Szerző: VÖRÖS SZABOLCS
2019.12.06.
- Egyszerre nagyjából 7500 ember tartózkodik az országban, a legelszántabbak többször is nekifutnak a horvát határátkelésnek.
- Klasszikus menekült már nem nagyon van, ez már kőkeményen gazdasági migráció.
- Közülük 800 embernek ad otthont egy aknamezőre telepített tábor; az ottani körülményeket az ellenségeinknek sem kívánnánk.
Alighanem akkor is rájönnék, hol vagyok, ha a Zágráb–Bihács autóbusz utasaként Horvátország és Bosznia-Hercegovina között nem kéne a két határőrbódé előtt libasorba állnom, hanem délutáni alvásból ébrednék egy schengeni határátlépés után. A viszonylag rendezett horvát hegyvidék római katolikus templomai után Bosznia szimbólumai összetéveszthetetlenek: török és szaúdi pénzből felhúzott modern mecsetek, az 1998-ban lecserélt, de az etnikai identitásnak ma is szerves részét képző fehér-kék-arany liliomos bosnyák zászló meg az autóbontókat jelző vulkanizer feliratok és a tőszomszédságukban téglákra felültetett, kerék nélküli öreg német autók. Az 56 ezer lakosú Bihács mindössze 15 kilométerre fekszik az uniós határtól, de hogy az EU-ból pillanatok alatt a valódi Balkánra érek, azt az autóbusz-pályaudvarnak nevezett betontorzó (egyszersmind hivatalos wifi-lelőhely) és a hegyvidéki köddel elegyedő émelyítő fafűtésszag is jelzi.
Ezektől eltekintve rendezett helységről van szó, a sétálóövezetté alakított belvárosban sorakoznak a kávéházak az ősi Fethija mecset tövében, a vízlépcsővel zabolázott Una folyó partján pedig esti randira megy Bakir és a csadoros Amina – fantázianevüket talán a friss lepényből, csevapból és joghurtból álló vacsoráért zarándokolva már az éhség mondatja velem...
Alighanem akkor is rájönnék, hol vagyok, ha a Zágráb–Bihács autóbusz utasaként Horvátország és Bosznia-Hercegovina között nem kéne a két határőrbódé előtt libasorba állnom, hanem délutáni alvásból ébrednék egy schengeni határátlépés után. A viszonylag rendezett horvát hegyvidék római katolikus templomai után Bosznia szimbólumai összetéveszthetetlenek: török és szaúdi pénzből felhúzott modern mecsetek, az 1998-ban lecserélt, de az etnikai identitásnak ma is szerves részét képző fehér-kék-arany liliomos bosnyák zászló meg az autóbontókat jelző vulkanizer feliratok és a tőszomszédságukban téglákra felültetett, kerék nélküli öreg német autók. Az 56 ezer lakosú Bihács mindössze 15 kilométerre fekszik az uniós határtól, de hogy az EU-ból pillanatok alatt a valódi Balkánra érek, azt az autóbusz-pályaudvarnak nevezett betontorzó (egyszersmind hivatalos wifi-lelőhely) és a hegyvidéki köddel elegyedő émelyítő fafűtésszag is jelzi.
Ezektől eltekintve rendezett helységről van szó, a sétálóövezetté alakított belvárosban sorakoznak a kávéházak az ősi Fethija mecset tövében, a vízlépcsővel zabolázott Una folyó partján pedig esti randira megy Bakir és a csadoros Amina – fantázianevüket talán a friss lepényből, csevapból és joghurtból álló vacsoráért zarándokolva már az éhség mondatja velem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.