ALAGÚTON ÁT A NAPSÜTÖTTE NYUGATRA – MÁR CSAK A KIJÁRATOT KELL MEGTALÁLNI

24.HU
Szerző: LAKNER ZOLTÁN
2020.02.08.

Megrázkódtatást, a viszonylagos anyagi biztonság és a belakott kádári világ otthonosságának elvesztését hozta milliók számára a rendszerváltás Magyarországon. Pontosabban: a rendszerváltás egyik oka éppen az volt, hogy a kifulladó államszocializmus képtelen volt tovább fenntartani a saját magát legitimáló biztonságait. Az átmenet a csendben kínlódó többség számára nem a demokrácia diadalát jelentette, hanem olyan új feltételek kialakulását, amelyekhez esélye sem volt alkalmazkodni. A rendszerváltó demokrácia elbukásának egyik oka a társadalmi válságok egymásra halmozódása volt, érdemes tehát kísérletet tenni annak megértésére, mi történt a magyar társadalommal harminc évvel ezelőtt.

Még csak 1995-öt írtunk, amikor Berend T. Iván történész – aki akkor már Kaliforniában élt és tanított – felvetette, hogy az átmenet útja talán nem oda vezet, ahova Közép-Európa készült. Úgy vélte, nem írható le magától értetődően a rendszerváltó folyamat akként, hogy a „könnyek völgyén” átkelve a túloldalon „a nyugati szabadság és prosperitás napsütötte vidékére” érünk. Berend T. egy másik metaforán tépelődött, amit egy Dürrenmatt-novellából vett. Ebben az alagútba érő vonat soha ki sem jut onnan, a főhős legnagyobb rémületére ugyanis nem létezik kijárat.

Ez a borús írás a kilencvenes évek közepén, a Bokros-csomag idején született. Ezt követően ugyan évtizedes növekedésbe fordult a magyar gazdaság – a nemzeti össztermék az ezredfordulón érte el a tíz évvel korábbi szintet –, de a megszorítás idején tetőzött a szegénység. Ezt a szomorú rekordot majd csak a 2010-es évek elején haladta meg az ország.

Különféle adatok ismertek az ekkor lejátszódó folyamatokra vonatkozóan, de a mértékek és a tendenciák azért minden kutatás szerint nagyon hasonlóak. 1990 és 1992 között, amikor a gazdaság ötödével zsugorodott, több mint egymillió munkahely szűnt meg, hosszabb távot vizsgálva, 1989–1996 között másfél millió. Az ezt követő növekedés idején a korábban megszűnt munkapiaci státusok nagyjából negyedét pótolta vissza az eltérő szerkezetben megerősödő gazdaság.

A szegények aránya az 1980-as évek közepének 5 százalék körüli szintjéről 14 százalékra emelkedett az 1990-es évek közepére. Nőttek az egyenlőtlenségek is, hiszen a változások nagyon eltérően érintették a különböző társadalmi csoportokat. Ferge Zsuzsa a rendszerváltás utáni negyedszázad szociálpolitikájáról szóló könyvében azt írja, 1987 és 2014 között

"az olló úgy nyílt, hogy az alsó jövedelmi tizedben (20-szoros áremelkedés mellett) az egy főre jutó jövedelmek 12-szeresre, a felső tized jövedelmei 22-szeresre emelkedtek".

Kolosi Tamás és Róbert Péter szociológusok egy 1992-es tanulmányukban azt állapították meg, hogy az alsó négy decilishez tartozók (tehát a jövedelmi rangsor alsó negyven százalékának) nomináljövedelme nem érte el az 1988-as szintet.

Mindehhez jött még az is, hogy teljes, és persze régóta veszteséges iparágak tűntek el a semmiben, magukkal rántva nem csak az üzemekben dolgozó tíz- és százezreket, de egész régiókat is, ahol nem akadt közel s távol más munkalehetőség. Magyarország hét régiója közül ma is négy szerepel az EU leggyengébb teljesítményű húsz térsége között.