2020. január 2., csütörtök

„TANÍTANIVALÓAN HÜLYÉK VOLTUNK” - ERŐSÖDŐ BELSŐ KRITIKA MELLETT VONJÁK LE A VÁLASZTÁS TANULSÁGAIT A FIDESZBEN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: KÓSA ANDRÁS
2020.01.02.


Még januárban levonja az önkormányzati választás konzekvenciáit a Fidesz elnöksége – értesült lapunk. Erősödik a belső kritika. Felkészül Habony Árpád.

Kampányabszurd: egy fideszes polgármester, még az önkormányzati választás előtt azért fizetett a párt egyik befolyásos háttéremberének, hogy az ne adjon neki kampánytanácsokat. Az illető városvezető ugyanis úgy gondolta, sokkal jobban tudja, mivel kell korteskednie ahhoz, hogy ismét nyerjen, mint egy „a fővárosból leküldött” potentát. Igaza volt, így újraválasztották. 

Nem ő az egyetlen, aki ma már bírálja a párt vezetésének több döntését, eljárását. A Népszavának nyilatkozó – de névtelenséget kérő – fideszes polgármesterek közül volt, aki már azon bosszankodott, hogy a „központból küldtek le” embereket, más inkább azt kifogásolta: a tanácsadásért fizetniük kellett. Arra pedig több vesztes Fidesz-induló is panaszkodott, hogy a rájuk erőltetett kampánycsapat rossz döntéseket hozott. Erről beszélt az Indexnek október 13. után Tarlós István, vagy a 24.hu-nak adott interjújában a Siófokon próbálkozó Gruber Attila is. Egy fideszes országgyűlési képviselő csak annyit mondott lapunknak, amikor a kudarc okairól kérdeztük: „Több helyen tanítanivalóan hülyék voltunk”. Ezzel többek között Szerencsre utalt, ahol a belső ellentétek miatt a Fidesz saját korábbi polgármestere ellen indított jelöltet, és hiába szállt be a kampányba Orbán Viktor miniszterelnök is, a képviselő-testületbe végül egyetlen kormánypárti jelölt sem jutott be. A lapunknak nyilatkozó országgyűlési képviselő amiatt is értetlenkedett, hogy a párt vezetése korábban minden hasonló esetben idejében felismerte, és kezelte a problémát, például a helyi szervezet feloszlatásával, ezúttal azonban tehetetlennek bizonyult...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.