2020. január 2., csütörtök

ÍGY ÁLLT ELLEN 2019-BEN A CIVIL SZFÉRA

MÉRCE
Szerzők: CSENGEL KARINA, PÓSFAI ORSI
2020.01.01.


A civil szervezeteknek nem egyszerű Magyarországon. Legtöbbször az állam helyett vagy éppenséggel a kormányzati akarattal szemben kell dolgozni olyan emberekért, akiket nemhogy az út szélén hagytak, de még el is gáncsoltak, aztán az árokba löktek.

Legyen szó az igazságszolgáltatás által elárult és cserbenhagyott embertársaink jogi képviseletéről, a nők és gyermekek elleni erőszak megszüntetéséért vagy a klímakatasztrófa elkerüléséért folytatott küzdelemről, egy dolog biztosan közös a társadalmi változásért küzdő szervezetek munkájában: nem könnyű sikert elérni, miközben a kormánypártok soroskatonának nevezik, törvényileg próbálják ellehetetleníteni őket és még csak véletlenül sem hallgatják meg a véleményüket, amikor olyan emberek sorsáról akarnak egy csapásra dönteni, akikkel ezek a szervezetek nap mint nap együtt dolgoznak, ezáltal pedig – a kormánnyal ellentétben – tudják, mire lenne szükségük.

Ebben az évben is rengeteg cikkben számoltunk be a civilek küzdelmeiről, mert nélkülözhetetlennek tartjuk a munkájukat. A politikai ellenszél és a lehetetlennek tűnő helyzetek ellenére a kitartó küzdelem sokszor sikerhez vezet. Arra kértünk civil szervezeteket, osszák meg velünk, melyik általuk elért eredményekre voltak a legbüszkébbek 2019-ben...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.