Szerző: SZÜDI JÁNOS
2019.12.21.
Hazánkban az ügynök szóról nem a házaló, nem a hírszerző jut az emberek eszébe, hanem az, aki besúgóként segítette a rendőrség, egészen pontosan az Államvédelmi Hatóság, majd a Belügyminisztérium állambiztonsági szolgálata munkáját, az ellenzék megfigyelésében, „fülön csípésében”. A kialakult sztereotípia szerint, az ügynök rossz ember, méltó a társadalom megvetésére, ám az ügynökkérdést sem lehet fekete-fehér válaszok alkalmazásával megoldani. Bár az ügynöklista nyilvánosságra hozatala és ehhez kapcsolódóan az ügynökök közfunkciókból történő kitiltása ügyében többször csaptak össze a politikai pártok, indultak vizsgálatok, készültek törvényjavaslatok - mindeddig eredménytelenül –, az ügynökkérdés érdemi megvitatása, mint annyi más ügyé, elmaradt. Amikor véletlenszerűen kiderült valakiről, hogy ügynöki tevékenységet folytatott, a politikai széljárástól és a politikai hovatartozásától függően vált az illető páriává, vagy úszta meg a leleplezést szerecsenmosdatással.
Miután az ügynöki rendszer felszámolása óta közel harminc év telt el, miután az emberi méltóság az ügynököt is megilleti, miután soha, senki nem kérte a kémek jegyzékének nyilvánosságra hozatalát, miután a magyar jog ismeri az elévülés intézményét, miután (a kémkedés ügynöki tevékenységgel ellentétben) a besúgás ügynöki tevékenység soha nem volt bűncselekmény, érdemes lenne elgondolkozni magán az ügynökjelenségen. Ki, miért vált, válhatott ügynökké? Milyen hatással van az „ügynökösdi” az ügynök életére? Nem kizárt, a válaszok ismeretében nem az lesz a központi kérdés a jövőben, lehet-e közszereplő, aki ügynök volt, hanem az, mit kell tenni annak érdekében, hogy ne keletkezhessen többé ügynöklista?
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.