„ABLAK, AMELYEN ÁRAD A FÉNY A HÁZUNKBA” – CSUKÁS ISTVÁN EMLÉKÉRE

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BORBÁS BARNA
2020.02.24.

Úgy nőttünk fel, hogy Csukás István mindig itt volt. Szavakban, történetekben, hősökben, generációs határt nem ismerő mesékben. Itt volt valóságosan is, mint a Mesélő életre kelt szobra. Az ősök tekintete, szelíd és mindig szeretetteljes mosoly, bölcs és ízes beszéd. Ha kérték, újra és újra szólt gyereklétről és felnőttségről, beszélt – de nem tanított – az irodalomról, belső kincsekről, lelki dolgokról. Mindig itt volt.

Mindenkinek lehet kedvenc meséje tőle, az enyém a Süsü, a sárkány. Kicsi gyerek voltam, elvarázsolt. A történet, a bábok, a játékosság, a magukat rögtön énekeltető énekek, a humor, ami tényleg humor volt, nem bugyuta gügyögés. Csukás úgy mesélt, hogy pontosan tudta, a gyerekek nem hülyék, csak gyerekek. A Süsüben találkoztam először a misztikummal, elképzeltem a sárkány őseit, hozzáköltöttem egy másik mesét, mert vitte a fantáziám, jobban akartam érteni, mi miért történik. Féltem a mű-Süsütől, felháborodtam a Sárkányfűáruson, drukkoltam a Királyfinak. És a Süsüből hallottam először azt a titulust, hogy „kancellár”, bár eleinte nem igazán értettem, hogy annak mi a dolga.

Szerettem filmen és képeskönyvben is a Süsüt. Egyetemista lehetettem, amikor egyszer valahol megláttam DVD-n, és rögtön megvettem, hogy meglegyen. Most is páratlan mesének tartom. Tudjon bármit a technika, gyártsanak élethűbb bábokat, szebb grafikákat, akármilyen 3D-s csodákat, a jó mesék nem avulnak el...

ITT OLVASHATÓ