UTÓVÉDHARCOK HELYETT – A KULTURÁLIS SZABADSÁG ÁRA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: RÁCZ I. PÉTER
2019.12.29.

Az indulatok és a sok esetben terméketlen viták helyett talán érdemes bizonyos távolságból szemlélni a jelenlegi kulturális változásokat vagy az azokat előlegező folyamatokat, mert így az állandó meglepődést, amit a 10 éve tartó kormányzati átalakítás kelt, magunk mögött hagyva a kultúra olyan szegmenseire láthatunk rá, melyeket a „kultúrharc” többnyire elfed. Barna Emília és Szarvas Márton kultúrszociológusokkal beszélgettünk.

Az új kulturális törvénytervezettel nem szimpatizálók Madách téri tüntetése idején sokan tették rá a Facebook-profiljukra a monoszkóp hátterű, „A kultúra nemzeti alap” feliratot. Hangzatos szlogen, de manapság sokan a társadalmi egység létezésében sem hisznek, pláne nem az igen heterogén kultúra közösségformáló erejében. A nemzeti színezet pedig szintén devalválódott nem kevés ideje. Mit érthetünk mégis magyar kulturális minimumon?

Barna Emília: Az egyetemen a kultúraszociológia-kurzust is azzal kezdjük, hogy a kultúrának többféle lehetséges definíciója van. A hagyományosan értett meghatározás elsősorban a magas művészeteket foglalja magába, a kultúrpolitika jórészt ezzel foglalkozik. Ellenben a kulturális antropológusok, a szociológusok a sokkal tágabb értelemben vett fogalommal dolgoznak. E szerint a kultúra a mindennapi élet egészét magába foglalja, és ilyen értelemben annyiféle magyar kultúra létezik, amennyiféle közösség a társadalomban, és pontosan annyira egyenlőtlen, mint maga a magyar társadalom. Ezt az egyenlőtlenséget az iskolarendszer, az oktatáshoz, a művelődéshez való hozzáférés lehetőségei formálják igen erőteljesen. A különböző kulturális ízlések jól jellemeznek különböző társadalmi osztályokat. Ízlésszociológiai szempontból a legitim kultúrát az elit kulturális ízlése szabja meg – ennek elérése nem könnyű, a számukra művészi-kulturális értékkel bíró alkotások értelmezéséhez bizonyos kódok szükségesek, amiket egyrészt az otthoni szocializációval, másrészt az iskolai oktatás segítségével lehet elsajátítani. A legitim státust az biztosítja, hogy az alsóbb osztályok is elfogadják ezt az értékítéletet, noha nem fogyasztják az adott kulturális terméket. Tehát például az is kimagaslónak tartja Bartók zenéjét, aki maga nem szereti és nem is hallgatja, nem jár klasszikus zenei koncertekre, inkább lakodalmas muzsikát hallgat.

Szarvas Márton: Érdekes jelenség – anomália – e téren a jelenlegi trash kultusz, amikor középosztálybeli, magas kulturális tőkével rendelkező fiatalok kisajátítják az elnyomott osztályok ízlésvilágát, zenéjét. Most globálisan nagy divat a gopnyik kultúra, ami a kelet-európai lakótelepi suhanc öltözködését és zenei ízlését részesíti előnyben. A használat révén az egyenlőtlenséget is kisajátítva, ám mégis más jelentéssel. 

B. E.: Korábban a rapzene kapcsán is hasonló mutatkozott, nem csak abban a közegben hallgatták előszeretettel, ahol megszületett. A fehér középosztálybeliek ezzel a nyitottságukat, a toleranciájukat nyilvánították ki a szegény, hátrányos közegbeli, eltérő etnikum sorsa, küzdelme iránt...

ITT OLVASHATÓ