatkozva. Az EMMI nem engedett. De mi mindenről is szól ez a történet valójában?

"Az a cél, hogy kiszűrjük a visszaéléséket, a gyermek szempontjából kifejezetten hátrányos és indokolatlan felmentéseket, amely mögött gyakran más – a gyermek valós fejlettségi szintjétől független – okok is állhatnak"

– ennyi a minisztérium indoklása. Ez azonban nem magyarázza meg, mi szükség van arra, hogy az eddig életszerű, a gyermek valódi érdekeit szem előtt tartó eljárást központosított adminisztrációba fojtsák.

A kormányzati retorika a 6 évesen kezdődő iskolát 1777-es hagyományokra hivatkozva kezeli axiómaként (ráadásul hibásan, hiszen a 6. életévtől való tankötelezettség először 1868-ban, báró Eötvös József népoktatási törvényében szerepel). Ez egyszerre tárja fel a kormányzóképességet, és magyarázza a kormányzati teljesítményt. 1777 óta sokkal okosabb lett a civilizációnk, és nem csak a felvilágosodás korában oly népszerű borbély-sebészeket vezette ki az egészségügyi ellátórendszerből, hanem a biodiverzitás és az egyedfejlődés közötti kapcsolatot, és ennek jelentőségét is felismerte.

Ahogyan természetesnek tartjuk, hogy a kisgyermekek természete különbözik egymástól, éppen annyira normális a fejlődési ütemük eltérősége is.

Civilizált helyeken az oktatási rendszer ehhez igyekszik alkalmazkodni; a rugalmas beiskolázás intézményével nem a gyermekekre kényszeríti az iskola elavult elvárásait, hanem ő maga igyekszik gyermek-kompatibilissé válni. (Hogy egy már letűnt világ szemléletét tükröző szabályozás milyen nagyon komoly károsodásokat okozhat, a következő cikkünkben lesz szó.) A legszomorúbb az egészben, hogy az intézkedés valódi okának semmi köze gyermekeket érintő szempontokhoz. A különböző trendekből ugyanis elég egyértelműen kiderül, hogy a gyerekeket korábbi elhibázott oktatáspolitikai lépések miatt kell most hatévesen iskolába kényszeríteni.

A kormányzat 2015-től kötelezővé tette a 3 évet betöltött gyermekek számára az óvodai nevelésben való részvételt, a családi pótlék folyósítását is ehhez kötötte. Ennek az intézkedésnek is az előkészítetlenségét jelzi, hogy azonnal súlyos férőhelyproblémák jelentkeztek, amire a kormányzati válasz az volt, hogy országosan igenis van elég hely, csak ezeknek nem egyenletes a területi eloszlása. Ez persze sokat nem segített például a budapesti agglomerációban élőkön.

Az óvodai ellátás kiterjesztését csak úgy tudták megvalósítani (jelentős beruházásokkal járó férőhelybővítés nélkül), hogy a kormány kötelezővé tette a korábbi (6 éves) iskolakezdést, hogy a „túlkoros” gyerekek elmenjenek az iskolába. A korábbi rugalmas beiskolázási gyakorlatot ugyanis a szülők többsége kihasználta, nem véletlenül. A számok alapján azonban elég jól látszik, hogy a 2015-ös szigorítás nem szabadított fel jelentős férőhelyeket az óvodában...