2019. március 19., kedd

HOL VANNAK MÁR AZOK AZ IDŐK?

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2019.03.19.


...Hogy állíthatja magáról azt egy kormány, hogy ők a kereszténység védőbástyái, mikor a legalapvetőbb bűnöket követik el hétről hétre? A kormány lop, csal és hazudik, miközben a jobb sorsra érdemes emberekbe ott rúg bele, ahol csak tud. Ehhez a viselkedéshez nem kötelező alkalmazkodni, mégis elég sokan megteszik a határon szolgálók közül. Úgy érzik, ezzel a hazájukat szolgálják, de nem tesznek mást, mint hogy kiszolgálnak egy fasiszta alapokra épülő, Európa-ellenes kormányt. Miért nem hallunk arról, hogy rendőrök és határőrök tucatjai szerelnek le, mert nem értenek egyet a kormány menekültekkel szembeni bánásmódjával? Egy normális országban ez történne, itthon ennek azonban még a jelei sem látszanak.

Európa szégyenévé váltunk, amiért hagyjuk, hogy a magyar kormány a mi nevünkben azt tegyen, amit csak akar. Magyarországot emlegetik, a magyar nép nevében teszik azt, amit. Azt állítják, a mi identitásunkat, a mi kultúránkat védik meg, miközben nem tesznek mást, mint sárba tiporják az európai eszméket.

Az én értékrendembe nem fér bele emberek éheztetése a határon, mint ahogy nem fér bele hajléktalanok börtönbe zárása sem. Ezek lehet, hogy a kormány értékrendjét képviselik, de az enyémet, magyar állampolgárét biztosan nem. Márpedig amikor hülyeségeket beszélnek ország-világ előtt, engem is képviselnek. Teszik ezt úgy, hogy a szavazók felhatalmazásával visszaélve emberek sorsát pecsételik meg. Nem először és nem is utoljára ég a pofámról a bőr, amikor külföldön élő magyarként egyre inkább egy olyan országot „képviselek”, amely határkerítéséről, a hajléktalanok megbélyegzéséről valamint szélsőjobboldali miniszterelnökéről vált híressé az elmúlt években.

Hol van már az az idő, amikor még Puskásról és a Rubik-kockáról kérdeztek, nem pedig arról, hogy miért adtunk hatalmat egy szélsőjobboldali vezetőnek?

ORBÁN SOVINISZTA ÉS NACIONALISTA

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2019.03.19.


Orbán Európa megosztására törekszik, nem hiszem, hogy megváltozna... megpróbáltuk visszatartani őt, de mérgezővé vált Kelet- és Közép-Európában is” – a többi között ezzel indokolja Anna Maria Corazza Bildt, hogy miért fog szerdán Orbán ellen szavazni a Fidesz sorsáról döntő ülésen. A politikusnő annak a svéd jobbközép, liberális konzervatív Mérsékelt Pártnak az Európai Parlamenti képviselője, amely az első között indítványozta még február közepén Orbánék kizárását az Európai Néppártból. A szavazás napirendre tűzéséhez szükséges szavazatoknál sokkal többen álltak a kezdeményezés mellé.


Szerdán dől el Orbánék sorsa az Európai Néppártban – ezt megelőzően tett fel a legnagyobb közösségi oldalra egy rövid videót Anna Maria Corazza Bildt, aki a lényegre törően – és igen sarkosan – fogalmazza meg, miért képviseli ő és társai azt a véleményt, hogy Orbánt ki kell vágni a képviselőcsoportból. „A szavazás a jogállamiságról szól” – szól az üzenet amely hangsúlyozza, hogy nincsenek nyugati és keleti értékek. „A szavazás emellett szól a médiaszabadságról, a szólásszabadságról, az igazságszolgáltatás érvényre jutásáról is”...

AZ ÁTLÁTSZÓ KERESHETŐ ADATBÁZIST KÉSZÍTETT A TI ÁLTAL KIPERELT, 2011-2016 KÖZÖTTI TAO-TÁMOGATÁSOKRÓL

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2019.03.19.


A Transparency International Magyarország (TI) 2017-ben pert nyert az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen, amelynek a jogerős ítélet értelmében ki kellett adnia az arra vonatkozó adatokat, hogy mely cégek melyik sportegyesületnek mennyi TAO-pénzt juttattak 2011 és 2016 között. A TI-nak az EMMI hosszas időhúzás után több ezer oldalnyi kereshetetlen formátumú dokumentumot adott ki, amelyekből az Átlátszó kereshető adatbázist készített, így végre nyilvánossá és bárki által hozzáférhető vált több évadnyi TAO-adat...

„MINDEN ELLENÁLLÁST KÍMÉLETLENÜL LE KELL TÖRNI” – ÍGY ZAJLOTT MAGYARORSZÁG NÉMET MEGSZÁLLÁSA

MÚLT KOR
Szerző: CSERNUS SZILVESZTER
2019.03.19.



Magyarország 1944. március 19-én elveszítette „állami önrendelkezését” – írja hazánk jelenlegi Alaptörvénye. Bár Magyarországot a második világháborúban az első román-szovjet betörés csak 1944. augusztus 25-27-én érte Marosvásárhely közelében, akkor már öt hónapja szenvedett az idegen megszállás alatt. A német megszállással új korszak kezdődött Magyarország második világháborús történetében: az 1918-ban elnyert teljes szuverenitás és függetlenség 75 évvel ezelőtt ért véget, és csak 1990-ben sikerült visszaszerezni újra.

Német haditerv Magyarország ellen

1943. szeptember 8-án az olasz Badolgio-kormány Mussolinit megkerülve bejelentette, hogy Olaszország leteszi a fegyvert. A kiugrás sokkolta a német vezetést. Bár Hitlernek sikerült elérnie később, hogy Olaszország másik fele még mindig a Duce mellett harcoljon, az olasz front megjelenése felértékelte Románia és Magyarország szerepét. Hazánk a Balkán és Ukrajna összeköttetésében volt kulcsfontosságú és Romániával együtt a szovjet front felé volt fontos felvonulási terület. Emellett – mint az a német kormányzati iratokban is olvasható – a totális háborút vívó Harmadik Birodalomnak Ukrajna kiesésével nagy szüksége volt a magyar mezőgazdaság termékeire, amit nem hagyhatott egy esetleges „olaszos” átállás esetén elveszni.

Ezért a német vezetés alig több mint három héttel az olasz kiugrás után, 1943. szeptember 30-án kidolgozta a tervet Magyarország inváziójára, amely a Margarethe-I. fedőnevet kapta. A Wehrmacht vezetési törzse emellett Románia megszállási tervét is elkészítette Margarethe-II. fedőnév alatt.

A magyar megszállás esetében román, szlovák és horvát, míg Románia esetében magyar és bolgár seregek bevonásával számolt a Führer, ami mutatja azt is, hogyan játszotta ki Hitler egymás ellen "Köztes-Európa" egymással viaskodó államait. Ellenben a német hírszerzés, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetője, Wilhelm Höttl azt javasolta a Führernek, hogy Magyarországot csak németek szállják meg, ne vonja be szomszédainkat ahogy az Oberkommando der Wehrmacht eredetileg tervezte, mert az kiszámíthatatlan mértékű ellenálláshoz vezetne.

A németek a közelgő szovjet gőzhenger közelében nem kockáztathattak egy újabb partizánháborút, ezért Hitler 1944 februárjában az önálló akció mellett döntött. A német hírszerzés részletes információkkal rendelkezett Kállay Miklós magyar kormányfő nyugati béketapogatózásairól, ami – az olasz helyzet mellett – újabb okot adott Hitlernek a megszállás előkészítésére.

Másrészt Hitler egy angol-amerikai légideszant támadással is számolt, ami már szinte biztos, hogy magyar átállással járt volna. Hitler félelme nem volt alaptalan: Churchill valóban tervezte, hogy Itália mellett a Balkánon is offenzívába kezd, mielőtt a Vörös Hadsereg odaérne - valóban, a megszállás hamarabb is bekövetkezhetett volna, ha az angolok és amerikaiak nagyobb erőkkel megjelentek volna a Balkánon...


LOPÁS, BOTRÁNYOK, RENDŐRSÉGI ÜGYEK – EGY TANÁRNŐ KÁLVÁRIÁJA HERBÁLFÜGGŐ TINÉDZSER FIÁVAL

168 ÓRA ONLINE
Szerző: HERCZEG SZONJA
2019.03.19.



2016-ban ismertem meg az akkor egy jó nevű gimnáziumban tanító Mártát és két fiát. Átlagos, középosztálybeli család, panellakás a negyediken, kutya a kanapén, szóval hétköznapi körülmények. 

A negyvenes éveiben járó Márta akkor bicegve, mankóval lépett ki a szobából. Jókedvűen fogadott, megkérdezte, rángassa-e le rólam Foxit, a kutyát, de mielőtt még nemmel válaszoltam volna, a fia, akit nevezzünk Gábornak, már rá is adta a pórázt, és levitte sétálni. Eleinte nem akart ott maradni a beszélgetésünkre.

A lakásban a legfeltűnőbb a hatalmas könyvespolc volt, Gábor meg is jegyezte, mielőtt távozott a kutyával, hogy volt, onnan adott el pár kötetet, hogy „cuccot szerezzen”. Mártának erre egy arcizma sem rándult.

Gábor 2016-ban biofű-, más néven herbálfüggő volt már. Ottjártamkor tiszta volt, Márta boldogsága azonban nem tarthatott sokáig, de erről majd később. Még a főiskolán ismerte meg férjét, akivel sokáig boldog házasságban éltek. A párnak, hiába próbálkoztak, nem született saját gyereke, ezért úgy döntöttek örökbe fogadnak. A látogatásomkor 14, ma már 17 éves Gábornak van egy bátyja is, a 19 éves Péter. Mindketten csecsemőként kerültek hozzájuk.

A két testvér nagyon különböző személyiség lett. Péter magányos, gátlásos, intellektuális típus. Gábor aktív, közösségi ember, akit gyerekkorában ADHD-vel diagnosztizáltak és kezeltek is, már amikor hagyta, a gyógyszert ugyanis nem mindig volt hajlandó bevenni. Sosem versengtek egymással, mert, ahogyan az anyjuk mondja, mindkettő más pályán mozgott. Kiegészítették egymást.

Márta és a férje kapcsolata az évek során megromlott. A férfi szorongott, és egy idő után alkohollal próbálta oldani. Amikor ideges vagy feszült volt, a szitokszavak mellé nemcsak Márta, hanem a gyerekek is kaptak a egy-egy pofont. A férfi különösen nehezen viselte Gábor hiperaktív viselkedését.

Mártának 2015-ben tűnt fel, hogy fia nagyon sokat alszik, és olyan nagy adag ételeket eszik, amennyi nem normális. Eleinte azt gondolta, áh, ez csak a kamaszkor velejárója. A fáradékonyságot a hiperaktív (ADHD-s) állapot velejárójának, a farkasétvágyat pedig a fejlődésben lévő szervezetnek tudta be.

Egy napon azonban minden megváltozott. Gábor bejelentkezve maradt közösségi oldalának fiókjába az anyja telefonján. Márta, ahogy kezébe vette a készüléket teljesen elsápadt a képernyőn lévő üzenetet olvasva. Ez így hangzott:


"Minden szívással meghalhatsz".

Lassan jöttek más fizikai tünetek is, a vérben úszó szem, a felpüffedt arc, Kis idő elteltével Márta már akkor tudta, be van-e szívva a gyerek, amikor bejött az ajtón.

Azt gondolta, nem ijeszti el a gyereket, inkább arra ösztönzi, hogy a lakásukban lógjon a haverokkal, hogy szem előtt legyenek. Többen kérdezték, hogy ezután miért engedte el egyáltalán bárhova, mire csak azt tudta válaszolni, tartson erőszakkal otthon egy 180 centis, 75 kilós gyereket?
...

BEREND T. IVÁN: MIÉRT NEM LÉP KI MAGYARORSZÁG AZ EU-BÓL?

24.HU
Szerző: NAGY JÓZSEF
2019.03.19.


Kint vagy bent jobb? Emailes interjú a professzorral Orbánról és bevándorlásról, „hanyatló” Nyugatról és éhes Putyinról.

Egy politikus nemzetközi súlyát mennyiben a tehetsége, a karizmája határozza meg, s mennyiben az általa képviselt ország népessége, gazdasági, katonai ereje?
Orbán Viktorról beszélünk?

Róla, az EU lélekszámának két százalékát, GDP-jének egy százalékát adó Magyarország európai politikai ambíciókkal bíró miniszterelnökéről.

A kicsi és közepesen fejlett Magyarország nem játszhat vezető, fontos szerepet, nem diktálhat politikát Európának. Ez evidens, bizonyíték rá az egész modern kori történelem. Mi több, a sokszor emlegetett „nemzeti szuverenitás” védelme is csak üres szólam, mert kis országok, csekély erőforrással nem igazán szuverének, nem tudják katonailag megvédeni magukat, nem tudnak gazdaságilag önállóan boldogulni, külpolitikai céljaikat képtelenek valamely „védnök” nagyhatalom nélkül, egymaguk elérni. Horthyék mindent a területrevízióra tettek fel, de hogy csak részlegesen is elérjék azt, Mussolini és Hitler „védőszárnya” alá helyezték az országot, annak minden tragikus következményével...

ÚGY ÍRTÁK ÁT 70 EZER EMBER ÉLETÉT, HOGY AZ UTOLSÓ PILLANATIG ŐK SEM ÉRTETTÉK, MI TÖRTÉNIK

HVG ONLINE / ITTHON
Szerző: hvg.hu
2019.03.19.


Van olyan munkahely, ahol a törvényi határidő után kapták meg a közszolgák az új szerződésüket, és a fájdalomdíjként beígért 30 százalékos emelés sem jár mindenkinek. Hosszú huzavona után eldőlt, mégis kap végkielégítést az, aki az átsorolás miatt felmond.

Itt húszan dolgozunk, ebből négyen nem írták alá az új besorolásukat – mesélte kollégánknak egy okmányirodai dolgozó, akiből vadidegenként is dőlt a panasz a március elsejétől hatályos, őket érintő törvényváltozás miatt. A kormányzati igazgatásról szóló jogszabállyal ugyanis tízezrek élete változott meg: a közigazgatásban dolgozók munkaideje, szabadsága, sok esetben a bére is jelentősen módosult.

A kormány- vagy állami tisztiviselőket, ügyintézőket március 1-i hatállyal sorolták át kormányzati szolgálati jogviszonyba, az új szerződésüket a törvény szerint március 15-ig kellett megkapniuk, onnantól van 5 napjuk dönteni: mennek-e vagy maradnak...

BALÓ GYÖRGY KÉT INTERJÚJA

MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2019.03.19.


Az elmúlt 30 évben Magyarországon, ha egy fiatal azt gondolta, újságíró akar lenni, akkor olyan akart lenni, mint Baló György, ezért is ért véget tegnap valami a magyar médiában. Mert jó ideig senki se tölti majd be ezt a szerepet.

Nem akarok sokat beszélni Baló Györgyről, nem vagyok méltó rá, a saját maga által készített két történelmi interjúnak kell elmondania azt, ki volt ez az ember.

De két dolgot mindenképpen el kell mondani Baló Györgyről.

Azért volt kimagasló újságíró, mert azok a szakmai buzzwordok, amiket mindenki harsog, nála tényleg tartalmat jelentettek.

Baló György független volt és objektív, de nem azért, mert felvette az egyik oldal-másik oldal manírját, és kényszeresen középre igazított, hanem azért, mert vállalta azt az újságírói felelősséget, amiben aktív résztvevőként mindig arra próbált kérdezni, ami fontos. Nem ami nekik fontos, hanem ami a nézőnek, az országnak, a demokráciának, a sajtószabadságnak volt fontos. Kérdezett, mert aggódott, mert érdeklődött, mert feladata volt. Ő így került középre, és így került a függetlenség szerepébe.

És el kell mondani azt a történetet is, amely Baló György az ország legjobb tévésének története, akitől elvették politikai okokból, hogy ő irányítsa az egyik első kereskedelmi tévét, és nem adtak neki lehetőséget, hogy igazi közmédiát csináljon Magyarországon. Talán kevés helyzet írja le egyértelműbben, hogy a rendszerváltás utáni Magyarországon hogyan lehetetlenítette el a politika, hogy erős sajtó jöjjön létre az ő ellenőrzésére. Az pedig már történelem, hogy ennek az erős sajtónak a hiánya (többek között), hogy vezetett oda, ahol most 2019-ben élünk.

De tényleg az a helyzet, hogy nem nekem kell méltatni Baló Györgyöt, nem is érek fel addig...

A KORMÁNY BEZÁRTA A KÜLFÖLDI KERESKEDŐHÁZAKAT. CSAK ORBÁN TÖRÖK BARÁTJÁVAL KIVÉTELEZTE

444.HU
Szerző: SZABÓ ANDRÁS
2019.03.19.


Az Orbán-kormány külpolitikájának egyik leglátványosabb eleme volt 2010 után a keleti nyitás. Ennek lényege, hogy a kormány a világgazdaság növekedését húzó ázsiai országok és más, korábban elhanyagolt piacok felé próbál kiépíteni gazdasági kapcsolatokat.

A kapcsolatépítés fontos eszközei voltak a világ számos részén megnyitott kereskedőházak. Ezek feladata volt, hogy segítsék a magyar cégek exporttevékenységét. Tavaly nyáron azonban úgy döntött a kormány, hogy megszünteti a milliárdos veszteséget termelő és több botrányos ügyben érintett hálózatot, és szerződést bontanak a kereskedőházakat működtető cégekkel, a magyar exportot pedig egy új hálózaton keresztül támogatják majd.

A hálózat felszámolásával több tucat szerződést mondott fel a kormány a világ minden táján. Egy kivétel volt: az Adnan Polat török üzletember cégével kötött szerződés érvényben maradt. Polat jó viszonyt ápol Orbán Viktorral. A miniszterelnök személyesen vezette körbe a felcsúti stadionban, de jelen volt Orbán miniszterelnöki eskütételén is. Polat egy olyan vállalkozásban is érdekelt, amelyben korábban feltűnt Orbán veje, Tiborcz István egyik cége...

JOSEPH P. FORGAS: “BIZONYOS ÉRTELEMBEN TUDATI NÉPIRTÁS FOLYIK”

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: F. SZABÓ KATA
2019.03.19.


Az alábbi beszélgetés eredetileg a magyarországi Népszavában jelent meg Joseph P. Forgas engedélyével közöljük a KMH-ban.
Menekültek híján a végletekig felszított soviniszta érzelmek és az agresszió előbb-utóbb más csoportok felé fordul. A Fidesz továbbra is hatékonyan használja ki a nemzeti kisebbrendűségi érzést, otromba hazugságokkal, ellenségképgyártással szítja a gyűlöletet, mely ellen a racionális érvek nem használnak – állítja a világhírű szociálpszichológus, Joseph P. Forgas, azaz Forgács József, aki rendszeresen hazalátogat, 2010 óta intenzíven foglalkozik a magyar nemzeti identitás és a politikai pszichológia kérdéseivel is.

2017-ben a Vasárnapi Híreknek adott interjújában megjósolta a Fidesz következő győzelmét, azt mondta: Orbán Viktor a menekülthelyzetre adott válaszával nyeri meg a következő választást. Mit „jósol” az előttünk álló időszakra, változott azóta a kép?

Akkor arra utaltam, hogy a korlátlan és ellenőrizetlen bevándorlással szembeni ellenérzés egy valós reakció egész Európában, és a liberális ellenzéknek a téma feszítő erejét már régen fel kellett volna ismernie. Toleráns, liberális demokráciák, mint Ausztrália is, eljutottak oda, hogy megtagadják a végleges letelepedést a dokumentumok nélkül érkező bevándorlóktól, és talán az EU-nak is ezt kellene tennie. Szembe kell nézni azzal a realitással, hogy az idegen csoportokkal szembeni gyanakvás univerzális emberi tulajdonság, ezt számos szociálpszichológiai kísérlet is bizonyítja. Ennek alapvető evolúciós okai is vannak, hiszen az erős csoportidentifikáció sok tízezer évig adaptációs előnyt jelentett őseinknek. Ezeket a ma már veszélyes hajlamokat egy demokráciá­ban politikai célra kihasználni persze megengedhetetlen. Hatalmas tudati kárt okoz egy nemzetnek, de úgy látszik, a Fideszt a hatalom megtartásán kívül semmi más nem érdekli. Sajnos az ilyen hazug propaganda továbbra is hatásos tud lenni egy korlátokat nem ismerő kormány kezében.

A kormány az európai parlamenti választások előtti kampányt is az általuk kreált összeesküvés-elméletre, a „Soros-tervre”, a menekültek elleni uszításra alapozza. Meddig lehet az emberekkel elhitetni, hogy mindez fontosabb, mint egy valós politikai program, az oktatás vagy éppen az egészségügy problémái?

Külföldről nézve egészen elképesztő, hogy egy felelős európai kormány ilyen otromba hazugságokat terjeszt, méghozzá az adófizetők pénzén. Sajnos azonban a tájékozatlan emberekkel sok mindent el lehet hitetni. A Fidesz támogatói között sok a kevésbé képzett, nyelveket nem beszelő vidéki szavazó, akik elfogadják ezeket a manipulatív üzeneteket, mert kevés fogalmuk van arról, hogy valójában hogyan is működik a modern világ. Magyarországon egyébként is létezik egy mélyen gyökerező és a kudarcos történelemre reagáló nemzeti kisebbrendűségi érzés, melyet könnyen ki lehet aknázni ilyen hamis ellenségkepékkel. A sértettség, az önsajnálat, az áldozatmentalitás és a mások hibáztatása minden kudarcért – melyet több szociálpszichológiai kutatás is kimutatott – termékeny talajt nyújtanak az idegengyűlölő propagandának. Ezzel párhuzamosan létezik egy nagyzoló, pöffeszkedő nacionalista ideológia, mely kompenzálni próbálja a valós önbizalom hiányát. Ezt a „politikai hisztériára” való pszichológiai hajlamot annak idején már Bibó István is részletesen leírta...

NYAKUNKON A VILÁGMÉRETŰ ÖSSZEOMLÁS - MAGYARORSZÁG MÁR NEM SZÓLHAT BELE A JÁTSZMÁBA

PORTFOLIO
Szerző: Portfolio
2019.03.19.


Miközben az ENSZ klímaváltozással foglalkozó bizottsága szerint 2050-ig gyakorlatilag nullára kellene csökkenteni a világ szén-dioxid-kibocsátását, különben a klímaváltozás beláthatatlanul súlyos következményekkel járhat, Magyarország csak minimális mértékben tud hozzájárulni az ügy sikeréhez, hiszen a globális kibocsátásnak mindössze alig több mint egy ezrelékéért felelős. Voltak azonban idők, amikor az ország ennél jóval nagyobb szerepet játszott az üvegházgáz-kibocsátásban: a 19. század végén még az egy főre eső és az összesített kibocsátás tekintetében is a világ 15 legnagyobb kibocsátója közé tartoztunk. A hazai szén-dioxid-kibocsátás csúcsát az 1950-es évek erőltetett iparosítása hozta el, ehhez képest napjainkra kevesebb mint negyedére csökkent Magyarország részesedése a globális szén-dioxid-kibocsátásból...

VÁLTOZÁS JÖN A BANKSZÁMLÁKNÁL JÚNIUSTÓL: RÁFIZETHET, AKI NEM VÁLT ÚJRA

NAPI.HU
Szerző: HERMAN BERNADETT
2019.03.19.


Egyre több pénzt keresnek a bankok a tranzakciókon, de ebből az állam is sokat zsebre vág. Júniustól a lakossági számlák illetékterhei csökkennek, de az ügyfélnek kell kezdeményeznie, hogy jutányosabb számlacsomagot kapjon.

Egyre több pénzt szednek be a bankok a tranzakciók után. Tavaly Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint csaknem 532 milliárd forintnyi bevételük jött össze a pénzforgalomból, 7,2 százalékkal több, mint 2017-ben. Igaz viszont az is, hogy ebből 233 milliárdot be kellett fizetniük az állam számára tranzakciós illeték címen. Ez nem kevés, hiszen minden 100 forintból 44 az államnál landolt.

Az idén a kormány a tavalyinál kevesebb, 228,1 milliárd forintnyi pénzügyi tranzakciós illetékkel tervezett, a csökkenés egyik oka az lehet, hogy január 1-től a 20 ezer forint alatti lakossági tranzakciókat már nem sújtja ez a fajta közteher. Egy benyújtott törvényjavaslat alapján pedig júniustól még tovább csökkennek a lakossági bankszámlákra rakódó illetékterhek, az év utolsó hét hónapjára a hitelintézeteknek az olyan lakossági bankszámlák után, amelyeken végrehajtanak 20 ezer forint fölötti tranzakciókat, 400 forintot kell befizetniük az állam számára. Jövőre pedig 800 forint lesz egy évre a számlánkénti tranzakciós adó.

Az ügyfélnek kell megkeresni az új, olcsóbb számlacsomagot:...

ÖNÁLLÓ ÉLET HELYETT ELSZIGETELTSÉG VÁR A FOGYATÉKKAL ÉLŐKRE A KORMÁNY TERVEI SZERINT

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2019.03.19.


A kabinet felszámolná a nagy szociális intézményeket, ám szakmai szervezetek szerint az erről szóló koncepció továbbra is ellentétes a fogyatékkal élő emberek érdekeivel.

Mindössze egyetlen szót emelt át az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) 17 oldalas szakmai javaslatából abba a hamarosan a kormány elé kerülő koncepcióba, ami a nagylétszámú, bentlakásos szociális intézmények felszámolását (hivatalos nevén: kitagolását) célozza. A MEOSZ szerint elfogadhatatlan a kormány hozzáállása a szakmai együttműködéshez, ahogy az is, hogy a kitagolási stratégiát úgy fogadhatják el, hogy az hemzseg a szakmai hibáktól. Magyarországon jelenleg mintegy 20 ezer ember él valamilyen zárt, a társadalomtól elszigetelt intézményben, összezárva akár több száz másik, speciális szükségletű emberrel. Nekik nagyon kevés vagy szinte semmilyen döntési szabadságuk nincs arról, hogyan éljék életüket – holott a fogyatékkal élő emberek jelentős része kisebb-nagyobb segítséggel ugyan, de képes lenne az önállóbb életre. A kitagolás elvben ezt segítené elő: az elzárt intézmények helyett az önálló életvitelt biztosító lakhatási formák (mint például a támogatott lakhatás) kialakítása a cél. A kormány tervei azonban továbbra is abba az irányba mutatnak, hogy a nagy zárt intézmények helyett kisebb, de továbbra is a társadalomtól inkább elszigetelt otthonokat hoznak létre...

FT A FIDESZ NÉPPÁRTI TAGSÁGÁRÓL: TIME TO SAY GOODBYE - SZELESTEY LAJOS NEMZETKÖZI SAJTÓSZEMLÉJE

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.03.19.


- Orbán kész kilépni a Néppártból, hogy elkerülje a megszégyenítést, Balog Zoltán roppant pesszimista a holnap EPP-elnökségi szavazás előtt 

- Mráz Ágoston Sámuel elpöttyintette, hogy a magyar miniszterelnök valóban vezető szerepet akar vindikálni magának az unióban

- Hogy a liberális Caputova kenterbe verte ellenfelét, az azt mutatja, hogy nem elháríthatatlan természeti csapással egyenlő a Fidesz-féle demagóg pártok sikere

FT

A világ egyik vezető lapja vezércikkben mondja ki, hogy Orbán Viktornak semmi keresnivalója sincs az Európai Néppártnak, Webernek és az EPP-nek ki kell állnia a demokrácia mellett. A szerkesztőségi állásfoglalás szóvá teszi, hogy a pártcsalád évek óta tétlenül nézi, amint a magyar vezető felszámolja a fékeket és ellensúlyokat. De a Juncker elleni plakátkampány miatt elfogyott a türelem az EPP-ben. A politikus csak tetézte a sértést, amikor hasznos idiótáknak minősítette mindazokat, akik kifogásolják a dolgait. Mivel Orbán szüntelenül ostromolja a bíróságok és a sajtó függetlenségét, a sokszínűséget, továbbá gyalázatos propagandára fordít közpénzeket, egészen különleges, hogy most a saját párttársai ellen indított támadás folytán jut töréspontig a viszony. Hiszen nem történt semmi, amikor az antiszemita felhangokkal kísért Soros-elleni rágalomhadjárat eredményeként nyerte meg a tavalyi választást. Sok kereszténydemokrata honatya ugyan a múlt szeptemberben megszavazta a jogállami eljárást, de remélte, hogy a miniszterelnök más szövetségesei úgyis megakasztják a vizsgálatot.

A néppárti vezetés túl sokáig ringatózott abban a hitben, hogy Orbánt meg lehet fékezni belülről. Pont az ellenkezője az igaz. Hogy ott lehetett a nagyok asztalánál, az menlevelet adott neki, hogy szép lassan lebontsa a szabadságjogokat és kiterjessze a maga, illetve oligarcháinak a hatalmát. És hiába papol a keresztény Európa védelméről, amit tesz és mond, az szembemegy a kereszténydemokrácia értékeivel. Ám ha kirakják, annak kétségtelenül lesznek hátulütői. Elvesznek a fideszes voksok a Néppárt számára, Orbán pedig más nacionalista pártokkal bújhat egy ágyba.

De akkor is az ő érdekeiket szolgálja, amikor azzal fenyegetőzik, hogy a választás után lovat vált, ha nem kapja meg, amit akar. A kizárás megoszthatja az EPP-t. Továbbá elidegenítheti a bajor, osztrák és francia keményvonalasokat, akik szavazatokat remélnek Orbán keményen migrációellenes álláspontjától. Hogy most mi lesz, az kulcsfontosságú vizsga Weber számára. Neki nemigen akaródzik szembefordulni a magyar vezetővel. Az ultimátuma is csak engedékenységre vall. Ám ha megpróbálja benntartani a Fideszt vagy a tagság felfüggesztését javasolja, akkor tússzá válik minden újabb magyar jogsértés esetében. Határozottságot kell mutatni, hogy megvédi a demokratikus értékeket. Ez olyan alapvető tulajdonság, amivel rendelkeznie kell, ha a Bizottság elnöke akar lenni.

FAZ

A német konzervatív lap úgy ítéli meg, hogy Orbán menni akar és a Néppártnak nem szabad útját állnia. A viszály már régóta érlelődött, és ha van alapja a bírálatoknak a demokrácia és a jogállam ügyében, akkor egyszer csak elszakad a cérna. És ha egy választási kampány a saját emberük (Juncker) ellen irányul, akkor ott vége a szolidaritásnak is. A miniszterelnöknek ezzel tisztában kellett lennie. Inkább abból kell kiindulni, hogy pontosan ezt a reakciót akarta kiváltani. Az ő szempontjából a számítás bejött: az egész világ róla beszél, ezúttal nem csupán nemzeti keretekben volt eredményes a megosztás politikája. Immár az EPP-ban folytatja a hatalmi játszmát. A menekültkérdésben nem ismer kompromisszumot. Úgy gondolkodik, hogy aki nincs vele, az ellene van. Az a keresztény Európa bukására játszik. De legalábbis hasznos idióta.

Budapesten nyilvánvalóan arra a következtetésre jutottak, hogy a Néppártnak vége, legalábbis annak jelenlegi formájában. A számítás alighanem úgy hangzik, hogy vagy elfogadják Orbánt a pártcsaládban a konzervatív szárny vezéreként, vagy másutt keres partnereket. A PiS-t, a Ligát, az FPÖ-t, de vele együtt remélhetőleg mások is távoznak az EPP-ből. Ám ennél jobb eshetőség volna számára, ha maradhatna. Hiszen a migrációnál vannak sokkal fontosabb témák is. Mint pl. a közös költségvetés felosztása. Emellett az is tény, hogy a magyar kormány több kérdésben is olyan álláspontot foglal el, amivel erősítheti a kereszténydemokraták jobboldalát. A gond csupán ott van, hogy ezeket az értékeket megfertőzi a hazai gyakorlat, mármint a demokratikus ellensúlyok felszámolása és a legfelső szintig elérő korrupció. Azon felül a Néppárt nem engedheti meg a folyamatos belső polarizálást, főleg választás előtt nem.

Orbán magatartása arra utal, hogy nem enged. Ebből a Néppárt számára az következik, hogy el kell fogadnia a válást, amit a másik fél kényszerít ki. Meg kell szabadulnia attól a tehertől, hogy a kampányban állandóan róla kell beszélnie. A döntést azonban neki kell átengedni, hogy a szakítás a lehető legkisebb sebet okozza.

Süddeutsche Zeitung

Továbbra is keménynek mutatkozik Manfred Weber, aki ezúttal újból azzal fenyegette meg Orbán Viktort, hogy következményekkel kell számolnia, ha nem tesz eleget a konzervatív pártcsalád követeléseinek. A bajor politikus kijelentette, hogy teljesen egyértelmű, mit kell tennie a magyar félnek. Ha az hajlandó rá, akkor lehetséges a párbeszéd. Ha nem, akkor annak súlyos kihatásai lesznek. Így a magyar kormányfőnek bocsánatot kell kérnie, be kell fejeznie az elfogadhatatlan kampányt Brüsszel ellen, és ami a legfontosabb: szavatolnia kell a CEU zavartalan működését Budapesten. Az EPP frakcióvezetője és bizottsági elnökjelöltje azt hangsúlyozta, hogy tudomány szabadságát meg kell védeni. Ezért az Orbán-kormánynak egyértelmű bizonysággal kell szolgálnia, mármint hogy hosszú távon sértetlen marad a tanszabadság. Amíg nem áll elő ilyennel, addig értelmetlen minden tárgyalás. A politikus ugyanakkor nem akart jóslásokba bocsátkozni annak kapcsán, miként voksolnak holnap az uniópártok. Úgy fogalmazott: minden lehetőség nyitott...

JESZENSZKY GÉZA: A SOROS-CSALÁD A VÉSZKORSZAKBAN - A TÚLÉLÉS ÜZENETEI SOROS GYÖRGY ÉDESAPJÁNAK VISSZAEMLÉKEZÉSEIBEN

HVG ONLINE / KULT
Szerző: JESZENSZKY GÉZA
2019.03.18.


Izgalmas és tanulságokkal teli olvasmány Soros Tivadarnak a Múlt és Jövő Kiadó jóvoltából magyarul új, a szerző egész életét bemutató kiegészítésekkel megjelent két visszaemlékezése. Két megközelítésben olvasható: elsődlegesen egy a magyarsághoz tökéletesen asszimilálódott, a budapesti társadalomba mélyen beépült zsidó család megpróbáltatásai az ország német megszállása és a nyilas rémuralomtól való megszabadulás között. De kétségtelenül a másik olvasat hozhat több olvasót: adva van egy néhány évtized alatt nincstelen emigránsból rendkívül gazdaggá és a világ sorsát befolyásolóvá váló ember, Soros György, akit a világ egy része emberbarát jótevőnek hisz, de akit szülőhazájában az állami propaganda gonosz szándékú „pénzügyi spekulánsnak” állít be.

Apja elbeszélése segít megérteni Soros György viszonyát a magyarsághoz és az embertelenséghez, egyben titkát, hogyan tudott ilyen sikeresen érvényesülni egy kegyetlen világban. Ezt a könyv azonban csak annyiban teszi, hogy a két Soros-fiú családi hátterét és a serdülő kamaszok életét is meghatározó 1944-es évet az olvasó még jobban megismeri. Megtudja, hogyan élte túl az apa és annak családja, barátai, támogatottjai azt a szörnyű kilenc hónapot, amikor félmillió sorstársukat a német „nemzetiszocialista” és a magyar szélsőjobb rendszer kiszakította otthonából, és embertelen körülmények közepette németek által felállított és működtetett munkatáborokba szállította, hogy ott őket megölje.

Téved, aki azt hiszi, hogy e visszaemlékezés jelentőségét a szerző fia, Soros György adja. Nem, az apa olvasmányos stílusban megírt beszámolója érdekfeszítő, sőt drámai történet, egyben pedig egy további fontos forrás a magyar történelem talán legnehezebb korszakához. Ezen felül pedig tanács mindenfajta megpróbáltatás elviseléséhez, az életveszélyes helyzetek sikeres túléléséhez...

MINTHA ADOLF HITLER CSODÁLKOZNA A HOLOKAUSZTON

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: Amerikai Népszava
2019.03.18.


Nagyon kellemetlen helyzetbe került Orbán, amikor Új-Zélandon a tömeggyilkos előadta az ő ideológiáját, mint a mészárlás indítékát. A fehér “keresztény kultúrát” védte meg ötven ember legyilkolásával, a muszlim bevándorló hódítókkal szemben, két mecsetben. Az ideológiai azonosság, és a szellemi kapcsolat olyannyira nyilvánvaló, hogy Bayer Zsolt csak arra a következtetésre tudott jutni, hogy valamelyik liberális titkosszolgálat akciója lehetett a tömeggyilkosság, hogy Orbán Viktort lejárassa. Valamit kell a híveknek mondani, mert a végén még megzavarodnak.

Orbán ugyanis ugyanazt az ideológiát hirdeti, amely ideológia nevében a tömeggyilkos lemészárolt ötven embert. A szellemi azonosság olyannyira letagadhatatlan, hogy úgy érezték, Bayer tollán keresztül reagálniuk kell rá, és meg kell magyarázni ezt az azonosságot. Ezzel le is leplezték magukat: tisztában vannak azzal, hogy mit hirdetnek, és azzal is, hogy ennek az ideológiának mi az elkerülhetetlen következménye

A döbbenetes azonosság olyan mértékű Orbán és a tömeggyilkos ideológiája között, hogy Orbán is kényszert érzett, hogy elítélje az erőszakot az új-zélandi kormányfőnek írt levelében. A “részvétnyilvánítás” azonban megint kontraproduktív és önleleplező lett. Orbán ugyanis 1. csak az erőszakot ítélte el, de azt az ideológiát nem, amely nevében a tettes gyilkolt, 2. részvétet csak az új-zélandi miniszterelnöknek nyilvánított, de nem a legyilkolt muszlimok családjainak, hozzátartozóinak és közösségének.

Ez azt jelenti, hogy Orbán csak megerősítette és fenntartotta azokat az uszító gondolatokat, amelyek a tömeggyilkossághoz vezettek, másrészt a levele azt üzente, hogy az országgal és vezetőjével együttérez, mert egy tömegmészárlás történt a hazájában, de nem érez együtt a meggyilkoltakkal és a hozzátartozókkal. Ez azt jelenti, hogy a tömeggyilkos véleményével és helyzetértékelésével egyetért, hiszen ő is ezt hirdeti, de az erőszakot elítéli. Addig, amíg a fehér “keresztény kultúra” nevében gyűlöletre uszít valaki a muszlim és más bevándorlókkal szemben, addig teljes mértékben élvezi Orbán egyetértését, csak ha ez erőszakban nyilvánul meg, ami kellemetlen kifelé, azzal nem ért egyet. Mintha a tett nem a gondolatból, nem a kimondott uszító szavakból származna...

SÍNEN A DEVIZAHITELESEK KÁRTÉRÍTÉSE? MEGTÖRT A JÉG – ÁLLÍTJA AZ EGYESÜLET

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: Az Én Pénzem
2019.03.19.


A legutóbbi uniós bírósági döntéssel megnyílhat az út a devizahitelesek kártérítése előtt – állítja a Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdekképviseleti Egyesület (PITEE). Az eddigi tapasztalatok alapján azonban mi egyelőre mindenkit óvnánk attól, hogy pezsgőt bontson. A mostani ítélet ugyanis nem teljesen előzmény nélküli.

„A devizahiteles törvények jogtalanul varrják az adósok nyakába az árfolyamkockázat okozta veszteséget. A bankoknak ezért kártalanítaniuk kell a devizahiteleseket az árfolyamkockázat okozta veszteségért!” – értékelte a PITEE az Európai Unió Bíróságának (EUB) 2019. március 14-én meghozott C-118/17 számú döntését, és úgy véli, hogy most megtört a jég. Az egyesület – mint írják – 2016 novemberében javasolta a mostani határozathoz vezető előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezését, de jelenleg még további három eljárást folytat az EUB előtt a magyar bíróságok jogsértő ítélkezési gyakorlata miatt...

OLAF-JELZÉSEK: A MAGYAR HATÓSÁGOK A BUDAPEST SZÍVE PROGRAMBAN SEM VONTAK FELELŐSSÉGRE SENKIT

ÁTLÁTSZÓ / UNIÓS TÁMOGATÁSOK
Szerző: CSIKÁSZ BRIGITTA
2019.03.18.


Mivel bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható és a büntethetőség is elévült, nem történt felelősségre vonás a Budapest Szíve Programmal kapcsolatban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által jelzett visszásságok miatt a magyar hatóságok részéről. Ez volt a nyomozás megszüntetésének indoka, a sajtóban megjelent hírek szerint azonban a kormány mégis fizetett az Európai Uniónak azért, hogy az ügy lekerüljön a napirendről. A büntetés pontos összegéről hiába érdeklődtünk a Miniszterelnökségen, megkeresésünkre nem reagáltak. 

Polt Péter legfőbb ügyész 2018 márciusában levelet írt Ingeborg Grassle-nek, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elnökének. Ebben Grassle korábbi nyilatkozatára reagált, amelyben az uniós bizottság vezetője valódi nyomozást szorgalmazott a miniszterelnök vejéhez kötődő Elios-ügyben. Levelében Polt azt bizonygatta, hogy az OLAF (az Európai Csalás Elleni Hivatal) ajánlásai és jelzései alapján igenis indulnak büntetőeljárások Magyarországon. Ehhez egy táblázatot is mellékelt a 2012 óta az OLAF kezdeményezései alapján tett ügyészi intézkedésekről. Cikksorozatunkban ezeket az ügyeket mutatjuk be, és annak is utánajárunk, hogy mi lett a nyomozás eredménye. A cikksorozat korábbi részeit itt lehet elérni.

A Népszava tavaly őszi értesülése szerint 142 millió forintba került a magyar adófizetőknek az, hogy az ország megússza az uniós pénzbüntetést a Budapest Szíve Programmal kapcsolatos visszaélések miatt. A főváros V. kerületében, a Kálvin tér és a Szabadság tér közötti utcák megújítására szolgáló, és a belváros forgalomcsökkentését célzó beruházás 15 milliárd forintos költségéből 9,9 milliárd volt az uniós támogatás...

AHOL MÁR 2119 VAN

HATÁRÁTKELŐ
Szerző: Határátkelő
2019.03.19.


Szingapúrban természetesen ugyanúgy 2019 van, mint mondjuk Magyarországon, más kérdés, hogy a városállam sok szempontból úgy néz ki, mintha 100 évet előreugrott volna az időben. Legalábbis ez Balázs tapasztalata, aki ázsiai körútját Thaiföld és Vietnám után itt folytatta.

„Egy viszonylag átlagosnak mondható 3 órás repülőúttal megérkeztem este 6 körül Szingapúrba. Hallani világszerte, hogy a város elképesztően tiszta és a reptér is hatalmas, így kíváncsi voltam, mi vár rám.

Az érkezés

Az emigrációs kapunál itt is ki kell egy beérkező lapot kapni (amit nekem a repülőn nem adtak, de lehet, hogy csak azért nem, mert aludtam..) majd átmenni az ellenőrzésen.

Itt azt éreztem, hogy ezt komolyan veszik, legalább 10 ember elvezettek külön szobába (nem tudom, miért) és sok mindenkitől ujjlenyomatot is vettek. Lehet érezni a biztonság súlyát – ez rögtön szembe jön, mikor meglátod a beutazó kártya hátoldalán, hogy drog csempészetért azonnali kivégzés jár.

Elgondolkodtam, hogy mi van, ha valaki az én hasitasimba drogot rejtett… Vajmi keveset számít a magyarázkodás, úgyhogy csak reménykedtem, hogy nekem semmi drog dolgom nincs és eszerint minden rendben is lesz.

Az is látszólag sokszor előfordult, hogy az ellenőr feltett néhány kérdést az utazónak. Nekem csak megkérdezte, hogy egyedül vagyok-e, meddig maradok, majd jó utat kívánt – ami érdekes, mert nem is kérte el a kiutazásról szóló repülőjegyem bemutatását (ez direkt megvolt, biztos, ami biztos). ...

VAGYONJUTTATÁS ÉS FELELŐSSÉGELHÁRÍTÁS

ÉLET ÉS IRODALOM
Szerző: DEÁK DÁNIEL
2019.03.14.


A magyarországi parlamenti választásokon győztes párt vezetője már 2010-ben kinyilvánította, hogy szerinte a felsőoktatásnak önfenntartónak kell lennie. Bár az elképzelés általános elképedést váltott ki, megvalósításának most mégis tanúi vagyunk, például amikor látjuk, ahogy az állam kivonul a Corvinus Egyetemről. Az állami költségvetéstől való leváláshoz a Corvinus esetében a kormány vagyont ajánl fel, amelynek értéke magasnak látszik, de hogy valójában mennyit ér, azt majd a tényleges működés során látjuk meg. Mivel a többi magyar felsőoktatási intézmény ilyen juttatásra nem számíthat, a Corvinus privatizálása nem lehet modellértékű. Figyelembe véve azonban azt, hogy a magyar közgazdászképzés legfőbb letéteményeséről van szó, sorsának alakulása önmagában nézve is közügy.

Olyan szintű fejlesztésre az ígért vagyonjuttatás bizonyosan nem elegendő, hogy ebből nemzetközileg versenyképessé lehessen tenni egy magyar egyetemet. Forráshiány esetén a többiek, de akár a Corvinus számára is felsejlik egy kényszerpálya réme, amelynek követése a felsőoktatási kapacitások újabb leépítéséhez, az oktatói és hallgatói létszám csökkentéséhez és végső soron tandíjemeléshez vezet. Előre látható, hogy amikor az állam kivonul a felsőoktatás egy szeletéből, az amúgy is elégtelen társadalmi mobilitás tovább romlik.

A magyar kormány tavaly szeptemberben döntött a Corvinus Egyetem magánosításáról, jó szokása szerint azonban anélkül, hogy hatástanulmányokat hozott volna nyilvánosságra, és az érintettekkel egyeztetett volna. Az akadémiai szektor számára amúgy turbulens februári napokban végre érdemi információ látott napvilágot az egyetemet működtető alapítvány jogszabályi hátteréről és a vagyonjuttatási szándékról. A parlament elé beterjesztett törvényjavaslatok ún. vagyonkezelő alapítvány létesítéséről, a Corvinus felett fenntartói jogokat gyakorló alapítvány megnevezéséről és vagyonnal való ellátásáról, valamint a felsőoktatási törvény megfelelő módosításáról szólnak.

Tudható, hogy július 1-én az egyetem alapítványi formában folytatja működését, a dolgozók pedig elveszítik közalkalmazotti státusukat. A homály tehát oszlóban van, de kérdőjelek bőven maradtak, sőt, felkiáltójelek is. Az alábbi elemzésnek e feladvány a tárgya.

Palackból kiengedett szellem

Mivel a törvénytervezet szerint az egyetemet működtetni hivatott közérdekű vagyonkezelő alapítvány kuratóriuma nem csupán az alapító akaratának egyszerű végrehajtója, hanem annak helyébe léphet és gyakorolhatja az alapítói jogok teljes körét, ily módon szuperkuratórium jön létre. Ebben az új alapítványi formában előfordulhat az, hogy a kuratóriumot nem lehet sem kinevezni, sem értékelni, sem pedig leváltani. Egy olyan alapítvány, amelynek a kuratóriuma önmagát képes megújítani, hasonlít a palackba zárt és onnét kiszabadított szellemhez. Megkérdezhetjük: ha nem történik minden az eltervezettek szerint, akkor vajon nem válik-e a törvényhozó hasonlatossá a bűvészinashoz?

Megérkezik-e időben a mester, hogy helyre tegye a dolgokat, ha baj van? De hol van az a mester? Vajon az omnipotens állam testesíti meg? És hol van a társadalmi megrendelő? Vajon egy ilyen kuratórium felett képes lesz-e valaki érdemben felügyeletet gyakorolni, netán megállítani vagy korrigálni, ha szükséges?

Az is kérdés, mennyire lehet átlátható a vagyontömeg kezelése egy ilyen még ki nem próbált jogi formában. Sok múlik az alapító okiraton, hiszen amint az alapítvány elkezd működni, önjáróvá válik. A kuratórium ugyanakkor a törvénytervezet szerint akár azt is megteheti, hogy maga módosítja az alapító okiratot. A magyarországi realitásokat figyelembe véve az a kérdés is felmerül, hogy egy szép napon a magyar állam nem fogja-e az alapítványt államosítani, mint tette más esetekben a közelmúltban. Sorolhatjuk a magánérdeket durván sértő állami beavatkozás szomorú példáit: a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások állami elvonása, a takarékszövetkezetek ellehetetlenítése, a szerencsejáték-piaci vagy az utalványforgalmazó szereplők befektetéseinek letarolása stb.
...
ITT OLVASHATÓ

ÉLET ÉS IRODALOM 11. SZÁMÁNAK TARTALOMJEGYZÉKE (1. RÉSZ)


MINÁLUNK A JÓZAN ÉSZ AZ NEM MAGÁTÓL RONCSOLÓDIK, AZT MINÁLUNK ÁLLAMILAG RONCSOLJA EGY SEGGFEJ ÉS UTÁNZÓI

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: TÓTH ILONA
2019.03.19.


...A Katolikus Szeretetszolgálat tréningjére több mint húszmillió forint értékben pályázhatnak orvosok és egészségügyi szakdolgozók. A résztvevőknek a 700 ezer forintos részvételi díj 5 százalékát, azaz 35 ezer forintot kell csak befizetniük, a többit a szeretetszolgálat fizeti. Cserébe vállalniuk kell, hogy legalább év végéig nem vesznek részt művi terhesség-megszakításban. Ajjajjaj, jön már a sumák családpolitika, csak ez ilyen kurva ravaszul van megfogalmazva.

Olyan oktatókat (hát nem orvosokat?) képeznek ki, akik a menstruációs rendellenességgel, meddőséggel küzdő, illetve a saját nőiségüket, egészségüket értelmezni, követni vágyó nőket tudják megtanítani testük működésére. Mi van? Sínen jött a középkor Magyarországra vagy becipelték a múmiák? Nem akarnak véletlenül eladni bennünket jó pízért, aztán teli lesz magyar nőkkel a világ. Csessze meg, lételemük ezeknek a nők alázása, a dobpergést az Orbán-Semjén tandem biztosítja. Hogy nem tudja már valaki ledobni a taknyos zsebkendőt egy frankó párbajra!

A pályázónak ki kell töltenie egy szándéknyilatkozatot, amelyben vállalja, hogy legalább 2019. december 31-ig nem végez abortuszt, abban nem működik közre. Nem ír fel fogamzásgátló tablettát, eszközt fogamzásgátlási céllal nem állít be, ill. alkalmaz, mesterséges megtermékenyítés semmilyen formáját nem végzi, abban nem működik közre. Szóval, jelentkezel kisapám, de isten bizony be kell vallanod, hogy amikor ráfekszel szeretkezés céljából az asszonyra, nem használsz óvszert. Sem. Ha félre kúrsz, így jártál, nem szabad védekezni a nemi úton terjedő kórság ellen. Sem. Még nincs vége a szélütésnek: ezért a sarlatán módszerért cserébe lemondó arról, hogy a gyermektelen párokon tudományosan megalapozott módszerekkel segíts. Hú! Figyeljenek, hogy ebben benne van az állam, az tuti. Meg a családpolitikája. Nem alkalmazhatnak fogamzásgátló tablettát és eszközt sem, sőt nem is írhatnak fel. Bassza meg, esküt tett dokiktól akarják elvárni mindezt vagy mágusokat akarnak a családokra rászabadítani?

Elérkeztünk a csúcspontra! Tessék!

A 444.hu azt írja, hogy a pályázat adatvédelmi szabályzatból kiderül, hogy nem is a Katolikus Szeretetszolgálat, hanem a mögötte álló Emberi Erőforrások Minisztériuma adja a támogatást a 30 fős tanfolyamhoz. A képzést szabadon választható tanfolyamként a Semmelweis Egyetem akkreditálta, csakhogy az akkreditációs portálon a tanfolyam díja 499 500 forint, míg az EMMI szerint ez 700 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy a 30 fő támogatott után fejenként 200 ezer forint, összesen hatmillió forint sorsa még nem ismert.

Vagyis mi perkálunk. Közpénzből forgatják ki az embereket józanságukból. Minálunk a józan ész az nem magától roncsolódik, azt minálunk államilag roncsolja a diktátor és bérencei. A fő manipulátorok, a Kásler-Novák vegyes páros a családtámogatási, álságos, a legrosszabb időket idéző cirkuszukkal. …és még minden hülye szabadlábon van...

MÉSZÁROS LŐRINC, A LÁTHATATLAN EMBER

HÍRKLIKK
Szerző: FÖLD S. PÉTER
2019.03.19.


Annak ellenére, hogy egy ideje Magyarország leggazdagabb embere, vannak olyan honfitársaink, elsősorban a vidéki Magyarországon, de máshol is, akik még nem hallottak Mészáros Lőrincről. Nem csupán a mélyszegénységben élő, a létük fenntartásáért küzdő emberek nem tudják, hogy kicsoda, de a tisztes megélhetéssel bíró, hivatalban dolgozó ügyintézők között is sokan vannak, akik még soha sem hallották a nevét.

A közmédiában, ahonnan honfitársaink nagy része „tájékozódik”, Mészáros Lőrinc ugyanis nem létezik. Ezért azok a milliók, akik az adófizetők pénzén működtetett közmédiából, valamint csatolt részeinek hazugságaiból szerzik ismereteiket, nem tudják, hogy ez az ember Orbán Viktor gyerekkori pajtása, a felcsúti elsőosztályú futball klub elnöke.

Magyarország 85 százalékának – ők azok, akik kizárólag a lakájmédiából tájékozódnak -, fogalma sincs arról, hogy Orbán Viktor gyerekkori pajtása, sokak szerint strómanja, a Népszabadságot bezáró Mediaworks társtulajdonosa, az Echo TV tulajdonosa, szállodák és Balaton-parti kempingek felvásárlója, egymilliárd forintos jachton múlatja bizonnyal kevés szabadidejét...

CSŐDBE VINNÉ A FIDESZ RÁKOSPALOTÁT, CSAK MERT A BALOLDALI PÁRTOK ÁLTAL TÁMOGATOTT POLGÁRMESTER VAN HATALMON

168 ÓRA ONLINE
Szerző: 168 Óra
2019.03.18.


Másodjára is elutasították a kerület költségvetését. A cél világos, az őszi önkormányzati választások előtt megroppantani a kerület költségvetését, illetve kirúgatni a volt MSZP-s jegyzőt.

Tíz igen, kilenc nem és két tartózkodás mellett másodjára sem fogadták el a költségvetés elfogadásáról tartott újabb – immár harmadik – testületi ülés napirendjét a XV. kerület képviselői, mivel a Fidesz-frakció ismét nemet nyomott - írja a hvg.hu. Mivel ez volt az utolsó határidő, ezt azt jelenti, hogy a baloldali pártok támogatásával irányító független polgármester, Németh Angéla kerülete számára április elsejétől a belügyminiszter felfüggeszti az önkormányzatnak járó költségvetési támogatások folyósítását, így a kerület pedig csak saját forrásaira támaszkodhat.

A kerületben már februárban is nekifutottak a költségvetés elfogadásának, de egyszer sem sikerült megszavazni azt. A név szerinti voksoláson a költségvetési javaslatra tízen – köztük Németh Angéla, a tavaly a RÁTE-Szolidaritás színeiben a Fidesz jelöltjét legyőző polgármester – szavaztak igennel, a nem gombot nyomta meg viszont testületileg a teljes Fidesz-frakció, és tartózkodott négy független képviselő, köztük a kerület alpolgármestere, Victorné dr. Kovács Judit, a Fideszből ugyancsak kizárt Bitvai Nándor, a korábban szintén a Fidesz színeiben politizáló Merk Péter, valamint Móricz Eszter.

Az első, februári ülés után Németh Angéla baloldali polgármester bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megvonta Victorné Kovács Judit alpolgármester minden feladat- és hatáskörét, valamint aláírási jogkörét. Victorné ugyanis úgy tartózkodott, pedig korábban még együtt nyújtották be a költségvetést...

KOCKÁZATOK ÉS MELLÉKHATÁSOK

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2019.03.19.


Azt mondta Hollik kormányszócső, hogy az Európai Unió Magyarország számára kockázatot jelent. Én meg gondoltam, na, Kázmér, sok ökörséget hallottál már hosszú életed során, de ez esélyes a hangszóróra, s éppen ezért késztetés támadt bennem, hogy elgondolkodjak a kajla világ furcsa folyásán. Tudjuk, hogy Hollik elvtárs már harmad, negyedvonalbeli eresztés a csürhéből, így erősen terhelt a kontraszelekciótól, ezért többet várni tőle dőreség. Mégis, mindezek után azonban csak annyi ugrott be elsőként, ha kockázat, akkor keresse fel kezelőorvosát és gyógyszerészét, hogy közösen lássuk a fenyegető veszélyeket és a gyógyulás rögös útját.

Biztosan nem ezért – sőt, ennek ellenére -, de egyből be is szántották az Echo Tv-t, mert ott hangzott el ez az okosság Bayer vendégeként. És ez a hármas egység, Echo-Bayer-Hollik, garancia a tébolyra, ami állapot tényleg kockázatot jelent az ország számára, és mégsem történik semmi, sőt. Az Unió Hollik – illetve Orbán, aminek a szája – olvasatában a migráncsok miatt veszélyes, valamint, mert elfordult a keresztény értékektől. Magyarországi viszonylatban viszont egyik kockázati tényező sem értelmezhető, mert migráncsot csak annyit látunk, amennyit Orbán jó pénzért beenged, és keresztény értékeket sem lelünk sehol, esetleg itt-ott, néhány sorosista szívében, és ez egyáltalán nem ellentmondás.

Ott tartanak az elmeháborodottak, hogy az Unió, a Néppárt, azaz a világ normálisabb része, minden kockázat már meg veszély, és elsősorban azért, mert végre-valahára kegyeskedtek felfogni ezek ketten, és a többi is, hogy a Fidesz és annak vezére nem egyéb, mint egy handabandázó fasiszta csőcselék, és kezdenek ennek megfelelően viszonyulni hozzájuk. A The New York Times is közölt épp most egy dolgozatot, amelyben alapos indoklással állapítja meg, hogy Magyarország Putyin trójai falova az EU-ban, így az események kezdenek annyira összesűrűsödni, hogy visítás lesz a vége. Kovács levelező elküldi a picsába a NYT-t, Bayer pedig a halál faszára stílusának és a keresztényi értékeknek megfelelően...

APRÓ KIS FIGYELMESSÉG AZ ÚJ MINISZTERELNÖKSÉGEN: KORONÁS SZÉK ORBÁN VIKTORNAK

444
Szerző: haszanz
2019.03.18.


Ritkán engednek betekintést Orbán Viktor új dolgozójába, a Várban Miniszterelnökséggé átalakított Karmelita kolostorba. De amikor igen, akkor csoda kis dolgokat lehet észrevenni. 

Ez ugye az az épület, ahol letakarták a késő barokk-klasszicista freskókat a puritánság jegyében, bár múzeumokból kölcsönöztek ki festményeket és szőnyegeket, esténkét pedig csak a Miniszterelnökség és a mellette lévő államfői dolgozó, a Sándor-palota kap díszkivilágítás éjfél után.

A múlt héten Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője járt Orbánnál, hogy szóban is átadja az ultimátumot, hogy milyen feltételekkel maradhat a Fidesz a pártszövetség tagja. Ekkor készült az alábbi fotó:...