Szerző: HUTTER MARIANNA
2019.12.04.
Október óta vannak kitiltva az újságírók a korábbi parlamenti sajtófolyosóról, amelytől, mint az Azonnali megtudta, csak pár lépésre lesz Orbán Viktor négy szobából álló parlamenti irodája. Így a miniszterelnöknek most majd biztosan nem kell újságírókat kerülgetnie, miközben az ülésterembe igyekszik.
Ugyan arra hivatkozva költözött a Karmelita kolostorba Orbán Viktor, hogy a törvényhozás és a végrehajtás ne legyen egy épületben, továbbra is van irodája a parlamentben. Ráadásul a miniszterelnök új szobát is kapott, ami éppen attól a folyosótól van pár lépésre, ahol korábban a sajtó kérdezhette a politikusokat, de ma már tilos odamenniük – értesült az Azonnali.
Még Ádernek is költöznie kellett Orbán miatt
„A miniszterelnök kolostorba vonul” – ezzel viccelt még egy korábbi kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, mielőtt még Orbán Viktor a többmilliárd forintos költségen átépített Karmelita kolostorba költözött volna a Budai Várban. A 168 óra tudósítása szerint a miniszter ekkor arról is beszélt, „rossz, kommunista örökség”, hogy a törvényhozás és a végrehajtás egy épületben van.
Ehhez képest hiába költözött el azóta a miniszterelnök, neki és titkárságának időközben gyakorlatilag saját folyosószakasza lett a parlamentben, ahol úgy tudjuk, négy terem is rendelkezésükre áll.
Azt, hogy Orbán Viktor dolgozószobája új helyre került, azt is jelzi, hogy az érintett folyosószakasz egyik ajtajára már ki is került a „miniszterelnök” felirat. A miniszterelnök korábbi irodáját információink szerint Kövér László házelnök használja azóta...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.