Szerző: JÁSZBERÉNYI SÁNDOR
2020.01.21.
„Az emberélet útjának felén egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, mivel az igaz útat nem lelém” – mondja a költő. Évszázadok óta hideg szél fúj a sírja felett.
Hogy végül megtalálta-e az igaz utat? Írásaiból úgy tűnik, igen. Ezt persze nem vehetjük készpénznek. Minél öregebb vagyok, annál inkább gondolom úgy, hogy nincsen igaz út. Csak utak vannak és akármilyenek is, belevezetnek abba sötétlő erdőbe.
*
Ne félj, fiam. Tízéves lettél a hétvégén. Egészséges vagy és erős, hajt a vágy, hogy teljesíts – én meg boldogan nézem a sikereid. Hogy hosszú, nehéz időszak után kiegyensúlyozott vagy, ráadásul kitűnő tanuló. Messze van még az a nagy sötétlő erdőt. Általában akkor látjuk meg, amikor rájövünk, hogy meg fogunk halni. A halandóság ténye persze mindig ott parázslik az ember agyában, de jön egy pillanat, amikor tényleg megérted, hogy nincs időd. Akkor veszed majd észre, hogy már régen eltévedtél annak hideg, nyirkos valaminek a sűrűjében. Nem tudod megjósolni, pontosan mikor érsz oda, abban azonban biztos lehetsz, fiam, hogy odajutsz valamikor.
Nemhogy Istennek – magadnak sem fogod tudni elmagyarázni akkor, hogy a fenébe történt. Nem érted majd, miért azon az úton jöttél, azt pedig végképp nem, merre kellene tovább menni. A válladra telepszenek a kétségbeesés varjai. Károgásuktól a saját légzésedet sem hallod. Rájössz, hogy nagy valószínűséggel sosem fogod megérteni, mi volt a célja a létezésednek. Úgy fogod érezni akkor, hogy minden tévedés volt, és nincs időd kijavítani már.
Ez az erdő persze mindenkinek másmilyen. Nem tudok tanácsot adni, hogyan keveredj ki belőle, de elmondom, én hogyan próbálkoztam a sajátommal. Abban sem vagyok biztos pedig, hogy sikerült...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.