Szerző: ÓNODY-MOLNÁR DÓRA
2019.11.12.
Most négy gyermek van nála, két testvérpár, fél évestől 11 évesig. Zita – akinek nem ez a valódi neve, mert okkal tart attól, hogy az állami rendszer szereplői bosszút állnak rajta, ha kitálal a nevelőszülők helyzetéről – egy vidéki nagyvárosban él vállalkozó férjével. „A gyerekekkel fognak minket”, mondja, s valóban: azonnal elvennék a nála lévőket, ha kitudódna, hogy szóba állt a sajtóval. De valójában egymás közt is nehéz őszintének lenni, mert „egyik nevelőszülő simán beköpi a másikat”.
– Egy kis faluban nőttem fel. Természetes volt, hogy segítek a körülöttünk élő időseknek szatyrot cipelni és a ház körüli munkákban. A segíteni nyújtás szándéka felnőttként is bennem maradt. Nem véletlen, hogy ápolónőnek tanultam – meséli Zita, aki akkor határozta el, hogy nevelőszülő lesz, amikor a saját gyerekei már nagyobbacskák lettek. Úgy érezte, ezzel sokat adhat az állami gondoskodásba került gyerekeknek. Először egy újszülöttet kapott, a kórházból már eleve hozzá került a kisbaba.
– Erre a feladatra születni kell, akárki nem tudja csinálni – mondja. Valóban nem könnyű nevelőszülővé válni, hiszen kezdetben van egy tanfolyam, amit el kell végezni, s van egy pszichológiai vizsgálat is, majd mindenféle úton-módon ellenőrzik az alkalmasságot. Megkérdeznek mindenkit, teljes körű felmérést végeznek: beszélnek a jelölt gyerekeinek pedagógusaival, a szomszédjaikkal, még a férj főnökével is (ami amúgy helyes protokoll).
Zita most, 14 év után, felhagy ezzel a hivatással. Torkig van keserűséggel, s fogadkozik, hogy ha a „gyerekei örökbe mennek”, vagyis örökbe fogadják őket, végleg abbahagyja. Hiába érzi magában azt a lelki erőt, ami ehhez a munkához kell, a rendszer a mindennapokban már elviselhetetlen akadályokat gördít elé. – Folyamatosan megaláznak. Az a jó nevelőszülő, aki nem szól vissza. Aki lemond arról, hogy a gyerek érdekeit képviselve konfliktusba kerüljön a feletteseivel – összegzi.
És még van tovább is:
– 2014 január elseje óta a nevelőszülők többé már nem gyámok. Ezt a feladatot az állam látja el egy gyermekvédelmi gyám kinevezésével, akihez 20–50, de akár ennél sokkal több gyerek is tartozhat, pedig a jogszabály maximum harmincat engedélyez. Neki elvileg naprakésznek kellene lennie minden egyes gyerekről, de ez képtelenség. Igazából olyan ez, mintha mi, nevelőszülők is gyámság alá kerültünk volna: nincs jogunk aláírni semmit az óvodában, az iskolában, még egy szülői értekezletre sem mehetnénk el, ha betű szerint néznénk a szabályokat. Nincs jogunk a kórházból elvinni a ránk bízott gyereket, miközben az én háztartásomban él, én etetem, én gyógyszerezem. A gyám mindenbe beleszól, és akkor jön ellenőrizni minket, amikor csak akar, akár az éj kellős közepén is. Bejelentés nélkül.
S valóban, éjszaka is joga van a gyámnak vagy a nevelőszülői tanácsadónak szúrópróbaszerűen ellenőrizni, mi van a hűtőben, van-e pizsama a gyereken. – Volt, hogy a gatyától a szandálig mindent ki kellett pakolnom a szekrényből, azt bizonyítva a tanácsadónak, hogy mindent megveszek a gyerekeknek – illusztrálja Zita. Igaz, nem lehet általánosítani: nem minden nevelőszülői hálózatnál élnek az ilyen lehetőségekkel a tanácsadók, illetve a gyámok. Akad néhány, szakmailag is magas színvonalú munkát végző hálózat, de az általunk megkérdezett nevelőszülők szerint ez a szűk kisebbség.
A rendszer Magyarországon – akárcsak másutt – úgy épül föl, hogy ha a gyámhivatal olyan súlyúnak ítéli egy gyerek veszélyeztetettségét, hogy a saját családjából ki kell emelni, akkor bekerül a gyermekvédelmi szakellátásba. Vagyis nevelőszülőhöz vagy gyerekotthonokba. A törvény szerint a gondozási hely meghatározásánál a gyermekotthonokkal szemben inkább a nevelőszülői elhelyezés élvez elsőbbséget. 2014-ben változás történt: jogszabályi tiltást vezettek be a 12 év alattiak intézeti elhelyezésére...
