2019. október 8., kedd

ORBÁN “NAGY GYŐZELME”: BUDAPEST ELESHET - KIDERÜLHET, MIRE KÉPES A FIDESZ, HOGY ELKERÜLJÖN EGY VÁLASZTÁSI VERESÉGET

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.10.07.


Orbán az ún. Fidesz kongresszusán az ellenzéket becsmérlő és lekezelő beszédet mondott, és előre bejelentette a “nagy győzelmet” az önkormányzati választásokra. A nyugdíjasok megvásárlása, rossz helyzetükkel való visszaélés, a kamu átadások, a választási sör és kolbász, a települések megfenyegetése, a bevetett közpénz milliárdok, az elfoglalt média propagandája, titkos lehallgatások, ezernyi kis trükk megtette a maga hatását. Tartalékban ugrásra készen áll a bekebelezett informatikai rendszer és a Nemzeti Választási Iroda azonnali leállása és az eredmények korrigálása.

Ezekre épül a “nagy győzelemről” szóló várakozás, és ha Orbán nagy győzelmet rendelt meg, azt az általa etetett, kivételezett helyzetben tartott, e feladatra kiképzett végrehajtóknak szállítaniuk kell. Van néhány nagyváros, amelyet “öngyilkossággal” fenyegettek meg arra az esetre, ha nem fideszes többség és fideszes polgármester vezeti a települést, mert önkényesen elzárnak Orbán emberei minden állami forrást, támogatást, lehetőséget. Aki nem a Fideszt választja, az a nyomort és az üldöztetést vállalja. Orbán a lelkeket is korrumpálja. Akár egy mai drámát is lehetne írni a dilemmákról.

Budapesttel van legnagyobb bajban a “vezénylő tábornok”, mert Karácsony Gergely behozta Tarlóst, és mivel ő van emelkedőben, a hátralevő néhány napban akár le is körözheti. Most kell a Fidesznek még bedobnia valamit, hogy ezt megakadályozza, és ha Karácsony Gergelynek lesz még néhány ütős, bátor és megjegyezhető, bátorító mondata, papíron akár nyerhet is. Budapest ezzel az ellenállás fészke lehetne, ha ezt Orbán hagyja. Ez utóbbi nagy kérdés, mert Orbánnak fontos a főváros. Nemcsak presztizskérdés, de illiberális rendszerének fontos szereplője és helyszíne Budapest. Ha kialakul egy Budapest-NER ellentétpár, az megbonthatja a centrális erőteret. Főleg, ha még egy valódi ellenzék is létezne.

Karácsony Gergely számára már az eddig elért eredmény is siker, ami a személyének köszönhető, mert az őt támogató pártok szerencsére nem láthatók. A Fidesz által bedobott és támogatott ellenjelöltek sem tudtak jelentős zavart okozni, ezért egy normális ország normális választási rendszerében komoly esélyei lennének, hogy Budapestet megnyerje. Orbán a következő napokban nyilván megpörgeti még az embereit. A Fidesz országos botrányai sem kedveznek, és van egy lélektani határ, amely elvisz szavazni dafke szavazókat, és a hangulat által megragadott új embereket...

TRUMPÉK PÁRTJA AZ AMERIKAI FIDESZ?

KLUBRÁDIÓ / REGGELI GYORS
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS / KLUBRÁDIÓ
2019.10.08.


A New York Times egy véleménycikkében a szerző Donald Trump amerikai elnököt és a Republikánus Pártot a Fidesszel és a lengyel PiS-sel veti össze az autoriter hajlamok szempontjából. A lengyel Jog és Igazságosságról még több szó esik Kárpáti János lapszemléjében, amelyben arról is olvashatunk, hogy az Európai Parlament új elnöke szerint is szigorúbb feltételekhez kell kötni az EU-s pénzek folyósítását.

Interneten Kaczyńskiék a nyerők

Közeledik október 13-ika, ami nekünk Magyarországon az önkormányzati választások dátuma, a lengyeleknél pedig parlamenti választás lesz aznap. A Politico című amerikai portál európai kiadása terjedelmes lengyelországi riportban mutatja be, miként nyerte meg már most az interneten zajló kampányküzdelmet az egyébként ókonzervatív Jog és Igazságosság elnevezésű kormánypárt, amelynek a vezetője, a hetven éves Jarosław Kaczyński egyébként nincs is jelen a közösségi médiában. A Jog és Igazságosság szavazói bázisának zöme valóban inkább a tévéből, semmint mondjuk az Instagram alapján tájékozódik – jegyzi meg a Politico. Mégis, az ellenzék labdába sem rúgott a kormánypárt online kampányával szemben. Érdekes, hogy ez már négy évvel ezelőtt is így volt, és a Polgári Koalíció a jelek szerint ebben a tekintetben vajmi keveset tanult a 2015-ös választási vereségből. Az ellenzéki pártokhoz közeli elemzők egyike név nélkül úgy fogalmazott a Politico újságírójával beszélgetve, hogy jelenleg sajnos a Jog és Igazságosság az egyetlen modern párt Lengyelországban. A párt internetes hatékonysága nagyrészt egy Pawel Szefernaker nevű fiatalembernek köszönhető, aki még huszonéves volt, amikor 2015-ben rábízták a kormánypárt internetes jelenlétének az ügyét, ma pedig, 32 esztendősen a belügyminisztérium magas beosztású tisztségviselőjeként gondoskodik arról, hogy a Jog és Igazságosság tartsa technikai előnyét a többiekkel szemben. Amikor az ellenzékiek még jórészt óriásplakátokkal, esetleg videóklipekkel próbálták megszólítani a választókat, Szefernaker volt az, aki rávette a kormánypárt kampánystratégáit például arra, hogy Andrzej Duda elnökjelölt GoPro kamerát viselve száguldjon le a sípályán, de a sikeres választás után se pihenjen babérjain: elnökként is élőben lehetett kérdezni őt a Facebookon.

A Fideszhez és a PiS-hez hasonlítják a republikánusokat

És akkor most néhány mondatot arról, hogy kőkeményen beleszáll az amerikai republikánusokba Paul Krugman, a New York Times neves kolumnistája, legújabb kommentárjában. Annyiban nem lehet ezen csodálkozni, hogy az Egyesült Államokban a demokraták a Donald Trump elleni alkotmányos vádemelési – impeachment – kezdeményezéssel meglehetősen erős hangon indították a jövő novemberi elnökválasztás kampányát. Az viszont figyelemre méltó, hogy a közismerten a demokratákkal rokonszenvező Krugman bírálja saját politikai barátainak mérsékeltebb szárnyát, az általa fanatikus centristáknak nevezett demokrata politikusokat, köztük a párt elnökjelöltségére pályázó Joe Bident is, akinek a levadászásához, mint az nemrégiben kitudódott, a republikánus elnök ukrán, sőt kínai segítséget is szíves-örömest igénybe venne. Biden arról beszélt kampányindító szónoklatában, hogy Trump aberrációnak számít az amerikai közéletben, nem tekinthető egy az egyben a republikánusok megtestesítőjének. Nos, erre a véleményre válaszolja most Krugman, hogy dehogyisnem, és úgy minősíti a Republikánus Pártot, hogy attól a magyar újságolvasó is kissé zavarba jön, idézem: ez „nem egy normális politikai párt, hanem a magyar Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság amerikai megfelelője, egy várakozófélben levő autoriter rezsim”. A New York Times kommentátora szerint nem derült égből villámcsapásként jött az, hogy a republikánusoknak eszük ágában sincs elítélni Trump kilengéseit az amerikai értékek védelme jegyében, a republikánusok belső átváltozása nem egyik napról a másikra történt, nem Trump rontotta meg az egyébként egészséges pártot, hanem hosszabb ideje zajlik az átalakulás. Krugman szerint vissza kell nyúlni egészen odáig, hogy ifjabb George Bush hamis ürüggyel vezette Amerikát háborúba Irak ellen, valamint nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a republikánusok a klímaváltozást valamilyen globális tudományos összeesküvés hamis állításának tulajdonítják, Trumptól függetlenül is...

KISHANTOS KÁLVÁRIÁJA

MAGYAR HANG ONLINE
Szerző: MANGEL GYÖRGYI
2019.10.08.



Régóta kísérem figyelemmel a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ működését, majd tönkretételét. A Hvg a napokban írta meg, hogy az ökogazdaságot és a Greenpeace-t újabb sarc fenyegeti, az állam rajtuk követeli a gazdaságra küldött őrző-védő cég embereinek bérét és az új bérlők által ki nem fizetett bérleti díjat. Az eljárást a Nemzeti Földalapkezelő még 2015-ben indította el, de más, folyamatban lévő jogi eljárások lezártáig a pert felfüggesztették. De mi is történt pontosan, amikor az izomemberek ellepték a földeket?

A kishantosi gazdaság története 1992-ben kezdődik, Ács Sándorné és Bolye Ferenc agrárszakemberek vezetésével ökológiai gazdálkodásara átállították át a földeket, majd német-magyar kormányközi együttműködéssel és civil szervezetek segítségével indult el a tevékenység. Kishantos két évtized alatt nemzetközileg elismert mintagazdasággá vált, ahol ökológiai gazdálkodással szántóföldi növényeket és biológiai minősítésű vetőmagokat termeltek. Jól emlékszem egy kishantosi látogatásomra, amikor Ácsné Éva megmutatta nekem a méhlegelőnek használt mézontó füvet, majd a csodálatosan szép, vegyszerek nélkül művelt napraforgótáblát, azután a telekszomszéd növényvédő szerekkel kezelt, mégis parlagfüves földjén a satnyább napraforgófejeket...


OKTÓBER VÉGÉN NYÍLIK MEG A MÉSZÁROS-ÉRDEKELTSÉG LEGÚJABB SZÁLLODÁJA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: nepszava.hu
2019.10.08.


Ez már a 27. Hunguest-hotel lesz – a vállalkozás egy állami-önkormányzati forrásból felépített szállodát fog üzemeltetni.

Birtokba vette a Hunguest Hotels Nyíregyháza új, négycsillagos szállodáját, amely október 25-től várja a vendégeket. Az eredeti tervek szerint már tavaly meg kellett volna nyílnia az önkormányzat beruházásként megépült szállodának. A 4 milliárdos beruházással készülő hotel építéséhez 3,1 milliárd forinttal járult hozzá az állam, míg a helyi fideszes önkormányzat tulajdonában lévő Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. 900 millió forintot adott – írja a Napi.hu 

A koncessziós üzemeltetésre kiírt hirdetmény iránt három pályázó érdeklődött, közülük egyedüliként a Mészáros Lőrinc milliárdos üzletember érdekeltségébe tartozó Hunguest nyújtott be érvényes ajánlatot, így szereztek 10+5 évre szóló üzemeltetési jogot.
Az október 25-én nyitó wellness- és konferenciaszálloda Nyíregyháza legkomplexebb szolgáltatásokat nyújtó szálláshelye. A Hunguest Hotels közlése szerint ez az egyetlen olyan szálloda, ahol a szobaár tartalmazza a fürdőbelépési jogosultságot is. A több mint 9 ezer négyzetméter alapterületű, új, 123 szobás, négycsillagos szálloda szolgáltatásai üzleti turizmusra is ideálisak. Étterme 145 fős, de a terasszal 195 fősre bővíthető, a hotelhez 90 férőhelyes mélygarázs és 63 felszíni parkoló tartozik...

„ÚJLIPÓCIA SZÍVCSAKRÁJA” – "WASS ALBERTET MI NEM TARTUNK"

MAGYAR NARANCS ONLINE
Szerző: MARKÓ ANITA
2019.10.08.


A kis könyvesboltokat sorra felzabálták a nagyok, ám a Pozsonyi úti Láng Téka nemcsak túlélt, de fogalommá is vált. Az első magánkönyvesbolt szeptemberben lesz 30 éves.Tulajdonosával az indulásról, a fennmaradásról és a személyességre alapozott üzletpolitikáról beszélgettünk.

Magyar Narancs: 1989. szeptember 1-jén a Láng Téka ötforintos könyvekkel várta a vevőket. Hogyan jutott el az indulásig?

Rédei Éva: A hely korábban a Könyvértékesítő Vállalat könyvesboltja volt, a Láng Kiadó tulajdonosa, Erdős Ákos naponta bejárt megkérdezni, hogyan fogynak a könyveik. Egyszer visszakérdeztem: miért nem csinál a kiadó saját üzletet? Erdősnek tetszett az ötlet, megkereste Drucker Tibort, a Könyvértékesítő igazgatóját, és létrejött a Láng-Téka Könyv- és Videóforgalmazó Kft. Szeptember 1-jén, egy pénteki napon, délután kettőkor nyitottunk: nemcsak könyvesboltként, hanem videó­tékaként, nonstop nyitvatartással. Kitaláltuk, hogy a Könyvértékesítő Vállalat immobil készletéből ötforintos könyvvásárt tartunk. Óriási siker volt, nagy bőröndökkel és hátizsákokkal érkeztek nemcsak mezei olvasók, hanem közéleti emberek és művészek is.

Alig másfél óra alatt elfogyott a készlet. Ott álltam könyv nélkül, miközben kint volt a média: tévé, híradó, újságok. Úgyhogy aznap este kinyittattam a Könyvértékesítő Vállalat raktárát, és szinte válogatás nélkül hoztunk át mindent. Amíg tartott a készlet, csináltuk az ötforintos könyvvásárt. Aztán átálltunk normál üzemmódra, de a videókölcsönzés miatt megmaradt a hosszú nyitvatartás. Amikor megjelentek a kereskedelmi tévék, a kölcsönzést abbahagytuk, a pénzt a könyvekbe fordítottuk, viszont a mai napig a hét minden napján nyitva vagyunk.

MN: Meg kellett küzdeni a magánosításért?

RÉ: Voltak adminisztrációs buktatók, de nem éreztem, hogy el akarnának gáncsolni. Inkább az volt borzasztó, hogy egész lényemmel át kellett állni egy másfajta gondolkodásra és gazdálkodásra. Szembesültem a kapitalizmusnak azzal a részével, mellyel korábban nem: hogy itt csak akkor lesz a dolgozóknak fizetése, ha rentábilisan működünk...

A FIDESZ NEM LEGYŐZNI, HANEM MEGSEMMISÍTENI AKARJA AZ ELLENFELET

HÍRKLIKK
Szerző: KARDOS ERNŐ
2019.10.08.



A kampány finisében Lázár János, aki korábban a Fidesz erős embere volt, politikai teljesítménye miatt megdicsérte Botka Lászlót. A szegedi polgármester eddig nem reagált sem a dicséretre, sem arra, hogy Lázárt letolta a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor. Botkát ez a hír is hidegen hagyta, viszont felhívta a figyelmet Pintér Sándor belügyminiszter szegedi beszédére, amelyben egyértelműen cáfolta a Fidesz propagandáját, amely szerint ha az ellenzék győz, akkor migránsokat telepítenek a városba...

TÍZ DOLOG, AMIRE NAGYON FIGYELJ ÚJ LAKÁS VÁSÁRLÁSAKOR!

PORTFOLIO
Szerző: PORTFOLIO
2019.10.08.


A lakásvásárlás az emberek életének egyik legfontosabb döntése, hiszen sokévnyi jövedelmet elköltve szeretnék megtalálni azt a helyet, ahol a mindennapjaik legnagyobb részét töltik. Az esetleges kellemetlenségek elkerülése miatt így nagyon fontos az alapos tájékozódás, ami új lakások esetén különösen igaz, mivel itt gyakran még csak terveken létező lakást vásárol a tulajdonos. Az alábbiakban azokat a szempontokat gyűjtöttük össze, amelyekre érdemes lehet odafigyelni annak érdekében, hogy a beköltözést követően ne érjenek váratlan meglepetések.

1. Bizalom és megbízható referencia

A lakásvásárlás alapja a bizalom, azonban időről-időre felbukkannak olyan történetek, amikben az eladó, vagy új építésű lakás esetén a fejlesztő inkorrekt módon jár el a vásárlóval szemben. Új lakásnál bizalomra adhat okot, ha olyan fejlesztőtől tervezünk lakást venni, akinek már legalább egy évtizedes múltja van a hazai lakáspiacon. Ebben az esetben számíthatunk a szakmai tapasztalatra, és arra, hogy a cég hosszú távon gondolkodik, aminek az alapját a jó hírnév és az elégedett ügyfelek adják. Vásárlás előtt mindenképpen érdemes a cég korábbi munkáinak utánanézni, de magáról a cégről is kereshetünk nyilvánosan elérhető információkat például a tulajdonosok személyéről vagy az árbevételek alakulásáról.

2. Az elégedett ügyfél a legjobb garancia

Még ha kellően sok fejlesztés áll is egy cég mögött, hasznos lehet, ha tudunk olyan korábbi vásárlókkal beszélni, akik már néhány éve a tőlük vásárolt lakásban laknak, és megkérdezzük a költözés utáni tapasztalataikat arról, hogy voltak-e előjött hibák és ha igen, azokat hogyan oldotta meg a fejlesztő. Bizonyos esetekben az is lehet, hogy a fejlesztő gondnokságot üzemeltet, amely vállalja a felmerülő hibák javíttatását...

RAIFFEISEN RÉGI ÜGYFELEK: KÖZELEDIK A HATÁRIDŐ! - ÚGY IS SZÜNTETETT MÁR MEG BANK SZÁMLACSOMAGOT, HOGY AZ MEGMARADT

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2019.10.08.


Számos régi, nagyon kedvező feltételű bankszámlát használó ügyfelet értesített a Raiffeisen, hogy ha zökkenőmentes szolgáltatást akar, október 11-ig kezdeményezzen csomagváltást. Az Azénpénzem.hu végigvette, milyen feltételű konstrukciókat ajánl a bank, és mik a lehetőségek.

A régebbi (még a tranzakciós illeték bevezetése előtti időkben nyitott) számlacsomagok megszüntetéséről tájékoztatta ügyfeleit a Raiffeisen. A bank már tavaly próbálkozott, november végéig hajlandó volt 5000 forinttal díjazni, ha ügyfelei a Díjnullázó, az Aktivitás, a Bázis, a Mindennapok vagy a Lendület számlákról az újabb konstrukciókra váltanak.

Sokan néznek gyanakodva a banki „ajándékokra” (korábban táblázatban összefoglaltunk néhány szempontot, amire célszerű ügyelni). Ez például a Raiffeisennél a Díjnullázóval rendelkezők számára meglehetősen érthető is. Mára ugyanis nem maradt ilyen jó feltételű számla a piacon. A bank által az érintetteknek küldött értesítésben már tavaly jelezte: „jelenlegi számlacsomagja a megszüntetésben érintett termékeink közé tartozik”...

SOKKOLJA A KORMÁNY A HASZNÁLTAUTÓ-PIACOT - KIK JÁRNAK JÓL?

NAPI.HU
Szerző: SZÁSZ PÉTER
2019.10.08.


Furcsa helyzetet teremt a használtautó-piacon a nagycsaládos kedvezmény. Az még nem meglepő, hogy a Dacia Lodgy három gyerekkel most olcsóbb újonnan, mint 3-4 évesen, az viszont már érdekes, hogy több modell is drágábban vagy minimális mínusszal adható el 2022-től.

A július elseje óta elérhető, legfeljebb 2,5 millió forint összegű nagycsaládos autóvásárlási támogatás megtartásának egyik feltétele, hogy a megvásárolt új autót három évig nem lehet eladni, átalakítani vagy üzembentartói szerződést kötni rá. Ez azt jelenti hogy a 2019 második felében megvásárolt autók 2022 közepétől szabadulhatnak rá a magyarországi használtpiacra - és minden bizonnyal érdekes helyzetet okoznak.

A program lényege, hogy a három vagy több gyermeket nevelő családok 2,5 millió forintos állami támogatást igényelhetnek legalább hétüléses új autó vásárlásához, a gépkocsi árának maximum 50 százalékának erejéig. A kormányzat eredetileg úgy számoltak, hogy egy év alatt körülbelül tízezer család igényli a támogatást, de már az első három hónapban, szeptember végéig több mint 14 ezren igényelték azt. A tervek szerint a 2022. december 31-ig biztosan lehetséges a támogatás igénylése, a program működtetésére idén ötmilliárd forintot, jövőre tízmilliárd forintot szántak, de a keret "felülről nyitott"...

ÚGY TÉRNEK VISSZA A MAGYAROK AUSZTRIÁBÓL, HOGY EGYRE TÖBBEN MENNEK KI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2019.10.08.


Ha a címnek első olvasásra nincs értelme, az nem véletlen. Annak sem sok, hogy miközben (elsősorban a kormánytól és a hozzá közel álló szervezetektől) azt halljuk, hogy egyre több magyar tér haza, eközben például az osztrák statisztikák mást mutatnak.

Érzékelhetően elkezdtek visszatérni Magyarországra a nyugat-európai országokban, például Ausztriában dolgozó magyarok.

A legújabb osztrák statisztikák szerint sose dolgozott még olyan sok magyar nyugati szomszédunknál, mint tavaly.

A két mondat ugyanazon a napon (konkrétan hétfőn) volt olvasható a magyar sajtóban. Az elsőt a kormányhoz közeli Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke mondta az állami televízióban, a második pedig egy statisztika.

Palkovics Imre azt elismerte, hogy a szabad munkaerő-áramlás miatt pontos adatok nincsenek (ugye ez igaz már a kivándorlásra is, pláne igaz a hazatérésre), de a társadalombiztosításból és egyéb bejelentésekből is érezhető, hogy egyre többen térnek vissza.

A Munkástanácsok elnöke szerint a korábban „kiürült” építőiparban és vendéglátásban is megjelentek a munkavállalók. A legtöbben Németországból és Ausztriából jönnek vissza – mondta az MTI szerint.

Palkovics Imre úgy vélte, hogy a visszaáramlás oka a magyar bérek 77 hónapja tartó szakadatlan emelkedése. (Más kérdés, hogy ez még mindig csak a nyugat-európai országok átlagbéreinek körülbelül negyedével, harmadával egyenlő.)

Azok a fránya osztrák statisztikák

Az idilli képbe némileg belerondítanak a legfrissebb osztrák statisztikák, melyek szerint sose dolgozott még olyan sok magyar Ausztriában, mint tavaly, nagyjából 92 ezren.

Az évtized kezdete és 2018 között 3,5-szeresére nőtt a magyarok száma, az emelkedés pedig folyamatos volt. A legtöbben az élelmiszeriparban és a vendéglátásban dolgoznak.

A helyzet annyira rossz Ausztriában, hogy tavaly már nagyon komoly hiány volt munkavállalókból a vendéglátóiparban, még decemberben is kerestek embereket. A közvetítők szerint ráadásul akik eddig jellemzően télre mentek hüttékbe dolgozni egyre gyakrabban maradnak nyárra is, mert a tulajdonosok érdeke egy stabil munkavállaló megtartása...

AZ EMBER, AKINEK 30 DIPLOMÁJA VAN

MA IS TANULTAM VALAMIT
Szerző: FB
2019.10.08.


Amikor az ember arról hall, hogy valaki szokatlanul sok ideig jár egyetemre, akaratlanul is hajlamos arra gondolni, hogy azért igyekszik a lehető legtovább kihúzni az egyetemen töltött időt, hogy a hallgatói önkormányzat tagjaként jól megszedhesse magát. A legtöbb ember persze nem ezért tölt el sok időt ezzel, hanem azért, hogy az egymást kiegészítő diplomákkal előnybe kerüljön a munkaerőpiacon, vagy hogy a lehető legnagyobb mennyiségű tudást sajátítsa el egy adott szakterületen.

Az ugyanakkor viszonylag ritka, hogy valaki az egész életét a felsőoktatásban töltse, diákként – még akkor is, ha a közismert mondás szerint jó pap holtig tanul. Egy Michael Nicholson nevű michigani férfi ennek ellenére pontosan ezt tette, így

55 ÉV ALATT ÖSSZESEN 30 DIPLOMÁT SZERZETT, ÉS CSAK ORVOSI TANÁCSRA HAGYTA ABBA A TANULÁST.

Belejött a tanulásba

De miért kezdett bele egyáltalán Nicholson ebbe, és miért nem hagyta abba? Előbbi kérdésre a szülei jelentik a választ: apja nagyon fiatalon dolgozni kényszerült, így kiesett az iskolából, anyja pedig a középiskola után hagyott fel a tanulmányaival. Így nem volt meglepő, hogy mindketten azt szerették volna, hogy a gyerekeik tanuljanak, ha már nekik nem volt erre lehetőségük, és mindent meg is tettek azért, hogy semmi ne álljon az útjukba.

Nicholson nem igazán tudta, hogy mihez fog kezdeni az életével, amikor beiratkozott a detroiti Detroit Bible College-re, csak arról voltak elképzelései, hogy mi az, amit tudnia kellene. Mire 1963-ban hittanból diplomát szerzett, bizonyos szempontból tisztult a kép: az egyetemen találkozott a későbbi feleségével, az intézmény igazgatója révén pedig beleégett az agyába az a mondat, hogy "Ne add fel túl korán!".

A történet szempontjából utóbbi volt a fontosabb, Nicholson ugyanis rögtön elment Dallasba, ahol teológiából szerzett mesterdiplomát. Saját bevallása alapján egyébként a dallasi teológiai szemináriumban eltöltött éveket élvezte a legjobban, mint mondta, itt tanulta meg igazán azt, hogy mit jelent diáknak lenni...

A SZERENCSE LÁNYA - AZ ÉLETRŐL ÚGY ÁLTALÁBAN – KARIG SÁRA ÉLETÚT-INTERJÚKÖTETÉRŐL

ÉLET ÉS IRODALOM / FEUILLETON
Szerző: KÁNTOR PÉTER
2019.10.04.


Egy szocdem, egy baloldali, aki hosszú éveket tölt el embertelen viszonyok között azért, mert szóvá tesz egy választási csalást. Mert nem jól méri fel a társadalmi-politikai helyzetet, amelyben ha nem is politikusként, de szocdem körökben ismert mozgalmi emberként, nyelvtudását, munkahelyi és baráti kapcsolatrendszerét felhasználva, egész életében aktívan részt vesz.

1947-ben történetesen egy budapesti kerületi választási bizottság vezetője, aki nem látja, hogy a többpártrendszer napjai Magyarországon meg vannak számlálva, nem is beszélve a demokráciáról. Az igazság és a törvényesség erejében bízva tiltakozik a csalás ellen, pedig kap néhány baráti és kevésbé baráti figyelmeztetést, mielőtt fényes nappal el nem viszik a háza elől, s évekre ki nem kapcsolják addigi életéből.

Ez a könyv Karig Sáráról szól, és Karig Sára elég érdekes és érdemes személy ahhoz, hogy egy közel 6
00 oldalas interjúkötet jelenjen meg róla. (Tények és Tanúk sorozat, Magvető Könyvkiadó, 2019, az interjút készítette Bakonyi Éva.)

De ez a könyv nemcsak Karig Sáráról szól, hanem arról a korszakról és azokról a helyekről is, amelyben és ahol élnie adatott: elsősorban a háború alatti és közvetlenül a háború utáni időkről Budapesten és Vorkután, egy szibériai lágerközpontban, vagy ha úgy tetszik, egy komszomolvárosban – a kettő között a gomolygó felhők alatt, az örök hó birodalmában, ha volt is, nem volt túlzottan nagy különbség.

S mindezeken túl szól ez a könyv az életről úgy általában, helytől és időtől függetlenül. Aki figyelmesen olvassa, ezután egy kicsit másként néz maga körül, és másként értékeli a dolgokat, amik vele és körülötte történtek és történnek...


AMIKOR BORKAI ÉS BÜBÜ A CSÚCSRA ÉRT

INDEX
Szerző: DEZSŐ ANDRÁS
2019.10.08.


Egyelőre rejtély, ki mozgatja a szálakat a Borkai-botrányban, politikai, üzleti, de akár magánéleti motiváció is állhat a nem mindennapi „szivárogtatás” mögött. Borkai mellett akár barátja, Rákosfalvy Zoltán ügyvéd is célpont lehetett, a Bübüként ismert ügyvéd a Borkai-éra alatt nőtte ki magát, de a csúcsig jó pár ellenséget szerzett magának.


"A sportban nem fair egy nagy ütés után még egyet bevinni..."

– ezt vallja Borkai Zsolt, Győr polgármestere, aki egy régebbi Kisalföld-interjúban így kommentálta azokat a pletykákat, miszerint a 2019-es választásokon nem őt indítja majd a Fidesz. Sokan gondolták úgy, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság éléről 2017-ben kiszorult polgármester politikailag is meggyengült és kegyvesztett lett Orbán Viktornál. De nem így alakult. Nyáron a Fidesz bejelentette, hogy újra Borkait indítja. Esélyes, mert népszerű jelölt, Győr pedig bezzegváros, szépen fejlődik, százmilliárdok mentek el fejlesztésre.

Ha a sportban nem is fair egy nagy ütés után még egy nagyot bevinni, a politikában, az üzleti világban és a magánéletben nem feltétlenül van így. Márpedig egyelőre rejtély, hogy a napokban aktivizálódott, Borkait és bizalmasát-barátját, Rákosfalvy Zoltán ügyvéd-nagyvállalkozót célba vevő blog ismeretlen szerzőjének vagy szerzőinek indítékai mögött melyiket kell keresni a három közül. Politikai akciót, elszámolási vitát esetleg magánéleti szálat? És bár a a blogon közölt felvételek eredetinek tűnnek, korántsem biztos, hogy a súlyos gazdag bűncselekményeket megemlítő kísérőszöveg tartalmára is hasonlóan erős bizonyítékai vannak a tárban a magára csak az Ördög ügyvédjeként hivatkozó ismeretlennek, ismeretleneknek.

A videó értelemszerűen azokban a győri vállalkozói körökben is beszédtéma, ahol nemcsak Borkait, de a szexparti másik szereplőjét, az ismerősei körében Bübüként emlegetett Rákosfalvyt is jól ismerik. Bübü és Borkai együtt értek fel a csúcsra, még ha ez a kifejezés az adriai szexparti nyilvánosságra kerülése után új értelmet is nyert. Rákosfalvy tizenvalahány évvel ezelőtt még közel sem volt annyira sikeres és dúsgazdag vállalkozó, mint amivé a Borkai-éra alatt vált. És Borkai is sokat köszönhet Bübünek, aki még évekkel ezelőtt is fennen hangoztatta barátai-ismerősei körében, hogy a polgármester mentora.

Ahogy egyik ismerőse fogalmazta meg az Indexnek: Borkaié lett a hatalom, Bübü volt az ész a csapatban, így a páros a hosszú évek alatt nem kis befolyásra tett szert Győrben. A kezdetekben persze kellett még valaki az ész és a hatalom mellett, aki tőkeerős, a helyi vállalkozók szerint ezt a szerepet töltötte be Rákosfalvy egyik üzlettársa, Somogyi János, aki már akkor a megye egyik milliárdosának számított, amikor Bübüék még nagyon a hátsó sorban kullogtak.

Míg Rákosfalvyt okos, dörzsölt fickónak írták le ismerősei, addig Borkairól jellemzően az ellenkezőjét. A nyolcvanas években még sikeres tornász a sportkarrierje után nem nagyon tudott labdába rúgni az üzleti életben, pedig próbálkozott. Később dolgozott testnevelő tanárként, a kilencvenes évek végétől pedig iskolaigazgatóként is, egészen 2006-ig. Még a kilencvenes években megpróbálkozott az MDF színeiben a parlamentbe jutni, de akkor nem sikerült neki. 2006-ban a Fidesz és a KDNP támogatásával azonban már megválasztották polgármesternek, azóta is ő a város vezetője. 2010-ben a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára lett. Ő maga úgy nyilatkozott erről, hogy a polgármesterség a munkája, az tehát az első, és csak utána jön a MOB mint társadalmi munka. Ez érződött is a MOB-os karrierjén, sokan panaszkodtak arra, hogy szinte lehetetlen bejutni hozzá, és nem végzi megfelelően a feladatait...

ÚJABB SZEXVIDEÓ JELENT MEG BORKAI ZSOLTÉK BULIJÁRÓL

24.HU
Szerző: 24.hu
2019.10.08.


Újabb videót tett közzé Borkai Zsolték horvátországi utazásáról Az ördög ügyvédje nevű blog. A kedd reggeli bejegyzésben az ismeretlen szerző azt írta:

"Borkai, egy dolgot mindig elfelejtesz: ügyvéd vagyok, tudom mit csinálok. Veled ellentétben tudom, hogy Horvátországban a prostitúció illegális. Szóval tegnap bevallottál pár év börtönt – Rákosfalvy haverodat is terhelve. Hiszen ti szerveztétek tavaly például a pünkösdi dorbézolást, te fizetted ki a lányokat is, a hajóval pedig – társaiddal együtt – a helyszínt biztosítottad. Tetted mindezt hivatalos személyként, ami súlyosbító tényező."

A blog szerzője ezen kívül azt írta, hamarosan egy „korrupciós szál” is érkezik majd, továbbá megjegyezte, hogy a polgármester nem beszélt arról a beismerő videóban, hogy ad-e bármilyen mintát, hogy ellenőrizhessék, fogyasztott-e kábítószert az elmúlt időszakban.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az oldal, ahol a korábbi felvételeket publikálták, hétfő kora délután elérhetetlenné vált, azonban egy másik felületen nem sokkal később újra elérhetőek lettek a korábbi bejegyzések is...

EZ A NER IGAZI ARCA

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2019.10.08.


Jó reggelt kívánok! Úgy látszik, van megint és újra és újra lejjebb. Pedig még csak kedd van, és még mindig ötöt kell aludni a nagy sorsfordulásig. Aminek érdekében úgy tűnik, le kell menni kutyába. Annál jobban nemigen lehet lemenni kutyába, mint 2019-ben egy önkormányzati választáson miniszterelnöki levéllel megszórni Magyarországot, miszerint vasárnap

"arról döntünk, hogy bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetői legyenek-e a magyar megyéknek, városoknak, falvaknak."

Megértem, hogy egy ilyen valóban minőségi kormányzás után, mint amit Orbán és a Fidesz előadott 2010 óta, nemigen maradt más hátra, mint olcsó krumpli, alamizsna, rezsiutalvány. Nade ez? Egy miniszterelnök leírja, hogy az önkormányzati választáson a bevándorláspártiság vagy bevándorlásellenesség mellett döntünk, ez mindennek a véres legalja. Ha csak onnan nézem, hogy állítólag őfensége kerítése megállította és ezután is megállítja a migránsokat a határon. Na akkor most ez vagy hazugság, vagy hazugság. Mert amennyiben nem hazugság, akkor az a kérdés, hogy azok a bevándorlók, akik ide be se tudnak jönni, mert a Fidesz-kormány megvédte tőlük a magyarembereket, azokat hogyan fogja bármelyik város polgármestere betelepíteni? Pláne úgy, hogy még Pintér Sándor is hangosan és érthetően elmondta, hogy ilyen kompetenciája nincs egy polgármesternek. Úgy értem, sem Botka Lászlónak, sem Borkai Zsoltnak. Nem szándékozom megsértődni a fideszes szavazók helyett, viszont hajlok rá, hogy megsajnáljam őket. Szar látni, hogy a főnökük, az egyélőistenük 40 körüli IQ-ra lőtte be az üzeneteit. Mert aki annál egy kicsivel jobban teljesít szellemileg, abban szerintem felmerül valami halovány kétely. Hogy tudniillik a bevándorlási kérelmeket az idegenrendészetire keresztelt hivatal bírálja el, ebbe a semmilyen színezetű polgármestereknek és önkormányzatoknak semmilyen beleszólásuk nincs, tehát Orbán Viktor írásban is hazudik...

BUDAPESTEN ALTERNATÍV SZAVAZATSZÁMLÁLÓ RENDSZERT HOZ LÉTRE AZ ELLENZÉK

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2019.10.07.


Alternatív szavazatszámláló rendszert hoz létre az ellenzék az önkormányzati választásokra, a fővárosban ehhez minden adott, valamennyi szavazókörben lesz ugyanis ellenzéki delegált – jelentette be Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt.

Karácsony elmondta, hogy amikor a szavazatszámlálás után elkészülnek a választási jegyzőkönyvek, azokat az ellenzéki szavazóköri delegáltak lemásolják, a másolatot pedig elküldik a kerületi kampányfőnököknek. A kampányfőnökök feladata lesz, hogy ezeket az adatokat feltöltsék egy nem nyilvános adatbázisba...

A DUGÁSBA DŐLT ORSZÁG

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.10.07.


Az egészben ez a kép a legkínosabb. Ahol a szent család úgy mosolyog, mintha mi sem történt volna. Pedig, a képen látható személyek mindegyike tudja, hogy mi történt, különben nem teszik közzé ezt a fotót.

Az Isten Haza, Csalárd országában minden bűn bocsánatos. Ez a felemelő emelkedettség szép a szentségben. Hogy lehetsz bármekkora gazember, elmész gyónni, s minden megvan bocsátva. Az ateistáknak nehezebb, nekik muszáj tisztességesnek lenniük, mert nincs aki feloldozza őket. Azoknak, akik nem istenben, hanem magukban hisznek, a tudásban, a teljesítményben, a tehetségben, ha netán csalnak, lopnak, félrelépnek, szembe kell néznünk önmagukkal.

Isten, Haza Csalárdékat nem fenyegeti ez a veszély. Gond nélkül elteszik, ami a másé. Még mindig jobb, ha mi, rendes magyar emberek lopunk a magyar emberektől, mintha mindenféle jöttment idegenek nyúlnák le a javainkat. Megkerüljük a törvényeket? Megoldjuk okosba, a jogászok majd kimosnak minket, oszt jó napot! Családon kívül keressük a boldogságot? Anyu és a gyerekek majd ott mosolyognak mellettünk a családi fotón, és lesz bőr a képünkön odaírni a kép alá: Kitartunk. Jóban, rosszban.

Nem jó az igekötő Zsolt! Nem kitartunk, hanem eltartunk. Téged és a többi haverodat, baszdmeg!

ÚJ NYUGDÍJAS FÓRUM ÜZENT A KORMÁNYNAK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: GULYÁS ERIKA
2019.10.07.


...Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) néven új egyeztető fórumot hozott létre négy országos nyugdíjas szervezet, hogy közösen kidolgozott javaslatokkal, egységesen fellépve keressék meg a kormányt követeléseikkel. A hétfői alakuló ülésen a Nyugdíjasok Országos Képviselete, az Életet az éveknek országos klubhálózat, a Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozata és az MSZP Nyugdíjas Tagozata megfogalmazta a legsürgetőbb feladatokat és elvárásokat:

- Elvárják a kormánytól, hogy a 2020. januárjától tervezett 2,8 százalékos nyugdíjemelési mértéket emelje fel 3,2 százalékra, mert minden mértékadó prognózis bőven 3 százalék feletti árnövekedést jelez előre.
- Elvárják a kormánytól, hogy a nyugdíjak évenkénti rendszeres emelésénél (indexálásánál) a bérnövekedés is legyen számítási alap, hogy ne nyíljon tovább az olló a jelenlegi és a múltban dolgozók jövedelme között.
- Elvárják a kormánytól, hogy 2020. március végéig készítsen felmérést a nyugdíjasok helyzetéről, a korábbi nyugdíjak értékvesztésének mértékéről és tegyen javaslatot a durva különbségek tompításának lehetőségére.
- Elvárják, hogy ehhez kapcsolódva készüljön javaslat a medián nyugdíj (ami 2018. januárjában 117 505 forint volt) összege alatti nyugdíjak differenciált emelésére, annak menetrendjére. Elvárják, hogy a vegyes indexálás bevezetéséig a kormány vizsgálja meg a nyugdíjprémium feltételrendszerének változtatási lehetőségét is.
- Elvárják, hogy a kormány egyszeri és főleg természetbeni juttatások helyett a nyugdíjak megfelelő emelésével tisztelje meg a nyugdíjasokat.
- Elvárják azt is, hogy a kormány tekintse partnernek a mértékadó nyugdíjas érdekképviseleteket, döntései meghozatala előtt vegye figyelembe véleményüket, egyeztetett javaslataikra érdemi válaszokat adjon.
A nyugdíjas szervezetek új egyeztető fóruma végül felkérte a politikai pártokat, polgármestereket és jelölteket, hogy a nyugdíjasokat ne vonják be a kampányba, és főleg különböző, egyértelműen a választáshoz köthető eseti adományokkal ne próbálják döntésüket befolyásolni. Tiszteljék a nyugdíjasokat és ne éljenek vissza nehéz helyzetükkel. A választás után bőven lesz idő és lehetőség, hogy támogassák őket – zárul a NYUSZET szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye.

ISMERD MEG JELÖLTED - BUDAPESTI JELÖLTKERESŐ (ITTLESZEK.HU)

ITTLESZEK.HU
Szerző: ittleszek.hu
2019.10.


ISMERD MEG JELÖLTED!

Keresd ki a címed és nézd meg, ki indul csapatunkból a te lakóhelyeden!

KEDVES BARÁTOM!

A mi kampányunkat a lelkesedésünk hajtja előre! Nem láthatatlan források, nem leuralt közmédia, nem elfoglalt újságok, tévék, óriásplakátok és ki tudja mi minden, hanem a mi hangunk, a mi erőnk - a változást akarók többsége! Ezért arra hívlak, hogy együtt csináljuk meg Magyarország eddigi leginnovatívabb mozgósító kampányát! Mondd el szerinted miért fontos most változtatni és küldd el minél több barátodnak, ismerősödnek! Szeretném, hogy mindenkihez eljusson: érdemes elmenni szavazni október 13-án, mert most változtatni fogunk!

MINTALEVÉL

Kedves Barátom / Nagyi / Szomszéd! (legyen személyes a megszólítás!)

Talán hallottál róla, hogy október 13-án vasárnap önkormányzati választások lesznek. Most Budapesten esély van rá, hogy legyőzzük a Fideszt, mert Karácsony Gergely vezetésével végre egy közös csapatban indul az ellenzék.

Nekem személy szerint is fontos, hogy változtassunk Budapest élén, mert... (Ide írhatod a te személyes történetedet!)

Kérlek szépen, hogy a kedvemért menjél el vasárnap és szavazz a változásra, szavazz Karácsony Gergelyre és az ő jelöltjeire! Ha nem tudod, hogy ki a te körzetedben a jelölt, akkor ezen az oldalon (ittleszek.hu) lévő jelöltkeresőben a pontos lakcímedet megadva megtalálod! Csak 5 perc az életedből, de nekem ez sokat jelent! És ha úgy gondolod, akkor küldd te is tovább ezt a levelet és mondd el Te is barátaidnak, ismerőseidnek miért fontos most változtatni!

Nagyon köszönöm! Közösen sikerülni fog!

Név

MEGNÉZTÜK, HOVA KÖLTÖZÖTT EL A CEU BUDAPESTRŐL

INDEX
Szerzó: JOÓB SÁNDOR
2019.10.07.


A magyar kormány kitartó munkálkodásának eredményeképpen végül úgy alakult, hogy Magyarország egyik legjobb, nemzetközi szinten is jegyzett egyeteme kénytelen volt elköltözni Budapestről. Kilenc hónap telt el, és a CEU egy hete megnyitotta új oktatási épületét Bécs X. kerületében, amit az Index elsőként járhatott be. Az egyetem átmenetileg Bécsben és Budapesten is működik, a diákok itt is-ott is hallgatnak órákat, az oktatók ingáznak, a költségek emelkedtek. Számos kérdés tisztázatlan még: lehet, hogy az osztrák fővárosban is máshol lesz az egyetem végleges helye, és még mindig folyik az ötletelés arról, mi maradjon Budapesten.

A csendes bécsi utcán sűrűn jár az ottani 6-os villamos, itt áll a Quellenstraße 51–55. szám alatt az egykori Bawag bank letisztult és egyszerű vonalú irodaháza, amelynek bejárata előtt már a CEU zászlóját lengeti a szél. Az egyetem vezetői több helyszínt is megnéztek, végül erre esett a választás. Az irodaházban egyelőre a földszintet és két emeletet bérelnek a most felvett 650 hallgatónak, de az újabb évfolyamok érkezésével jövő szeptemberben újabb két szintet vesznek birtokba az épületben.

Az épületbe lépve alig-alig emlékeztet valami arra, hogy ez egykor egy bank székháza volt. Az előcsarnok falán a világ különböző tájairól érkezett CEU-s diákokat bemutató plakátok láthatók, a teret izgalmas vonalú lámpákkal bolondították meg. Négy nappal vagyunk a nyitás után, de ez már most egy valóban átadott és működő intézménynek néz ki: a termekben órák vannak, nem javítgatják sehol a festést, nem fúrnak-faragnak, minden folyosón, ajtón ott vannak a feliratok, talán csak néhány helyen lóg ki még néhány gazdátlan vezeték a falból...

NEMHOGY LAKÁSPOLITIKÁT, MÉG EGY PARKOLÁSI RENDSZERT SE TUDNAK ÖSSZEHOZNI

ABCÚG BLOG
Szerző: ZSILÁK SZILVIA
2019.10.07.


Az önkormányzatoknak nagyon limitált a jogkörük a lakhatási szegénység enyhítésében, ráadásul ehhez sem anyagi forrással, sem elegendő bérlakással nem rendelkeznek. A Habitat for Humanity bemutatta a lakhatási jelentésének az önkormányzatok lehetőségeivel foglalkozó fejezetét. Ötletekből nincs hiány, hogy az önkormányzatok hogy használhatnák ki a maradék mozgásterüket, mindehhez csak a megfelelő politikai akarat szükséges. Azonban ez csak csepp a tengerben, nagyobb változás csak egy átfogó, országos lakáspolitika megalkotásával történhet, de már egy fővárosi szintű szabályozási rendszer is sokat segítene.

A Habitat for Humanity Magyarország a Periféria Kutatóközponttal együttműködve idén hetedik alkalommal jelenteti meg az éves jelentését a lakhatási szegénység magyarországi helyzetéről. Egy héttel az önkormányzati választások előtt, a Lakhatás világnapján az idei jelentés kiemelten foglalkozik az önkormányzatok lehetőségeivel és gyakorlataival. Az éves jelentés második fejezetét hétfőn ismertette Szegfalvi Zsolt, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója. A bemutatón három budapesti önkormányzat és három civil szervezet képviselői is részt vettek: a panelbeszélgetés során három budapesti kerület lakásügyben illetékes vezetője, és két civil szervezet képviselője beszélt arról, hogy az önkormányzatoknak milyen lehetőségei vannak a lakhatási válság kezelésében...

MI LESZ? ÉRZÉSEK ÉS POFONOK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.10.07.


...Mennyi-mennyi gazemberségről tudunk már! Éppen az a baj, hogy csak magunkban morgolódunk, néha kicsit hangosabban kiabálunk, káromkodunk – és nem történik semmi. Mert a legfőbb ügyésztől a köztársasági elnökig, minden közjogi méltatlanság része, részese és haszonélvezője a torz szüleménynek. És vasárnap mindenki bemehet a szavazófülkébe: normális esetben egyedül lesz, és eldöntheti, hogy milyen országot akar, és kikkel. Nem csak saját magáért, hanem a kislányaiért, a kisfiaiért – a nemzeti önbecsülésünkért. Végre ne dőljenek be a pokoli szemfényvesztésnek, mert ezzel a falkával mindenki csak vesztes lehet: ki már évek óta az, kit éppen a napokban fenyegetnek. Mindenki sorra kerül: érdem és érdek szerint. Igen, nekem egészen konkrét érzésem ez.

Legyen mindenkiben annyi önbecsülés és tisztesség, hogy felfogja végre azt, hogy a minőségi emberi létnek nem része a közéleti lotyózás, drogozás, lopás, az elesettek kihasználása, a gyermekeink boldog jövőjének elzárása sem. Csak magunk lehetünk azok, akik megálljt parancsolunk a kialakult őrületnek. És ehhez semmi köze a migránsoknak, a Sorosnak, a Gyurcsánynak, de köze van az egész Orbán-hadnak. Ők árulták el az embereket, züllesztették le az országot, mert hagytuk. Nem kell senkinek sem hálálkodnia az Orbán-kormánynak. Mi tartjuk el az országot, ingyen ezektől még nem kaptunk semmit: se tankönyvet, se külföldi nyelvtanulási lehetőséget, se lakást, se rezsiutalványt, semmit. Mindent magunk fizettünk ki, az adónkból. Túl is teljesítettük a normát, mert mi fizetünk az urak, úrnők luxusáért, semmire sem jó gigaberuházásokért, maffia bárók hobbijaiért, gazdagodásukért...

A STOCKHOLM-SZINDRÓMÁS MAGYAR SAJTÓ ESETE A „KERESZTÉNY SZABADSÁGRA” MENT FIDESZES POLITIKUSSAL

ÁTLÁTSZÓ / DO TOHO BLOG
Szerző: BŐTÖS BOTOND
2019.10.08.


A Borkai-ügy a NER legújabb kihívása: az Orbán-féle „keresztény rendszerváltás” és a „hagyományos családi értékek” kiüresedett kulisszái mögött egy luxusjacht, másfél millió forintért rendelt luxusprostituáltak és a kokaincsíkok valósága sejlik fel a magyarországi sajtó asszisztálása mellett.

Sokkoló felvételek kerültek nyilvánosságra az elmúlt napokban Magyarországon. Tavaly Pünkösd idején, amikor keresztények világszerte a Szentlélek eljövetelét ünnepelték és Jézus Krisztus mennybemenetelére emlékeztek, Borkai Zsolt, Győr jelenlegi fideszes polgármestere, Magyarország egykori ünnepelt olimpiai bajnoka horvátországi Dubrovník városkából kihajózva drogos szexpartit tartott egy luxusjacht fedélzetén – állítja az ordogugyvedje blogon az anoním szerző.

A jachton az eddig nyilvánosságra került fényképek és videók alapján a polgármester úr Rákosfalvi Zoltán helyi ügyvéddel és közeli barátjával lazított három prostituált társaságában. Borkai először tagadta, hogy ő lenne a történet főszereplője, de egy újabb kép kapcsán már közleményben reagált, amelyben az ellenzék figyelemelterelő akciójának nevezte a felvételeket...

AZ EURÓPAI ÁTLAGNÁL KEVÉSBÉ ÉRZI FÜGGETLENNEK AZ ÍTÉLKEZÉST A MAGYAR BÍRÓ

INDEX
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2019.10.08. 


Romániában és Magyarországon néznek szembe a legtöbb, a függetlenséget, így a független ítélkezést érő kihívásokkal a bírók. Ez derült többek között ki a Bírói Tanácsok Európai Hálózata (ENCJ) friss jelentéséből. A nemzetközi szervezet már harmadszor készített átfogó felmérést az európai igazságszolgáltatás függetlenségéről, de Magyarország (az Országos Bírói Tanács bevonásával) idén vett részt először a közvélemény-kutatásban, amelyben az európai bírók és ügyvédek hangulatát, problémáit, és az ítélkezés nehézségeit térképezik fel.

A kérdőívet 25 országból összesen 11 335 bíró és 21 országból összesen 4 250 ügyvéd töltötte ki, a magyar bírók közül 429-en, míg a magyar ügyvédek közül több mint 300-an vettek részt az önkéntes és anonim felmérésben.

Az eredmények (pdf) sokatmondóak: az ENCJ értékelése szerint a magyar bírák a magyar bíróságok függetlenségét általánosságban az átlagosnál kevésbé kedvező értékelték, a 10-es skálán 7 körüli értékkel így Magyarország a vizsgált 25 országból az ötödik legalacsonyabb értéket kapta ebben a kérdésben.

A MAGYAR BÍRÓK 15 SZÁZALÉKA ÚGY NYILATKOZOTT, HOGY BÍRÓI FÜGGETLENSÉG ÁLLAPOTA MAGYARORSZÁGON „SOKAT ROMLOTT” A SZOLGÁLATI IDEJE ALATT, MIKÖZBEN AZOK ARÁNYA, AKIK SZERINT EZ PÁLYÁJA ALATT „SOKAT JAVULT” A 2 SZÁZALÉKOT SEM ÉRI EL.

Az ENCJ-jelentésben részletesen is megtalálható adatsorok alapján a kor szerinti bontásból az derül ki, hogy egyedül az öt évnél rövidebb bírói tapasztalattal rendelkező, azaz a kezdő bírók körében vannak többen azok a válaszadók, akik szerint a bírói függetlenség „sokat javult”, miközben a bíróként eltöltött évek száma szerinti összes többi csoportba tartozók inkább a bírói függetlenség romlását érzékelik...

MILLIÁRDOKÉRT VÉDI A MÁV-OT PINTÉR EGYKORI ÜZLETI KÖRE

NÉPSZAVA
Szerző: KONCZ TAMÁS
2019.10.07.


A belügyminiszter volt cégei mellett Demján Sándorné és a tiszteletbeli kazah konzul vállalkozásai is profitálhatnak a zsíros megbízásból.

Focicsapatnyi kormányközeli cég szerződött vagyon- és személyvédelmi feladatok ellátására a MÁV Zrt.-vel. A három éves időtartamú megbízást összesen 24,5 milliárd forintos keretösszegért vállalták el – derül ki a hétfői uniós közbeszerzési értesítőből.
A tenderen 15 cég indult, a 11 nyertes nevét pedig jól ismerhetjük már az állami cégek, intézmények hasonló jelleg pályázataiból, többségük így vagy úgy a Pintér Sándor belügyminiszter volt céges érdekköréhez tartozik. Egyértelműen ide sorolható a Pajzs 07 Zrt., valamint a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt., melyekben 2008-ig, illetve 2010-ig Pintér tag is volt.

Kipróbált, jó emberek
Közvetettebb, de kimutatható a Pintér-féle kapcsolat a PFM Holding Zrt.-hez és az Holdinghoz tartozó, de a pályázaton külön tagként befutó cégekkel, mint a PFM Biztonsági Szolgáltató Kft és a Hunex Team Kft. 

Esetükben Marton László és Tasnádi László személye jelentheti a kapcsolatot. Marton László a 444.hu cikke szerint magánemberként 47 százalékos tulajdonosa volt a PFM Holdingnak, tavaly februárig ügyvezetőként dolgozott a Hunexnél, 2010 és 2012 között pedig a Civil Biztonsági Zrt.-t irányította vezérigazgatóként, miután Pintér kiszállt a cégből. 

Tasnádi László, volt rendészeti államtitkár jelenleg Civil Zrt. vezérigazgatója, aki azután távozott politikai posztjáról, hogy kiderült, a rendszerváltás előtt III./II-es operatív tisztként dolgozott. Hogy a kép (és a bevétel) kerekebb legyen, Tasnádi egy köztes cégen keresztül tulajdonos a pályázaton szintén nyertes ESG Holdingban is...

A VASÚT, AMELYET VÉGÜL AKKOR IS ÉPÍTENEK MÉSZÁROSÉK, HA NEM ŐK NYERTEK

24.HU
Szerző: KOVÁCS-ANGEL MARIANNA
2019.10.08.


Úgy látszott, hogy Mészáros Lőrinc köre a Rákos-Hatvan vasútvonal 150 milliárdos felújításából kimarad, hiszen a birodalom cégei nem voltak a nyertesek között. Ám a 24.hu birtokába került szerződések szerint a győztesek a miniszterelnök felcsúti barátjához köthető társaságokat is kiválasztották alvállalkozónak. Azaz Mészárosék akkor is nyernek a végén, ha elsőre úgy tűnik, nem ők nyertek.

A Rákos-Hatvan vasútvonalat 150 milliárd forintból újítják fel, a nyertes kivitelezőket tavaly márciusban jelentették be. Szokatlan módon nem volt köztük sem a felcsúti milliárdos R-Kord nevű vasútépítő cége, sem veje, Homlok Zsolt hasonló profilú vállalkozása, a Vasútvillamosító Kft.

A megrendelést öt cég vitte el, mind osztrák gyökerű: a Strabag Vasútépítő Kft., a Belfry PE Kft., a Swietelsky Vasúttechnika Kft., a Thales Austria GmbH és a Thales Rail Signalling Solutions Kft. Rákos és Hatvan között összesen 52 kilométer hosszú vasúti pályát korszerűsítenek, Rákos és Aszód között a terepviszonyok miatt 120, Aszód és Hatvan között 160 kilométeres óránkénti pályasebességre alakítják ki.

Az állami megrendelő, a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. három részre osztotta a méretes feladatot, és három közbeszerzési eljárást folytatott le, amelyeknek ez lett az eredménye:
- A Rákos – Gödöllő vonalat nettó 62 milliárd forintért a Strabag Vasútépítő Kft. és a Belfry PE Kft. újíthatja fel.
- A Gödöllő – Hatvan szakaszt 62 milliárdért a Swietelsky Vasúttechnika Kft.
- A Rákos – Hatvan biztosítóberendezéseinek kivitelezési munkálatait pedig az osztrák Thales két említett cége nettó 23 milliárd 559 millió forintért építheti meg...

SZÁNALMAS ORSZÁG SZÁNALMAS POLITIKUSAI

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2019.10.07.


Hát akkor válasszunk polgártársak, válasszunk!
Ki az egyik polgármestert, aki megbánta tettét, ki a másikat, aki éppen most szánja-bánja, amiről a média hangos, és akit teljes valójában látni lehet akció közben!
Azért hátulról készült róla a felvétel, hogy tudjátok miről beszél, mikor majd azt mondja, hogy bátran kinyalhatja mindeni a seggét - legalább lássátok, mit kínál a magyar választópolgárnak!
Hát tessék, tessék, a magyar társadalom elitje mutatja be szabadon választott gyakorlatait, a magyar társadalom pedig vevő rá, de nem is akármennyire.
Nem csoda, hiszen bármelyik pornóoldal fizetne is a tartalomért, mégha a felvétel színvonala amatőr is kissé.
Viszont meg lehet nézni erkölcsi aggályok nélkül, hiszen nem pornót nézünk, hanem politikát, és ha közben valakinek eszébe jut a felvételről valamelyik izgalmas élménye a dicső múltból, hát az tiszta haszon: 
fele munka, dupla siker.

Szokás szerint a helyzet már megint Életünk Megédesítőjének kedvez - beszéljünk inkább a kanos vazallusról, mint jelöltje döngő pofáraeséséről az Unióban.
Előbbit még protestáns puritanizmussal elítélheti, az utóbbit viszont nehéz letagadni.
Természetesen azonnal előkerülnek ilyenkor a magyar valóság ismerői, akik elmondják, hogy nem csak kefélt, de lopott is a delikvens, mert a luvnyákat uniós forrásból fizette, merthogy az ilyesmit úgy kell elképzelni, hogy az Unió egy tarisznya €urót a magyar polgármester kezébe nyom, az meg fel-alá járkálva osztogatja a pénzt, majd ha marad belőle, abból városa közepén felállítja az Ismeretlen Prostituált életnagyságú emlékművét - megbecsülése jeléül.
Ez persze mindkét oldalon érzelmeket vált ki, de a konklúzió ugyanaz: az állítás hazug, és különben is, a mi kurvánk szebb...
Persze nem kétséges, lehet fizetni pályázaton keresztül is, csak pályázni kell, aztán jön a bizottság és elbírálja, hogy lehet-e vissza nem térítendő támogatást adni feltörekvő ifjú vállalkozóknak a homlokhorpasztás új technológiájának kifejlesztéséhez.
Ez persze további szereplőket von be a történetbe, mely a civil életben általában kétszemélyes - Apu lecsíp a fizuból és odaadja azt Olgának, a híd alatt, aki ennek fejében boldoggá teszi - de politikuséknál ehhez kell még egy-két "közeli vállalkozó", akik a megfelelő körülményeket és a repedtsarkú asszisztenciát biztosítják - majdani előnyök reményében...

SZABAD SZEMMEL: ORBÁN VADUL FEGYVERKEZIK, ÉS ENNEK A NÉMETEK NAGYON ÖRÜLNEK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.10.08.



FAZ 

Magasan Magyarország vezeti a német hadiipar legfrissebb kiviteli statisztikáját. A berlini hatóságok a magyarok esetében 1,77 milliárd euró értékben engedélyeztek eladásokat, ami azzal függ össze, hogy Orbán Viktor masszívan fegyverkezik és meg akarja kétszerezni a katonai kiadásokat. A nagyságrend érzékeltetésére csak annyit: szeptemberig a német hadieszközök exportjának összértéke 6,35 milliárd euró volt, ami 75 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Vagyis a magyar vásárlások ebből jó egy negyedet kötnek le. A második helyet a listán Egyiptom foglalja el, 802 milliárd eurós megrendeléssel

Az újság a Borkai-ügyet ismertetve úgy véli, Magyarországnak is lett a maga Ibizagate-je, olyannyira, hogy az affér kihat az egész választási kampányra. Az ismeretlen szerző által közzétett felvételeken a konzervatív győri polgármester látható, csinos hölgyek, kokain társaságában, de jelen van a korrupció is. A történet akaratlan főszereplője azzal a jelszóval igyekszik megtartani tisztségét most vasárnap, hogy „családapa, olimpiai bajnok, városvezető”. Közben pedig a videó tanúsága szerint a luxusjachton legalább az egyik hölgyvendéggel szeretkezett, aki azonban nem a felesége. A jobboldali politikus olyan kompromittáló helyzetben lepleződött le, hogy magyarázat aligha lehetséges. Az időzítés pedig éppen a közelgő választással függ össze, a maximális hatás érdekében. Ez azután azokat a feltételezéseket táplálja, hogy az ügyet az ellenzék robbantotta ki, hiszen Borkai helyett most már nem lehet mást indítani. Vagyis a Fidesz elveszítheti a 2. legnagyobb várost. Ami a képeket közzétevő ismeretlen blogger magáról ír, az nem a politikára utal. Nagyjából azt lehet kihámozni belőle, hogy nem a kormányt próbálja megbuktatni, hanem talán megállapodást akar, hogy megvásárolják a hallgatását, miután ő maga is benne volt sok minden disznóságban, korrupcióban, pénzmosásban. Egyes állításaival azonban nincs minden rendben és egyelőre hiányoznak a bizonyítékok is a visszaélésekre.

Paul Krugman szerint az amerikai kormánypárt mára már nem normális politikai erő, hanem a Fidesz vagy a PiS politikai tengerentúli megfelelője, vagyis egy tekintélyuralmi rendszer van kialakulóban. A Nobel-díjas közgazdász hangsúlyozza, hogy nem a konzervatívokat uraló szélsőségesekre gondol, mert azok egyfolytában helyben járnak, miközben immár aligha lehet elkerülni a Trump elleni alkotmányos vádemelést. A politikai közép fanatikusairól van szó, miattuk hangsúlyozta a szerző már 6 éve, hogy a párt radikalizálódott és egyre inkább szembekerül a demokráciával, nem fogadja el annak legitimációját. Ám véleményét, miszerint a republikánusok egyre autoriterebbek lesznek és sorra szegik meg a demokratikus normákat, figyelmen kívül hagyták. Még az elnök megválasztása sem igen változtatott a közép elégedettségén, pedig nyilvánvaló párhuzam van a politikus irányvonala és az autoriter mozgalmak között, amelyek kizsigerelték a jogállamot Magyarországon és Lengyelországban. A kormánypárt, az egyetlen Mitt Romneyt leszámítva, mélyen hallgatott, amikor egyértelművé vált, hogy az elnök idegen országok segítségével akarta befolyásolni az amerikai politikát, majd az igazságszolgáltatás segítségével igyekezett elfojtani a bírálatokat, amikor a másik fél csupán alkotmányos jogaival élve akart Trump körmére nézni. A párt fokozatosan jutott el idáig, nem a Fehér Ház mostani gazdája züllesztette le a mostani szintre. Hiszen a fiatalabbik Bush hamis bizonyítékok alapján indított háborút Irak ellen, ami szintén a normák súlyos elárulását jelentette. Vagyis Trump nem torzulás. Szokatlanul otromba és látványosan korrupt, de ő a csúcs azon az úton, amelyen pártja évtizedek óta menetel. És az amerikai közélet mindaddig nem tud megújulni, amíg a centristák nem néznek szembe ezzel a kellemetlen ténnyel. 

Európának véget kell vetnie a populisták által keltett káosznak és félelemnek, mivel ezek az erők nem kínálnak megoldást a gondra, csupán kihasználják a zűrzavart és az aggályokat. Így ítéli meg a helyzetet Enrico Letta volt olasz miniszterelnök, a Delors Intézet igazgatója, aki ezért azt javasolja, hogy az EU alakítson ki új migrációs politikát, amihez a német és az olasz vezetésnek kellene megadnia az alaphangot. Mint rámutat, ez világos üzenet volna az európaiak, valamint a világ számára. Vagyis az unió abbahagyná a harmatos reagálást és határozottan cselekedne, látván látva, hogy a Földközi-tenger tömegsírrá vált a menekültek számára és mindenütt jön föl a populizmus. Szerkezeti megoldással kell kirukkolni, miután a francia és német kormány kész foglalkozni a menedékkérők elosztásával. Hagyni kell a csudába, hogy melyik országnak hány embert kell befogadnia. Átmenetileg meg kell válni attól is, hogy az EU-ban csakis egyhangúan lehet dönteni a menekültpolitikáról és sürgősen meg kell reformálni a Dublini rendszert. Mert amíg főleg Magyarország megakadályozza a változtatást, addig nem lehet mit kezdeni a válsággal. Így azt kellene csinálni, hogy a tagállamok sutba vágják a meglévő megállapodásokat és új egyezményt kötnek. Ez történt annak idején a Schengeni egyezmény esetében is, amit a pénz vezérelt, de most a humanitás sem lehet kevésbé fontos. Létre kell hozni egy megfelelő jogkörrel felruházott európai hatóságot, amely objektív szempontok alapján elosztja a menedékkérőket és a gazdasági migránsokat. Felelős a humanitárius lépésekért, valamint a családegyesítésért, egyidejűleg pedig, a külső határok ellenőrzésével szavatolja a rendezett bevándorlást. Mert harmadik utat kell találni a lezárt kikötők és a felemelt sorompók között, tiszteletben tartva az emberi jogokat. Seehofer már rájött, hogy a menedékvita csakis a szélsőséges AfD-nek jó...