FESSÜNK KÓRHÁZAT

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2020.01.13.

Van az az ontológiai kérdés, hogyha a szart befújjuk csillámporral, akkor abból ékszer lesz, vagy valami más. Számos esetben szembesülünk a fenn az ernyő nincsen kas problémakörével, ilyen például a Puskás Aréna is, amelyet éjjel nappal kivilágítanak, mert hogy annyira szép, viszont benne nincsen semmi, és esély sincsen arra, hogy mostanában megtelik tartalommal. Most belemehetnénk a tartalom és forma kettősségének és azonosságának filozófiai rejtelmeibe – de nem a régi reklám, miszerint tartalomhoz a forma, Amfora mélységeiben –, elmesélhetnénk, hogy a tartalom a dolog lényege, a forma pedig, ami ezt megjeleníti, de korán van még ehhez.

Úgy is mondhatnánk, hogy ezt a dichotómiát kifejezi mondjuk Orbán Récsöl, aki tízmilliós táskában viszi a szaros pelenkát az út mellé hajítani, az ő apukája, aki félretaposott cipőben, trottyos gatyában jár-kel Európában, mint egy parasztbáró, s ebből az életszemléletből fakad az is, hogyha a kórházakban elpusztul a nemzet, arra az a válasza, hogy először fössük ki a folyosókat. Ott ordítanak majd a fájdalomtól a betegek a Trinát szagban, hullik a hajuk, konyul le a fülük, de lehet mondani, hogy a kórház már csillivilli, mit akartok még, szarjak sünt? Igen, válaszolhatnánk a költői kérdésre, de ilyet nem kapunk soha, mert nem állnak szóba velünk.

A magyar paraszt genomja olyan, ez a pöttyös seggű nemzeti DNS, hogy alázatosan szorongatja a kezében a zsíros kalapját a kegyelmes úr előszobájában, hogy kis lábaskában hazavihesse a rántott levesét. Nézem itt ezeket az iráni fiatalokat, akik spontán elkezdtek tüntetni a rezsim ellen, mert úgy látszik, az ukrán gép lelövése volt az a bizonyos utolsó csepp, amikor a mennyiség átcsapott minőségbe, és a nép nem tud már a régi módon élni. Igaz, az uralkodó osztály még képes a régi módon kormányozni, és ilyenekből szoktak bazi nagy vérengzések kikerekedni. Viszont a lázadás mindig a szobrok ledöntésével indul, először a szimbólumok halnak meg...

ITT OLVASHATÓ