Szerző: BOD PÉTER ÁKOS
2020.01.21.
Ha valakinek nem tetszik a testsúlya az ünnepek után a fürdőszobai mérlegen, először arra gondol, hogy a mérleg elállítódott. És valóban, a mérleg lehet pontatlan. Meg a mérési pillanat is számít valamennyit; reggel, felkelés után kicsit barátságosabb az adat. De leginkább a szomorú valóság jelenik meg a kijelzőn.
Nemcsak azok körében gyakori ez a logika, akik hiúk a súlyukra. Amikor az akkori francia elnök az USA egy főre jutó GDP-adataival összevetette az otthonit, olyan lemaradást látott, ami nem tetszett neki, és nem is állt összhangban az egyéb észlelésekkel, más mutatókkal. Kezdeményezésére nemzetközi szaktekintélyek vizsgálták felül a GDP-számítást; a Stiglitz-Sen-Fitoussi bizottság 2009-ben tette közzé alapos jelentését, mely szerint a bruttó hazai termék nem mutatja ki kellően a jól-létet, output-méréseink megújításra szorulnak.
Más fontos mutatónál is volt már példa arra, hogy a mérést és a mércét felülvizsgálták. Még 1996-ban történt, hogy az Egyesült Államokban az úgynevezett Boskin Bizottság közzétette jelentését az infláció méréséről. Eszerint a hivatalos fogyasztói árindex módszertani okokból némileg, de szisztematikusan felülbecsli a pénz értékének romlását. Vagyis nem az igaz, amit rengeteg ember gondol, hogy a valóságban nagyobb lenne a pénzromlás üteme, mint amit megír az újság, hanem fordítva: a minőségi javulás, a műszaki haladás eredményei miatt lassabban nőnek az árak, mint ahogy azt a hivatalok mérik.
A kritikák ellenére a statisztikai hatóságok nem szívesen nyúlnak a bevett módszertanhoz. Ami az inflációmérést illeti, ennél még utólagos adatkorrekciót sem alkalmaznak, szemben mondjuk a fizetési mérleg vagy a GDP adataival, amelyek esetében elég jelentősen alakul a múlt. Amivel viszont operálnak a statisztikai hivatalok, az az, hogy időnként változtatnak azon a fogyasztói kosáron, amelyen az árszint időbeli alakulását mérik. A gazdasági elemzők ezért többféle mutatószámhoz fordulnak a sokarcú valóság leírásához: használják a változatlan adótartalmú indexet, a maginflációt, megmérik a ritkábban változó árú termékek drágulását, kiszámolják a nyugdíjas-inflációt.
Egy ideje, bárhogy mérjük, a nagyvilágban ritka alacsony indexeket látunk.
Az inflációs mutatók több országban tartósan a nulla alatt maradtak néhány évig, és most is legfeljebb évi egy-két százalékkal nő az árszint. Nálunk azért más a helyzet: a fogyasztói árindexünk éppen csak benézett nulla alá 2014-ben, a maginflációs mutató viszont akkor sem jelzett deflációt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.