Szerző: TÓTH CSABA TIBOR
2020.01.20.
Immár mögöttünk jár az 1989-es emlékév Magyarországon is, amely során Orbán Viktor rendszere ismét megpróbálkozott a rendszerváltás körüli mítoszainak szélesebb körben való elfogadtatásával. Egy 2019-ben kiadott brit tudományos munka éppen ezeket a nemzeti mítoszokat kérdőjelezi meg, miközben rámutat arra is, léteztek alternatívák a neoliberális rendszerváltásra. Másik fontos állítása, hogy a ma „illiberálisnak” nevezett tendenciák már a hetvenes-nyolcvanas években is jelen voltak a térségben, sőt: alábecsüljük 1989 globális jelentőségét.
Mi az, amit eddig a kelet-európai rendszerváltásról rosszul tudtunk, és mi az, amit elfelejtettünk? Az 1989 – A Global History of Eastern Europe egyik szerzőjével, James Markkal, az angliai Exeteri Egyetem történészével még tavaly október végén, Varsóban, az Európai Szolidaritási és Emlékezet Hálózat 1989-es konferenciáján (Genealogies of Memory 9.) beszélgettünk erről.
Mérce: A könyvetek sok történelmi fogalmat megpróbál újraértelmezni. Például ma elterjedt gondolat, hogy a jelenleg „illiberális fordulatnak” nevezett korszak Közép-Kelet-Európában nem más, mint politikai reakció 1989-re. E narratívában a rendszerváltás kifejezetten liberális jellegű volt, és a mostani kor ahhoz képest „visszafejlődésként” értelmeződik. A könyvetekben viszont arról olvashatunk, hogy ez egyáltalán nem így volt.
James Mark: Valójában ez a helyzet, meg nem is. Természetesen igaz, hogy a jelenlegi populista hullám kifejezetten a liberális korszak bizonyos vívmányainak visszavonását tűzte ki célul, és ez igaz azokra a civilizációs hierarchiákra is, amelyek valamilyen módon kimondatlanul is részei voltak az európai integrációnak a kilencvenes-kétezres években, például az, hogy kinek van joga a nemzetről, Európáról állításokat megfogalmaznia. Ebben az értelemben a mostani jobboldali rezsim egyértelműen reakció 1989-re.
Az 1990 utáni rendszer gazdasági alapjának kritikáját, amit akár a neoliberalizmus kritikájának, de akár a tágabb integrációs projekt bírálatának is hívhatunk, ennek válsága – tehát leginkább 2008 után – a legnagyobb mértékben a jobboldal csatornázta be, és a térségben ők faragtak ebből teljes értékű beszédmódot.
Érdekes kérdés persze, hogy a baloldal miért nem tudta ugyanezt az elégedetlenséget becsatornázni. Ennek a története valójában a baloldal deradikalizációjának a története, ami természetesen szerves része 1989 történetének, közelebbről Magyarországénak is, ahol a volt állampárt tulajdonképpen blairista párttá változott. Ezért azután nem volt lehetősége arra a gazdasági válság után, hogy elfoglalhassa az elégedetlenség terepét úgy, ahogyan a jobboldal azt megtehette. Ebben az értelemben ez igenis egy válaszreakció volt az 1989-ben történtekre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.