Szerző: RADNAI DÁNIEL SZABOLCS
2019.12.29.
Milyen politikai lehetőségek rejlenek a populáris kultúra retrospektív kisajátításában? Hogyan vált a Kádár-kori popzene a NER emlékezetpolitikájának állatorvosi lovává? Mi történik a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek nemzedéki zenéjével a szimbolikus politika játékterében? Milyen társadalmi energiákat csendesít el a mediális térben végigsöprő retróhullám?
Szinte közhelyszerű megállapításnak tűnik az a felismerés, hogy a későmodern társadalmakban az egyén és a közösség által megélt vagy meg nem élt (elképzelt) múlt különböző darabjai ugyanolyan piaci termékké válnak, mint az élelmiszerek vagy a szépészeti cikkek. A múlt azonban nemcsak megvehető és értékesíthető, hanem a róla való beszédnek, a múltról szóló diskurzus fölötti uralom megszerzésének is hatalmas tétje van.
A társadalmi emlékezet kisajátításának és politikai haszonra fordításának (az ún. emlékezetpolitikának) igen sajátos, diverz változatai, programjai jöttek létre a rendszerváltás utáni Magyarországon, az azonban vitathatatlan tény, hogy a 2010 óta regnáló Fidesz–KDNP kormány (a „Nemzeti Együttműködés Rendszere”) soha nem látott hatékonysággal tudta és tudja kreatívan felhasználni a nem is olyan távoli múltban rejlő energiákat.
A NER emlékezetpolitikai programja egy igen tág célrendszerbe illeszkedik, amelyben szoros egységet alkot a tudomány ellehetetlenítése, az oktatás lezüllesztése és általánosságban a kritikus gondolkodás kiirtása; jelen írásban csupán egyetlen elemét – ugyanakkor egy igen látványos kicsúcsosodását – emeljük ki e tendenciáknak: a NER viszonyát a Kádár-rendszer popzenéjéhez, annak történeti elbeszéléséhez és értelmezéséhez, illetve ma is virulens népszerűségéhez...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.