SÚLYOS POLITIKAI HIBA, HA AZ ELLENZÉK NEM KÜZD A TB-TÖRVÉNY ÉS AZ EGÉSZSÉGÜGYI RENDSZER MAGÁNOSÍTÁSA ELLEN

MÉRCE
Szerző: SZŰCS ZOLTÁN GÁBOR
2019.12.16.

Egy év telt el a rabszolgatörvény elfogadása és az ellene indult tiltakozások kezdete óta. A megmozdulásokról akkor úgy gondoltam, új korszakot hoztak az Orbán-rezsim elleni küzdelem történetében.

Bizonyára sokak számára – elsősorban a baloldalon – így is volt, még ha közülük sokan úgy is tekintenek a történtekre, mint egy alapvetően félresiklott vállalkozásra, amelyben a pártok hamarosan „meghekkelték”, és új irányba (szó szerint: a Kunigunda utca, képletesen: a fehér sapkás tiltakozások felé) terelték az eseményeket. Ha úgy vesszük, ez se kevés: akkor kezdtek az ellenzéki pártok először úgy viselkedni, mint akik megértették a választók 2018 április utáni érzéseit, és egy többé-kevésbé egységes antiorbánista ellenzékként, nem pedig egymással rivalizáló klikkekként léptek fel.

Ha tetszik, a rabszolgatörvény elleni tiltakozás volt a főpróba a rezsimet kellemetlenül meglepő EP-választáshoz, majd a rezsim hívei szemében már – némiképp túlzóan – vereségnek tűnő önkormányzati választásokhoz. Érthető az is, miért történt ez így.

Kiderült, hogy a rezsim potenciális ellenzékén belül a pártok még mindig a legszervezettebb, legcéltudatosabb politikai aktorok, és ha az egyetlen, velük többé-kevésbé összemérhető szervezettségű csoportnak, a szakszervezeteknek nincsenek hosszabb távú kormányellenes céljai, akkor az emberek megunják majd, és hazamennek, és egyedül az ellenzéki pártok maradnak a színtéren. (Egyébként a szakszervezeteknek elvben lehetnének ilyen, „NER-ellenes” céljai, de érthető, miért nincsenek: mert meglehetősen gyakorlatias, tranzakcionista logikát követnek, nem valamilyen átfogó ideológiai víziót, ezért a kézzelfogható apró eredmények és a státusuk megőrzése fontosabb számukra, mint nagyon sok minden más.)

Igaz, a pártok így is kényszerpályára kerültek, hogy a választók érdeklődését fenntartsák maguk iránt, de azért annyit elértek, hogy a közvélemény figyelmét a pártok számára érdekesebb témák, mindenekelőtt a választási koordináció felé fordítsák.

Érdekes kérdés, hogy mit jelentenek ezek a fejlemények a baloldal számára. Biztosan jelentett valamit a szerveződésük szempontjából, és egy markánsan baloldali program, baloldali jelszavak és baloldali identitás nyílt felvállalása szempontjából. De ezzel együtt sincs Magyarországon külső megfigyelő számára érzékelhető méretű, demokratikus szocialista vagy egyéb markánsan baloldali pártszerveződés, pláne nem tömegmozgalom.

Néha arra gondolok, a rabszolgatörvény elleni tiltakozás utótörténete akkora frusztrációt okozott sokak számára ebben a körben, hogy erre visszahatásként elkerülhetetlenül meg fog születni valami, ami több lehet végre, mint egy tipikus magyar kispárt – egy tagság nélküli értelmiségi szerveződés: csupa tábornok, közkatonák nélkül, az ellenségekről és árulókról összeállított hosszú képzeletbeli listákkal, a trú és a fék baloldaliság megkülönböztetésére kifejlesztett csalhatatlan tesztekkel. De most még biztosan nem tartanak itt az események...
ITT OLVASHATÓ