Szerző: NÉMETH PÉTER
2020.02.02.
Előzmény:
- Ott fejeztük be az interjú első részét, hogy arról beszélt, a mostani rendszer a megalkuvást honorálja. De ma már tulajdonképpen az intézmények közül egyedül a bíróságok, illetve egyes bírók nem törnek erre a honoráriumra. Elképzelhető, hogy Orbán végül megtalálja a módját, hogy a bíróságokat is a hatalom kiszolgálóivá tegye?
- Persze. A bírói szervezeteknél csak szakmai szinten van alá-fölérendeltség, ezért a legnehezebben igába hajtható állatfajta a bíró. De ki lehet alakítani azt a struktúrát, és társadalmi hangulatot, amellyel a bíró gerincét is meg lehet törni, vagy ha nem ez nem sikerül egy konkrét bíró esetében, akkor el lehet zavarni a helyéről. És akkor a helyén olyan szolga fog működni, aki erre a posztra egyáltalán nem alkalmas, de hűséges a rendszerhez; ilyenek fogják az igazságszolgáltatás helyét betölteni. Bár ezt már nem nevezném igazságszolgáltatásnak. A lengyelek már egy kicsit tovább léptek a bíróság leigázásában, de ott a tiltakozás is erősebb. Nálunk egyelőre hallgatnak az érintettek, de az elsöprő többség a hivatásrend szabályait betartva ítélkezik. Vannak már a korrózióra utaló jelek is, sajnos. Azt azonban tudni kell, hogy hozott anyagból dolgozunk, vagyis a törvények alapján működünk. És mennyire lehet a hozott anyagból jó zakót készíteni? Mennyire viseli magán a jogszabályok halmaza az igazságosságra való törekvést és a stabilitást. Mert, ha ezeket nem viseli magán, akkor még a hivatásrend szabályaihoz akkurátusan ragaszkodó szakember esetében is nehézségekbe ütközik az igazságszolgáltatás funkcionális gyakorlása...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.