A NEMZETI BÜSZKESÉGRŐL ÉS A TÖRTÉNELMI TÉNYEKRŐL

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: UNGVÁRY KRISZTIÁN
2020.01.24.

A Fidesz vezetői és tanácsadói elhatározták, hogy 2018 tavaszától, vagyis harmadik választási győzelmüktől „egy új korszak kiépítése kezdődik”. A „korszak” – fogalmazta meg maga Orbán Viktor 2018 júliusában Tusnádfürdőn – abban különbözik a „rendszertől”, hogy lényegét nem „szabályok és politikai döntések adják”, hanem „kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és társadalmi szokások”. „Egy új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség a harmadik kétharmad után, és mi tagadás, nagy változások előtt is állunk” – tette hozzá. (Magyar Idők, 2018. júl. 30.) Néhány nappal a miniszterelnök tusnádfürdői beszéde után Kövér László Bugacon, a Kurultaj, vagyis „a magyar törzsi gyűlés hagyományőrző rendezvénysorozatán” hasonló értelemben nyilatkozott. Ő arról beszélt, hogy a következő években „meg fogjuk erősíteni a magyarság kulturális önrendelkezését”, és nem szabad, hogy „az állam és a tudományosság adófizetők pénzéből működő intézményei gátolják” ezt a folyamatot. Ezt üzenik „az elmúlt évtized Kurultajai”. (Magyar Idők, 2018. aug. 13.) A „nagy változások”, illetve a „kulturális önrendelkezés” mibenlétét volt miniszterelnökünk, Boross Péter néhány héttel később így konkretizálta: „A magyar szellemi közélet reformja elkerülhetetlen. (...) Kell egy olyan, kulturális életet meghatározó és arra erős befolyást gyakorló szervezet vagy intézmény, amely nem ad előnyt és pénzt olyanoknak, akik nem a magyar nemzeti ébredés ügyét szolgálják. Elmélyült, bölcs, okos, mérlegelő, fokozatokat is tisztelő módon kellene kedvezőbb helyzetbe hozni az egyetemi katedrák elosztásánál, a filmkészítésnél, a színházak élén és a szellemi szféra által érintett területeken azokat, akik méltók, akik képviselik azt az irányt, amelyet a politikai felfogásrend mára dominánssá tett Magyarországon, és ezt átvetítik a kultúra és a tudomány egész területére. (...) A szellemi fertőzés gócpontjai mindig a nagyvárosok, ez Európában is így van. (...) A vidéki gyökerű budapestiek gondolkodásmódjára kell támaszkodni a józan politikai ítélkezés érdekében. Vannak személyek és rangos iskolák, amelyekre lehet támaszkodni, de egyre kevesebb a szellemi műhely. Először ezeket kéne erősíteni.” (Magyar Hírlap, 2018. dec. 5.)

A beharangozott „nagy változások” nem voltak előzmények nélküliek. Ezek közé tartozik a Magyar Tudományos Akadémia intézményrendszerének félúton álló felszabdalása és autonómiájának korlátozása a „nagyobb hatékonyság” érdekében; a 2010‑es évek elején létrehozott új kutatóhelyek (Veritas Történetkutató Intézet, Rendszerváltást Kutató Történeti Intézet, Nemzeti Emlékezet Bizottság, Molnár Tamás Kutatóközpont, László Gyula Intézet) után még egy nagy történelemkutatással foglalkozó intézmény (Magyarságkutató Intézet) megszervezése az Emberi Erőforrások Minisztériuma alá rendelve, személycsere a Petőfi Irodalmi Múzeum élén, döntés a Politikatörténeti Intézet kiköltöztetéséről addigi épületéből, és nem utolsósorban az irodalmi és művészeti kánon átírási kísérlete a Magyar Idők hasábjain. Ez utóbbi élharcosa az a Szakács Árpád, aki egyik interjújában a „peresztrojka” személyi és egzisztenciális motívumaira is rávilágított. Imigyen: „A mai állapotok az 1945 utáni kommunista terror örökségét tükrözik. 1990‑ben ezen a területen minden maradt a régiben, intézményi szinten is. Tehát a diktatúra kegyeltjei fennmaradtak a magasban, felhúzták a létrát, és csak azoknak eresztik le, akiknek ők akarják, mára pedig kitermelődött az utánpótlás is.” (Demokrata, 2018. dec. 12.)

Amint e felsorolásból is látszik, a „nagy változások”, illetve a „kulturális önrendelkezés” vagy „szellemi reform” egyik fontos eleme nemzeti történelmünk újragondolása. Ennek okáról, céljáról és irányáról Tisza István meggyilkolásának 100. évfordulója alkalmából ugyancsak a házelnök a következő kijelentést tette: „gyakorlatilag ugyanazt a marxista, posztmarxista koloncot cipeljük a nyakunkban, mint amit a második világháború után a nyakunkba akasztottak. Itt az ideje, hogy végre megpróbáljuk magunk értelmezni a történelmünket és visszavenni azt, ami a miénk.” „Végre rehabilitálni kell múltunkat, és újra kell fogalmaznunk az elmúlt több mint ezer esztendőt, különösen a 20. századi történelmet, annak érdekében, hogy helyesen lássuk a ma kihívásait is.” (MTI, 2018. okt. 31.) Azt, hogy a „marxista és posztmarxista kolonc” pontosan mit jelent, eddig még senki sem árulta el. Arról azonban, hogy mi kerüljön a helyébe, többen is nyilatkoztak. Orbán Viktor a Magyar Diaszpóra Tanács novemberi ülésén például így: „Azt szeretném, hogyha az előttünk álló négy évben egy olyan kulturális változás következne be Magyarországon, amely megerősíti a hazaszeretetet és visszaszorítja az öngyűlölet kultúráját.” Schmidt Mária, a Fidesz és a kormány első számú üzletasszony‑emlékezetpolitikusa néhány nap múlva ezt így konkretizálta: „a történelem oktatásának elsődleges célja öntudatos és büszke magyar polgárok nevelése”. Ennek érdekében „a diákokat jogos önbizalommal kell felvérteznünk, és azzal a tudattal, hogy nem kell senkivel szemben kisebbrendűségi érzést táplálniuk, mindenkivel szemmagasságból beszélhetnek”. Kásler Miklós emberierőforrás‑miniszter ehhez szerényen csak annyit tett hozzá, hogy „értékorientált hozzáállásra van szükség”. Ezen azt értette, hogy a „a magyar történelem gazdag és tanulságos”; továbbá „tele van rendkívüli államférfiakkal, hadvezérekkel, politikusokkal, mélyen hívő emberekkel”, és „ennek meg is kell jelennie az oktatásban”. (HVG, 2018. dec. 20.)

A nemzeti múlt újragondolásának jegyében megfogalmazott általános célok jó részével ideológiai és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül mindenki egyetérthet. Jeles uralkodóink és nagy hadvezéreink tetteinek méltó bemutatása és ezáltal a hazához való kötődés erősítése fiataljaink körében össznemzeti szempontból is helyeselhető célkitűzések. Az sem kifogásolható, ha azt akarjuk, hogy a magyarok „jogos önbizalommal” mozogjanak a világban. Nagyon ügyelni kellene azonban arra, hogy ez az új öntudat ne féligazságokon, túlzásokon és tévhiteken alapuljon. Ha ugyanis azokon alapszik, akkor homoklábakon fog állni, amelyek az első szélfuvallat hatására le fognak omlani. Aki követte az elmúlt fél év sajtójának témába vágó cikkeit, annak sajnos konstatálnia kellett, hogy az új történetpolitikai kánon hitelét már­is számos ilyen megalapozatlan állítás rontja. Lássunk közülük egy csokorra valót.

...

ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/4. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)

ÉLET ÉS IRODALOM 2020/4. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (2. RÉSZ)