Szerző: HOMÁNYI PÉTER
2020.01.17.
– Szoktál szlovákul álmodni? Azért kérdezem, mert több interjúban meséltél arról, hogy kisiskolásként szlovák iskolába jártál, és előbb tanultál meg szlovákul írni, mint magyarul.
– Azt szoktam mondani, hogy ha angolul beszélek, akkor fejben fordítom azt, amit mondok, viszont ha szlovákul beszélek, pedig már rosszul beszélek szlovákul, akkor az természetes, így ugyanolyan viszonyom van a nyelvvel, mint a magyarral, természetesen a magyart jobban uralom, mert ezt használom. Valóban, írni-olvasni szlovákul tanultam, átállni a magyar írásra később borzasztó nehéz volt. A legutóbbi barátnőm többször azzal ébresztett, hogy szlovákul kiabáltam álmomban. Fogalmam sincs, mit mondhattam, de feltételezem, semmivel nem akartam megijeszteni. Sokat beszélek álmomban, ijesztő lehet. Ezért aztán alvás közben ezt az agyam így oldotta meg. Ráadásul álmomban perfekt a szlovákom, napközben kevésbé, hiszen tizennégy éves korom óta alig használom.
– Mennyire határozza meg a nyelvi gondolkodásodat, hogy kétnyelvű vagy? A szereplőid nevén, egy-egy kölcsönvett szón túl, például a mondatok szintjén is megjelenik a szövegeidben?
– Szemben szlovákiai magyar kortársaimmal, akikkel együtt éltem, számomra mindig nagyon fontos volt elkülöníteni a magyar és a szlovák nyelvet. Másoknál sokkal nagyobb volt az összemosódás. A virsli azért nekem mindig is „párky” lesz, a mustár meg „horcsica” és így tovább, csak figyelek, hogy ne így hívjam. És én is tudok úgy beszélni magyarul, hogy abban egyetlen belföldi, azaz magyarországi szó se szerepeljen, viszont gyerekkoromban törekedtem arra, hogy kettéválasszam ezeket, ezért gondolom azt, hogy szerintem a kétnyelvűségnek nincsen hatása az írásaimra. Világos, hogy van ennek egy része, amire én nem látok rá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.