Szerző: MAJTÉNYI LÁSZLÓ
2019.12.19.
Alig van annál hangosabb csönd, mint a Bibó István személyét övező. Úgy harminc évvel ezelőtt társadalomtudományi szöveget, esszét, de még közéleti újságcikket sem lehetett elképzelni Bibó-idézetek nélkül. Mára viszont Bibóról hallgatni már-már a jólneveltség része, és hogy ennek közösségi bűntudat vagy valami más oka van-e, nem tudom. Mindenesetre a magam részéről az elsőre gyanakszom. De tény, hogy csak pár konok ember igyekszik rajta tartani a nyilvánosság figyelmét a bibói életművön. Műve, mint a nagyoké általában, aligha folytatható. Mégis, a mai szerzők közül legközelebbi szellemi rokonának Kis Jánost látom, mert, miközben jelentős világnézeti és módszertani különbségek választják el őket, mindketten politikai moralisták, és akárcsak a politikai filozófia legnagyobbjai, a kor uralkodó eszméinek fényében saját társadalmuk válságait elemezték(zik). Mindketten kivételes elszántsággal dolgoztak(nak), meg, noha különböző stílban, de az olvasó örömére, kiválóan írnak (Bibó, ez persze a tudomány köreiben gyanús, olykor még az irodalmi megjelenítő erőt nézve is nagyon jó stiliszta, akárcsak Montesquieu volt), és, noha ez céljuk, kevés eséllyel arra, hogy a társadalmi folyamatokat a jelen időben érdemben befolyásolják. Konokul elvégzett munkájukat egyaránt indokolatlan csend övezi.
A személy
Bibó a zsarnokság gyalázatában eltelt XX. század középső kétharmadában élt műve megalkotásakor, mégpedig egy közép-európai, korábbi súlyát, befolyását elvesztett, a nagyhatalmaknak és szomszédainak kiszolgáltatott, valamikori nemzeti nagyléte árnyaival és démonaival reménytelen küzdelmet folytató kis nép hűséges fiaként. Minden politikai és filozófiai világproblémára magyar problémaként is tekintett. (Teszem hozzá: főleg magyar problémaként. Mint a politikai filozófia más nagyjai, a lokális problémák fénytörésében vizsgálta mindig az egyetemest.)
Intellektuális és személyes bátorság dolgában semmiképp nem állt rosszul. Mindkettőre példa, hogy 1944-ben úgy fogalmazott, mintha ez akkor a legtermészetesebb lett volna: „Minthogy ma általános szokás minden írásmű hátsó gondolatait s érdekeltségi hátterét kutatni, jobbnak látom, ha előre meg is adom az ehhez szükséges adatokat. E sorok írója magyar és hazáját forrón szereti, de nem tudja azonosítani magát azokkal az uralmi igényekkel, melyeket egyes honfitársai a környező népekkel szemben támasztanak...” (Az európai egyensúlyról és békéről). Akárcsak más erényes kortársának szerte Európában, Bibó egész élete folyamatos bátorságpróba volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.