2020. január 2., csütörtök

LEJÁRT A HATÁRIDŐ, DE MÉG MINDIG NEM VETTÜK MEG A TRIESZTI KIKÖTŐT

HVG ONLINE
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2020.01.02.


November 30-ig kellett volna lezárni a trieszti magyar kikötő adásvételét, de ez egyelőre elmaradt, a külügy szerint még nem teljesült minden feltétel a szerződéshez. Ha az eladók nem teljesítették valamelyik feltételt, Magyarország akár el is állhatott volna az ügylettől, de ez nem történt meg.

Még nem zárult le annak a Triesztben található területnek az adásvétele, ahol a magyar állam tengeri kikötőt és logisztikai központot akar létesíteni – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a hvg.hu-val. A teljes üzlet úgy nézne ki, hogy a magyar állam két olasz cégtől, a Tesecótól és a Seastoktól vesz területet a kikötőben, plusz kizárólagos tulajdont szerez a Teseco Aquila nevű leányvállalatában, amely a kikötőüzemeltetési koncesszió birtokosa. Az olasz cégadatbázis január 2-ai állása szerint az Aquila tulajdonosa még mindig a Teseco.

Mindezzel csak az a probléma, hogy az adásvételt a kormány július elején kész üzletként jelentette be, a szerződés aláírásán Matteo Salvini olasz belügyminiszter mellett Szijjártó Péter külügyminiszter is részt vett. A tárcavezető a hivatalos közlemény szerint szó szerint ezt mondta: „Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében.” A KKM októberben adta ki a hvg.hu-nak a szerződést, a dokumentumból az derült ki, hogy az ügylet nem zárult le az aláírással, illetve hogy a végső határidő november 30., amit a felek közös megegyezéssel kitolhatnak...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.