Szerző: KUSLITS SZONJA
2019.12.14.
Hiába keresünk munkát, szinte esélyünk sincs, mivel nincs lakcímünk, a hajléktalanokban pedig nem bíznak az emberek – a hajléktalanok kriminalizálása ellen szervezett tüntetésen mondja ezt egy asszony, aki 30 éve került az utcára. Az ő és sorstársai helyzetén az alkotmánybírák legutóbbi döntése csak még tovább ront. A megoldás azonban nem csak nálunk, az Európai Unió egész területén komoly nehézségekbe ütközik.
Több tízezer ember vonult utcára, mikor a Fidesz öt évvel ezelőtt azt tervezte, megadóztatja az internetezést. Hétfőn ezrek gyűltek össze a fővárosi Madách téren, hogy (egyébként nagyon helyesen) kiálljanak a szabad színházak mellett és a kulturális élet szétverését jelentő fideszes törvénymódosítással szemben. Az egy nappal későbbi, a hajléktalanság kriminalizálása ellen szervezett tüntetésen azonban már csak pár száz ember toporgott a hidegben a Széll Kálmán téren, az emberi jogok világnapján. A tüntetés résztvevői arra próbálták felhívni a figyelmet, hogy a nincstelenség nem választott életforma, hanem a társadalmi kirekesztettség állapota, amit nem szabadna büntetni.
„Lakatosné Jutka vagyok, harminc éve hajléktalan – kezdi felszólalását egy középkorú nő. – Ma Magyarországon 32–35 ezer között mozog a hajléktalanok száma, miközben országos szinten mindössze 11 900 ágy érhető el a rászorulóknak. Két lehetőség van: élősködőktől fertőzött, túlzsúfolt szálló vagy a börtön! (A parlament ugyanis tavaly úgy módosította a szabálysértési törvényt, hogy börtönnel is büntethető, aki »életvitelszerűen« az utcán tartózkodik – szerk.) A jelenlegi alkotmánybírák szerint ez vagy legfeljebb ez jár a politikai közösség legszegényebb tagjainak… Azért vagyok ma itt, mert az életem a tét… A hajléktalanság nem bűn, hanem állapot.”
Valaha Jutkának is volt fedél a feje felett, igaz, állami gondozott gyermek volt, aki családon belüli erőszak áldozata lett, az első házassága után pedig albérletbe került, ám mikor megszűnt a munkahelye, nem tudta tovább fizetni a lakást. „Lakcím nélküli lettem, és ha Magyarországon valaki lakcím nélküli, az »nem megbízható« ember, nem kap munkát, vagy csak nagyon nehezen, feketén” – meséli az asszony, akinek óriási erőfeszítésbe került talpon maradni. Jelenleg a Menhely Alapítványnál dolgozik napi 4 órában, és több mint húsz éve magánterületen, egy kunyhóban élnek a férjével, ahol télen sparhelttel fűtenek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.