Szerző: Határátkelő
2019.12.07.
Corfmat Zsófi két évet élt francia férjével Nantes-ban, ahol a magyartól eltérő gondolkodásmód és kultúra fogadta. Aztán bő egy évvel ezelőtt visszaköltöztek Magyarországra (eleve is ez volt a terv), tele pozitív életszemlélettel és optimizmussal.
Aztán pár héttel ezelőtt Zsófi írt egy posztot a blogjára, benne a következő bekezdéssel: „Eddig tartott a nyugaton felszedett optimizmusom. Lássuk be, hogy mégis számít a környezet, amiben az ember benne van. Vagy a környezet hiánya. Nantes-ban mindenkiben a lelkesedés szikrája pislogott, a munkanélküliben, a betegben és a sok gyerekesben egyaránt. Ezzel egymást erősítették. Ezt a lendületet, bizakodást és tenniakarást hoztam haza magammal egy évvel ezelőtt Budapestre bízva abban, hogy ha hasonló gondolkodású emberekkel veszem körül magam, akkor megmarad mindez bennem.”
Miután elolvastam ezt a vallomást, arra gondoltam, érdemes lenne leülni és kicsit részletesebben is beszélgetni minderről. Először azonban a francia élményekkel kezdtük.
Nantes – mélypontok, optimizmussal
Nantes-ban egy évbe telt, mire sikerült annyira felhozni a nyelvtudást és beilleszkedni, mire a férje családján kívül saját barátokat, ismerősöket tudott szerezni.
Nantes-ban 3-4 havonta jött egy mélypont, jellemzően olyankor, amikor kudarcok érték. „Voltam állásinterjúkon, találtam olyan pozíciót, ahová magyar nyelvtudás kellett. Egy videójátékok-forgalmazó cégnél, akik tíz nyelvre fordítottak. Csakhogy a játék kamaszoknak szólt, nekem pedig nem volt meg a mai kamaszok szókincse, így nem voltam elég jó” – hozott fel egy példát Zsófi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.