Szerző: Rezeda
2019.12.23.
– Mi van Mariskám, mi van. – fordult az ellenkező oldalára a volt mozdonyvezető, aki épp sínekről álmodott, sorompókról és Hrabalról, mert szeretett olvasni és ábrándozni, meg révedezni messzi tengerekről, csillagokról.
– Ébredj, Jóska, megszületett a kis Jézus. – tette alaposabbá ébresztésének indokait Mariska, bár a két dolog, hogy megszületett a megváltó, s emiatt az urának hajnalban kell kelnie, csak az ő fejében függött össze, de ott nagyon.
– Mi van? – élénkült meg a hajdani mozdonyvezető, mert már ébren volt annyira, hogy bigott, hívő feleségét ugrassa kicsit.
Nem passzoltak össze elmélet szerint, Mariska a teremtésben hitt, az ura az evolúcióról tartott neki kiselőadásokat meg az ősrobbanásról, illetve a nagy suttyról, mint igazi végítéletről, de ennek ellenére nagyon jól megvoltak. Szerették egymást, vagy valami ilyesmi, ki érti ezt. Ott függött a falon az esküvői fénykép, amelyről József és Mária bizakodva tekint a jövőbe, s ez a jövő most itt van, benne pedig Mariska kócosan és kitartóan költögeti Jóskát, amikor csak öt óra van éjfél után. Pedig, amióta Jóska nyugdíjban van, nincs az az Isten, amivel ki lehet imádkozni az ágyból, mert pótolni akarja az egész életében elmulasztott alvásokat, hogy amikor mások a bal oldalukra fordultak a dunna alatt, ő pöfögött, zakatolt, tülkölt és robogott.
– Csak azt ne mondd, hogy fölcsinált a szakállas. – tért már észhez teljesen Jóska, mert soha nem mulasztott el viccet csinálni abból, hogy ők épp József és Mária, és meg sem unta az évtizedek alatt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.