Szerző: PANKOVITS JÓZSEF
2019.12.06.
Legutóbbi vendéglátója, Giorgia Meloni és pártjának tagjai (Fratelli d’Italia, Olaszország testvérei) vállalják a fasizmust. Orbán első olasz barátai közül Berlusconit „csak” populistának definiálták, amint Orbán is „csak” illiberális, a néha baloldali, néha nem baloldali liberalizmus (amikor Orbán még liberálisnak mondta magát, baloldali vagy jobboldali volt, mi volt?), és, persze jelenleg, minden baloldali áramlat ellenzője, ellensége, a kereszténység, a keresztény Európa védelmének éllovasa. Meloni szinte gyermekkorától Mussolini örököse. 1992‑ben, tizenöt évesen tűnt fel az elődpárt AN (Alleanza Nazionale) ifjúsági szervezetében, majd gyors karriert futott be: képviselő Berlusconi negyedik kormánya idején, 2008–2011 között az ifjúsági ügyek minisztere, 2014 óta elnöke a pártjának. Felfogását jellemző kijelentései: „derűs viszonyban vagyok a fasizmussal”, „elég a fasizmus–antifasizmus vitából”, „Mussolini komplex személyiség, historikusan kell szemlélni”.
A francia filozófus, a nyári kánikulában Budapesten előadó Bernard‑Henri Lévy megállapítása szerint bohóc Matteo Salvini – a Meloni előtti kitüntetett Orbán‑barát – politikai ázsiója mára átmenetileg leértékelődött (ide kívánkozik Berlusconi minapi kijelentése: a Ligának, a fasisztáknak végük van nélkülem), miután elvették tőle a belügyi tárcát, mindig a jobbszélre helyezkedett, noha egyszer közröhejt kiváltva megkockáztatta, hogy antifasisztának nevezze magát. Berlusconi, Salvini és sokan mások zavarkeltők, a politikai frontvonalak kuszálói, a tájékozatlanok manipulátorai. Berlusconi igazi nagymester ebben, jóllehet az előzmények bonyodalmai után – melyek részletezésétől eltekintünk – hangoztatta kezdetben populista, majd egyre inkább a fasizmust rehabilitáló véleménymanipulátori szólamait, példázva a populizmus és a fasizmus ikertestvérségét. Már Mussolininél megfigyelhető, hogy a populizmus elvezet a fasizmushoz, de ha felidézzük Berlusconi bemutatkozását a politikai porondon, nézeteink megszilárdulnak. 1993 novemberében, amikor egy, a tulajdonában levő bolognai szupermarket megnyitásán – az üzlet, a kereskedelmi marketing Berlusconi igazi világa, nem a politika – megkérdezték tőle, kire szavazna a Rómában esedékes polgármester‑választáson, habozás nélkül kivágta, Gianfranco Finire, a neofasisztára, és nem a baloldal jelöltjére, az egyébként eredetileg radikális párti Francesco Rutellire. Fini ekkorra már frázisaiban „megtért” a demokráciához, pártját is beöltöztette a demokrácia köntösébe, de nem tagadta fasiszta múltját, pártjában vitatták kétértelmű irányvonalát. Berlusconi ugyanezt a technikát alkalmazta. Nem tudni, hogyan vélekedett bemutatkozásáról pártfogója és üzleti sikereinek támogatója, a ’80‑as évek szocialista miniszterelnöke, Bettino Craxi, ereiben antifasiszta vérével. 2000‑ben elhalálozva foroghatott a sírjában a túlvilágról figyelve Berlusconi megnyilatkozásait: kegyeltje egyre‑másra állást foglalt a fasizmus, Mussolini mellett, mondván például, micsoda tiszteletre méltó férfiú volt a „duce”, ellenfeleit napsütötte szigetekre internálta, üdülési feltételeket biztosítva nekik. Arról nem beszélt, hogy 1924‑ben Giacomo Matteotti szocialista képviselőt megölette (mert bírálta a választási csalásokat), hogy bérgyilkosokat küldött a Párizsba emigrált liberálszocialista Rosselli testvérek likvidálására, hogy a kommunista Gramscit börtönbe vetve lassú, de biztos halálra ítélte. Sorolhatnánk a kül‑ és belpolitikai fiaskóit, katonai tévedéseit a háborúban, amiért végtére III. Viktor Emmanuel király megfosztotta hatalmától...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.