Legszentebb Kanálfülű, ott fenn a mennyben! Bocsáss meg nekem arcátlanságomért, hogy én, a legeslegszürkébb házinyúl hozzád fordulok fohászommal! Hozzád, ki mindennapi káposztánkat adod minékünk, s ki úr vagy minden cselekedetünk felett! Jól tudom, rengeteg a te dolgod, nem törődhetsz minden tapsifüles egyéni problémájával, mégis úgy érzem, talán segítek neked, ha beszámolok kiterjedt családom gondjairól. Mi, magyar nyulak itt élünk, rágjuk az árvalányhajat, a sárgarépát, a káposztát, kinek mikor mit juttatsz a te végtelen kegyelmedben már egy évezrede a Kárpát-medence rónáin. Hogy sorsunk felhőtlen lett volna, azt nem mondhatom, hiszen migránsként érkeztünk ide, aztán invaziv módon reátelepedtünk az itt őshonos luki nyulak nyakára, úton-útfélen elháltuk leányaikat, asszonyaikat, sőt nagymamáikat is - jó nyúl - mint tudjuk - nem válogat, ugye... Aztán az élet persze nem csak dínom-dánom, jöttek errefelé mások is - flamand nyulak, német nyulak, orosz óriás nyulak, és egyik sem tagadta meg fajtánk jellemzőit, dobbantottak szorgalmasan, mi meg szaporodtunk és keveredtünk, mint a nyulak, mára már valódi magyar nyúl nincs is, csak mindenféle turmix. Népünk javát háziasította az ember, aki ez ellen tiltakozott, azt tarkóncsapta, és pörköltté lényegítette, így aztán aki a népnevelést túlélte, az génjeibe írta a konformizmust, a megalkuvást. Mi ritkán lázadtunk, eredményesen meg soha, a mi forradalmáraink általában elakadtak forradalmáraink saját érdekeinek érvényesítésénél - tisztelet a kevés számú kivételnek. Azért elvergődtünk valahogy, gyermekeink kijárták az ugróiskolát, okosodtak a torzsatudományokban, egy darabig úgy érezték, hogy sorsuk minden évben egyre jobb lesz, egyre kevesebbszer került elő a bogrács, melyben oly sok derék tapsifüles végezte hajdan - békésen festegethettük pirosra tojásainkat, rághattuk a sárgarépát.
A Netflix saját gyártású műsoraival szinte minden műfajt lefedtek már (sőt, újat is teremtettek), de a repertoárból eddig hiányzott egy természetfilmes sorozat. Most már ezt is lehúzhatják a listáról, ugyanis megérkezett a streaming szolgáltató válasza a BBC Bolygónk, a Föld (Planet Earth) című minisorozatára. A mi bolygónk (Our Planet) nyolc részből áll, és a narrátora nem más mint Sir David Attenborough. Persze nem ez az egyetlen közös pont, a producerek között szerepel az az Alastair Fothergill, aki a Planet Earth rendezője volt, vagyis a Netflix, illetve a velük együttműködő WWF semmit nem bízott a véletlenre. A 92 éves Attenborough persze már önmagában is garancia a sikerre: a királynő mellett talán ő az egyetlen általános elfogadottságú "élő nemzeti kincs" Nagy-Britanniában, aki bármit csinál, imádják, és a világon szinte mindenki ismeri, aki valaha kicsit is érdeklődött a természet és a környezetvédelem iránt.
Ahogyan a brit sorozat, A mi bolygónk egy-egy része is egy-egy élőhelyre koncentrál, és sok olyan jelenet van, ami ismerős lehet más természetfilmekből (pl. a paradicsommadarak tánca, hogyan vadászik a gepárd és így tovább). Néhány környezetvédelemmel foglalkozó szakember, például a brit George Monbiot korábban azt vetette David Attenborough és társai szemére, hogy mindig azokat a kis zöldszigeteket mutatják be, ahol az élővilág hihetetlenül gazdag, amelyek olyan gyönyörűek, hogy az ember alig hisz a szemének. Ugyan ezek hatására mindenki újra szerelmes lesz a Földbe, de nem biztos, hogy ez konkrét tettekre sarkall, sőt, azt a hamis illúziót ébresztheti a nézőkben, hogy alapvetően minden rendben van, és nem egy ökológiai katasztrófa kellős közepén élünk.
Sokkol és simogat
"Mindössze 50 évvel ezelőtt a Holdra merészkedünk. Először tekintettünk vissza a bolygónkra. Azóta az emberiség a duplájára nőtt. Ez a sorozat a természet fennmaradó csodáit ünnepli, és megmutatja, mit kell megőrizni, hogy biztosítsuk az emberiség és a természet virágzását."
- adja meg az alaphangot a felvezetés. Időnként valóban sikerül összekapcsolni a képernyőn látható, sokszínű csodát a kőkemény valósággal, de csak nagyon kevés pillanat utal arra, hogy a bolygón emberek is élnek, és hogy a tevékenységükkel hogyan változtatják meg a környezetünket, hogyan ítélnek halálra fajokat. Pedig a készítők szándéka, hogy gondolkodásra ösztönözzenek, hogy rávegyenek arra, hogy lássuk a nagyobb összefüggéseket, és egy kicsit nézzünk magunkba, hiszen ahogyan a híres narrátor minden egyes részben hangsúlyozza: eldöntjük a bolygónk sorsát azzal, hogy mit teszünk az elkövetkezendő 20 évben. Ha nemcsak a látványra koncentrálunk vagy Sir David Attenborough megnyugtató hangjára, hanem meg is halljuk, amit mond, akkor már más a helyzet, akkor bizony lesz pár kellemetlen percünk, mert mindig van egy DE!
Ugyan a sorozat egyik fő célja, hogy megértsük, ez a szépség mulandó, és ebben vastagon benne van a kezünk, szeretné biztosítani a nézőket arról, hogy van remény. Igen, még akkor is, ha valamit nagyon, de nagyon elrontunk. A mi bolygónk utolsó része azzal zárul, hogyan vette vissza a tőle elhódított területeket az élővilág a csernobili katasztrófa után, és több faj bemutatásánál is elhangzik, hogy ugyan majdnem a kihalás szélére kerültek, de a populáció növekszik, amióta odafigyelünk rájuk.
De ez nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk, íme pár nyugtalanító adat:
- 2040-re a Jeges-tengeren nyaranta szinte egyáltalán nem lesz jég, 1980-hoz képest már
így is 40 százalékkal csökkent a jég mennyisége a nyári hónapokban;
- hetente 100 orangután pusztul el emberi tevékenység következtében;
- 50 millió hektár trópusi erdő pusztul el évente;
- a sekélyvízi korallok fele már elpusztult;
- a mezőgazdasági művelésbe vont területek miatt a prérik 90 százaléka már a múlté;
- évente 100 millió cápát gyilkolnak le;
- a nagytestű vízi ragadozók 90 százaléka eltűnt.
A Netflix és a WWF egyébként létre is hozott egy honlapot, ahol felvilágosítást kaphatunk arról, hogyan tudunk segíteni. (Fontos megjegyezni, hogy a sorozat munkálatai jóval azelőtt kezdődtek el, mielőtt a Buzzfeeden megjelent volna egy cikk arról, hogy a WWF milyen elfogadhatatlan eszközöket vet be az orvvadászok ellen )...
Kétségek között vergődünk. Hogyan legyünk öntudatos és elkötelezett illiberális kereszténydemokraták, amikor a kormány még nem közölte velünk, hogy mit ünneplünk húsvétkor? Pedig ideje lenne ennek az ünnepnek is NER-kompatibilis tartalmat adni, mert pillanatnyilag még oly idejétmúlt és retrográd eszményeket közvetít, mint a másokért vállalt szenvedés, az önkéntes lemondás, önfeláldozás meg hasonlók, amelyek a legkevésbé sem segítik a Fidesz–KDNP ország alakító ténykedését. Hazánkban minden területen (fülke)forradalmi lendülettel dühöng a hagyományos erények átértékelése, ami egy önmagát konzervatívnak mondó hatalomtól meglepőnek gondolható igyekezet, de semmi gond, hiszen a konzervativizmusnak is merőben újszerű értelmezést adtak. Természetesen ebből az általános átfazonírozásból a kereszténydemokrácia, sőt maga a kereszténység sem maradhatott ki. Az alaphangot nem kisebb szaktekintély, mint a miniszterelnök adta meg, aki 2017 karácsonyán kinyilatkoztatta, miszerint: Jézus második parancsolata (!!!) alapján főként önmagunkat kell szeretni, a felebaráti szeretet csak azután következik...
Ferenc pápa a római Colosseum előtt tartott meditációja során szomorúnak nevezte, hogy a hazájukban háborúk elől menekülőket a világ sok országában ellenségeskedés fogadja. Külön sajnálatát fejezte ki, hogy egyesek mindezt hűvös politikai számításból teszik, és hogy a menekülőket „zárt ajtók és politikai számítások miatt páncélba burkolt szívek várják.”
A katolikus egyházfő bírálta a haszonlesőket és a hatalommal visszaélőket. A világ egyik keresztjének nevezte, hogy lehetnek emberek, akik „éheznek a kenyérre és a szeretetre", és hogy az igazságára és békére szomjazó népek sokaságának nincs meg a hit vigasza. Ferenc pápa bírálta az emberiséget, amely szerinte a bizonytalanság és a pillanatnyi örömök, a pillanat kultúrájának sötétségében tévelyeg...
Páratlan nemzetközi összefogás vette kezdetét, miután Párizs és Franciaország egyik legnagyobb jelképe, a Notre-Dame lángra kapott. A szerkezetet sikerült megmenteni, de az újjáépítéshez rengeteg idő és pénz kell majd. A pénz részével úgy látszik, nem lesz gond, már most eurómilliárd körüli összeg gyűlt össze a rekonstrukcióhoz, ennek egy jelentős részét öt francia család és cégeik adták, összesen 520 millió eurót. Mostani cikkünkben annak jártunk utána, kik ezek az adakozó gazdagok, és honnan tettek szert ekkora vagyonokra. Nem meglepő, hogy a francia gazdagabb családok és cégek voltak a legaktívabbak a felajánlásokkal, a tehetősebb családok felajánlásait és hátterét az alábbiakban gyűjtöttük össze:...
Jorge Luis Borges Averroës nyomozása című novellája, amit először az argentin Sur magazin közölt 1947-ben, a kultúrák közötti párbeszéd lehetetlenségét igyekszik bemutatni. A történet szerint az Ibériai-félszigeten élő középkori arab filozófus, Averroës, Arisztotelész műveit kommentálva a Poétikát igyekszik megérteni, azonban a tragédia és a komédia szavak jelentését nem tudja megfejteni. Ennek oka a szöveg szerint az, hogy Averroës nem tud sem görögül, sem szírül. Arisztotelészt szírből készült arab fordításban olvasta, de az egész iszlám világban senki nem ismeri a színházat. Így hiába találkozik a novellában kétszer is a színjátszással – egyszer ablakából kinézve a gyerekek játékában, egyszer egy Kantonban járt utazó leírásában –, mégsem fejti meg a szavak jelentését, hanem a tragédiát dicsőítő éneknek, a komédiát pedig gúnyversnek érti. Averroës az iszlám világ felől nézve éppúgy képtelen volt megérteni a pogány Arisztotelészt, ahogy Borges sem képes megérteni a keresztény világ felől nézve a muszlim Averroëst. Ezzel az expliciten kimondott tézissel zárul a novella...
„Egy önmagára valamit is adó ország, ha képes, akkor anyagi segítséget nyújt az európai, a nyugati civilizáció részét képező Notre-Dame újjáépítéséhez, Magyarország pedig képes lenne rá, hiszen zarándokházat vesz Rómában a Katolikus Egyháznak vagy éppen stadiont és wellness-központ építését finanszírozza a Szeged-Csanád megyéspüspök számára” – mondta a Hírklikknek Gábor György. A kormány kommunikációja a Notre-Dame tragédiája kapcsán a keresztény vonalra épít, a köztársasági elnök ugyanakkor „közös európai örökségről” emlékezett meg. „Nem ajánl-e fel a kormány anyagi támogatást az újjáépítéshez, ahogy azt pl. Szeged és Budapest tette?” – tettük fel írásban a kérdést Havasi Bertalannak, a Miniszterelnöki sajtóirodát vezető helyettes államtitkárnak. Válasz a kérdésünkre – immár napok óta – nem érkezett. (Megj.: Ha kapunk, tudatjuk annak tartalmát.)
Közben más módon azért kiderült, hogy a kormány valamifajta segítséget – elvben – szerencsére beígért: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyanis újságíróknak azt mondta, hogy „Magyarország a lehetőségeihez mérten mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket, ezért természetes, hogy a Notre-Dame újjáépítésében is hajlandó részt venni”. Mint mondta, a kormány koordinációs feladatokat is vállalhat, ha magyar szakemberekre volna szükség. A kormány azonban jóval később kapcsolt, mint a szocialista irányítású Szeged: Botka László már a tűzvész másnapjának reggelén bejelentette, hogy 10 ezer eurót ajánl fel a város Notre-Dame újjáépítésére és adománygyűjtést is indít. Budapest is beígért – eddig meg nem nevezett összegű és formájú – támogatást, s Hajdúszoboszló Város Önkormányzata is ad 3.000 eurót – hogy példákat említsünk...
Néhány hete veséztük ki a legnépszerűbb pesti piacokat, hogy miért bajos a korai záróra, és melyikben mit szerettünk, mit kevésbé. Így elmondhattuk például, hogy az Újpesti Piacon a méreténél fogva bárki megtalálja, ami kell, a Lehel szintén kiemelkedik a többiek közül, és így tovább. Volt miről beszélni, hiszen a belvárosban nem a magyar vásárlók kielégítése az egyetlen cél. A turistacsapdák óriási csábítást jelentenek a vásárcsarnoknak, és pont a legnagyobb büszkeségünk bukott el a Fővám téren. Budán már más a helyzet: ide nem a piacokért jönnek a külföldiek. A Budai vár és a Citadella elviszi a balhét, nekünk pedig megmaradhat a funkcionális vásárlás. Legalábbis azon a pár ponton, ami akad. Mielőtt ugyanis egy következő cikkünkben a kijjebb eső, valamint az ökopiacokkal foglalkoznánk, körbejártuk a szerény budai felhozatalt. A kontraszt óriási, és ilyenkor pláne sajnálhatja a Batthyány tér, hogy egy rendes csarnok helyett a felújítottan is szomorú Sparnak adta a teret. Így maradt számunkra az Óbudai Piac, a Fény utcai és a Fehérvári úti. Nem sok közös van bennük pár alap zöldség-gyümölcsön kívül, de Buda nem érdemli meg, hogy nagy általánosságban lesznobozzuk. A Fény utca nem a legolcsóbb opció, viszont Óbuda és Újbuda megmenti a budai részek becsületét, pláne ami az árakat illeti...
Nem annyira a választások tisztasága, inkább saját cégének lehetséges korlátozása, feldarabolása aggasztja Mark Zuckerberget, a Facebook főnökét, aki már kisebb engedményeket is tenne egyes kormányoknak. Van is rá oka. Álcivil szervezetek támogatásával befolyásolta a parlament demokratikus működését egy üzletember. A botrány kivizsgálása már megkezdődött. Több brit hatóság jár utána annak, amit a napokban a londoni The Guardian napilap leplezett le: egy konzervatív pr-guru, Lynton Crosby cége állt olyan Facebook-kampányok mögött, amelyeket látszólag egymástól független csoportok folytattak a közösségi hálón a kemény (no-deal) Brexitért. A bejegyzések ahhoz toboroztak követőket, hogy ki-ki írjon mailt az ügyben a parlamenti képviselőjének.
Ettől jórészt függetlenül a brit kormány múlt hétfőn tárta a nyilvánosság elé, milyen szabályozást tervez a Facebook és más közösségi hálózatok ártalmas befolyásának ellensúlyozására. Független szabályozó hatóságot terveznek, amely a cégeket és felelős munkatársaikat is büntethetné, ha nem törlik hamar a gyermekpornográfiát, terrorista propagandát, félretájékoztatást, zaklatást és más káros tartalmakat. Ezen már régóta dolgoznak, de két eset gyorsította fel a munkát. Az egyik, hogy néhány hete az új-zélandi vérengzés tettese akadálytalanul élőben közvetíthette rémtettét a Facebookon, a másik pedig, hogy nemrég kiderült: az interneten terjedő depressziós és öncsonkítási tartalmak is szerepet játszottak egy brit tizenéves, Molly Russell tavalyelőtti öngyilkosságában. Mintha csak a Facebook főnöke, Mark Zuckerberg kedvében akarnának járni a hatóságok, több országban is. Sok Facebook-botrány után (amelyekre mindjárt rátérünk) Zuckerberg nemrég maga kérte, hogy államilag szabályozzák az ő vállalkozásának működését és általában az interneten közzétett tartalmakat – beleértve például a választások tisztaságának védelmét...
Időről időre megjelennek mindenféle számok a külföldön élő magyarokról, amiket aztán mindenki a saját íze szerint értékel. Amiért a napokban megjelent németországi számok igazán érdekesek, azok nem feltétlenül maguk az adatok, hanem a mögöttük egyre jobban látható jelenség. A német statisztikai hivatal a németektől elvárható precizitással dolgozik, azaz az általa kibocsátott adatokat nagyjából pontosnak lehet elfogadni (mást egyébként sem tehetnénk…).
A Destatis tehát megbízhatónak tűnő adatokat szokott közreadni a Németországban élő külföldiekről, köztük természetesen a magyarokról. Ezeket nem csak azért érdemes kicsit közelebbről megnézni, mert a magyar határátkelők egyik legfontosabb célországáról van szó, hanem azért is, mert szerintem a háttérben kirajzolódó folyamatok túlmutatnak Németországon.
Mielőtt azonban ezeket próbálnám meg összefoglalni, lássuk, mit is mondanak ezek a bizonyos számok! (Az adatokat a Portfolió cikke foglalta össze kifejezetten érdekesen.)
Még mindig több a kiköltöző…
Tavaly tovább emelkedett a Németországban élő magyarok száma. A 2018 végi 212 ezer fő nagyjából 5000 fős emelkedést jelent az egy évvel korábbihoz képest, azaz még mindig többen költöznek ki, mint amennyien hazajönnek...
KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG Szerző: MOLNÁR BÁLINT 2019.04.20.
És nem, nem, nem tudják elengedni. Nincs annyi bőr Notre-Dame leégett tornyán, amennyit ezek az álságos műanyagkeresztények ne tudnának szemrebbenés nélkül lehúzni erről a szerencsétlen tűzesetről. Hogy ennek az egész hányásszagú politikai haszonlesésnek az egyik éppen aktuális szócsöve a legmagasabbra kapaszkodott fideszes női princípium, azon már meg sem lepődöm. Ja, amúgy áldott, békés, boldog húsvétot, mimagyarok! Szóval Novák Katalin interjút adott az egyik propagandaügyi emésztőgödörnek, amelyben a francia emberek reakciójáról, a Notre-Dame leégésének szimbólum-jellegéről, és a nagyhéti-húsvéti készülődésről csacsogott a Fidesz alelnöke. Beleolvastam a lopakodó provokáció eme épületes remekművébe, úgyhogy húsvét ide vagy oda, én nem próbálok meg úgy tenni, mintha ennek a hőbörgésnek bármi köze lenne bármiféle kereszténységhez. Tessék parancsolni, az alákérdező szervilis kérdéseket kihagyom, azok nélkül is átjön a lényeg:...
ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA Szerző: BOJÁR GÁBOR 2019.04.18.
Egyetértek Orbán Viktorral. A májusi európai parlamenti választás tétje sokkal nagyobb, mint valaha. Még annál is nagyobb, mint a tavalyi országgyűlési választás tétje volt. Akkor a széttagolt és többek szerint részben meg is vásárolt ellenzék újra kétharmados győzelemhez segítette a Fideszt, amit sokan éltünk meg Magyarország tragédiájának. De ez még mindig kisebb sorscsapás, mint az, ha Európa újra szétesik. Mert most ez a tét. Európa jövőjét nem a bevándorlók fenyegetik, hanem Orbán Viktor és elvbarátai, Salvini és többiek, a német AfD, a francia Nemzeti Tömörülés (korábbi nevén Nemzeti Front), az osztrák Szabadságpárt és a többi hasonlóan euroszkeptikus nacionalista párt, amelyek minden erejükkel igyekeznek szétverni az uniót. Egyiküknek, a brit Ukipnak már sikerült eddigi történetének legnagyobb csapását mérni az EU-ra a Brexittel és az ezt körülvevő kiszámíthatatlan káosszal. Közel háromnegyed évszázada van már béke Európa nagy részén, ez az unió legnagyobb vívmánya. De úgy látszik, vannak, akiknek ez az Európa történelmében példátlanul tartós békeidő túl hosszú volt.
Mit jelent nekem Európa?
Gyerekkoromban a rádióban hallottam valami szén- és acélközösségről, és megkérdeztem apámat, hogy mi ez. Ez azt jelenti – válaszolta –, hogy talán valamikor Európában nem lesznek határok, és ha mi is oda tartoznánk, akkor nem számítana többé, hogy Erdély a románoké vagy miénk, mert mindannyiunké, és nem lesz többet háború Európában.
2004. április 30-án, éjfél előtt öt perccel a római repülőtéren az útlevél-ellenőrzésnél próbaképp beálltunk az EU-s állampolgároknak fenntartott sorba. A határőr órájára nézett, és szigorúan ezt mondta: még öt perc, majd elmosolyodott és intett, hogy már mehetünk. Szép pillanat volt. A schengeni belépés óta is mindig elfog egy jó érzés, amikor nyaralásra menet Szlovénia felé Tornyiszentmiklósnál a határnál az autópályán nincsenek bódék, lassítani sem kell, csak egy tábla jelzi, hogy innen ez már Szlovénia. De pár éve az út mellett néhány hatalmas mozgatható vas kerítéselem áll, szögesdróttal a tetején, melyekkel szükség esetén néhány perc alatt le lehet zárni az utat. Ettől kicsit szomorú vagyok.
Egyetértek azzal, hogy az európai civilizáció egyik értékes gyökere a kereszténység, annak ereje és etikája, és az annak jegyében született csodálatos alkotásokra vallásától függetlenül minden európai büszke lehet. De számomra ugyanilyen európai érték – még ha Orbánék ezt kevésbé tartják is annak – a felvilágosodás és a szekularizáció eszménye is, melyet a kereszténységnél is jobban támad az iszlám fundamentalizmus. De nem szabad az iszlám egészét az iszlám fundamentalizmussal azonosítani. Aki „lakosságcserével” riogat, az az iszlamofób fundamentalizmust erősíti, olyan akcióknak is tápot adva, mint néhány éve a norvég Breivik által gyermekek ellen végrehajtott tömegmészárlás, vagy mint legutóbb az új-zélandi Christchurchben békésen imádkozó muzulmánok tömeges kivégzése volt. Ezek a kereszténynek hazudott szélsőségesek ugyanannyira ártalmasak, mint az iszlám szélsőségesek, a gyűlölet spirálját felerősítve ugyanúgy veszélyeztetik Európa értékeit, mint azok, akik ellen harcolni vélnek.
Természetesen védekeznünk kell a tömeges és kontroll nélküli bevándorlás ellen, a külső schengeni határok védelme nemcsak indokolt, de kötelezettséget is vállaltunk erre. Ezzel ellentétes véleményt csak Orbánék próbálnak az európai demokratikus pártok álláspontjába belemagyarázni. A valódi menekülteknek nyújtandó humánus elbírálás, amit a Magyarország által is aláírt genfi egyezmény megkövetel minden országtól, és amelynek védelmét 56‑ban magyarok százezrei élvezhették, nem azonos az ellenőrizetlen, tömeges bevándorlás támogatásával. A nyílt társadalom eszméje senki, így Soros György szerint sem jelenti az utóbbi támogatását...
Tessék lejönni a sorozatokról, a popzenéről, a mémekről, a gifekről és a Facebookról és az influenszerekről és a gasztroblogokról és a díjnyertes filmekről. És a Harari típusú politikai giccsekről és a sekélyes turizmusról. És az új irodalomnak nevezett ernyedt, szentimentális, dadogó ponyváról. Ilyen csacskaságokra már nincs idő.
Mindeközben bejelentették, hogy az idei Brain Bar, a magyar technológiai-startup-kockázatitőke-fesztiválja megörvendezteti a közönséget Jordan Petersonnal, a kanadai botrányhőssel. A magam részéről nem vesztegetnék sok szót a homáremberre, hisz neve egyrészt ismeretlen a hazaiak számára, legyen elég annyi, hogy emberünk pszichológia professzorból nyargalt át a sokkal jobban fizető bestseller-selfhelp könyvíró vonalra, amit megspékelt a manapság divatos, posztmodern neomarxista összeesküvéssel, ami valahogy úgy hangzik, hogy a társadalom ’68 után ment igazán tönkre, mert a feminizmus felbontotta a hagyományos nemi szerepeket, a marxisták megszállták az egyetemeket, dúl a káosz, és ezek miatt nincsen itt a kánaán (illetve az olvasóiknak: ezért nincsen nőd,nem pedig azért, mert egy kiállhatatlan bunkó vagy, vagy mert szanált a társadalom miután piacosította a házasságot és a szexualitást).
Hát hol van ez az ember a hazai felhozatalhoz képest? Georg Spöttle vagy Kövér László között nem terem neki sok babér. Az hagyján, hogy korábban fellépett már a fesztiválon Peter Thiel, a fullautomata megfigyelőszoftverrel házaló reakciós vagy Roger Scruton konzervatív filozófus, akit nemrég vágtak ki a brit kormányból miután fullba nyomta a Soros-összeesküvést, idén a szexrobotok normalizálása- és elfogadása mellett kampányoló Bryony Cole fog fellépni Novák Katalin mellett, de lesz itt még feminista külpolitika (remélem abból a variánsból, amelyik szerint a drónbombázás queeringeli a háborút) meg anarchokapitalisták is, egészen szépen kifejezve a NER lényegét, hogy igazából nem a neoliberalizmussal van bajuk, hanem azokkal, akik csinálják.
Így jön össze a legsötétebb reakció és a legfeljettebb libertáriánizmus egy technológiai fátyol alatt, a meghívott megye-kettes kategóriás filozófusok, mint Peterson, csak bokréták ezen az új gyíkember-maszkon. Hegemóniák váltásakor mindig kelendő árú a nyertesek körében megmagyarázni, hogy a vesztesek voltaképpen az osztályon belüli ellenségeik miatt (vagy származásuk, kultúrájukmiatt ) vesztesek. Nálunk kétségkívül durvább képviselői is vannak ennek, de hát az egész altright mozgalom arról szól, hogy ráuntak már a régi esztétikára, kell vérfrissítés, szexivé kell tenni a konzervativizmust, hogy lenyelje a középosztály, ennek pedig tökéletes eszköze ekézni a posztmodernistákat.
Tekintve, hogy utóbbi nem egy igazából létező kategória, előbbi manőver pedig a posztmodern definitív példája, én már lassan azt se tudom eldönteni, hogy erre mit igyak. A végén mindannyian ugyanúgy leszünk másnaposak.
Tavaly ennek kapcsán azon merengtem, hogy rajtam kívül mást miért nem érdekel ez az egész. Túl azon, hogy a hazai-nemzetközi techsajtó nagy része nem más, mint a techipar PR ága, hisz senkinek sem érdeke, hogy kritikát fogalmazzon meg – sőt, a titoktartási szerződések és a meritokráciának eladott nepotista rendszerek világában ez konkrétan veszélyes: így árazta be a piac az őszinteséget – egy másik problémára világít rá, ami nekünk fontosabb.
Ez pedig az, hogy a baloldal elveszítette a jövőt.
Ezt szoktuk ugyan provincizalizmusnak nevezni, de a jelenség túlmutat ezen, és arra szeretnék rávilágítani, hogy ennek struktúrális okai vannak. Az már tiszta, hogy itthon az ellenzéki politika és a közvélemény formálása valamiféle szimulákrum, üresen csengő szlogenek mögé bújtatott, kő-kemény érdekek és mutyik világa, amiben az elviekben független hangok a naív idióták szerepét töltik be: de amint leosztják a lapokat, kiszemezgetik ebből a világból a nekik hasznos talpasakat, átemelnek egy-két szlogent, de semmi sem változik.
A minap láttam egy viccet, hogy azért szerelték le a telefonfülkéket, hogy nehezebb legyen kijutni a Mátrixból. Vesd össze ezt azokkal a pletykákkal, hogy Mészáros Lőrinc megvenné vagy a Telenort, vagy a T-Systemst, és egyből világelső lesz a magyar – abszurdban...
Már az eddigi tulajdonosi és személyi változások is jelzik a TV2-nél, hogy nem piaci alapon dől el a jövője. A kormány által favorizált egyik bank vezetője is bejelentkezett érte, és nem mondható nagy meglepetésnek, hogy a háttérben felsejlik Mészáros Lőrinc alakja is. Az év elején elhunyt filmipari kormánybiztos Andy Vajna sokmilliárdos vagyont hagyott maga után, és bár sokan azt gondolhatták, hogy mindent özvegye, Vajna Tímea örököl, a NER világában nem így mennek a dolgok. Erre utalnak azok a változások is, amelyek a közelmúltban történtek a TV2-nél.
További részletek a médiapiaci mozgásokról az e heti HVG-ben
A HVG e heti száma részletesen foglalkozik a TV2-vel, illetve a többi médiügyi eseménnyel is. A cikkből a többi közt kiderül, hogyan reagált Vida József a HVG érdeklődésére a TV2 ügyében. A HVG-nak sikerült megszólaltatnia több népszavást is, miután kiderült, hogy Puch Lászlótól Leisztinger Tamáshoz kerül a lap. De nemcsak a Népszaváról jöttek hírek, a propagandabirodalomból is. Arra a felvetésre, hogy a 888.hu-t is lejjebb csavarná a kormány, G. Fodor Gábor főszerkesztő reagált. A HVG-ből kiderül az is, hogy ki lehet még a tagja a Habony Árpád által gründolt nemzetközi újságírócsapatnak.
Alábbi cikkünkben megpróbáljuk eligazítani olvasóinkat a csatorna körüli ügyek rengetegében, bemutatjuk a legújabb vezetőket és a vadiúj tulajdonosokat is. Cikkünkben felhasználtuk azokat az új igazgatósági tagokról szóló információkat, amelyeket a Válasz Online február közepén közölt, valamint a G7 írásait az új tulajdonosokról. Emellett a HVG, illetve a hvg.hu által feltárt új információkat is olvashatnak majd.
Íme a szemünk elől oly sokszor eltűnő másik Magyarország, amely ma is szinte ugyanolyan, mint amilyen az elmúlt század húszas-harmincas éveiben volt, amilyennek a hajdani falukutató népi írók festették le: a generációkon át öröklődő nyomorúság és kiszolgáltatottság ma is időszerű, tán időszerűbb, mint az úgynevezett szocialista korszakban volt. A Törökszentmiklós környéki tanyavilágban, ahol a Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) polgárőreivel jártunk, nem kerültek szóba a gátlástalan cinizmussal nyomuló fideszes hűbérurak, kollaboráló ellenzékiek, vagy a közelgő EP választások, de még Orbán és Gyurcsány sem. A Szőlőhátulja-dűlőben soha sem láttak még politikust. Bár a kocsma ablakában egy bádog rendszámtáblán az olvasható, hogy „Horgászni mentem! Majd holnap nyitok!”, nem hiszünk a szemünknek és bátran benyitunk. Köszönés után foglalunk helyet, amit a publikum illendően viszonoz, mi több, a később érkezők még barátságosan kezet is nyújtanak, amikor elhaladnak asztalunk mellett. Mintha csak régi jó ismerősök lennénk.
– Törökszentmiklóson ez a módi – mondja csodálkozásunkat látva egy kifakult katonai gyakorlóruhás, középkorú férfi. Mostanság szokásos bemelegítő kérdésünkre, hogy ugyan már, vannak-e errefelé migránsok, egy borostás, barna bőrdzsekis fiatalember adja meg somolyogva a választ: – Hát nem látszik rajtunk, hogy mi azok vagyunk…
Ekkor még kísérőink, a szomszédfigyelő, egymást segítő mozgalmat a gyakorlatban bemutató polgárőrök nincsenek velünk. Ők a városi piacon gyűjtik a mozgalomhoz csatlakozni kívánó, azt helyzetükhöz mérten, 500-1000 forinttal is támogató lakosok aláírásait.
Ha Törökszentmiklós a Szomszédok Egymásért Mozgalom hazai központja, akkor a mezővárosi centrum a Délibáb utca. A már elhunyt tanárnő, Marica néni indította a mozgalmat, ő agitálta az utca lakóit 2012-től az éberségre. A SZEM tehát egy társadalmi bűnmegelőzési program, amelyben a szomszédok figyelnek egymásra, értékeikre, így fokozzák a biztonságot, megelőzik a bűncselekményeket. Mindenhol ott van a házakra szögezett SZEM-tábla. Marica néni kertjébe a „keletiek”, errefelé így emlegetik a cigányokat, jártak be olykor-olykor megdézsmálni a zöldséget, gyümölcsöt, csirkét...
– Elvtársak, elvtársak, nyugalom, ne ugráljatok! – hangzott fel a téren egy vékonyka hang a hangszórókból. A zsinórokat követve a hangszóró egy zsinórban folytatódott, amely egy emelvényen álló mikrofonba kúszott, és, ami mögött végül ott állott a Nyúl. A Nyúl maga, fehéren, vörösen izzó szemekkel, fején tányérsapka, csak a füleinek volt két hasíték, hogy meredezhessenek. Meredeztek is, hogy ne vessenek árnyékot a fehér műszőrrel borított kevlárra, amely a Nyúl hasát takarta, és kitüntetésekkel volt tele: “A szocialista munka hőse”, “Béke és barátság érdemrend”, ilyenek, viszont a nyakában lógott egy vastag aranylánc, azon bazi nagy kereszt, és mellette ökumenikus nyulak álltak füstölővel, hogy teljes legyen a harmónia.
– Elvtársak… – mondta még egyszer a Nyúl nyomatékot adva mondandójának – elvtársak, ti vagytok a kiválasztottak, az élcsapat, az überhase, csak nézzetek magatokra. – A nyulak pedig magukra néztek, és valóban, mint egy hadsereg, fehér volt mind, piros volt az összesnek a szeme. Albínó nyulak voltak, de ezt nem tudták, azt nevelték beléjük az iskolában és a cserkészeknél, valamint a lövészeten, hogy ők az igazi nyúlfaj, keresztények és magyarok, hogy talpaik is egymásra lépnek, meg, hogy nekik nyílik az összes pitypang, amit aztán megírnak.
– Holnap eljön a nap, elvtársak… – harsogta a Nyúl -, holnap eljön a nap, amikor nyúl-létetek értelmet nyer, ti lesztek a nyulak nyula, mint mondtam már, az überhase. Midőn sorsotok beteljesül, és embergyerekek játszószerei lesztek, értelmet visztek értelmetlen életükbe, ugráltok nekik, hogy sikongjanak, bambán bámultok rájuk, rezgetitek az orrotokat. Nyúlnak ennél nagyobb dicsőség nincs. Ma este még elvtársak, ma este még tojást festetek, pirosat kéket, sárgát, holnap pedig szerteiramlatok. Mindenki megkapta a célpontot, kitartás, és most imádkozzunk...
Évszázadnál hosszabb ideje „szellemes” hely a sok nevet megért Andrássy út egyik sarokháza, ahol egykoron a Japán kávéház törzsközönsége időzött, ma patinás könyvkereskedésként népszerű. Költészetnapi kirakattal gyászolta – és éltette tovább – Tandori Dezsőt a múlt héten a főváros egyik kulthelye. A februárban elhunyt költőről köztudott volt, hogy viszolygott a nyilvános szerepléstől, s ha néha-néha mégis kénytelen volt beadni a derekát, akkor is nagyon megválogatta, hová megy el, hová ül be. „Válogatottjában megkülönböztetett helyen állt az Andrássy út és a Liszt Ferenc tér sarkánál található, s az egyik versében is megénekelt
„Drága Írók Boltja, / sokunknak mennyboltja”.
A mennyei boltért Tandori jó néhány pályatársa szintén lelkesedett, szeretetüket, ragaszkodásukat olykor-olykor meg is vallották. „Egy sziget az általános tahóságban” – írta Esterházy Péter. Szilágyi Ákos rezervátumnak, Györe Balázs végvárnak, Balassa Péter az utolsó mándys területnek nevezte azt a helyet, amelyet Parti Nagy Lajos a kortárs irodalomért tett tevékenysége alapján hatalmas kisvállalatnak aposztrofált. Nádas Péter azt értékelte a leginkább, hogy a tulajdonosok (róluk később) „szellemileg is tisztán tartották” könyvkereskedésüket. Nem kétséges, hogy az ekként megnyilvánulók elfogultak, mondhatni persze, hogy viszontelfogultak voltak. Valamennyien kitüntetettjei ugyanis annak az – idén éppen harmincfőssé vált, impozáns névsorú – Üveggolyó-rendnek, amely minden esztendőben a nagy nehezen önállósult Írók Boltja dolgozóinak szavazata alapján bővül egy-egy új taggal.
A mai napig patinás hely szellemének históriája jóval korábbra nyúlik vissza, amikor a XIX. század utolsó évtizedében a neoreneszánsz stílusú sarokház földszintjén megnyílt a Japán kávéház. A távol-keleti stílben festett porceláncsempékkel teli falak között először a képzőművészek leltek második (gyakorta: első) otthonra. Az irodalmi fénykor 1928-ban kezdődött: az új tulajdonos bevezette a nonstop nyitvatartást, s a helyben olvasható hazai sajtókínálatot a világ nagy lapjaival bővítette. A nem mellékesen literátorbarát Kraszner Menyhért hozzáértéséről, kiválóságáról legendák sora keringett. „Nem akarok sokat mondani, de majdnem olyan kávés ő, amilyen költő én vagyok” – ismerte el a „Pestre Japánt varázsoló” férfiú múlhatatlan érdemeit mosolyt fakasztó, ám halálosan komolyan gondolt öntudattal József Attila...
NÉPSZAVA / SZÉP SZÓ Szerző: UNGVÁRY RUDOLF 2019.04.14.
1944 napsütéses nyarának közepén a badacsonyi Örffy-villa manzárdszobájába váratlanul lakó érkezett. Robert Gaston Marie Aymar de Dampierre gróf, aki 1940-ig Franciaország, majd a német megszállás után a kollaboráns Vichy-kormány magyarországi követe volt. 1942-ben ezt már nem bírta a gyomra, lemondott (kevésbé fennkölt oka az volt, hogy az ellenállásban résztvevő unokaöccsét elfogták és internálták), de diplomata-útlevele lejárt, és magánemberként a háborús viszonyok között nem tudott visszatérni a hazájába. Továbbra is részt vett a követség többi alkalmazottjával együtt a francia hadifoglyok támogatásában, akik ide szöktek Ausztriából, mivel Magyarország nem állt hadban Franciaországgal. A követségen Hallier attasé egy ideig titokban még rádióadót is működtetett. A németbarát Vichy-kormány pénzén a francia tisztek továbbszökését segítette Jugoszlávián és Isztambulon át Afrikába, de Gaulle szabadcsapataihoz. A bennszülött egységek kiképzéséhez égető szükség volt tisztekre és tiszthelyettesekre. Dampierre és felesége közben továbbra is mondén társasági életet élt, mert Magyarország a háború alatt paradicsom volt a többi, Németországgal szövetkezett államhoz képest – persze annak, aki nem volt zsidó. Dampierre a megszállás napján, amely vasárnapra esett, a marista francia szerzetesek miséjét hallgatta a Hőgyes Endre utcai templomukban a lányával. A bujkáló francia hadifoglyok ennek a rendnek a védelme alatt tudtak egymással feltűnés nélkül találkozni. (1944 végén a rend tucatnyi tagját halálra is ítélték kémkedésért és zsidómentésért, a végrehajtást csak az oroszok gyors előrenyomulása akadályozta meg.) Amikor 1944. március 19-én a Gestapo megjelent Dampierre lakásán, csak török származású feleségével, Leïla Sélim Pacha Mehaméval tudták kárpótolni magukat, elvitték hát magukkal az oberlanzendorfi munkatáborba. Onnan a magyar külügy szabadította ki barátnője, Almássy grófné közbenjárására. Voltak hát kiskapuk – legalábbis, ami az elitet illeti. Ezt követően Dampierre-ék meghúzták magukat egy zsidó barátjuk által rendelkezésükre bocsátott budai lakásban.
A németek már a Kállay-kormánytól is a kiadatását követelték. Akkoriban id. Antall József, az 1990 utáni első magyar miniszterelnök apja volt a menekültügyi kormánybiztos. A Magyarországgal nem ellenséges állam egykori követét jogszerűen nem adhatta ki, és bizonyára nem is vitte volna rá a szíve.
A megszállás után a Sztójay-kormánynak valamit azonban mégiscsak tennie kellett. Ha Dampierre zsidó lett volna, ez a kormány talált volna megoldást a kiadatásra, de a gróf pedigréje bombabiztos volt. A nagy francia forradalomig Flandria örökös grófjainak, többek között „Flandria oroszlánjának” (1249–1322) kései leszármazottja a megjelenésével minden társasági körnek emelte a fényét. A magyar politikai elit, amely addig is kezét-lábát törte, hogy a gróf megtisztelő jelenlétét élvezhesse, megpróbálta tovább szabotálni a német követelést. A legcélszerűbbnek valamilyen látszólagos házi őrizet vagy kényszerlakhely kijelölése látszott.
Itt jött a képbe Örffy Imre, aki már évek óta jóban volt a követtel...
„Óriási jelentőségűnek tartom, hogy Ferenc pápa elment Abu Dhabiba, utána Marokkóba, és közös nyilatkozatot írt alá a muszlim vezetőkkel. Azt, hogy egy teremtő Istenünk van, és mindannyian testvérek vagyunk. Szerintem ez egy történelmi jelentőségű dolog volt – így nyilatkozott a hírklikk.hu-nak Beer Miklós váci püspök, aki hamarosan leköszön magas tisztéről. Vasárnap – a Duna tévé közvetítése mellett – mondja el utolsó beszédét. Azt akarja majd elmondani, hogy ne féljünk, hogy ne féltsük egymástól az életünket. Az interjúban arról is beszél a püspök, hogy egyáltalán nem látja, hogy Európában üldöznék a keresztényeket és a keresztény kultúrát. Amiről pedig a kormány beszél, annak nincs sok köze a valódi kereszténységhez. - Nem ezzel akartam kezdeni a beszélgetésünket, amikor elterveztem a találkozónkat, de az élet közbeszólt: mit szól a Notre Damehoz?
- Megdöbbentő, és mindig fáj, amikor valami pusztul. Nekem egy bibliai jelent jutott eszembe először: Jézus Jeruzsálem falainál sír. Ez ritkán fordult vele elő, akkor azért, mert azt mondta: nem ismerted fel látogatásom napját, és kő kövön nem marad, azaz megsiratta előre Jeruzsálem pusztulását. A Notre Dame egy nyolcszázötven éves gyönyörű örökség. De aztán a következő jutott az eszembe, és ez már egy kicsit húsvéti gondolat is, hogy nincs itt maradandó városunk; ne a kőtemplomok legyenek a legfontosabbak. Ti legyetek élő templomai Istennek. Tudom, hogy ez már egy kicsit filozofikus megközelítés.
- Nem is annyira filozofikus, ha az jut erről az eszembe, hogy manapság éppen ezek az élő templomok vannak összeomlóban…
- Igen, hajlamosak vagyunk arra, hogy a kőtemplomtól meghatódjunk, egymásban viszont nem akarjuk meglátni Isten élő templomát. És ez egy nagyon fontos kérdés.
- Macron elnök már a tragédia napján bejelentette, hogy újjáépítik a Notre Dame-t, de vajon ezek az élő templomok mikorra épülhetnek újjá?
- Az mindig lassabban megy. De ezt tapasztaljuk az intézményeinknél is. Felépíteni őket, mondjuk egy iskolát, ahhoz csak pénz kell, de a fenntartásuk, megtöltésük lelkülettel, szívvel, szeretettel, az az igazán nehéz. Ezért szoktam mindig mondani, hogy ha legalább annyira értékelnénk a lélek templomát, mint a főtemplomot, akkor meg lennék elégedve. A jelenség különben a vallásos életünkre is jellemző. A templomra még csak-csak adnak a hívek pénzt, de név nélkül segíteni egy családon, az már nem olyan vonzó.
- Mondhatjuk, hogy eltűnik a vox humana, az emberi hang?
- Én is így szoktam fogalmazni a híveknek; az emberségről beszélek. Olyan szép ez a magyar szó. Sajnos a humánum van mindig veszélyben; az anyagi érdekek hátterében marad.
- Az egész társadalomra érvényes, amit mond?
- Sajnos igen. Még akkor is, amikor elindul valami szép gondolat, egy idő után leül, elfogy a lelkesedés. Épp a napokban beszélgettem valakivel, aki azt hangsúlyozta, hogy az egyházi iskolák mindig valami nagy és szép gondolattal indultak, például az árva gyerekek megsegítését tűzték feladatul, vagy a hátrányos helyzetűek felkarolását, aztán egy idő elteltével mindegyikből elitiskola lett. A szép eszmék egy idő után elkopnak. De azért utána mindig van egy új hajtás, ami reményt ad...
Aki roma gyereket fogad örökbe, az előbb-utóbb beleütközik a dilemmába, hogy miként kezelje gyermekének cigány származását és identitásának fejlődését – mondja Bakó Judit, a Romadopt alapítója és vezetője. A roma gyermekeket örökbe fogadó családokat tömörítő Romadopt nem civilszervezetként, hanem egyfajta klubként működik, a levelezőlistáján százhúszan szerepelnek, egy-egy összejövetelre harminc-negyvenen mennek el. Bár idehaza egyre többen hajlandók cigány gyereket örökbe fogadni, a többség még mindig elzárkózik ettől a lehetőségtől. A roma gyerekek örökbefogadása speciális kérdéseket vet fel, ezekről érdemi vita zajlik a Romadoptban, de a legfontosabb a tapasztalatok átadása, egymás segítése. – Egy örökbefogadásra váró gyermek számára valóságos lottóötösnek számít, amikor végre bekerül egy családba. És az részletkérdés, hogy éppen ötvenmilliót vagy hárommilliárdot fizet, mindenképpen főnyeremény – mondja Gärtner Mózes Gyöngyi, két örökbe fogadott roma gyerek anyukája. – Ezt már azelőtt is így gondoltam, mielőtt a férjemmel együtt mi is szülőkké váltunk, de arra csak az elmúlt években döbbentem rá, hogy számunkra is főnyeremény volt az örökbefogadás. Sokat gazdagodtunk a gyerekeink által. Színesebbé vált számunkra a világ.
A Feneketlen-tónál találkozunk, a nagy játszótér előtt. Az apuka, Gärtner Róbert int a két kicsinek, illedelmesen bemutatkoznak. Aladár és Dóra (a szülők kérték, hogy ne írjuk le az igazi keresztnevüket) megnyomják a vezetéknevet. Ami azért nem tipikus roma név. Aladár kilencéves, Dóra hat. A fiúcskán látszik, hogy roma, Dóra bőrének színe sokkal világosabb. Mindketten rollert szorongatnak, szeretnének minél hamarabb bemenni a játszótérre. Gyöngyi fél óra türelmet kér tőlük, addig a parkban beszélgetünk. Dórának meg is mutatja az órán, meddig kell elvánszorognia a nagymutatónak. Mindketten tudomásul veszik, addig rollereznek egyet.
Gyöngyi és Róbert soha nem lombikoztak. Egy ideig ugyan kutatták, hogy milyen okból nem jön a közös baba, aztán elengedték a dolgot. Gyöngyi szinte naponta szembesült a gyerekkérdéssel, mivel református lelkészként több száz keresztelőn vett már részt. Az egyik alkalommal, amikor egy örökbe fogadott gyereket keresztelt, és látta a család boldogságát, eldöntötte, hogy nem akar tovább várni. Már csak a párjának kellett elfogadnia az örökbefogadást.
– Volt bennem bizonytalanság – emlékezik Róbert. – Vajon el tudok-e fogadni egy gyereket a sajátomnak, ha nem az én véremből való? Tudom-e ugyanúgy szeretni? Gyöngyi elvitt egy családhoz, amelyben egy örökbe fogadott gyerek nevelkedik. Megosztottam a családfővel, hogy mi aggaszt. Ő erre elmesélte, miként éli meg az apaságot. Lenyűgözött. Amikor elbúcsúztunk, és beültünk a kocsiba, azt mondtam a feleségemnek: ha én is ilyen jó emberré válhatok az örökbefogadástól, akkor vágjunk bele! ...
Nem csak az unió átlagánál élünk rosszabbul, a nógrádi, szabolcsi életszínvonal fényévekre van a budapestitől is. Sorra jelennek meg a 2018-as területi statisztikai jelentések, amelyek mindegyike azt igazolja, a magyar megyék többsége az uniós átlagtól jelentősen lemaradva fut versenyt egymással. Pitti Zoltán közgazdász a nemrég tette közzé közösségi oldalán azt a számítást, amely nem pusztán az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 2017-es értéke alapján jelöli ki a rangsort, hanem a lakosság életszínvonalát sokkal pontosabban megmutató tényleges egyéni fogyasztás szerint is. Az Eurostat a magyar megyéknek megfelelő egységek (NUTS 3) adatait néhány hete hozta nyilvánosságra, az egykori adóhivatali elnök ezek alapján számolta ki az úgynevezett fajlagos GDP értékeket. Az eredmény újabb súlyos figyelmeztetés, hiszen csak Budapest és Győr-Moson-Sopron megye lakóinak fogyasztása magasabb az uniós átlag felénél. Komárom-Esztergom és Fejér megye még közelít az 50 százalékhoz, de hét megyében olyan alacsony az életszínvonal, hogy a fajlagos GDP az EU 28 tagállama 312 hasonló területi egységében mért értékek átlagának 30 százalékát sem éri el...
- Juncker szerint teljes képtelenség, ahogy a magyar és a lengyel kormány hadakozik a kvóták ellen, nem tagadhatják meg a szolidaritást - Orbán Viktor és a hozzá hasonló nemzeti demagógok tévednek, amikor a Notre Dame tüze kapcsán is a maguk politikai pecsenyéjét igyekeznek sütögetni.
- A populisták hasonló forgatókönyvből dolgoznak, legyen szó az osztrák sajtó megszállásáról vagy a szerb kormánypárt ellentüntetésének megszervezéséről
A német Alkotmánybíróság volt vezetője végzetesnek tartja az Orbán Viktor által megfogalmazott illiberális demokráciát, mert az a jogállam lebontásához vezet, attól pedig óvakodni kell. Hans-Jürgen Papier ezt annak kapcsán fejtette ki, hogy Magyarországon és Lengyelországban korlátozzák az alkotmánybíráskodást, illetve a szólásszabadságot. Mint mondta, mindkét kormányt demokratikusan választották meg, de ha annak segítségével megkérdőjelezik a jogállamot, akkor az igazi veszélyt jelent.
Hozzátette azonban, hogy az ilyen támadásokat Németországban sem lehet kizárni, ezért elválaszthatatlan egymástól a demokrácia és a jogállam. Merthogy a jogot már most sem érvényesítik pl. a menekültek ügyében. A német törvények kimondják: nem folyamodhat menedékért az, aki az EU valamely tagországából vagy biztonságos 3. államból jutott német földre. Azaz ily módon nem élhet a lehetőséggel bárki, aki a szárazföldön keresztül lépte át a német határt. Tehát esetében helyből nem jár a menedék, noha az alapjog. És itt az a baj, hogy ha nem szereznek érvényt a jognak, akkor egy idő után megrendül az emberek bizalma a politikai rendszerben, erősödik a csömör.
Juncker nem gondolja, hogy Európából bármikor olyan szövetségi állam lehet, mint amilyen az USA is, de nem is tartaná jónak, ha az unióból olvasztótégely lenne. Szerinte inkább egy jobb EU-ra van szükség, mert a szervezet jelenleg válságban van. Az interjúban a politikus kifejtette, hogy főként a migráció területén lát nagy bajokat, ám a Bizottság hiába terjesztette elő hétpontos javaslatát, azt a tagállamok nem fogadták el. A kormányok inkább a saját dolgaikkal vannak elfoglalva, pedig itt igazán közös ügyről van szó. Szolidáris választ kell adni, meg kell találni a menedékkérők elosztásának módját. És teljesen értelmetlen, hogy a magyarok, a lengyelek és mások kézzel-lábban tiltakoznak ellene. Egyes államok pedig visszaállítják az ellenőrzést a schengeni rendszeren belül, amikor pedig a külső határok védelmének megerősítése jelentené a megoldást.
Juncker igen sajnálatosnak tartaná, ha kancellári megbízatásának lejárta után Merkel eltűnne a politikai süllyesztőben, mert neki továbbra is szava van Európában. Ezért a maga részéről nehezen tudná elképzelni Németországot, illetve az uniót a jelenlegi kormányfő nélkül, aki pl. vállalhatna valamilyen szerepet az EU-ban. A hosszú beszélgetés végén a Bizottság elnöke arra is kitért, hogy változatlanul isiászban szenved, ezért időnként mozgásgondjai vannak, amit a brit sajtó azonban más tényezőnek tulajdonít. A baját csak tetézi, hogy egy autóbaleset következtében szintén sántikál, de nem panaszkodik, jól van. Szinte mindent elért az életben.
A kommentár arra figyelmeztet, hogy az európai szélsőjobb hiába igyekszik felhasználni az Notre Dame ügyét, a próbálkozás nem fog sikerülni, mert a keresztény földrész ellenállóbb a populizmussal szemben, mint ahogy azt a nacionalisták hinni szeretnék. Orbán Viktor a nagy tűzvész előtt 10 nappal elhangzott, izgatott kampányindítójában azt bizonygatta, hogy az EP-választások tétje nem csekélyebb, mint a ’keresztény civilizáció’. A kérdés ezek után az volt, hogy neki, a ’keresztény Európa’ önjelölt védelmezőjének vagy a többi nemzeti populistának mennyi időre van szüksége, mármint hogy tőkét kovácsoljon a tragédiából az unió átalakításához, a maguk fehér, etnocentrista, vallási víziója mentén.
A magyar kormányfő azt ígéri, hogy a választás csata lesz a 68-as nemzedék liberálisai, illetve a bevándorlás ellen. A politikus hírhedetten ostorozza a „brüsszeli buborékot”, amely állítólag összeáll Sorossal, hogy muzulmán migránsok millióit hozza a földrészre, mert puccsot szervez a kontinens etnikai összetételének módosítására és a nemzetállamok felvizezésére. A Notre Dame-ot ért katasztrófa természetesen véletlen volt és semmi köze a migránsokhoz, vagy a muszlimokhoz, ez azonban nem gátolta meg a jobbos populistákat, hogy megkíséreljenek hasznot húzni, az érzelmeket felkavarva.
A magyar vezető egyelőre nem merészkedett odáig, hogy kifejezetten összeesküvés elméleteket emlegessen a tűzvész okait illetően, de azt megengedte, hogy Semjén Zsolt kijelentse: ami történt az tragikus jelkép, miután azt látjuk, hogy Nyugaton az értékek apokaliptikus módon vesznek el. Továbbá, hogy a francia világi, egyházellenes politika szintén felelős a történtekért. Csakhogy a felmérések azt tanúsítják, hogy az európai keresztények immunisabbak a jobboldali populizmussal szemben, mint a nem vallásos szavazók. Szóval Orbán és szövetségesei hiába agitálnak, keltik a félelmet, hogy mekkora veszélyben van a ’keresztény Európa’, meg hogy a Notre Dame sorsa jelkép, ennél nem jutnak tovább. A közvélemény kutatások szerint az embereket inkább foglalkoztatja a korrupció, a bér és a kivándorlás (nem pedig a bevándorlás).
Szóval itt alighanem elszámította magát a szélsőjobb. Az unió alapító atyái javarészt kereszténydemokraták voltak. Azt hirdették: egység a sokszínűségben. Lehet, hogy Orbán és a többiek civilizációs harcot akarnak vívni az identitás kapcsán, de ezt néven kell nevezni, mert itt valójában cinikus manipulációról és minden alapot nélkülöző paranoiáról van szó...
Négy történet, számtalan döntéshelyzet és tengernyi tapasztalat. Folytatódott a Kivándorlók mesélték az Ötösben. Újabb négy kivándorlás-történetet mondott el az Ötös. Az egyik főszereplője azért hagyta el Magyarországot, mert elege lett a mindent átjáró gyűlöletből és az oktatás romló színvonalából, és szeretné, ha gyerekei egy szeretetteljesebb világban nőnének föl.
Egy másik megszólaló tíz éve dolgozik a német építőiparban, most nyelvtanfolyamra és átképzésre jár, de a szíve haza húzza. Volt olyan riportalany is, aki arról mesélt, hogy Portugália, Németország és Ausztria után most Hollandiában keresi az önmegvalósítás útját.
Négy történet, számtalan döntéshelyzet és tengernyi tapasztalat. Erről meséltek a műsorvezető Péterfy Gergely vendégei...
KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG Szerző: TÓTH ILONA 2019.04.19.
...Keddig ne menjenek bankba. Szoktak önök géppel beszélni? Én szoktam. Mostanában ez a hobbim. Nem mondom, hogy beszélgetni, mert nagyon egyoldalú társalgást szoktam folytatni a Vandával. Ő az egyik kábelszolgáltató géphangja. Így aztán fogalmam sincs, hogy a Vanda nyugodt vagy stresszes, mert mindig ugyanazt mondja. Inkább csak kérdez, néha türelmetlen, mert akkor még egyszer kérdez. Én nem kérdezhetek vissza. Ha nem tudok válaszolni, akkor bedugul a társalgásunk, és akkor nem oldottam meg a problémámat: a büdös életbe, az űrkorszakban olyan tré nálunk az internet-szolgáltatás, mint az afrikai törzseknél.
Azért néha elcsípek igazi élő embert is a vonal túlsó végén. Mit mondjak, nyugis hölgyek ülnek ottan a központban, mert az ilyen hülyéket, mint én, szépen eligazítanak: aztán mégsem történik semmi. Közben – biztosan jutalékot kap a kisasszony – rám akar tukmálni mindenféle új meg nem új szolgáltatásukat. Neeeem! Ha még a netet sem tudják megoldani, akkor nekem ne kínálgasson – pláne jó drágán – biszbaszokat.
Azért szokott lenni csúcspontja is a kapcsolatnak. Egyszer csak küldenek egy sms-t, hogy a hibát kijavították. Nem tudom megkérdezni: hol? Mert nem nálunk. Régóta döcög ez a fizetős – 7 500 forint – kölcsönös lamúr, aminek a végkifejlete a legszebb és legmeghatóbb. Megint küldenek egy sms-t, hogy ugyan már, küldjem el számokkal értékelve, mennyire vagyok megelégedve a munkájukkal. Csak akkorra én már padlón vagyok: nem küldök semmit. Ez sem baj, mert megint jön egy üzenet. Megköszönik a válaszomat, és azt is, hogy örülnek, hogy segíthettek, meg annak is, hogy totál elégedett vagyok.
A moszkvai jó édes ángyotokat! És eszem továbbra is a kefét: szeretem enni a kefét. Fogy is rendesen, aztán amikor már dugig vagyok, felhívom a szolgáltatót megint. Halló, Vanda vagyok, az ön virtuális partnere, miben segíthetek? Brrr, brrr. Annyi vigaszom van csupán, hogy a beszélgetés ingyenes. Köszi. Mi tettél velünk, Graham Bell!
Van egy pénzintézet, most arról beszélek, amelyiknek a vezére olyan “közeli”. Elmesélem, hogy működik az, ha telefonon szeretnél megtudni valamit tőlük. Nekem még soha nem sikerült. Szóval, innen, az északi-sarki távolságból fel kell hívni a bankot. Akkor nem a helyi bank jelentkezik, hanem budapesti előhívóval a központi ügyfélszolgálat. Nem ám csak úgy: halló! Öt és fél percig nyomják, hogy én mit nyomjak. Nyomok, de hiába, mert miután kinyomkodtam magam, közlik kedvesen, hogy várjak türelemmel.
Nem tudom ki, de nem a Vanda, az biztos, más a hangszíne. Már hat perce várok, mire kicseng a távrecsegőm, no de mégsem, foglaltra vált. Ott tartunk, hogy már kifizettem hat perc telefonálásért járó díjat, közben nem kaptam semmit. Sőt, a saját pénzemen reklámozzák magukat, mert minden szart végig kell hallgatnom. Azt mondja Gabi ismerősöm, ő is így járt már többször. Mérgelődik. A fene essen beléjük, kellene olyan törvény hozni, amennyiben egy percen belül nem kapcsolnak a megfelelő helyre, ők fizessék a hívást, automatikusan kapcsoljon át az ő rendszerükre. Majd egyből lenne gyorsabb megoldás, ha mágnás uram bankja fizetne. Így ezek nem szolgáltatók, hanem embereket kihasználó, jól megszívató intézetek vagy mik. Lehet, hogy mégsem azért van a telefon, hogy gyorsan tudjunk információkat kapni? A legszebb, mondja Gabi: a legvégén még bemondják – ez nem a Vanda -, hogy még és még legyek türelemmel, értékeljem a munkájukat. A saját pénzemen. Igazán jó üzletpolitika.
Én meg egyszer úgy jártam, hogy csak egy kérdést akartam feltenni, a gyors válasz igen vagy nem lett volna. Nem sikerült. Fizessen nektek ezért a Thylacomyidae – amúgy erszényesnyúl. Boldog húsvétot...
KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG Szerző: TAMÁS RÓBERT 2019.04.20.
...Virágba borult a NER. Nagykanizsán kisgyerekes szülők csináltak egy játszóteret a gyerekeiknek. Saját pénzből, saját munkával, tíz évvel ezelőtt. Most az önkormányzat megvilágosodott, hogy hát az közterület és egy büdös szó nélkül elszállították onnan a hintákat, mászókákat, még a padokat is, nehogy már leüljön valaki. Mer’ rendnek köll lenni. Meg mer’ megtehetik és akkor meg is teszik. És persze azonnal van munkagép, munkás kéz és minden, ami kell. Merthogy nem volt engedély a játékokra és az veszélyes. Tíz éven át nem volt veszélyes, most hirtelen az lett. Igaz is, hátha lehet kérni rá uniós pénzt. Adnak rá vagy nyolcvan milliót, abból hetvenkilencet el lehet lopni, a maradékból meg visszacsinálják a dolgot. Elvégre magyarok vagyunk, vagy mi a fene. Nem ám hogy az önkori örömmel odaáll egy civil kezdeményezés mellé és netán azt mondja, hozunk ide mi is homokozót, vagy franc tudja, ami kell és köszönjük a szülők munkáját. Netán azt mondja: fogjunk össze, a gyerekekért. Dehogy. Elbontja és ide a rozsdás bökőt, hogy valami barom hamarosan el fogja magyarázni, hogy a gyerekek érdekében, mert nehogy megsérüljenek az engedély nélkül felállított játékoktól. Annyira magyar, amennyire csak lehet...
