NEM MEGSZŰNTEM, CSAK MOST VALAHOGY NEM VAGYOK

INDEX
Szerzők: IVÁN-NAGY SZILVIA, ROSTÁS BIANKA
2020.01.14.

Terhes vagyok, mondtam, amikor még igazán teher sem volt az állapotom, és később is ezt használtam, amikor meg már az volt. Amikor már nehéz volt felvenni a cipőmet, éjszaka nem aludtam, mert bárhogy fordultam, mindenhogy fájt, és rettegtem, nehogy koraszülött legyen a kisebbem, mert közben a nagyobbat emelgetem. És aztán megszülettek a gyerekeim, én meg vártam a nagy érzelembombát, hogy most már akkor én vagyok az ő édesanyja. De nem jött.

Jött viszont a védőnő, először, miután hazaértünk, aztán mondta, hogy majd jön egy hét múlva is. Aztán egyszer csak csengettek. A védőnő. Mit keres itt? Azt mondta, csak egy hét múlva jön, mindegy, biztos a szomszédot keresi, sorházi lakás. Csapzott vagyok, beengedem a kapun, jön mögöttem, utánam. Nem azt mondtad, hogy jövő héten jössz? Jövő hét van, feleli. Nekem pedig nincsenek emlékeim. Nem értem, hogy telt el egy hét, összefolyik minden, a kakis pelusok, az állandó etetések, a bizonytalanság, a félelem, az aggódás, hogy majd nem fogok helyt állni. Persze, sejtettem, hogy nem lesz minden rózsaszín cukormázas álom, de sosem gondoltam, hogy a síró gyerekemmel a fürdőszobában ülök majd totál kiütve a fáradtságtól, kezemben egy hajszárítót zúgatva, csak hogy valahogy elaludjon. Fehér zaj, írta a Google, a Google, ami először a legjobb barátom lett, aztán örök ellenségem. Mert mindenre van tanácsa, ötlete, és mindenről megmondja, hogy normális, aztán meg, hogy nem az.

Gáldi Vinkó Andrea Sorry I Gave Birth I Disappeared But Now I’m Back című sorozata több tucatnyi emlékemet hozta felszínre. Képeinek júliusban a FERi galéria adott otthont: a galéria falain kisméretű fotók sorakoztak, rózsaszín ragasztószalaggal rögzítve, a képek között szöveges, rajzos papírlapok álltak. Nincs távolság, közelség van, hiszen ez egy magánbeszéd, a fotóművészből lett anya öndefiniálisi kísérlete, annak megörökítése és átadása...

ITT OLVASHATÓ