Szerző: JÁSZBERÉNYI SÁNDOR
2020.01.28.
-----------
A munka nem büdös. Illetve nagyon kevés esetben az.
Amikor ezt megtanultam, akkora voltam, mint most te, fiam. Tízéves koromra rengeteg változás történt a körülöttem lévő világban. Ezek közül a számomra a legfontosabb az volt, hogy bejelentették: nem vagyok többé a „Batman őrs” tagja.
Ez határozottan meglepett. Elég nagy botrányt kavartunk, hogy Gagarin, Tyereskova és a többi elfogadott kisdobos brigádnév helyett a miénket a saját hősünk után nevezhessük el.
Összesen háromszor hangzott el a tanítónéni részéről, hogy „engem ezért a reakciós viccelődésért börtönbe visznek”, hogy „ki fognak rúgni”, meg hogy „recsk”. Egy idő után azonban befejezte a könyörgést. Látta, hogy hajlíthatatlanok vagyunk.
„Szarok én bele” – gondolta, majd azon okoskodva, hogy ami nincs tiltva, az engedve van, beírta a könyvbe a nevet. A miénk lett a város legmenőbb kisdobos őrse.
El tudod képzelni a csalódottságomat, amikor az első osztályfőnöki órán közölték velünk, hogy soha többé nem építjük a szocializmust, mert a „történelem szemétdombjára került”.
Mint utólag kiderült, több mindent vitt magával. Vitte a papírból kivágott Auróra cirkálókat, vitte a mozgalmi dalokat, de nem állt meg, és még az emberek megszólításait is elvitte, az iskolai köpenyekkel és az üzenőfalakra írt inspirációs Lenin-idézetekkel együtt.
Ezek közül a legjobban persze a Batman őrs fájt nekem. A konyhában sugdolózó és cigarettázó szüleimhez hasonlóan én is tartottam kissé a jövőtől. „Nem lehet annyira klassz dolog az a demokrácia, ha nem fér bele a Batman őrs” – gondoltam.
Nem jól éltem meg a rendszerváltást, Háfiz. Azt, hogy nem büdös a munka, ezzel összefüggésben tanultam meg, apám áldásos felügyelete alatt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.