Szerző: -KB-
2019.12.30.
Az év utolsó előtti napján több színház megkapta a kormánytól a kultúrtao pótlására benyújtott pályázata elutasítását: miután a kormány milliárdokat osztott szét az arra a saját pályázati kiírása alapján sem jogosult szervezetek, például önkormányzatok, tűzoltó egyesületek vagy az Egységes Magyar Izraelita Hitközség között, az indoklás szerint
FORRÁSHIÁNY
miatt nem jutott az előadó-művészeti szervezeteknek az előadó-művészeti többlettámogatásból.
Az Index információi szerint több színház is kapott az azonos szövegű elutasításból; a kultúrtao megszüntetésének egyik legnagyobb vesztese, az Átrium közzé is tette a nekik írt levelet:
Tárgy: Értesítés elutasított egyedi támogatási kérelemről
Tisztelt Szervezet!
Tájékoztatjuk, hogy az 2019. évi Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása program keretében benyújtott, EMT-TE-19-0581 azonosítószámon nyilvántartásba vett egyedi támogatási kérelme a Támogató fejezeti kezelésű előirányzatok gazdálkodási, kötelezettségvállalási és utalványozási, felosztási szabályzatában meghatározott döntéshozó által meghozott döntése alapján elutasításra került.
Az elutasítás indoka: forráshiány.
A döntéssel kapcsolatban kifogás, méltányossági kérelem nem nyújtható be.
A levelek ironikus módon ugyanaznap érkeztek meg, amikor az előadó-művészeti szervezeteknek szánt támogatásból félmilliárd forintot kapott a fideszes vezetésű 17. kerület önkormányzata, valamint a nemrég kormánypárti irányba állított Petőfi Irodalmi Múzeumnak is jutott 415 millió forint, noha a pályázati kiírás szerint egyikük sem pályázhatott volna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.