Szerző: Határátkelő
2019.12.28.
„Nagyanyám kétnyelvű volt, viszont házassága során egynyelvű családba került és a gyerekek, illetve mi, az unokák már egy nyelven nőttünk fel.
Könnyű egy nyelvet elhagyni, sőt, nyelvet váltani is minden további nélkül lehet egyik generációról a másikra. Sőt, olyan büszke voltam az egyetlen nyelvemre, hogy meg sem álltam az ELTE Bölcsészkaráig, ahol magyar szakon végeztem.
A házasság azonban engem pont a másik irányba sodort, férjem ugyanis spanyol, jobban mondva katalán, úgyhogy a gyerekeim rögtön három anyanyelvet kaptak ajándékba.
Persze ez a valóságban az első években, amíg Budapesten éltünk, közel sem így nézett ki.
A nagyobbik lányom leginkább a magyart hallotta, illetve a németet, hiszem akkoriban a közös nyelvünk a párommal még az volt, ugyanis az akkori csekély spanyol tudásom ehhez nem volt még elég.
Ez a helyzet azonban gyökeresen megváltozott, amikor Barcelonába költöztünk és ahol hamarosan megszületett a másik lányom is, aki már a kezdetektől fogva négy nyelvvel szembesült.
Ehhez viszont nekem kellett felkötnöm a fehérneműt, úgyhogy nem is késlekedtem sokáig és beiratkoztam a barcelonai UAB egyetemre a tolmács-fordító szakra, ahol aztán meg is tanultam többé kevésbé spanyolul és valamennyit katalánul"...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.