Szerző: PARA-KOVÁCS IMRE
2019.01.31.
Kádár, Rákosi és Orbán népe ellenáll mindennek, ami nem krumpliból készült.
Amikor Kádár népéről értekeznek és szakértenek az értekezők és szakértők, leginkább ennek zsíros, intellektuálisan nehézkes változatát értik a fogalom alatt, holott Kádár népe sokkal összetettebb és szórakoztatóbb a munka-kolbász-szexizmus-dögöljönmegmindenki alapeseténél. Ha – a mindig nálunk lévő – górcső alá vesszük a kérdéskört, mindenekelőtt azzal szembesülünk, hogy Kádár népe egyáltalán nem Kádáré.
Most tényleg azt hiszi valaki, hogy Horthy népe más volt?! Vagy Árpádé, Elődé, Álmosé, Szálasié, Gyurcsányé?!
Látom magam előtt a jelenetet: Szépmező Szárnya szól (szeme ég, lángot szór): lóra hát, aki bír! – és a magyarok (Álmos népe) szeme se rebben – majd abbahagyja, ha megunja – gondolják, és rágcsálják tovább a lószalonnát az Őshazában – mindig ez van, jön valami nyikhaj, és dumál, hogy honfoglalás lesz, vándorlás lesz, aztán egy idő után elcsöndesedik, és minden megy tovább a maga megszokott útján, plusz besenyők.
Azzal, hogy a magyarokat Kádár népének hívjuk, éppen a lényegről tereljük el a figyelmet, miszerint teljesen mindegy a magyarnak, hogy pogányok, keresztények, muzulmánok, nácik vagy kommunisták parancsolgatnak, ha meló után megkapja a pörköltet és a sört. Mert valaki mindig parancsolgat, ne felejtsük el, hogy az egész azzal kezdődött, hogy az Első Parancsolgató azt parancsolta: legyen világosság!, és bár világosság azóta sem lett, a parancsolgatás végeláthatatlan folyamat nem szakadt meg, csak némileg módosult más népeknél, de nálunk még mindig más parancsol, és többnyire hülyeségeket, ami egyébként totálisan mindegy, mivel a parancsolgatás mellett annak elszabotálása a nemzeti sportunk. Parancsolgatás és morgás. Ha végre új címert terveznénk ennek a hazának, mindenképpen legyen központi eleme a zöld mezőben éppen semmit sem csináló magyar, aki a főnökét anyázza magában, miközben a heréjét vakarja zsebén keresztül. Két oldalt aranypáviánok, felül minimum négy szent korona!
Nadeakkor 48 és 56?!? – kérdezhetik önök, illetve kérdezhetnék, ha hagynék rá időt, mert távolról tényleg úgy tűnik, hogy néha-néha, kivételes pillanatokban a magyarok (Sissy népe, Ferenc József népe, Rákosi népe) felemelik fejüket, dacosan sanyargatóik szemébe néznek és azt kiáltják: elég volt!
Nem kiáltják azt.
A magyar nép története folyamán számos nemzetet, törzset, népet asszimilált, és ezek az importgének – mielőtt teljesen elsimulnának és magyarrá alakulnának – néha kifejtik hatásukat. Petrovicsok, Kohnok, Bogdanovitsok, Korbulyok és Grószok kiáltják azt, hogy elég volt, mintegy kétségbeesett, bár kétségtelenül emlékezetes gyászjelentést egykori nemzetükről, még egyszer utoljára, mielőtt magyarokká alakítaná őket az idő és a vegyes házasságok, éghajlat, ivóvíz, mittudomén, mi van itt, amitől ilyenek lettünk és leszünk, még egyszer beleordítanak a parancsolgatók pofájába, hogy nem addig a’!, aztán elnyeli őket a magyarság örökké sötét óceánja.
Örmények, kunok, rácok, zsidók, cigányok, mindenféle szlávok, törökök és németek vagyunk, mégis tökéletesen tisztán, romlatlanul és megingathatatlanul magyarok. A magyarság génállománya egyedülálló erővel bír (kivéve a kommunistákat, mert nekik ez a nemzetre rárontás van beprogramozva a haza genetikusa és első számú szorongója, doktor Kövér szerint legalábbis), bármi belekerül, vagy akárcsak megközelíti, abból előbb-utóbb, de inkább előbb krumplistészta lesz, ez a pontosan felfoghatatlan, de jól definiálható massza, Kádár népe, ja.
Egyáltalán nem véletlen, hogy a magyar nép és Orbán Viktor ilyen szépen egymásra találtak, bár előbbi ösztönös sodródással, míg utóbbi sunyi manipulációval érkezett a találkozási pontra, de ott aztán felismerték a másik szemében a tökéletes társat, és azóta elválaszthatatlanok...