Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2019.03.06.
...Azért nincs nagy lelkesedés az iránt, hogy Orbán Viktort kikergessék a konzervatív európai pártszövetségből (EPP), mert úgy vélik, valami hasonló – talán kevésbé szórakoztató – barbár jöhet csak utána, aki még fasisztább és még modortalanabb. De mindegy, a kelet-európaiak már ilyenek, s ha nem lehet őket valami másodosztályú karámba terelni (vö. „többsebességes Európa”, „mag-Európa”, tehát evvel szemben: héj-Európa), akkor az Európai Uniónak különben is annyi, Orbán ide vagy oda.
Babiš, Zeman, Fico, Dragnea, Bojko Boriszov (az olyan aspiránsok, mint Vučić vagy Đukanović) meg Orbán: mindezek korruptnak tetsző, erőszakos, Európa-ellenes nacionalisták. A szlovák, a román és a cseh „baloldalt” már régen ki kellett volna zárni a maguk szocdem európai pártszövetségéből, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártját a radikális baloldali pártszövetségből, hiszen ezek soviniszta, rasszista, homofób, nőellenes, Európa-ellenes (a román esetben klerikális) erők („szocialista” és „kommunista” név alatt régimódi és züllött reakciósok). Nem tartják érdemesnek, mert úgy gondolják, hogy ezekben az országokban utoljára a „létező szocializmus” alatt (tehát kényszerűségből) volt némi nyoma a civilizációnak (amelyet a népbarát zsarnokság tartott meg), a kelet-európai volt „szocialista országokkal” és politikájukkal jelenleg nincs mit kezdeni.
Mind Orbán megtartása, mind kikergetése esetén az indíték a megvetés lesz.
Nyugaton őszintébb eurokraták azt gondolják, hogy amennyiben a tagállamok (értsd: a kelet-európai tagállamok) jogköreit nem csökkentik, annyiban az Európai Uniónak lőttek. Amikor a tagállamok önállóságát akarják korlátozni, természetesen nem a viszonylag civilizált nyugati államokra gondolnak (bár ott is jönnek föl mindenütt a fasisztoid barbárok), hanem a mi délceg kelet-európai államainkra, különösen Magyarországra, amely minden értelmesnek látszó dolgot blokkol, és amelynek a vezetői szüntelenül botrányosan viselkednek a világot jelentő deszkákon és saját kis hazai amatőrszínpadukon egyaránt.
Ezekben a nyugati vélekedésekben nem kevés az igazságtalanság és a tudatlanság, de ahogyan a nyugatiak adottnak veszik a kelet-európaiak faragatlan, makacs, mániás, értelmetlen ellenkezését és rontópálságát, továbbá leküzdhetetlen bűnöző hajlamaikat – ami nem szép tőlük –, éppen így lássuk be mi is, hogy a nyugatiak beletörődő, unott megvetése irántunk úgyszintén adottság. Ráébredtek, hogy a kelet-európai kormányokat pénzzel se lehet megvesztegetni, ha sovinizmusról, rasszizmusról, szexizmusról, homofóbiáról, Európa-ellenességről, antiföderalizmusról stb. van szó, mert ez utóbbi vonások vezetőink számára még a lóvénál is értékesebbek. (És ezeket a mindenütt létező politikai magatartásformákat manapság világszerte Kelet-Európával, mindenekelőtt Magyarországgal azonosítják, ami annyiban jogos, hogy az ilyesmi nálunk párosul a legintenzívebb antidemokratizmussal, a legnagyobb antipluralista hatalomkoncentrációval és az eltéveszthetetlenül posztfasiszta propagandamámorral és őrjöngéssel.)
Akár benntartják Orbánt Európában, akár kilökik belőle – s vele szegény Magyarországot –, ez Európának mindenképpen rossz. Gyöngíti a kohézióját, és állandó botrányba és zajos konfliktusba keveri, ami – pláne hogy Európa mai vezetői gyönge képességű és bátortalan emberek – az egyre népszerűtlenebb intézményrendszert válságba kergeti, a fasizálódás, a szociális elégedetlenség és a politikai zűrzavar, instabilitás pedig Nyugaton is fenyeget. De ezt már amolyan kelet-európaizálódásnak fogják föl. Pedig hát nyilvánvalóan ez nem a legfontosabb ok.
Mindenesetre pillanatnyilag Európa „magvát” csak a félelem tartja egyben. A félelem: nehogy olyan legyen Európa, mint Magyarország.