NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.08.25.
Spiegel
Európa válságban van, és ahelyett, hogy összenőne, ismét a nemzeti bezárkózás felé tart. Ezért a lap szerint fel kell tenni a kérdést: elképzelhető-e egy újabb háború a földrészen? Erre első megközelítésben az a felelet, hogy pillanatnyilag semmi sem indokolja a pánikot, ám ha még rosszabbra fordulnak a dolgok, akkor meg kell nézni, mi lehet a végállomás. Mármint hosszú távon. Éppen 80 éve kezdődött a 2. világháború, amely mindent megváltoztatott. De az volt egyben az a pillanat, amely elvezetett ahhoz, hogy a kontinens szakítson azzal a régi kényszerűséggel, miszerint a versengés előbb-utóbb fegyveres összetűzésbe torkollik az államok között. Hogy azután ez így lett, abban fontos szerepet játszott a megrázkódtatás, hiszen addig még sosem látott a világ ekkora háborút. A nyugati politikusok a megfelelő következtetést vonták le belőle, a kontinens nyugati fele kezdett lassan összenőni. Viszont a béke érdekében a Keletet átengedték a Szovjetuniónak. De a béke mindmáig fennmaradt. A további viszályok regionális keretekre korlátozódtak. Ám amikor javarészt eltűntek a színről azok a vezetők, akik maguk is átélték a háború borzalmait, újra teret nyert a nemzeti gondolat, sőt előretörőben van. A pénzügyi és menekültválság súlyos károkat okozott az európai szolidaritás eszméjének. Nem a határokat kérdőjelezik meg, hanem a nyitott határokat. Jelenleg nyomás alá került a liberális demokrácia, pedig úgy tűnt, hogy az az európai konszenzus alapja. Magyarországon már meg is szűnt, Lengyelországban alig-alig létezik. Az olaszoknál veszély fenyegeti és sok más helyen a jobboldali-populista pártok kihívást jelentenek a rendszerrel szemben. Az EU-n belül első ízben tűnik úgy, hogy lassanként két modell vetélkedik egymással: a liberális demokratikus, illetve a tekintélyelvű. Ez pedig a múltban kedvezett a háborúknak, lásd, amikor a fasizmus állt szemben a demokráciával. Napjainkban előfordulhat, hogy egy autokrata állam Kínával szövetkezik és akkor már nem lesz érvényes az a szabály, hogy a demokráciák egymással nem hadakoznak.
A kommentár nem csupán a magyar nép iránti elismerésként tartja fontosnak, hogy Merkel és Orbán közösen ünnepelte a Páneurópai Pikniket, amely azután. 3 évtizeddel ezelőtt beharangozta a Vasfüggöny leomlását, és így az egész keleti tömb végét. A két politikust 2015 óta szívélyes ellenségesség köti össze, miközben a házigazda az illegális migránsok elleni bezárkózást testesíti meg, ideértve új határkerítéseket, valamint a társadalom átépítését illiberális demokráciává. Bármennyire is paradox az utóbbi fogalom. Ezzel együtt a kancellárnak el kellett zarándokolnia a helyszínre, Főhajtásként a magyar nemzet és akkor reformpolitikusai előtt. A látogatás egyben gesztus volt a merev házigazda számára, akinek pártja továbbra is az EPP tagja. Az elemzés idézi Kiszelly Zoltán politológust, miszerint a Visegrádi Csoport tagjai már a menekültválság előtt úgy érezték: nem egyenrangú félként kezelik őket az EU-ban. Ám a csalódás semmiképpen sem igazolja Magyarországon és más államokban a hatalmi ágak szétválasztásának megszüntetését, a tudomány és sajtó szabadságának felszámolását. Viszont jelzi, hogy a milliónyi menedékkérő beözönlése mélyebb problémákat hozott a felszínre, és hogy hiába oldanák meg a bevándorlással összefüggő vitát, attól még megmaradnak a keleti tagok integrációja során elkövetett hibák. Merkel útját lehet úgy értékelni, hogy az a kedélyek csillapítását szolgálta az EP-választásokat kísérő összetűzések után. A bibliai tanítás értelmében: ha megütöd a bal orcámat, odatartom a jobbot is. Amúgy a vendég ugyan az eseményen közös értékeket emlegetett, de ha abban sincs egyetértés, hogy a liberális demokrácia adja a közös társadalmi modellt, akkor talán egyedül csak a várt életszínvonal-emelkedés magyarázza a belépést. Ezzel együtt jó volna, ha a nyugati elit világossá tenné, hogy számára a Kelet több mint kibővített piac és olcsó munkaerőforrás. Mindehhez azonban a Soproni Pikniknek semmi köze sem volt...
