Szerző: HORN ANNA
2019.07.11.
El ne hidd, hogy mindig mindent megbocsátunk. El ne hidd, hogy megtagadjuk minden álmunk! (Bródy János – Illés Lajos)
Eredetileg levelet vagy üzenetet készültem írni. Ám mindkettőt valakinek címezni kell, és itt el is akadtam. Sem a tisztelt, sem a kedves, sem a drága nem használható esetemben. Az úr megszólítás végképp nem…
Maradt az Ó,Viktor. Harmadik személyben fogok fogalmazni, mert a tegezéshez túl messze állunk egymástól, magázni pedig azokat szeretem, akikkel mindenféle furfangos viszonyban vagyok – elismerés, barátság, közelség, ilyesmik.
Ó,Viktor. A harmincas éveim elején jártam akkor, amikor úgy tűnt, új világ köszönt kicsiny hazánkra. Alma materem (munkailag), a mai Corvinus Egyetem, pont olyan forrongó fészke volt a sok reménynek, bizakodásnak, az új ötleteknek, mint az ELTE Jogi Kara, ahol egy fénylő csillag volt éppen születőben.
Minden elérhetőnek és lehetségesnek látszott – lehet, hogy csak a naiv fiatal oktatóknak és a még ártatlanabb egyetemistáknak tűnt úgy, hogy akár a miénk is lehet a jövő. De hittünk abban, hogy sok minden változni fog, jobb irányba. Nem, nem a szabadság-egyenlőség-testvériség szenthármasban, de egy nyitott, élhető, a civilizált Európához tartozó jövő lehetőségében.
Jöttek a csodák – többpártrendszer, ténylegesen szabad választások, cenzúra nélküli média, az elveik mellett kiálló politikusok, szovjetek kivonulása, – potyogott a mennyei áldás a népekre. Más egyéb is elkezdett dőlni persze, szinte azonnal… A lébiztonság megszűnése, a hatalom lehetőségétől megittasult szürkénél szürkébb talpnyalók hada, a szociális válság, a gazdasági elbizonytalanodás sok területen.
Azután jöttek a szürke hétköznapok, hol több, hol kevesebb eufóriával, tettük a dolgunkat, akik tudtuk. Akik nem, ők lassan a perifériára szorultak. Sokan élték meg nehezen a 90-es éveket, és az azután következő időszakot.
Úgy tűnt, a demokratikus intézmények megtanultak működni, több-kevesebb sikerrel. Miniszterek, kormányok és végrehajtó szervezetek vezetői váltották egymást, nagyobb részt csalások és visszaélések nélkül működtek a választások. Olyan állapot volt, mintha tényleg kezdenénk felzárkózni Európához. Kértük, vegyenek be minket a NATO-ba és az Európai Unióba (a szavazatukkal élni kívánó állampolgárok majdnem 84 százaléka voksolt akkor az EU-tagság mellett). Megtörtént.
A fénylő csillag mindeközben külföldön próbálta meg tökéletesíteni tudását, nem saját pénzből, hanem ösztöndíjból. Egy olyan ember által támogatva, akit később nem átallott megpróbálni évekig a sárba tiporni, megalázni – az ország ellenségévé kikiáltva saját mecénását. (Vajon hogy tud borotválkozni egy ilyen ember? Tükör nélkül is megy?)
De a tanulmányokat gyorsan ott kellett hagyni, idő előtt, mert szólított a Haza. Ha nem is szó szerint, de a hazai politikába bele kellett mászni, méghozzá nagyon, mert az USA elnökévé nem lehetett válni – ezt egyértelműen a tudomására hozta a professzora és az USA törvényei.
Harminc éve, Ó,Viktor. Azóta tart a szüntelen harc. Először a hatalomba kerülésért, azután ellenzékből a mások által elért eredmények tönkretételéért, az ellenzékből való kikerülésért, és immár kilenc éve a hatalomban való maradásért. És kilenc éve szinte mindenki más ellen folyik a harc, legyen az politikus, szervezet, fél világ. Elég ha nem tartja fénylő csillagnak Ó,Viktort, máris ellenség.
Soha nem számítottak az eszközök, Ó, Viktor. Az első négy éves regnálás kisebb stikliktől volt hangos – majdnem minden héten. Hiába, Európa akkor legfiatalabb miniszterelnöke még csak inaséveit töltötte a mesterek között. De nem tőlük tanult – készült a saját dicsőséges uralkodására. Volt nyolc év, Ó,Viktor, hogy révbe érjen az Alkotmány kicsinálása, a választási rendszer kiherélése, a megbízható csatlósok, vazallusok felkutatása, minden lehetséges bekebelezésének előkészítése. Sikerekben gazdag nyolc évnek tűnnek, így utólag – a fénylő csillag számára. Mára minden napra jutnak hatalmas visszaélésekről szóló információk – megérett a (rohadt) gyümölcs.
Közben a tervekből kimaradt az ország. Azok az emberek, akik itt élnek. Azok az emberek, akik eleinte jóhiszeműen, meggyőződésből – mondjuk – szavaztak arra, amire később félelemből, még később megtévesztve, korrumpálva, megfélemlítve. Az eszközök, hatalmon lévén, és a módszerek korlát nélkül rendelkezésre állnak. Ahogy alakul az óviktatúra, még egy darabig ez így is lesz.
Nem csak ezt nem lehet megbocsátani. Azt sem lehet elfelejteni, hogy voltak az elmúlt harminc évben egészen másmilyen vezetők is Akik, például, ilyeneket mondtak:...