Szerző: ILLE ISTVÁN
2019.12.30.
Lázár János a minap megkoszorúzta sírját. Hogy milyen apropóból, senki nem tudja. Mondjuk, most ért rá. Nomeg, most 100 éve vonultak be Budapestre Horthy különítményesei, akik ennek apropójából legalább ezer kommunistát, zsidót és egyéb, nekik nem tetsző polgárt gyilkoltak meg játékos pogromjaik során. Ezek szerint ez kétségtelenül megemlékezésre méltó esemény volt Orbánéknak.
1945-46-ban azért sikeresen elnyerte a legnépszerűtlenebb államférfi kitüntető címet, csak – igaz, szoros versenyben – Szálasi előzte meg. De mára a rendszerváltás prominensei – kezdve Antallal – eredményesen dolgoztak történelmi szerepének kifényesítésén és a II. Vh-ban betöltött szerepe átszerkesztésén.
Pedig Horthy volt, aki terület- és zsákmányszerző mohóságtól vezérelve belevitte az országot a vh-ba, holott ezt Hitler se nem követelte, se nem kérte tőle, ő ugyanis tisztában volt a magyar hadsereg állapotával és képességeivel, így teljesen értelmetlennek tartotta bevetésüket. Rossz duma tehát a „szövetséges” kényszerítésére hivatkozni. Ráadásul a német támadás után Molotov külügyi népbiztos behívatta a magyar nagykövetet, és értésére adta, hogy ha Magyarország nem vesz részt a német intervencióban, a háború befejezése után Erdéllyel kapcsolatos igénye a Szovjetunió által pozitív elbírálásra fog kerülni. Molotov már akkor sejtette, hogy a németek nem fognak győzni, ezért merte ezt a megvesztegetést bevállalni.
Summa summárum, Horthy minden kényszerítés nélkül, önként és dalolva küldte vágóhídra a magyar bakákat és munkaszolgálatosokat, ami azért érdekes, mert se politikai, se személyes haszna nem származott belőle.
Lássuk most a szerecsenmosdatás kedvenc témáját, hogy de hát Horthy uralma alatt a zsidók viszonylag békében létezhettek! Ja, Magyarországon. 1942 végéig a holocaust kb. 6 millió zsidó áldozatából 4 millió már az enyészeté lett, első sorban a Szovjetunióbeli és Lengyelországi szorgoskodásának köszönhetően. Horthyék ezt tudták. Naná, majd nem! Horthy egyetlen pozitívuma, hogy a következő évek németországi megsemmisítő folyamatait nem nézte jó szemmel. A lelkiismerete szólalt volna meg? Aligha. Inkább csak a katona korrektsége: mégsem járja, hogy embereket pusztán azért, mert zsidónak születtek, megfosszanak jogaiktól, javaiktól és életüktől! Ez nem korrekt!
Az pedig, hogy nem tudott a szörnyűségekről, megint csak rossz duma. Ottlik György, a kormányzati Pester Lloyd főszerkesztője és Sztójay Döme berlini magyar nagykövet Berlinben azon polemizált, hogy eleget kellene tenni a német követeléseknek, mi szerint 300ezer zsidót deportálni kellene. De hát azokat megölik! Valóban. De akkor legalább 100ezret, mert akkor mégiscsak jobb szemmel néznének ránk! Mindez eltitkolták volna Horthy előtt? Ugyan, kérem! Azon kívül általa is ismert adat volt, hogy 1943 nyarán Lengyelországban 600ezer zsidó él, ugyanakkor 1939-ben ez a szám még 3.3millió volt. Ugyan, tessék már mondani, hová lett a különbség? Vagy ez statisztikai hiba?
Horthy ennek ellenére nem adta ki a zsidókat, ez kétségtelen pozitívum. Azonban a miértje sem akármi. Horthy nem volt buta ember, mi több, jól tájékozott is volt. Körülnézett, és azt látta, hogy se Mussolini, se Petain, se Antonescu, se Tiso ’42 után nem deportál. Mivel meglehetősen hiú is volt, úgy vélte, személyére nem vetne jó fényt, ha ő deportáltatna...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.