VÁLTOZÁSOK AZ ADOMÁNYOZÁSBAN – EGY JOBB, SZOLIDÁRISABB VILÁGÉRT

ÁTLÁTSZÓ /  SZOCIO BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2020.01.15.

Visszatakintve az elmúlt év adományozási helyzetképére azt hiszem, pozitív változásokról számolhatok be. Legalább is az alapítványunk életében így érzékelem, és remélem mások is ilyen tapasztalattal bírnak.

Mutatja ezt a támogató odafordulások számának a növekedése, és az átgondoltabb adományozás is, ami elsősorban abban nyilvánul meg, hogy kérdeznek a felajánlók. Fölösleges nekik valami, de nem biztosak abban, hogy ez adományként hasznos-e valakinek, azért megkérdezik azt a szervezetet, akivel kapcsolatban vannak, hogy szerintük jól gondolkodnak-e. Persze ehhez nyilván kell a kapcsolat, amiben ez megkérdezhető, olyan kommunikációval, ami mindkét fél számára megfelelő.

Sokan számolnak be ugyanis durva elutasításról, amikor egy-egy szervezet, vagy munkatárs lepattintja őket, nem figyelve a felajánló érzékenységére, lelkére. Persze ezt érdemes a másik oldalról is átgondolni. Amikor aznap a sokadik telefonnál derül ki, hogy tulajdonképpen nem az adományozás a lényeg, csupán az illető szeretne a lehető leggyorsabban, költségmentesen megszabadulni valamitől, akkor már a fogadó sem olyan türelmes.

Hogy jobban értsük: ezek olyan típusú felajánlások, amelyek „még biztosan jók lesznek valakinek”, például nehéz, régi, kopottas bútorok, ám az adományozó nem tud segíteni a szállításban, sőt, levinni sem egyszerű a bútort az emeletről, vagy nem lehet behajtani az utcába teherautóval, és így tovább. Viszont szívesen adják. Szóval, itt a újra előkerül a „ki segít kinek” kérdése, az adományozás tetszetős lehetőségébe csomagolva.

Továbbra is vegyes a ruhaadományok minősége. Itt inkább az eseti adományozókkal van gond, akik például egy hagyatéktól akarnak mihamarabb megszabadulni, és nem tudjuk megértetni velük, hogy ami nekik nem kell, mert idejétmúlt, ósdi, az másoknak sem a legjobb adomány. Azok a visszatérő támogatók, akik régóta mellettünk vannak, már tudják, értik, hogy mire kell odafigyelni. Az is árulkodó, hogy a külföldről érkezett használt ruha-, cipő-, és játék adományok minősége összességében még mindig sokkal jobb, mint az itthoniak.

De érzésem szerint alakul a helyzet, talán ez a blog és sok más, adománygyűjtéssel foglalkozó szervezet adományozási kultúrát formáló munkája is hozzájárult ahhoz, hogy árnyaltabban gondolkodjanak az emberek erről a témáról.

A karácsonyi időszak újra előhozta számomra azt, mennyire fontos az adománykérők ellenőrzése. Elképesztő energiával és kreativitással mozdul rá ugyanis a tanult tehetetlenségben edződött ember a karácsonykor felerősödő szolidaritás kihasználására.

Ebben az időszakban mi is küldünk csomagokat, hozunk össze embereket, hogy támogathassuk a segítő szándék kibontakozását. Ám ez, ellenőrzés híján sokszor vakvágányra fut. Ilyenkor nincs idő arra, hogy személyesen meggyőződjünk a rászorulás mértékéről, vagy lecsekkoljuk a kérelmezőt az intézményrendszerben. Így aztán marad a levél, üzenet, telefonos, vagy személyes megkeresés az alapítványnál, ami így indul: „azt mondják, itt adnak csomagot”. Miközben az illető nem tűnik úgy, mintha abba a társadalmi csoportba tartozna, mely rászorulóként kategorizálunk. A személyes megkeresesések még kezelhetők, de a távoli kérelmezők nem igazán.

Bizony, mi is kapcsoltunk össze idén olyanokat, akiknél nem teljesedhetett ki a karácsony üzenete. A kommunikált kép nem volt valós, túl drámaira színezték a helyzetet, színészi előadás is volt mögötte, és mindez csak akkor derült ki, amikor az adományozó megérkezett a „rászorulóhoz”. Persze ez is relatív, mert egy félrecsúszott élet is kérhet segítséget. Ahol viszont tudjuk, hogy az alkohol, vagy a bűnözés vitte erre az útra, ott nehezebben tudnak jó érzéssel adni azok, akik a karácsony örömét szeretnék elvinni.

Ez megint csak megerősítette azt, hogy a segítségnyújtás akkor megfelelő, ha személyre szabott. Ha nem a kérés, hanem a tenni akarás képességét erősíti, és segít elmozdulni. Ehhez pedig ismerni kell a rászorulót, az okokat, a lehetőségeket, mert így hathat igazán a segítség.

Az adományozás kettős hatását pedig jól, építő jelleggel kell használni, és ebben nekünk, segítő szervezeteknek nagy a felelősségünk: a felajánlónak az adományozás érzése ad pozitívumot, az, hogy jó lehetett, segíthetett, támogathatott. Az adományozottat pedig az az érzés erősíti, hogy valaki figyelt rá, segítette, támogatta, hogy stabilizálódjon az élete.

Így haladhatunk egy jobb, szolidárisabb, befogadóbb világ felé, 2020-ban is.

ITT OLVASHATÓ