Szerző: PÁL MÓNIKA
2019.12.24.
Hogyan lehetséges, hogy legtöbbünk fejében a karácsony elválaszthatatlan a havazástól, és talán még azok is így gondolkodnak, akik soha életükben nem láttak havat? Miért hiszünk abban, hogy régen minden jobb, a karácsony fehérebb volt? Mennyi köze van a nosztalgiának a valósághoz?
A kultúrának nagy szerepe van abban, milyen ünnepre vágyunk: a karácsonyi dalok, történetek és képek több évszázada közvetítik és tartják fent ezt az idealizált hangulatot. A fehér karácsony képét a mi kultúrkörünkben Charles Dickens terjesztette el. A Karácsonyi énekben − ami ma is az egyik leginkább olvasott, és legtöbbet idézett ünnepi történet – havazik, annak ellenére, hogy az Egyesült Királyságban ma már elég ritka a decemberi hóesés. Erre az lehet a magyarázat, hogy abban a korban, amikor az író élt, különösen hideg volt Angliában, még a Temze is befagyott néhányszor. Dickens tehát azt élhette át, hogy a karácsony jellemzően havas, jeges. Sőt a karácsonyt is ő tette újra „divatossá”. Az ipari forradalmak korában az embere vidékről városba költöztek, elvesztették a régi szokásaikat. Amikor Dickens 1834-ben megjelentette a történetet, sokakat elvarázsolt ez az ünnepi hangulat, és nosztalgikusan kezdtek el arra a múltra gondolni, amikor még mások voltak a tradíciók, és amikor még több időt tölthettek a családjukkal.
A 20. században többek között a White Christmas című dalnak is nagy szerepe volt abban, hogy fennmaradt ez az eszményített karácsony-kép. A dalt Irving Berlin írta 1940-ban, Bing Crosby tette híressé, és rekordot döntött a feldolgozások számában. Nagyjából abban az időben kezdték el játszani, amikor az USA belépett a második világháborúba – ez az időzítés is hozzájárulhatott a sikeréhez, és ezzel együtt egy kicsit talán ahhoz is, hogy ma is havas karácsonyról álmodozunk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.