Szerző: MAGYARI PÉTER
2019.12.08.
Olga Tokarczuk a díj átvételekor tartott előadásában szomorú látleletet adott a világ szellemi állapotáról. Azt mondta, hogy az emberi civilizáció sorvadóban van, és ez az irodalom jövőjét is veszélyezteti.
Annak ellenére érzékel válságot, hogy első ránézésre az irodalom remekül van: soha ennyi könyv nem jelent meg, és soha ennyi író nem adhatott ki könyvet, óriási könyvfesztiválok és könyvvásárok követik egymást szerte a világon. Mégis úgy érzi, hogy valójában csak a zaj lett nagyobb, és az irodalom lényege elveszőben van. Előadása végén mondta csak ki, hogy mi tűnik el éppen az orrunk előtt:
az érzékenység.
Márpedig szerinte az érzékenység az irodalom kiindulópontja, nélküle nem érdemes történetet mesélni, és az érzékenység az olvasónak is kell, mert megértett történetek nélkül nem lehet a világot felfogni.
Csak az egyes szám első személy érvényes már
Tokarczuk abból indult ki, hogy két jelenség változtatja meg éppen alapjaiban a történetmesélés módját. Az egyik a szubjektivitás diadala. Elsősorban a közösségi oldalaknak köszönhetően soha ennyi ember nem mondta még el egyszerre, hogy mi történt vele, merre járt. Ez lett a fő írói szerep is, mert mostanra az emberek azt a mesélési alapállást értik és fogadják el leginkább, amikor valaki elmondja, hogy mi van vele.
Ez egyfelől természetes következménye szerinte annak a nyugati kulturális hagyománynak, ami már évszázadok óta az egyén felfedezéséről szól. Ugyanakkor szerinte annyi párhuzamos, szubjektív narratíva érkezik most már az emberek felé, hogy kiveszőben van az univerzális látásmód, nincsenek közös metaforák, mítoszok, mesék, amelyeknek ismeretei érthetővé tették eddig a történeteket. Nincsenek érvényes hivatkozási pontok, példák, amelyek ugyanazt jelentik mindenkinek. Tokarczuk arra figyelmeztetett, hogy az élet események sorozatából áll össze, és ha ezeket az eseményeket nem lehet érvényesen elmesélni, akkor azokat megérteni sem lehet.
Az irodalom lényege Tokarczuk szerint az az intellektuális és érzelmi hatás, amikor az olvasó a történet szereplőinek motivációit és kalandjait beépíti a saját tapasztalatai közé, és ettől jobban megérti a világot és önmagát.
Ehhez azonban szükség lenne arra, hogy aki a történetet mondja, az ne csak önmagát lássa, hanem minden szereplő motivációját átérezze. Ez a látásmód azonban kiveszőben van szerinte. "Ki a narrátor, aki a Biblia elején azt mondja, hogy kezdetben volt az ige?" - tette fel a kérdést, szigorúan nem teológiai szempontból, hanem azt jelezve, hogy ma már nem az a kérdés, hogy mit mondunk, hanem az, hogy ki mondja. És ez a mesélés érvényességét fenyegeti.
Tokarczuk emlékeztetett, hogy évszázadokig élt az a vélekedés, hogy minél többet tud egy ember a világról, azaz a tényekről és azok összefüggéseiről, annál boldogabb, egészségesebb és gazdagabb lesz, és ha a sok ember válik műveltté, akkor az egész társadalom jobbá válik. Tokarczuk szerint az internetről kezdetben azt lehetett hinni, hogy óriási lehetőséget ad ennek az álomnak a megvalósításához.
Csakhogy a rengeteg könnyen hozzáférhető információ inkább durvábbá, dühösebbé tette a világot, mert egymással összeegyeztethetetlen narratívákat erősített fel, és univerzális látásmód helyett a kiabáló őrjöngés jellemzi. A rengeteg információ elől pedig az emberek a leegyszerűsített kinyilatkoztatások mögé menekülnek. Illetve az egykor csak neurotikus költőkre jellemző teljes elbizonytalanodás mostanra általános közérzetté vált.
Ráadásul a sok információnak nem a felhasználók látják elsősorban hasznát, hanem azon kevesek, akik a felhasználókról szóló információkhoz férnek hozzá, és így üzleti vagy politikai érdekeik mentén manipulálják az embereket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.