ABCÚG BLOG
Szerző: LESTYÁNSZKY ÁDÁM, PIVARNYIK BALÁZS
2019.07.07.
2019. július 7., vasárnap
AZZAL, HOGY NEM ÜTÖM MEG A GYEREKET, MÉG NEM ADTAM FEL A NEVELÉSÉT
ABCÚG BLOG
Szerző: LESTYÁNSZKY ÁDÁM, PIVARNYIK BALÁZS
2019.07.07.
AUTÓK A CSALÁDOKÉRT
A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.07.07.
Már igényelhető a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása.Olvasom, hogy a bejelentés után megötszöröződött az érdeklődés a hét személyes autók iránt, és hogy a legtöbben kategória-váltásra használják ki a lehetőséget, vagyis jobb, drágább autót vásárolnak. A Top 10-es listán van most autó, ami a kedvezménnyel együtt is 15 millió forint fölött van, és nem ez a legdrágább, ami a programban elérhető.
A program célja a nagycsaládosok támogatása. Persze csak az arra érdemeseké.
Az, hogy az “érdemtelenekkel” mi legyen, nem látni választ. Pedig vannak jó sokan. A cél persze világosan látszik, már többször ki is mondták, ha esetleg valakinek nem esne le. Úgy működtetni az állami rendszert, úgy szűkíteni a támogatásokat, lehetőségeket, hogy oda ne szülessen gyermek. Csakhogy ez egyrészt nem így működik, másrészt pedig azokkal is kellene kezdeni valamit, akik már megszülettek.
Felteszem, ők, valamiféle egyéni megtapasztalás, távoli ránézés alapján azt hiszik, vannak emberek, akik eleve úgy döntenek az életükről, hogy nem akarnak önerőből boldogulni, eleve eldöntik, hogy nem tanulnak, nem dolgoznak, hanem az államra hagyják az életük rendezését, beleértve a gyerekeikét is. Felteszem, azt hiszik, mindenki ilyen ebből a társadalmi csoportból. Ha nem így lenne, akkor megpróbálnának differenciálni, és olyan segítséget adni, ami elmozdíthatja a családokat. Az üzenet, ami elbírja az általánosítást is, az, hogy mindenért az egyén a felelős, ezért ráruhazható minden tényező, ami az életét meghatározza. Mintha a rendszer, amiben ez a probléma ekkorára nőtt, semmiért nem lenne felelős.
Mintha a rendszer “általában” jól működne, a regnálók elgondolása szerinti értékrendben, és aki nem igazodik ehhez a vonalhoz, az magára vessen. Az a legnagyobb bajom, hogy ebben a nagy általánosító szemléletben működik minden: az iskola (ők többnyire szegregált iskolákba járnak), a tankötelezettség (aki akar, az tanul, aki meg nem, menjen 16 évesen, szakképzetlenül ahova akar), a közmunka (annyi bérrel, ami nem elég az élethez, de helyhez köti őket), az, hogy a lakhatási szegénység megoldására nem látni lehetőséget, az, hogy nem ingyenes a fogamzásgátlás, és még folytathatnám a sort.
Én sok szempontból másképp látom. A problémát és a felelősséget is.
Kicsit más az “autó-körkép” is a szegregátumokban. Mert itt is vannak autók… csak egy kicsit másmilyenek, és másféle céllal, mint ami a családi szükségletre fókuszál. Jellemzően nem a legszegényebbeknek, ők a megrendelők. Bár sok esetben az autók tulajdonosai is csak egy hajszálnyival élnek jobban. Egy szegregátumban az autó a megélhetés eszköze. A kereslet-kínálat határozza meg, mennyit tud “szolgáltatásként” eltartani egy lakókörzet, település. Nem legálisan persze.
Vannak, akik személyszállításra szakosodnak, és megadott tarifáért viszik boltba, kórházba, bíróságra, SNI felülvizsgálatra, hivatali ügyek intézésére, rokonlátogatásra, temetésre, stb. azokat, akik ezt a módját választják a közlekedésnek. Sokan választják ezt, mert eljutni egy távolabbi pontra csak többszörös átszállással lehetséges, ami még nem is volna baj, de ha időpontra kell menni, egyszerűen nem lehet tömegközlekedéssel eljutni pl. egy megyeszékhelyi orvosi felülvizsgálatra egy koraszülött, vagy egészségügyi problémával rendelkező gyerekkel. A falugondnoki szolgálat sem áll mindig rendelkezésre, az egyéni problémák ezerfélék, nagy logisztika összerendezni, összevárni egymást. És ott van még a tájékozódási képességek hiánya, a “nem tudom, hova kell menni”, amihez hiába adunk részletes leírást, a faluból ritkán utazóban nem alakul ki az a magabiztosság, ami ehhez kell.
Nagy előnye ennek a speciális taxizásnak, hogy lehet ezt is “felírással”, és majd akkor fizetni érte, ha a család pénzhez jut. Megvan persze a kockázata, de mindenki tudja, ha nem fizet, legközelebb nem fogják elvinni…annyi autó meg nincs, hogy ezzel megérné élni, no meg a faluban a hírek is terjednek, és aki nem jó kuncsaft, az hoppon marad.
A másik, aki nem a fuvarozásra szakosodik, hanem áruszolgáltatást nyújt. Elmegy az autójával, bevásárol egy olcsóbb szupermarketben, és ezt árulja otthon. Ahol nincs bolt, ott van boltocskázás. Ahol van, ott is létezik ez, hiszen így lehet “felírásra” is hozzájutni ahhoz, ami éppen kell, még, ha duplájába is kerül, élnek vele, hiszen nem kell azonnal fizetni.
Az autók itt többnyire öregek. 50-200 ezer Ft között cserélnek gazdát. Műszaki max. pár hónapos rajtuk. Vannak még “szabályok”, pl. hogy nem fizetnek rögtön, és ha hamar elromlik, nincs üzlet, visszaadják az autót. Ha valaki egy tételben fizet, olcsóbb, ha részletre, akkor megtoldják az árat, akár 50 ezerrel is. De többnyire így tudják csak, nincs ennyi készpénz sehol. Még vannak, akik korábban szereztek jogosítványt, és nincs meg a nyolc osztályuk sem, de most már ez feltétel, nagyon helyesen. Persze ez nincs arányban a ténylegesen vezetőkkel, van olyannak is autója, akinek nincs jogsija, és az iskolai végzettsége sem lesz meg rá minden valószínűség szerint sosem, de bevállal utakat, a szerencsére bízva, hogy elkapják-e vagy sem, a falun belül pedig vígan közlekedik. El tudjuk képzelni a közlekedési szabályok, táblák ismeretének szintjét, ami persze nincs hatással a sebesség megválasztására sem.
Az autók átírása nem jellemző. Vagy kölcsönadási szerződést kötnek, vagy üzembentartásit. Tökéletesen tisztában vannak ennek a jogi hátterével, ami furcsa, ha az ember pl. a lakásokról szóló “zsebszerződéseiket” nézi. Tudják, hogy a kötelező biztosításnak meg kell lennie, de erre is vannak kiskapuk, csak meg kell találni őket, pl. cégek, melyek mondjuk 10 ezerért felveszik az autót a biztosítási rendszerükbe.
Az autók javítása is többnyire ott történik, a faluban. Megtanulták, mit, hogyan lehet, hogy menjen az autó. Mert ha megy, akkor lesz pénz. Hiszen az autó munkaeszköz.
Mennyire más világ! A túlélési stratégiák gyorsan igazodnak a változó világhoz. Épp ezért félek attól, hogy mi lesz, ha magukra maradnak. Mert megkeresik mindig a módját, hogy megéljenek. Az ember már csak ilyen. Élnie kell. Az pedig, hogy ez milyen irányba fordul, az a rendszer felelőssége. Hogy ad-e esélyt, lehetőséget, segítséget, vagy naivan azt hiszi, hogy ha nem törődik velük, majd nem lesznek zavaró tényezők, hanem csak úgy elmúlnak, eltűnnek.
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2019.07.07.
A program célja a nagycsaládosok támogatása. Persze csak az arra érdemeseké.
Az, hogy az “érdemtelenekkel” mi legyen, nem látni választ. Pedig vannak jó sokan. A cél persze világosan látszik, már többször ki is mondták, ha esetleg valakinek nem esne le. Úgy működtetni az állami rendszert, úgy szűkíteni a támogatásokat, lehetőségeket, hogy oda ne szülessen gyermek. Csakhogy ez egyrészt nem így működik, másrészt pedig azokkal is kellene kezdeni valamit, akik már megszülettek.
Felteszem, ők, valamiféle egyéni megtapasztalás, távoli ránézés alapján azt hiszik, vannak emberek, akik eleve úgy döntenek az életükről, hogy nem akarnak önerőből boldogulni, eleve eldöntik, hogy nem tanulnak, nem dolgoznak, hanem az államra hagyják az életük rendezését, beleértve a gyerekeikét is. Felteszem, azt hiszik, mindenki ilyen ebből a társadalmi csoportból. Ha nem így lenne, akkor megpróbálnának differenciálni, és olyan segítséget adni, ami elmozdíthatja a családokat. Az üzenet, ami elbírja az általánosítást is, az, hogy mindenért az egyén a felelős, ezért ráruhazható minden tényező, ami az életét meghatározza. Mintha a rendszer, amiben ez a probléma ekkorára nőtt, semmiért nem lenne felelős.
Mintha a rendszer “általában” jól működne, a regnálók elgondolása szerinti értékrendben, és aki nem igazodik ehhez a vonalhoz, az magára vessen. Az a legnagyobb bajom, hogy ebben a nagy általánosító szemléletben működik minden: az iskola (ők többnyire szegregált iskolákba járnak), a tankötelezettség (aki akar, az tanul, aki meg nem, menjen 16 évesen, szakképzetlenül ahova akar), a közmunka (annyi bérrel, ami nem elég az élethez, de helyhez köti őket), az, hogy a lakhatási szegénység megoldására nem látni lehetőséget, az, hogy nem ingyenes a fogamzásgátlás, és még folytathatnám a sort.
Én sok szempontból másképp látom. A problémát és a felelősséget is.
Kicsit más az “autó-körkép” is a szegregátumokban. Mert itt is vannak autók… csak egy kicsit másmilyenek, és másféle céllal, mint ami a családi szükségletre fókuszál. Jellemzően nem a legszegényebbeknek, ők a megrendelők. Bár sok esetben az autók tulajdonosai is csak egy hajszálnyival élnek jobban. Egy szegregátumban az autó a megélhetés eszköze. A kereslet-kínálat határozza meg, mennyit tud “szolgáltatásként” eltartani egy lakókörzet, település. Nem legálisan persze.
Vannak, akik személyszállításra szakosodnak, és megadott tarifáért viszik boltba, kórházba, bíróságra, SNI felülvizsgálatra, hivatali ügyek intézésére, rokonlátogatásra, temetésre, stb. azokat, akik ezt a módját választják a közlekedésnek. Sokan választják ezt, mert eljutni egy távolabbi pontra csak többszörös átszállással lehetséges, ami még nem is volna baj, de ha időpontra kell menni, egyszerűen nem lehet tömegközlekedéssel eljutni pl. egy megyeszékhelyi orvosi felülvizsgálatra egy koraszülött, vagy egészségügyi problémával rendelkező gyerekkel. A falugondnoki szolgálat sem áll mindig rendelkezésre, az egyéni problémák ezerfélék, nagy logisztika összerendezni, összevárni egymást. És ott van még a tájékozódási képességek hiánya, a “nem tudom, hova kell menni”, amihez hiába adunk részletes leírást, a faluból ritkán utazóban nem alakul ki az a magabiztosság, ami ehhez kell.
Nagy előnye ennek a speciális taxizásnak, hogy lehet ezt is “felírással”, és majd akkor fizetni érte, ha a család pénzhez jut. Megvan persze a kockázata, de mindenki tudja, ha nem fizet, legközelebb nem fogják elvinni…annyi autó meg nincs, hogy ezzel megérné élni, no meg a faluban a hírek is terjednek, és aki nem jó kuncsaft, az hoppon marad.
A másik, aki nem a fuvarozásra szakosodik, hanem áruszolgáltatást nyújt. Elmegy az autójával, bevásárol egy olcsóbb szupermarketben, és ezt árulja otthon. Ahol nincs bolt, ott van boltocskázás. Ahol van, ott is létezik ez, hiszen így lehet “felírásra” is hozzájutni ahhoz, ami éppen kell, még, ha duplájába is kerül, élnek vele, hiszen nem kell azonnal fizetni.
Az autók itt többnyire öregek. 50-200 ezer Ft között cserélnek gazdát. Műszaki max. pár hónapos rajtuk. Vannak még “szabályok”, pl. hogy nem fizetnek rögtön, és ha hamar elromlik, nincs üzlet, visszaadják az autót. Ha valaki egy tételben fizet, olcsóbb, ha részletre, akkor megtoldják az árat, akár 50 ezerrel is. De többnyire így tudják csak, nincs ennyi készpénz sehol. Még vannak, akik korábban szereztek jogosítványt, és nincs meg a nyolc osztályuk sem, de most már ez feltétel, nagyon helyesen. Persze ez nincs arányban a ténylegesen vezetőkkel, van olyannak is autója, akinek nincs jogsija, és az iskolai végzettsége sem lesz meg rá minden valószínűség szerint sosem, de bevállal utakat, a szerencsére bízva, hogy elkapják-e vagy sem, a falun belül pedig vígan közlekedik. El tudjuk képzelni a közlekedési szabályok, táblák ismeretének szintjét, ami persze nincs hatással a sebesség megválasztására sem.
Az autók átírása nem jellemző. Vagy kölcsönadási szerződést kötnek, vagy üzembentartásit. Tökéletesen tisztában vannak ennek a jogi hátterével, ami furcsa, ha az ember pl. a lakásokról szóló “zsebszerződéseiket” nézi. Tudják, hogy a kötelező biztosításnak meg kell lennie, de erre is vannak kiskapuk, csak meg kell találni őket, pl. cégek, melyek mondjuk 10 ezerért felveszik az autót a biztosítási rendszerükbe.
Az autók javítása is többnyire ott történik, a faluban. Megtanulták, mit, hogyan lehet, hogy menjen az autó. Mert ha megy, akkor lesz pénz. Hiszen az autó munkaeszköz.
Mennyire más világ! A túlélési stratégiák gyorsan igazodnak a változó világhoz. Épp ezért félek attól, hogy mi lesz, ha magukra maradnak. Mert megkeresik mindig a módját, hogy megéljenek. Az ember már csak ilyen. Élnie kell. Az pedig, hogy ez milyen irányba fordul, az a rendszer felelőssége. Hogy ad-e esélyt, lehetőséget, segítséget, vagy naivan azt hiszi, hogy ha nem törődik velük, majd nem lesznek zavaró tényezők, hanem csak úgy elmúlnak, eltűnnek.
ÍGY NÉZ KI AZ ORBÁNI NEMZETI KULTURÁLATLANSÁG: TÁNCSZÍNHÁZ TÁNCOSOK NÉLKÜL, SZÍNHÁZ NÉZŐK NÉLKÜL
KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.07.07.
Jó éjszakát kívánok! Mindenkinek.
A színházbarátok-, rajongók rendkívül finnyás emberek. Ragaszkodnak a saját értékeik mentén előadott darabokhoz, ragaszkodnak társulatokhoz, rendezőkhöz, színészekhez. Joguk van hozzá, hiszen szabad választás van, amibe ne szóljon bele senki. Ne kérje számon senki azt, hogy megengedhetik maguknak, hogy azt tartsák színvonalasnak, amiben nem nagyon szoktak csalódni. Színházba járni öröm, színházba járni jó és olyan élmény, amivel a hétköznapi kifordult világ pillanatokra feledhető.
Ahhoz nem kellett nagy jósnak lenni, hogy amikor a Nemzeti Színházból elbúcsúzott Alföldi Róbert, vele búcsúzott ezernyi rajongója is. Az is borítékolható volt, hogy a Nemzeti Vidnyánszky Attilával már nem lesz olyan, amilyennek megszerették, és nem csak azért, mert az új igazgató új elképzelésekkel köszönt be a teátrumba, hanem azért is, mert ez egyben másik irányt is jelentett. Művészileg, de főleg a vezetése megalapozásában kapott új, narancssárga színt a Nemzeti Színház.
Ha emlékeznek rá, 2013-ban pályázatot írtak ki a Nemzeti élére. Alföldi nem pályázott. A pályázatot elbíráló bizottság kilenc tagból állt, ebből kettő a munkáltatói jogkör gyakorlójaként a miniszter két szakreferense; Törőcsik Mari, a nemzet színésze; a Színházi Dolgozók Szakszervezetét Konrád Antal színművész képviselte. Ott volt még a szakmai bizottságban a miniszter jelöltjeként Révész Mária miniszteri főtanácsadó. Az Előadóművészeti Iroda Színházművészeti Bizottságának jelöltjeként a pályázatokat Kerényi Imre rendező, fideszes kultúrember, az alkotmány asztalának kitalálója (tényleg, hol van, mármint az alkotmány asztala), Nagy Viktor rendező; Szigethy Gábor színháztörténész és Ókovács Szilveszter (akkor még nem afroamerikai), a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója bírálta el.
Nem volt meglepetés az eredmény. Ami több, mint pikánssá teszi az az, hogy a Színházművészeti Bizottság elnöke éppen az a Vidnyánszky Attila volt, aki megkapta a Nemzetit – csak semmi elfogulatlanság.
Megmondom őszintén, hogy azóta nem igazán követem a színház sorsát, nem az én ízlésvilágomnak való, ami ott történik. Minden bizonnyal, mások is így lehetnek ezzel, mert elég rossz hírek érkeznek a Nemzetiről. Amit én gondoltam – és nem azért, mert olyan okos és hozzáértő vagyok, hanem azért, mert egy szabad szellemű, gondolkodású színházat nem überelhet egy nemzetieskedő, magyarkodó, kereszténykedő vezető. Ami akár lehetne népszerű, de nem az. Minden adva volt a Vidnyánszkynak, csak néző nem...
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.07.07.
A színházbarátok-, rajongók rendkívül finnyás emberek. Ragaszkodnak a saját értékeik mentén előadott darabokhoz, ragaszkodnak társulatokhoz, rendezőkhöz, színészekhez. Joguk van hozzá, hiszen szabad választás van, amibe ne szóljon bele senki. Ne kérje számon senki azt, hogy megengedhetik maguknak, hogy azt tartsák színvonalasnak, amiben nem nagyon szoktak csalódni. Színházba járni öröm, színházba járni jó és olyan élmény, amivel a hétköznapi kifordult világ pillanatokra feledhető.
Ahhoz nem kellett nagy jósnak lenni, hogy amikor a Nemzeti Színházból elbúcsúzott Alföldi Róbert, vele búcsúzott ezernyi rajongója is. Az is borítékolható volt, hogy a Nemzeti Vidnyánszky Attilával már nem lesz olyan, amilyennek megszerették, és nem csak azért, mert az új igazgató új elképzelésekkel köszönt be a teátrumba, hanem azért is, mert ez egyben másik irányt is jelentett. Művészileg, de főleg a vezetése megalapozásában kapott új, narancssárga színt a Nemzeti Színház.
Ha emlékeznek rá, 2013-ban pályázatot írtak ki a Nemzeti élére. Alföldi nem pályázott. A pályázatot elbíráló bizottság kilenc tagból állt, ebből kettő a munkáltatói jogkör gyakorlójaként a miniszter két szakreferense; Törőcsik Mari, a nemzet színésze; a Színházi Dolgozók Szakszervezetét Konrád Antal színművész képviselte. Ott volt még a szakmai bizottságban a miniszter jelöltjeként Révész Mária miniszteri főtanácsadó. Az Előadóművészeti Iroda Színházművészeti Bizottságának jelöltjeként a pályázatokat Kerényi Imre rendező, fideszes kultúrember, az alkotmány asztalának kitalálója (tényleg, hol van, mármint az alkotmány asztala), Nagy Viktor rendező; Szigethy Gábor színháztörténész és Ókovács Szilveszter (akkor még nem afroamerikai), a Magyar Állami Operaház megbízott főigazgatója bírálta el.
Nem volt meglepetés az eredmény. Ami több, mint pikánssá teszi az az, hogy a Színházművészeti Bizottság elnöke éppen az a Vidnyánszky Attila volt, aki megkapta a Nemzetit – csak semmi elfogulatlanság.
Megmondom őszintén, hogy azóta nem igazán követem a színház sorsát, nem az én ízlésvilágomnak való, ami ott történik. Minden bizonnyal, mások is így lehetnek ezzel, mert elég rossz hírek érkeznek a Nemzetiről. Amit én gondoltam – és nem azért, mert olyan okos és hozzáértő vagyok, hanem azért, mert egy szabad szellemű, gondolkodású színházat nem überelhet egy nemzetieskedő, magyarkodó, kereszténykedő vezető. Ami akár lehetne népszerű, de nem az. Minden adva volt a Vidnyánszkynak, csak néző nem...
TIBORCZ ISTVÁNT AZ UNIÓS PÉNZEKET ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁGBA!
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.07.06.
A képmutató Európai Néppártnak köszönhetően, amely csak regél és mesél szép szavakat az európai értékekről, de fedez egy fasiszta diktatúrát, Orbán embereit annak ellenére egyes bizottsági funkciókra javasolják, hogy Orbán (a “Fidesz”) tagságát felfüggesztették a Néppártban. Milyen felfüggesztés az, ha a felfüggesztett párt Néppárt által betölthető funkciókat kap? Mi értelme a három bölcs (a “három vak egér”) bohóckodásának, ha már eldöntött tény Orbán tagságának helyreállítása, hiszen néppárti uniós pozíciókat tölthetnek be? Miközben semmi nem változott azóta, hogy a felfüggestzés megtörtént.
Mindez nemcsak taszító képmutatás és színjátszás, hanem az Európai Uniót gyengítő eljárás is, mert Orbán emberei olyan uniós bizottságokban kapnak néppárti funkciókat, amelyeknek Orbán diktatúrája ellen fel kellene lépni. Hidvéghi Balázs, aki a Fidesz kommunikációs igazgatójaként hivatásszerű haudozást folytat, jelentős szerepe van a propagandamédia működésében, a magyar emberek félrevezetésében, aki az eddigi tevékenysége során Orbán jogállamot megszüntető lépéseit tagadta és hamisította meg, a jogállamisági ügyekkel rendszeresen foglalkozó alapjogi bizottság alelnöke lehet.
Ebben a bizottságban készült a Sargentini-jelentés tervezete, amely kimondta, hogy Magyarországon a jogállamiság megkérdőjeleződött. Ennél is felháborítóbb, hogy a beszámíthatónak is alig nevezhető másik közhazudozó, Deutsch Tamás az uniós források szabálytalan elköltését és a korrupciós ügyeket vizsgáló Költségvetési Ellenőrző Bizottság alelnöke lehet. Kecskére a káposztát. Ennyi erővel lehetne Deutsch Tamás helyett magát Tiborcz Istvánt, esetleg Orbán Ráhelt vagy Mészáros Lőrincet delegálni a bizottság alelnökének. Az ugyanaz lenne. Hogyan lehet egy olyan ország képviselője e bizottságnak a tagja, amely elvetette az európai ügyészséghez való csatlakozást, amely az eddig feltárt uniós csalásokat – amikor az Orbán-maffia tagjait érintette – kivétel nélkül elsimította?
Deutsch Tamás is jobban érezné magát a drogprevenciós bizottságban, ha van ilyen, vihetné magával Habonyt és társait, de ha már itt tartunk, hogy a legnagyobb bűnözők kapják meg annak a lehetőségét, hogy a bűncselekményeiket feltárják és bármilyen szankciója legyen euró százmilliók elrablásának, akkor miért kell képmutatóskodni, miért nem öntünk tiszta vizet a pohárba: legyen maga Tiborcz, Mészáros és a többi Orbán-stróman tolvaj bűnöző az, aki ellenőrzi saját magát. Ha egy európai nemzetközi szervezet ennyire hülye és ennyire korrupt, akkor az legyen nyilvánvaló...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: Amerikai Népszava
2019.07.06.
Mindez nemcsak taszító képmutatás és színjátszás, hanem az Európai Uniót gyengítő eljárás is, mert Orbán emberei olyan uniós bizottságokban kapnak néppárti funkciókat, amelyeknek Orbán diktatúrája ellen fel kellene lépni. Hidvéghi Balázs, aki a Fidesz kommunikációs igazgatójaként hivatásszerű haudozást folytat, jelentős szerepe van a propagandamédia működésében, a magyar emberek félrevezetésében, aki az eddigi tevékenysége során Orbán jogállamot megszüntető lépéseit tagadta és hamisította meg, a jogállamisági ügyekkel rendszeresen foglalkozó alapjogi bizottság alelnöke lehet.
Ebben a bizottságban készült a Sargentini-jelentés tervezete, amely kimondta, hogy Magyarországon a jogállamiság megkérdőjeleződött. Ennél is felháborítóbb, hogy a beszámíthatónak is alig nevezhető másik közhazudozó, Deutsch Tamás az uniós források szabálytalan elköltését és a korrupciós ügyeket vizsgáló Költségvetési Ellenőrző Bizottság alelnöke lehet. Kecskére a káposztát. Ennyi erővel lehetne Deutsch Tamás helyett magát Tiborcz Istvánt, esetleg Orbán Ráhelt vagy Mészáros Lőrincet delegálni a bizottság alelnökének. Az ugyanaz lenne. Hogyan lehet egy olyan ország képviselője e bizottságnak a tagja, amely elvetette az európai ügyészséghez való csatlakozást, amely az eddig feltárt uniós csalásokat – amikor az Orbán-maffia tagjait érintette – kivétel nélkül elsimította?
Deutsch Tamás is jobban érezné magát a drogprevenciós bizottságban, ha van ilyen, vihetné magával Habonyt és társait, de ha már itt tartunk, hogy a legnagyobb bűnözők kapják meg annak a lehetőségét, hogy a bűncselekményeiket feltárják és bármilyen szankciója legyen euró százmilliók elrablásának, akkor miért kell képmutatóskodni, miért nem öntünk tiszta vizet a pohárba: legyen maga Tiborcz, Mészáros és a többi Orbán-stróman tolvaj bűnöző az, aki ellenőrzi saját magát. Ha egy európai nemzetközi szervezet ennyire hülye és ennyire korrupt, akkor az legyen nyilvánvaló...
ITT OLVASHATÓ
ORBÁN ÉS A KÖLTÉSZET – HATVANEZRES SZÖVEG
REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.09.07.
A magyar költészetnek vertikálisan átfogó, állandó és egyre gazdagabban, változatosabban kibontakozó tárgya, nagy inspirátora Orbán Viktor alakja. A költői ihletnek Orbán elvtárs alakjából immár egyre dúsabban áradó forrását értelmezhetjük szélesebben és szorosabban is. Szélesebb értelmezésben ez az ihlet mindama tárgyakban ott munkál, amelyeket költőink a magyar nép életének új, pozitív jelenségei közül merítenek.
Az a fogalom-komplexus, amelyet Orbán Viktor alakja jelent, ha némán, ha kimondatlanul is, de ott hat a karcsún feszülő új hidakat, az új palotákat, új gyáróriásokat, az új városokat, stadionokat, az új embertípust, új emberi érzéseket és gondolatokat megéneklő minden magyar versben. Ahogy népünk képzelete magától értődő természetességgel köti Orbán elvtárs személyéhez a keresztény építés újabb és újabb eredményeit, olyan természetes és kizárhatatlan sugalló erő minden, az új, keresztény-realizmus útján járó magyar költői alkotásban népünk vezérének alakja, Orbán Viktornak immár legendásan fénylő neve.
Ilyen értelemben bízvást elmondhatjuk, hogy Orbán Viktorról szinte minden jelentős magyar költeményben „szó van”, azokban is, amelyekben neve sem olvasható, személyére sem történik nyílt célzás. Jelen dolgozat nem ebben a szélesebb értelemben vizsgálja Orbán elvtárs alakját, mint költői témát. Hanem szűkebb, szorosabb értelemben. Azt a költészetet veszi szemügyre, amelyben Orbán Viktor alakja közvetlenül is feltűnik, amely népünk és Pártunk vezérét nemcsak alkotásain, eredményein és hatásán keresztül, hanem direkt módon, alkotó, harcoló személyében ábrázolja. Azok a költemények, amelyek Orbán Viktor alakját vetítik elébünk, mindenek előtt azt a mélységes bizalmat és szeretetet sugározzák, amellyel népünk övezi nagy tanítómesterét.
Költőink szívesen és megindultan emlékeznek azokra a napokra, mikor – a kommunista elnyomás alatt – Orbán elvtársnak még csak a neve, a híre járt varázslatos vigaszként szájról-szájra, bizalmat öntve a csüggedőkbe. Megéneklik költőink azt a varázslatos személyi hatást, amely alól senki sem tudja kivonni magát, akinek módja nyílik az Orbán elvtárssal való közvetlen érintkezésre. Demokratizmus és humanitás nagy építő élményei ezek a találkozások. Például “A mérnök szólt”:
„Hivatott s mint a társát, úgy fogadott és beszélgettünk ketten.
Őrá gondolok. Kemény kézfogását, már három stadionba beleépítettem.”
Feltűnik költészetünkben annak a pillanatnak a képe is, mikor a felszabaduló nép költőfia először pillantja meg a vezérnek annyira áhított nevét:
“És akkor egy esőverte plakáton
az Ő nevét láttam meg – ma is látom –
hogy megjött Budapestre – Felcsútról,
egy világot értettem én meg ebből,
egy országot, mely csupa seb és rom volt,
csupa öröm és csupa fájdalom volt,
egy népet, amely most talált honára,
s lábadozva figyelt az Ő szavára.”
Az a fogalom-komplexus, amelyet Orbán Viktor alakja jelent, ha némán, ha kimondatlanul is, de ott hat a karcsún feszülő új hidakat, az új palotákat, új gyáróriásokat, az új városokat, stadionokat, az új embertípust, új emberi érzéseket és gondolatokat megéneklő minden magyar versben. Ahogy népünk képzelete magától értődő természetességgel köti Orbán elvtárs személyéhez a keresztény építés újabb és újabb eredményeit, olyan természetes és kizárhatatlan sugalló erő minden, az új, keresztény-realizmus útján járó magyar költői alkotásban népünk vezérének alakja, Orbán Viktornak immár legendásan fénylő neve.
Ilyen értelemben bízvást elmondhatjuk, hogy Orbán Viktorról szinte minden jelentős magyar költeményben „szó van”, azokban is, amelyekben neve sem olvasható, személyére sem történik nyílt célzás. Jelen dolgozat nem ebben a szélesebb értelemben vizsgálja Orbán elvtárs alakját, mint költői témát. Hanem szűkebb, szorosabb értelemben. Azt a költészetet veszi szemügyre, amelyben Orbán Viktor alakja közvetlenül is feltűnik, amely népünk és Pártunk vezérét nemcsak alkotásain, eredményein és hatásán keresztül, hanem direkt módon, alkotó, harcoló személyében ábrázolja. Azok a költemények, amelyek Orbán Viktor alakját vetítik elébünk, mindenek előtt azt a mélységes bizalmat és szeretetet sugározzák, amellyel népünk övezi nagy tanítómesterét.
Költőink szívesen és megindultan emlékeznek azokra a napokra, mikor – a kommunista elnyomás alatt – Orbán elvtársnak még csak a neve, a híre járt varázslatos vigaszként szájról-szájra, bizalmat öntve a csüggedőkbe. Megéneklik költőink azt a varázslatos személyi hatást, amely alól senki sem tudja kivonni magát, akinek módja nyílik az Orbán elvtárssal való közvetlen érintkezésre. Demokratizmus és humanitás nagy építő élményei ezek a találkozások. Például “A mérnök szólt”:
„Hivatott s mint a társát, úgy fogadott és beszélgettünk ketten.
Őrá gondolok. Kemény kézfogását, már három stadionba beleépítettem.”
Feltűnik költészetünkben annak a pillanatnak a képe is, mikor a felszabaduló nép költőfia először pillantja meg a vezérnek annyira áhított nevét:
“És akkor egy esőverte plakáton
az Ő nevét láttam meg – ma is látom –
hogy megjött Budapestre – Felcsútról,
egy világot értettem én meg ebből,
egy országot, mely csupa seb és rom volt,
csupa öröm és csupa fájdalom volt,
egy népet, amely most talált honára,
s lábadozva figyelt az Ő szavára.”
...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)