Szerző: Határátkelő
2019.12.01.
Hanna éppen ebben a kiszeretős szakaszban van Londonnal kapcsolatban, lássuk, hogyan éli meg mindezt, mi mindenen töpreng!
„Mi a francot szívok itt még. Elkezd azon pörögni az agyam, hogy 2021-ben innen lépni kell. Ilyen lelkiállapotban meg nehéz a város szépségeiről és programokról őszintén és átérzően beszámolni.
Egy ismerősöm mondta, London a vadkapitalizmus fellegvára. Vannak akiknek ez nagyon bejött, a többi meg kiszolgálja csak őket.
Minden héten Chelsea-n át vezet az utam, mert itt lakom mellette. A jómód netovábbja, amit én ott látok folyton. Rolls-Royce parkol a 2 milliós kis putrik előtt, több Porsche 911-es egy utcán belül. A Land Rover meg egy basic kis szar autónak számít.
A buszom végigmegy Sloane Square, Knightbridge előtt és azt látom, hogy ebben a városban annyi gazdag ember él, hogy felfoghatatlan.
Aztán egy hónapja meg Tottenham Hale felé vezetett az utam, s ott meg a lepukkantság arcát sikerült megismernem.
Ez London. Vannak a nagyon jó környékek, meg a nagyon szegény környékek. Van, hogy pár utcányira egymástól egy palota és önkormányzati bérlakás… a társadalmi szakadékok és emberek anyagi helyzete között szabad szemmel észrevehető, orbitális különbségek vannak.
Egymás mellett párhuzamosan élve. Ezt a különbséget látni ennyire látványosan…böki a csőröm. Zavar.
Fehérváron is lehet látni, hogy kinek megy jobban. De nem annyira, hogy szomszédban Rolls-Royce és más meg örül, hogy telik egyáltalán a buszra.
Néha már azt kívánom, hogy élnék olyan helyen, ahol átlagemberek vannak. Akik a többséget képviselik.
A londoni szerelem eléggé elhalóban van. Hálám viszont örök. Sokat kaptam és kapok a mi napig ettől a várostól. Az angoloknak is hálás vagyok, mert mindig nekik dolgoztam és belőlük van az összes pénzem, megtakarításom, minden.”
A teljes posztot itt olvashatjátok el!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.