MAGYAR GYÖRGY: A KORMÁNY SZEMEZGETNI AKAR AZ ÍTÉLETEK KÖZÖTT - A KLUBRÁDIÓ NEMZETKÖZI LAPSZEMLÉJE

KLUBRÁDIÓ
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2020.01.22.

A Reuters szemlézi Magyar György ügyvéd nyilatkozatát, aki úgy reagált Orbán Viktor miniszterelnök bíróságokat érintő nyilatkozatára, hogy a kormány ki akarja válogatni, melyik ítéletet tartja tiszteletben, és melyiket mellőzi. A hírügynökségnek nyilatkozva Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke a jogállamiságba vetett közbizalom aláásásával vádolta Orbán Viktort. A New York Times-ban egy filozófus az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulójához kapcsolódóan arról ír, hogy nem a közöny vezetett a népirtáshoz, hanem a kollaborálás.

Mi vezetett Auschwitzhoz?

Az auschwitzi haláltábor felszabadításának közelgő 75. évfordulója alkalmából a New York Times véleménycikket közöl Rivka Weinbergtől, a kaliforniai Claremontban található Scripps College filozófia professzorától, aki azt az - alighanem kisebbséginek számító – véleményét fejti ki, hogy az Auschwitzhez vezető út nem a közönnyel volt kikövezve, és hogy nem kell felkelőnek lenni ahhoz, hogy elkerüljük a népirtást – elég annyi, ha nem segítjük azt elő.

A szerző szembeszáll azokkal a nézetekkel, miszerint a gonosz győzelméhez csak annyi kell, hogy a jó emberek tétlenek maradjanak. Amellett érvel, hogy igazuk van ugyan azoknak, akik szerint az Auschwitzhez vezető utat a gyűlölet építette, de azt szerinte nem közönnyel, hanem kollaborálással kövezték ki. Az antiszemitizmus – írja – évszázadokkal a holokauszt előtt befészkelte magát Európában, és „a holokauszt alatt a helyi lakosság, a rendőrség és a hadsereg a nácikat segítette. Természetesen nem mindig. Voltak ellenállók (hősök), valamint tétlen szemlélők (átlagemberek). Egy dolog azonban világos: a holokauszt alatt ott, ahol a helyi lakosság körében erősebb volt az antiszemitizmus, nagyobb mértékben hajlottak a kollaborálásra, ami érzékelhetően több gyilkossághoz vezetett” – írja a New York Times szerzője. Azzal érvel: olyan nincs, hogy a németek bevonulnak Lengyelországba vagy Franciaországba, és csodálatos módon azonnal tudják, kiket kell begyűjteni, és ezek hol laknak. Nagy segítséget jelent, ha a helyi rendőrség végzi a begyűjtést, amint az egyes esetekben történt Litvániában, Franciaországban, illetve Magyarországon. A szerző Raul Hilbergre és Hannah Arendtre hivatkozik, akik kimutatták az erős korrelációt a helyiek lelkesedése és a népirtás halálozási arányszáma között. Bulgáriában és Olaszországban, ahol a gondolkodásmód nem volt antiszemita, a helyi lakosság nem működött együtt a zsidók legyilkolásában, a legtöbb bolgár, illetve olasz zsidó túlélte a vészkorszakot. Ezzel szemben Romániában és Ukrajnában, ahol virulens volt az antiszemitizmus, sok román és ukrán tevékenyen közreműködött a zsidók megölésében, és így kevesen maradtak életben. Lengyelország szintén nagyon antiszemita volt, és bár akadtak, akik bújtattak zsidókat, sokan inkább feladták és kifosztották őket, némelyek pedig saját maguk is öltek zsidókat. A lengyel zsidók közül nagyon kevesen maradtak meg.

Rivka Weinberg azt a nézetet képviseli, hogy a tétlenséget nem helyes kárhoztatni, mert az ellenállás lehet ugyan hatékony és ösztönző, de attól még veszélyes dolog, és a legtöbb ember nem hős. Nem könnyű hősnek lenni, és kockára tenni saját biztonságodat idegenek megsegítése érdekében. Ez túl nagy elvárás – vélekedik. Olyan kutatásokra hivatkozik, amelyek azt mutatták ki, hogy a hősies cselekedeteket rendszerint ösztönösen, alaposabb végiggondolás nélkül követik el. A hősiesség – írja Weinberg – nem tanítható, és erkölcsileg nem kötelező. A New York Times véleménycikke szerzőjének a szemléletből az következik, hogy csak a gyűlölettel való pusztító együttműködés az, amit tilalmazni kell...

ITT HALLGATHATÓ MEG, ITT OLVASHATÓ