Szerző: KARAFIÁTH ORSOLYA
2019.12.30.
...Nem tudtam bemenni az otthonba az ünnep egyik napján sem. Ilyen még nem fordult elő soha, hiszen tudtuk, a karácsony az karácsony, aki ilyenkor nem tolja oda a képét akár csak egy közös éneklésig, egy jókívánságig, egy futó ölelésig a családjához, az gonosztevő, utolsó gazember, az év közben se várjon se figyelmet, se almáspitét, se a piacon vásárolt ezt meg azt. Mert azt megemészti az ember, szónokolt a nagyi, hogy pogány banda lett az ivadékaiból, akik a templom közelébe se néznek, még ilyenkor sem; és azt is igyekszik elfogadni, hogy senkinek nincs ideje, mindenki rohan, lót meg fut, hogy ide ugrunk, oda ugrunk,
mint akiknek bolhacsalád költözött a valagukba,
de hát mire való ez a nagy rohanás, ő ezt soha nem értette, mert bár igaz, hogy ő már csak egy öregasszony, de azért képben van, okosabb is, mint sok fiatal, mégsem látja e rohangászás közepét; mitől rettegnek, miről maradnak le, jaj már!
Persze legyintettünk, hogy nagyi, megváltozott a világ, hogyan is láthatnád innen, a lakásodból. Mire felhördült, hogy nem csak itthon vagyok, megyek én a doktorhoz, a piacra és a templomba is; ami ezeken a helyeken nincs, az nem is létezik.
Ezzel a vitát lezártnak tekintette.
Amikor bekerült az otthonba, annyiban változott a párbeszéd, hogy azt kapta tőlünk: hogyan látnád innen a világ változását. Erre még csak nem is válaszolt, én meg rendre arra jutottam, hülye voltam, hogy egyáltalán felvetettem a dolgot.
A lényeg, hogy már az otthonban élt, amikor egy karácsonyon nem látogattam meg őt: bűn.
Csak Szilveszterkor jutottam be hozzá, nem is szóltam oda előtte, nehogy felhúzza magát a megérkeztemig. Hátha hat a meglepetés ereje, hátha elfelejt méltatlankodni. Az egyik ápoló elkapott a kapuban, hogy a nagyi nagyon feldúlt volt az ünnepségen, kitépte magát a forgatagból, azóta nem mozdul a szobából, nem a régi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.