Szerző: DÉSI JÁNOS
2019.12.28.
Ahogy azt illik ilyenkor i’tenhívő, vallásos lelkületű focistának, a szotyihéjat ügyesen kiköpve mérleget készít az ember így az év végén.
Ugye itt van rögtön a felebaráti szeretet, amely önzetlen és hófehér, mint a frissen fejt tej.
Vegyük Lőrinc barátot, aki pár száz milliárdot tisztán nyilvánvalóan keresett az évben, de lehet, hogy többet is. Ez még akkor is öröm és boldogság, ha éppen Lőrinc barát szíves közléséből tudjuk, hogy neki aztán nincs üzleti kapcsolata a miniszterelnökkel. Ugyan már, honnan is lenne? Nem úgy van az, hogy gyerekkori barát és akkor rögtön őt kérjük meg strómannak.
Lőrinc, emlékszel, mennyit nevettünk, amikor titokban dohányoztunk a ház sarkánál, és az apám úgy elvert? No, akkor itt van egy erőmű, tedd el nekem pár hétre, aztán majd beszélünk. Család jól van?
Szóval Lőrinc szépen hízik nekünk itt az Európai Unió zsírján ( le a brüsszeli brüsszelitákkal), csak így tovább, fiatal barátom, jövőre még nagyobbak leszünk.
És aztán mi történt?
Épült egy szép stadion, különösen éjszaka csudás, amikor ki van világítva az arra járó éjjeli baglyok és ufók legnagyobb örömére.
Szép nagy stadion és szerencsére igen sokba került – mert egy stadion akkor jó, ha drága, bárki megkérdezheti ezt Mészáros Lőrinctől, aki a zseb a rendszerben.
Jó, a csapatot elverte az amúgy pénzen vett ellenfél, de sebaj, az aranylábú fiúk talicskában tolják haza a lóvét – és olyan is van köztük, aki még meg is tudja számolni.
De nem ez a lényeg, hanem, hogy a felcsúti utánpótlás-akadémia is szépen hozta az elvárt számokat. Néhány milliárd, amiért ki lehetett osztani pár állami megrendelést, jó a rendszer, bár néha kis reformra szorul, hogy senki ne bízza el magát.
Aztán mi volt még? A CEU ugye Bécsben. Az Akadémia a levesben. Nem kell annyit okoskodni.
Az iskolák egyre nagyobb része egyházi kézben – ez fontos, mert ott még tudják mi a dörgés. Le a lázadó ifjúsággal. Le a szabadsággal. Rend, csend, fegyelem.
A színházak már nem nagyon fognak okoskodni. Szorítóba kerültek, néha csavarunk rajta egyet, oszt jónapot.
Idén már csak a Civil rádiót tudtuk bezáratni, más már alig maradt, és PR-marketing-osztály reklamációt nem fogad el. Aki nem azt gyűlöli, akit mi mondunk, az rövidesen nem is lesz.
A gyerekek is köszönjük, megvannak, csurran-cseppen nekik is, hol egy Andrássy úti háztömb, hol vidéki kastélyocska, hol egy divatszabóság – hát játsszon a gyerek, ha annyira akar.
Eldicsekedhetnénk még a kórházakkal, meg, hogy ott miként megy az élet macisajttól – adósságig. De a szerénység nekünk alapkövetelmény, nem tehetünk róla, hogy mi mindent tudunk és merünk.
Jó, október 13-án akadt egy kis megingás. Ez a legnagyobbakkal is elő szokott fordulni. De vegyük ennek is a jó oldalát. Akad egy újabb ellenség, amit lehet aprítani. Ó, mert a mi balga népünk azt szereti, ha itt harc van és férfias küzdelem – amiben mindig mi győzünk.
Mije van még ennek az önkormányzatnak? Színháza? Ide vele. Adóbevétele? Haha, azt ők csak úgy érzik! Hatósági jogai? Na nehogy már! Iskola, az nincs, remélem. De kapnak majd a pofájukra akkora csinos stadiont, hogy attól koldulnak.
Hát így élünk, éldegélünk itt. Szinte kolostori körülmények között. Épphogy néhány Nagy-Magyarország-térképre futja, meg hadseregfejlesztésre. Jó ott a százalék, és már fehér lovas órákat veszünk, ha szükség lenne rá.
Szeretet, mi csak azt mondjuk, szeretet. Majd két püspök megáldja nekünk – a tenyerünkből esznek, bármit megáldanak egy jó stadionért. (Meg azok a bespájzolt ügynökakták, - sátáni kacaj.)
Ráadásul új év, új ehetőségek. Csak tudnám miért kaptam most ajándékba egy Walesi bárdokat?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.