Szerző: SZELESTEY LAJOS
2019.11.07.
„Közép-Európában az olyan demagógok mint Orbán Viktor elítélik az uniót, ám korrupt módon kihasználják az agrártámogatásokat”. Ezt vezércikkben állapítja meg a világ egyik vezető lapja, pár nappal azután, hogy tényfeltáró írásban leplezte le a mezőgazdasági szubvenciók körüli szervezett csalásokat az új tagállamokban. Különösen felháborítónak nevezi, hogy milyen nyíltan csinálja mindezt a magyar miniszterelnök, aki egyrészt az EU-t okolja mindenért, ha úgy képzeli, hogy megsértették a magyarok méltóságát, vagy beleavatkoznak azok ügyeibe, másfelől viszont milliárdokat markol fel Brüsszeltől, hogy kitömje a vazallusok zsebét és megtámogassa illiberális uralmát. De nincs egyedül, mert a térségben homályos ügyletek révén cinikus módon más kormányok is hasznot húznak a szervezet nagyvonalúságából, a zöldbárók új osztályát hízlalva ily módon.
Talán még keményebb, hogy az unió tud minderről, de inkább becsukja a szemét és a fülét, nehogy ártson a kétes kötelékeknek, amik összetartják a tagállamoknak. Az egyik ilyen fő szabály, hogy amennyire csak lehet, enged a nemzeti vezetőknek, mert igyekszik elkerülni a vádat, mármint hogy megsérti a tagok függetlenségét, amit amúgy a populista vezérek nagy előszeretettel hangoztatnak az egész földrészen. Az agráralapok azonban az új tagországokban – kellő felügyelet híján – gyakran a politikai bennfentesek céljait szolgálják, hogy azok gazdagságot halmozzanak fel és megszilárdítsák hatalmukat. Így Magyarországon is, ahol Orbán elintézte, hogy szövetségesei és családtagjai állami földeket vásároljanak fel, majd utána zsebre tegyék az utánuk járó EU-s támogatásokat, miközben a politikus nyilvánosan Brüsszelt ostorozza, mert az szerinte el akarja venni ezeket az alapokat, és a pénzen migránsokat kíván behozni Európába.
Sok oka van annak, hogy a volt szocialista országokban termékeny talajra talált a haveri kapitalizmus. A régióban már a rendszerváltás előtt divat volt becsapni az államot. Azon felül az olyanok, mint Orbán, azt is kiaknázták, hogy ezek a társadalmak úgy érzik: a Nyugat gyámkodik felettük, ugyanakkor átnéz rajtuk, miközben idegen és dekadens hozzáállást igyekszik rájuk kényszeríteni. Ily módon azután a populisták könnyen úgy állíthatják be, hogy az EU is diktál, ahogy az a kommunizmus idején szokás volt, miközben ezek az erők természetesnek veszik a brüsszeli forrásokat.
Csakhogy, amikor az EU nem hajlandó szembenézni a nyugati adófizetők pénze körüli visszaélésekkel, akkor szükségtelen, gyámkodó és a saját érdekei ellen dolgozó engedményeket tesz. Korrupt vezetőket fizet meg, hogy az európai táborban tartsa őket, még akkor is, ha azok élénken szembemennek a közös migrációs politikával, a jogállammal és a korrupció felszámolásának programjával.
Az uniónak az olyan reformereket kellene segítenie, mint Ángyán József, ám ehelyett módszeresen elzárkózik attól, hogy átalakítsák a támogatási rendszert. Az illetékesek eltitkolták az újságtól a kért adatokat. Majd úgy reagáltak a megjelent leleplezésekre, hogy ők nem járhatnak el az egyes kormányok helyett, de azt megteszik, amire szól a jogosítványuk. Lehetséges, hogy így van, ám ettől még a biztosok és az EP-képviselők felvethetnék, miként is osztják el a közalapokat, továbbá hozhatnának olyan szabályokat, amelyek megakadályoznák a legrosszabb visszaéléseket. Brüsszelnek nem kellene benne lennie olyan buliban, amely olyan politikusoknak nyújt támaszt, akik szántszándékkal megsértik a közösségi támogatások céljait.
Die Presse
Az újság az uniós korrupció motorjának minősíti az agrártámogatásokat, mivel az a nyugati adófizetők pénzéből oligarchák és korrupt politikus vagyonát hízlalja, illetve a nagy mezőgazdasági vállalkozások céljait szolgálja. Ez persze közismert, csak az nem, hogy milyen méretűek a csalások, különösen Keleten. A levont adókból pl. Orbán és Babis családja és baráti köre gyarapodik. Brüsszel azonban nem izgatja magát a jelenség miatt, mert teljesen legálisan nyúlják le a szubvenciókat, hiszen a kifizetések alapja a földek tulajdonjoga.
Keleten a termőterületek privatizálásával sajátságos módon a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező oligarchák, illetve azok politikai gyámjai kerültek helyzetbe. Elsősorban Magyarországon, Bulgáriában és Szlovákiában. A New York Times kutatásai szerint a földeket főként a Fidesz csókosai szerezték meg. Vagyis az elosztás során a pénz a kiadózóktól az oligarchákhoz, enyveskezű politikusokhoz kerül. Természetesen tisztán látják a helyzetet az EU agrárszakértői, csak éppen nyugati kormányoknak sincs sok kedvük a rendszer átalakításához, mert még a német kabinet sem szeretne ujjat húzni a nagy mezőgazdasági cégekkel az egykori NDK-ban.
Itt az ideje, hogy alapvetően megreformálják ezt az őrületes korrupciós gépezetet. Az uniós kiadások 40 %-áról van szó, és itt végre meg kellene követelni, hogy ésszerűen költsék el a pénzt. Nem pedig azért, hogy multimilliomosok csak még jobban éljenek.
Washington Post
A szerkesztőségi vélemény bevallja, téves volt annak idején azt hinni, hogy 1989-cel a szabadság új hajnala jött el. De hát Fukuyama is azt hitte a Berlini fal leomlása, illetve a Szovjetunió megszűnte után, hogy itt a történelem vége. Általános volt a vélemény, hogy a jövő immár mindenütt szabad lesz. Jelenleg a világ sokkal jobban áll, mint a hidegháború sötét éveiben, de a szabadságot ma nagyobb támadások érik, mint ahogy azt 3 évtizede feltételezni lehetett. Kína nem halad a demokrácia felé, Oroszország visszatért a tekintélyelvűséghez. Új demokráciák jöttek ugyan létre, de közülük pl. a magyarok, lengyelek, szerbek visszacsúsznak. Jönnek fel az autoriter populisták.
Itt valójában arról van szó, hogy új, életképes alternatíva alakult ki a szabadpiaci demokráciával szemben. Kína gazdaságilag egyfolytában növekszik, miközben az oroszokhoz hasonlóan alkalmazza a politikai elnyomás és a vállalkozások szabadságának modelljét. Az orosz rendszer ugyanolyan despota, mint a szovjet időkben, csak most sokkal több a fogyasztási cikkek összmennyisége. És nincs jele annak, hogy Kínában a gazdasági gyarapodással párhuzamosan nőne a szabadság tere. Viszont más diktatúrák is átvették a módszert, amivel Peking körmönfontan figyeli a saját lakosságát.
A legriasztóbb azonban az, hogy a szabadság ostrom alatt áll annak hazájában, az USA-ban is. Ki gondolta volna 30 éve, hogy olyan elnök irányítja, aki emberi szemétnek, a nép ellenségének minősíti bírálóit, akadályozza az igazságszolgáltatást, nagy ívben tesz a törvényhozásra, támadja a sajtót, lehetővé teszi a külföldi beavatkozást a választás folyamatába, nyílt korrupciós ügyekbe bonyolódik, ketrecekbe zárat gyerekeket, a fehér felsőbbrendűséget hangoztatja és diktátoroknak hízeleg? Ráadásul a felmérések szerint legközelebb simán nyerhet, noha kikezdi a demokratikus normákat. Vagy éppen azért?
A tanulság az, hogy nem szabad készpénznek venni a demokráciát, harcolni kell a szabadságért, bár semmi garancia nincs arra, hogy az elnyomás elleni szakadatlan küzdelem a végén happy enddel jár.
FT
A kommentár úgy ítéli meg, hogy a tekintélyelvű rendszerek megerősödése előtt-utóbb véget vet a nyugat fölényének a világban, azaz lebomlik a rend, amely a szabályokra épült a 2. világháború után, és már nem is fog visszatérni. Az írás, amely az autokrácia nyugati, demokratikus unokatestvérének nevezi a jobboldali populizmust, érthetőnek tartja az aggályokat, hogy végzetes hanyatlás felé tart a liberális értékrend és a jogállam. Ezzel együtt nem sima az olyan államok, mint Kína és Oroszország, illetve az amerikai, olasz és más nyugati vezetők útja. Sorsuk vegyes és ez azt mutatja, hogy egyelőre korai leírni a globális irányítás kilátásait, habár azt kétségtelen, hogy szétesőben van a háború után világrend.
Az elemzés hivatkozik a Freedom House-ra, amely arra jutott legutóbbi éves jelentésében, hogy a szabadság immár 13 éve folyamatosan esik vissza. A washingtoni World Justice Project nevű civil szervezet pedig az állapította meg, hogy jelentősen meggyengültek a fékek és ellensúlyok a többi közt Kínában, Egyiptomban, Magyarországon, a Fülöp-szigeteken és Törökországban, mégpedig a jog elferdítésével. Ezzel együtt az autokraták és a jobboldali populisták sok helyütt fokozódó ellenállásba ütköztek. Ezt bizonyítja Salvini népszerűségének hanyatlása. És vélhetően Trump is most éli át elnöksége legnehezebb időszakát az ukrán ügy miatt. És akkor még ott vannak a hong kongi tiltakozások, de 8 év alatt Moszkvában sem volt akkora tüntetés, mint az idén, miután a hatalom korlátozta az ellenzéki jelöltek indulási jogát.
Putyin népszerűsége általában véve is esik, mert egyre többen elégedetlenek az életszínvonalukkal, a nyugdíjrendszer megváltoztatása miatt, a környezeti károk láttán és a rendőrség, illetve a biztonsági szolgálatok basáskodó fellépése folytán. Európában azonban sokkal kevésbé tűrik el a hatósági önkényt, amit bizonyítanak Szlovákiában a kettős újságíró-gyilkosság fejleményei.
Ha a jobboldali populizmus nem tud jobban benyomulni a nyugati politikai rendszerekbe, tekintve az irreális ígéreteket, illetve a zűrzavart, amit ezek az erők kormányon kiváltottak, vélhetően lelassul a háború utáni rend szétverésének folyamata. Különösen érvényes ez az Egyesült Államokra, ha megbukik Trump. Utána ugyanis a Fehér Ház a mostaninál sokkal kevésbé lesz ellenséges a nemzetközi szervezetekkel szemben. A belső kihívások az olyan államokban, mint Oroszország és Törökország csak ráerősíthetnek az irányzatra. Viszont a másik oldalon ott van Kína felemelkedése és a globális gazdasági hatalom eltolódása az ázsiai-csendes-óceáni térség felé. A Nyugatnak nem azzal kell szembesülnie, hogy győz majd a tekintélyelvűség, hanem hogy 500 év után véget ér a nyugati fensőbbség...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.