ORBÁNNAK KIFIZETŐDŐ, HA VIDÉKI FIÚNAK MUTATJA MAGÁT

HÍRKLIKK
Szerző: NÉMETH PÉTER
2019.12.30.

„Hatalomra kerülése óta eltelt kilenc év, és most úgy tűnik, hogy a „plebejus” miniszterelnök – miközben a legegyszerűbb eszközökkel kampányol – szeretné felvenni ezeket az arisztokrata szokásokat” – nyilatkozta Bozóki András egykori kulturális miniszter, a V21 csoport tagja a Hírklikknek. Az új kultúrharc is ezt a célt szolgálja, amelyhez, mint mondja most harcos, lelkes, ifjú katonákra van szüksége, akik kritikátlanul végrehajtják a parancsait. Összességében - állítja Bozóki - Orbán megpróbál egyensúlyozni az elitizmus és a populizmus között. Az interjú eredetileg május 18-án jelent meg a Hírklikken, ennek a szerkesztett változatát olvashatják most.

- Mikor adatott volna meg önnek a lehetőség, hogy 3.5 milliárd forintért Renoir képet vásároljon a Szépművészeti Múzeum számára?

- Nem emlékszem arra, hogy miniszterként ilyesmire lehetőségem nyílt volna. Viszont – többek között – jelentős lépés volt, hogy visszahoztuk Moszkvából, amit a sárospataki könyvtár gyűjteményéből évtizedekkel korábban elvittek.

- Emlékszem rá, nagy siker volt.

- Nagy siker volt, és nem került ennyibe.

- De önmagában elfogadhatónak tartja, hogy ennyi pénz adjon ki az állam, amúgy nyilván nagyon értékes festményre?

- Hihetetlenül nagy összegről van szó. Tudom, hogy a Szépművészeti Múzeum egyes alkotások miatt bajban van, mert a tulajdonosok próbálják visszaperelni ezeket. Ha a perek sikerrel járnak, a múzeum gyűjteménye szegényebbé válik.Talán emiatt sikerült meggyőzni a miniszterelnököt egy világhírű festmény megvételéről. A Seuso-kincsek visszaszerzése is jelentősebb összegbe kerülhetett, azokat annak idején mi is vissza akartuk vásárolni. Örülök, hogy a kincsek végre visszakerültek az országba, ahonnan elhurcolták azokat. Ez elfogadható. A Renoir-kép… Nos, nehéz erre jó választ adni.

- Nyilván kultúremberként, miniszterként nehéz. Már csak azért is, mert ebben a minőségében talán üdvözölnie kellene egy ilyen kulturális érték megszerzését. Mégis felvetem: nem túlzás-e ez a vásárlás? Vajon nem a miniszterelnök imázsépítésének része a hatalmas összeg elköltése?

- Amikor meghallottam a hírt, arra gondoltam: révbe ért ez a vezető réteg. Először azok a rekvizitumok (luxuslakások és luxusautók; balatoni nyaralók, fitneszklubok, saját tulajdonú kempingek és horvátországi yachtok) voltak számukra fontosak, amelyek az újgazdagoknak tetszeni szokott, majd ezeket követték a kastélyvásárlások. Ez a folyamat megy most tovább, következnek az értékes műtárgyak. Amikor a fertődi Esterházy-kastély felújítása szóba került, azzal, hogy a kastélyhoz kapcsolódó műtárgyak is a helyükre kerülnek, azt hittem, európai léptékű megoldás születik, de végül nem ez történt. Ezzel szemben a Renoir-festmény megvásárlása jóval egyszerűbb lépés: veszünk egy híres festményt, és lehet vele fényképezkedni. Nagyon magas labdát csapnék le, ha azt mondanám, hogy egészségügy, oktatás, leszakadó régiók, elszegényedés, azaz másként is el lehetne költeni ezt a temérdek pénzt. De, ha erről beszélnék, azzal vádolnának, hogy populista, demagóg vagyok.

S persze én különösen ne beszéljek a kultúra ellen… De a kultúra nemcsak festmények vásárlását jelenti, hanem olyan közösségi cselekvéseket, művészeti tevékenységeket, amelyek boldogabbá vagy teljesebbé teszik egy társadalom életét. A leszakadó régióban megvalósított kulturális események és beruházások is lehetnek olyan fontosak, mint egy-egy remekmű kiállítása a Szépművészeti Múzeumban.

- Sokféle szerepében szólítom most meg: volt miniszterként, politológusként, elemzőként, sőt egykori fideszesként. Mennyire tekinti fontosnak a kultúrharcot az orbáni politika? Egyáltalán, miről szól ez a kultúrharc?

- Több dologról. Egyrészt szól az Orbán körüli politikai csoportok változásáról. Stabilan ott van mellette Áder, Kövér, Kósa, Rogán és Szíjjártó, a többiek viszont gyorsan váltogatják egymást. A mostani kultúrharcban Orbán megengedte, hogy az ifjú janicsárok nekimenjenek a konzervatívok derékhadának. Itt tehát már nem a baloldaliak, meg a liberálisok elleni támadásról van szó – ezek voltak az állami egyetemek, egyes szakok, a CEU, vagy most az Akadémia elleni attakok – itt már a saját emberek elleni harc zajlik. A Petőfi Irodalmi Múzeumot nem egy szélsőbalos figura vezette, hanem Prőhle Gergely, akit az orbáni kultúrpolitika ültetett oda. De már ő sem bizonyult megfelelőnek. Mintha a miniszterelnök szabad pályát nyitott volna az új generációnak; engedélyt adott arra, hogy nekimenjenek olyanoknak is, akik eddig a Fidesz politikáját képviselték. Úgy látom, hogy a Heti Válasz megszüntetése óta ez a felülről indított, új generációs, jobboldali letámadás zajlik. Orbánnak most harcos, lelkes, ifjú katonákra van szüksége, akik kritikátlanul végrehajtják a parancsait, sőt még túl is merészkednek rajtuk. Emlékszem Orbán megjegyzésére, amikor azt mondta, itt az ideje, hogy a politikai változások eredményeit kulturális keretbe foglalja. Vagyis a politikai változás már nem elég, mert a korszaképítéshez meg kell vetni annak kulturális, ideológiai alapjait. Ennek számos praktikus vetülete van, például új történeti intézetek létrehozása, új művészeti akadémia létesítése, és más új intézmények alapítása, amely fokozatosan kiszorítják a régebbieket. Fontosnak tartotta a kormányfő, hogy miként a Horthy-korszaknak, az Orbán-korszaknak is legyen egy kulturális vetülete. Ő már 2009-ben Kötcsén kijelentette, hogy az értékviták ideje lejárt, a centrális erőtérben, a hatalom a nép felhatalmazásával uralkodik, és mindenki más marginális szereplő. Orbán ilyen megjegyzéseit föl lehet fűzni egy logikai láncra: „a haza nem lehet ellenzékben”, például arról szólt, hogy ő nem lehet ellenzékben, mert ő képviseli a nemzet és a kereszténység értékeit Európában. Summa summárum: domináns, hegemón kultúrát akar megalapozni...

ITT OLVASHATÓ