HUPPA
Szerző: SZELE TAMÁS
2019.01.14.
Hát eljött ez a nap is, mármint a tegnapi, mikor megtudhattuk Simicska Lajosról – mit is tudtunk meg? Nagyjából ugyanazt, amit mindig is tudtunk. Mégis, ahogy az olvasó egy helyen látja a Simicska-sagát, összefüggően ábrázolva, mintegy folyamatában, lehetőséget kap arra, hogy megértse mi történt a szeme láttára az elmúlt évek folyamán.
Lehetőséget kap a megértésre, de a nagy többség nem él vele: az írás tegnap jelent meg a Direkt36-on, tőlük vette át a 444, én is ott olvastam, és mindenki onnan vette át – az olvasói reakciók, magyarul kommentek többsége siralmas szellemi állapotról árulkodik. Gyanús, hogy nem a mezei poloskák árasztották el tavaly a Kárpát-medencét, hanem az agyrágó bogarak, ám azóta már táplálék híján éhen is haltak, ugyanis amire csak ráakadtak, felfalták. A különös sáskajárás következménye lehet az, hogy a kommentelők többsége vagy leragad annál, hogy „egy brancs ezek mind”, amit már harminc éve tudunk, vagy forradalmár hevülettel jelenti ki, komoly újdonságként, miszerint Simicska 1 G, amit szintén harminc éve tudunk. Én legalábbis: a nagyközönség meg huszonegy éve, a Hosszú Bájtok éjszakája óta.
Hát, ha itt tartunk, és ennél több nem jut eszünkbe, tényleg jobban tesszük, ha visszaülünk a sárba és folytatjuk lábujjaink számolgatását…
Magát az írást valószínűleg kevesen olvasták, ugyanis dicséretesen hosszú és részletes. Lehetne részletesebb is, csak akkor még ennyien sem olvasnák el. Nekem magamnak nagy bánatom volt a minap, mikor egy köztiszteletben álló művész, közéletünk kiemelkedő szereplője azzal osztotta meg egy írásomat, hogy „túl sok benne a betű a mai olvasónak”. Nem válaszoltam neki Mozarttal, hogy „csak annyi, amennyi okvetlenül szükséges”, nyeltem egy keserűt, és elképzeltem, ő hogy oldotta volna meg a feladatot: valószínűleg vagy rosszul vagy sehogy. De hát nem ezért szeretjük (mert szeretjük).
Szóval, az anyag hosszú, én is inkább a lényegre térnék. Nagyon kevés exkluzív információ van benne, azok sem a legfontosabbak. Akkor lássuk.
1. Kezdjük azon, hogy a Fidesz már 1993 óta „okosban” oldotta meg a pártfinanszírozást. Már a Fico Kft. ügyei sem voltak tiszták, a székház-üggyel lett véglegesen cemende a korábban mindenki által körülrajongott szűzből, akkor fordultak szembe a sajtóval is – és akkor döntött úgy Orbán Viktor, hogy jobbfelé fordítja a szekerük rúdját. De ne feledkezzünk meg Josip Tothról, Kaya Ibrahimról, Varga Tamás autókereskedelmi ügyeiről… szóval, már az 1990-es évek első felében elég sok mocskos ügyük volt. Ez azonban pénzről szól, ez nem vicc, mint a politika: okos ember kellett a gazdasági mocsár koordinálásához. Ez volt Simicska, aki munkásságának első szakaszát a Hosszú Bájtok Éjszakájával koronázta meg, midőn huszárosan kikapta az akkor még APEH nevű adóhivatal számítógépes rendszeréből az összes, pártjára nézve kompromittáló adatot. Könnyen tehette, lévén épp ő volt akkor az APEH elnöke. A 2002-es bukás után még sokkal fontosabb lett minden fillér – hiszen Orbán nagy visszatérést tervezett, ami sajnos sikerült is neki. Ehhez kellett a polgári körök hálózata, kellettek a vastagon megfinanszírozott 2006-os zavargások és – kellett az a médiabirodalom, amit Simicskáról neveztek el később. Ha akkor nincs pénzük, ma nincs NER.
2. De volt, bőséggel: így aztán olyan hatalmas apparátus harcolt nyolc évig a hatalomért, amilyenre ritkán volt példa a magyar történelemben. Harcoltak, méghozzá elvtelenül, minden eszközt bevetve: szokás manapság minden egyébbel együtt a Hír TV akkori dolgait is elfelejteni, de az azért mégis felejthetetlen pillanat volt, mikor Császár Attila bejelentette a tévéostrom helyszínéről, hogy „forradalom van”. Nem az volt, de így sikerült megalapozni a legendát. Igaz, akkor még élt Finkelstein mester, aki felhívhatta a figyelmet a média fontosságára – a Fidesz politikai ellenfelei, de főként az MSZP még 2010-ben is ott tartottak, hogy felesleges egy fityinget is kidobni a sajtóra, felesleges választási kampánnyal foglalkozni, őket tessék ingyen szeretni. Ami romantikus ötlet volt, csak abszurd, ugyanis az akkori kormányzatot még pénzért is nehéz lett volna – ahogy a mostanit meg elképzelhetetlen. Ingyen is, pénzért is. Azért pénzért még akad, akiknek megy. Egy darabig.
3. A 2010-es győzelem után megkezdődött az ország teljes átalakítása vagyis tönkretétele. Jóllehet Simicska volt a motorja a győzelemnek, és ennek megfelelő részt is kapott az osztozkodáskor, hamar megmutatkozott a tény: a Fidesz apparátusát nem békére tervezték. Ez a szervezet csatázni, győzni tud, de békésen gazdálkodni nem. Mellesleg, ennek is köszönhetjük a mostani, agyonhiszterizált, túlpolitizált állapotokat. Állandóan harc folyik, állandóan győzünk, állandóan megállítjuk vagy Brüsszelt, vagy Sorost, vagy a migrációt, vagy a bécsi gyorsot fél kézzel, ugyanis ez egy harci alakulat, ez nem tud szántani, vetni, kereskedni – és a párton belül is katonai demokrácia van. Miért nem volt ez jó Simicskának?
4. Azért, mert nem számolt sem ő, sem más azzal, hogy a politikai hatalom és a gazdasági hatalom szoros kölcsönhatásban van egymással. Simicska, mint az az ember, akinek szó szerint minden a nevén volt, médiabirodalomtól Sajó kutya óljáig, hirtelen olyan helyzetbe került, hogy beleavatkozhatott – és önérdekét szem előtt tartva bele is avatkozott! – a kormányzati munkába. Tehette, de kellett is tegye, hiszen egyes logikátlan lépések a saját anyagi érdekeit épp úgy fenyegették, mint az egész ország gazdaságát. Tulajdonképpen az volt számára ésszerű, ha inkább az ő emberei ülnek a megfelelő székekben, mint a Párt emberei, akik olyan hülyék voltak a gazdasághoz, mint száz pár rendőrcsizma. A régi, hadakozós időkből megmaradt a hatalma ahhoz, hogy cselekedhessen – de ez nagyon kezdett nem tetszeni Orbán Viktornak. A miniszterelnök már 2011-ben elhatározta a szakítást leghűségesebb brigantijával, csak akkor ez nem lett volna még okos dolog. De Simicska is látta, hogy nem lesz hosszú ideig főkegyenc, és ezért szívesen átadta volna a vállalkozásait – csak épp nem ingyen.
Végül is pont ez történt, csak teljesen másként, mint a felek tervezték.
Ugyanis a nevezetes, 2014. áprilisi Orbán-Simicska találkozón a minielnök feltételeket (is) szabott a művelethez, mint például az Index leállítását, az RTL Klub felvásárlását. No ja, ő sohasem hallgattatná el azt, akinek más a véleménye… Simicska még üzleti szempontból is ráfizetésesnek találta a javaslatokat, mire fel Orbán nyíltan közölte: akkor megoldja a Roszatom segítségével.
5. Kalasnyikov ellen márpedig nincs orvosság, de az oroszokkal társulni sem lehet, ha hosszú életűek akarunk lenni: Simicska hazament, és némi vívódás után meghirdette a G-napot. Amit nem is akart így, ilyen formában meghirdetni, de egy, a száján kicsúszott káromkodás miatt mégis ezen a néven vonult be a történelembe a dátum, amikor a magyar ellenzék hosszú, tömött sorokban elindult Simicska Lajos hátsó fele irányába, lingváris tisztogatás céljából.
Ugyanis mindenki azt hitte: az üzletember megbolondult, és elöl akart állni a sorban, mikor majd osztják a dotációt. A Megváltó Simicska legendája még tavaly is ereje teljében tombolt az ellenzéki oldalon, mindenki várta az „atombombát”, ami végképp diszkreditálja Orbánt, Dárius kincsét, ami majd megmenti „az ellenzéket” a vereségtől és utáni mindenki hepi lesz, majd belelovagolunk a lenyugvó napba, vonósok kíséretével. Soha nem létezett az az atombomba.
És Simicska tanújelét adta annak, hogy üzletember, nem politikus.
A castingen tolongó politikai szervezetek közül pont olyan szempontok szerint választott, mintha üzleti versenytárgyaláson lenne. A Jobbik volt a jelentkezők közül a legnagyobb létszámú, bennük látszott a legkomolyabb potenciál, tehát – ezt a céget vette meg. És neki is látott az átprofilírozásához, csak most nem annyiról volt szó, hogy óvszer helyett ezentúl labdát gyárt a gumigyár: a politika nem üzlet, még ha sok köze is van hozzá, a Jobbik politikai múltja olyan mértékben volt mocskos és vállalhatatlan, hogy azt ember nem tudta cukivá tenni. És maga a párt se nagyon igyekezett hozzászokni a késhez-villához-meisseni porcelánhoz. A bukás garantált volt.
6. A többit tudjuk: Simicska nem buta ember, látta, hogy nem fog győzni, a puszta anyagi befektetés itt már nem elég, először visszavonult, magányát csak néhány, talán kissé ittas közterületi festegetéssel törve meg, majd fel- és eladott mindent, hátha a győztes falka megkíméli létét és jólétét. Ennek két következménye volt: egyrészt a magyar belpolitika elveszítette egy legendáját (melyben én magam sosem hittem), másrészt mérhetetlenül megkönnyítette a magyar sajtó általános beszántását. Hiszen az általa eldobott, magukra hagyott orgánumok automatikusan szűntek meg vagy kerültek kormánykézbe, a sajtópiac tökéletesen felborult és így jöhetett létre komolyabb akadályok nélkül (meg Puch László vendégszereplésének köszönhetően) a mindenek fölött elterpeszkedő Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány.
Eddig tart a cikk, bár a saját szempontjaim alapján mutattam be az eseményeket.
Itt tartunk most...
